Ma különleges dologban volt részem 😀 Nagyon kedves élmény.

Szóval 😀

Baktatok. Fülemben fülhallgató, szól a zene.l A fejemen sapka, nyakamban sál, vastag kabát, be vagyok bugyolálva és kicsit fázok is. Egyik kezemen van kesztyű, a másikat nem találtam meg… Az a zsebemben van. PrezLee mellettem, szájkosárral, szépen baktat. Nincs sok kedve neki sem, látom rajta, hogy egészen szorgalmasan szedi a virgácsait mellettem. A bokrok se igazán érdeklik.

Másik oldalon, megáll egy autó. Látom, mert ugye mikozben csak baktat az ember lánya az ilyeneket észreveszi. Épp nézem, hogy a tetején olyan koporsó szerű csomagtartó van, és elkezdem törni a fejem, hogy vajon mennyiben töri meg az ilyen az autó aerodinamikáját mondjuk 130-al autópályán… Kiszáll egy középkorú alak a kocsiból. Látom, hogy int… nekem, mert más nincs arra. Gondoltam, lehet eltévedtek. Kiszedem a fülemből a zenét okádó dugót, PrezLee mereven elkezd figyelni az “ellenségre”, és megkérdem mit mondott, mivel a zene miatt nem halottam… erre ismét fülig ér a szája, vigyorog és aszongya: JUJ DE SZÉP  DOBERMAN. Nekem is van, és olyan szép, hogy megálltunk nézzük meg. Mennyi idős… stb. Na meglepett 🙂 Megköszöntem, megkérdezték még mennyi idős, még mondtak ezt meg azt de a lényeg, hogy nagyon tetszett nekik PrezLee.

😀 Jó tudni azért, hogy vannak még erre felénk is Dobermániákusok 😀 Akik a Dobermacskákat szeretik és kedvelik, na és nem ítélkeznek felettük a filmekben látott hülyeségek miatt.

Remek dolog a hétvége mondjon bárki is bármit… Szombaton voltunk nagyot sétálni, bár nem a tervek szerint alakultak a dolgok. Ugyanis pénteken egy kicsit elcsúszott ez meg az, és éjjel 1 kor indultam el a városba sört inni, akkor érkezett egy barátnőm a városba. És tipikus női módra elfecsegtük az időt. Egészen reggel 5 ig. Eddig volt türelme a kocsmáros legénynek, majd ekkor szépen köhögni kezdett, meg hangosan megbeszélte telefonon, hogy MÉG NEM ZÁRHAT BE, de HAMAROSAN. Ahhoz képest egészen illedelmes volt, nem pofátlankodta oda magát. Végül eszünkbe jutott nekünk is, hogy hű de késő van, majd vagy 10 percet még osztottuk az észt a bejárat előtt. Olyan hat óra fele járta mire hazaértem.

Remek… pont kutyasétáltató idő, hát kivittem az ébredező PrezLeet a sarokig, majd örvendtem, hogy még ő is álmos és ágyba bújtam.
Szombaton nem volt kirándulhatnékunk, így itthon tevékenykedtünk, főzőcske és társai címmel,este is csak rövid sétára mentünk.  Vasárnapra volt kiruccanás tervezve, de az egész heti meló után bevallom én teljesen ki voltam nyúlva és bár felébredtem ebem nyafogására, levittem pisiljen, meg végezze el az összes dolgát, de nem volt energiám többre. Rendes gazdaként adtam neki egy olyan műcsontot, hadd rágcsálja.. Gondoltam hátha lefizetem ezzel az ajándékkal és békémet hagy.

Délután akartunk kimenni falura, be is pakoltam a kocsit, indultam is, kihoztam a kocsit az udvarra, minden rendben, erre levigyem a kutyát, indítsak és sehol semmi.. Autó úgy döntött, ő biza nem indul el. Jó… visszatolva kocsi a garázsba, visszatéve a töltő, és mivel PrezLee már bent csücsült sík idegként, hogy na megyünk, irány egy nagy séta.

Nem volt a legboldogabb ebpajtás, de végül is csak jobb menni mint nem menni…

Szájkosaras séta volt ez is, mert rájöttem, hogy ha rajta van a szájkosár, és nyakörve szépen át van fűzve annak a pántján, egy “természetes haltit” kapok… Vagyis ebkutya úgy megy mint egy igazi angyal, na félszárnyú meg izé, de valami 70%-al kellemesebb a séta. Nekem. De valahol neki is, ugyanis, nem rángatom állandóan vissza. Ettől még mehet pisili a fához amit kinéz magának, még átjön egyik oldalról a másikra, még előre megy vagy lemarad, szóval nem lett ő kimondottan angyal, de nem rángat.

Pech neki, mert ezek szerint akkor tekeregni így fogunk menni.

Sokat gondolkoztam ezen a szájkosár dolgon, és annak ellenére, hogy utálom, az eb is utálja, mégis hordani fogjuk. Az emberek jó része (ugye megfelelő tisztelet a kivételnek) idióta tud lenni mikor meglát egy “rémes, szörnyű, veszélyes” dobermant. NEM A DOBERMAN nem veszélyesebb mint bármilyen más kutya. És tessék statisztikákat is nézni, nem támad és nem eszik meg több embert mint más kutya! SŐT Ausztráliában a  Yorkie vagy Wetstie jött ki, hogy statisztikailag a legtöbb embert, gyereket harap meg… Persze lehet érvelni hogy mekkorát harap az és mekkorát a doberman, de a lényeg az ami a fontos 😀 A doberman nem egy támadó kutya, mint amit a sok süket film az emberek tudatába belenyom.

Na és mint olyan, a sok alaptalanul ítélkező hülyékkel ritkán lehet zöld ágra vergődni.Ilyen a postásunk is, aki felháborodva kérdezte meg!!! FELHÁBORODVA, hogy MINEK KELLETT NEKEM ILYEN KUTYA??? és miért nem vettem németjuhászt… És csak maradtam tátott szájjal, hogy vazze mégis egyáltalán mi köze neki hozzá, hogy milyen kutyám van??? Mert nem értem. Mi köze van ahhoz, hogy ő eszetlenként fél a dobermantól, és minden kutyától amúgy,annak, hogy én milyen kutyát tartok… Passz, mert erre válaszom nincs.

Hja és ahányszor jön, mindig elzárom az ebet, tíz méter a távolság közte és a kutya között, na meg 2-3 ajtó. Mégis állandóan pánikol, mintha legalábbis fél méterre tőle vicsorogva, fogat csattogtatva ugatna.  Ha nem vigyáztam volna, hogy még véletlen se ijessze meg, ha nem érteném meg, hogy oké, fél, nem szereti, nem kötelező, elviszem amíg átadja az anyuék nyugdíját, nem várom el, hogy mindenki szeresse… de azért már engedje meg a világ, hogy eldönthessem milyen kutyát válasszak és ne egy süket postás véleménye legyen mérvadó.

Uff… jól elszálltam a témáról. Szóval szájkosaras séta volt a vasárnap délutáni, majd mégis megpróbáltuk még egyszer a kocsit, lám lám elindult, sopping következett, majd kimentünk falura. Itt kicsit rohangált kint, meg nyitogatta az ajtókat jobbra balra, egy két órán keresztül, majd szépen haza jöttünk.

Na sacc per kb ennyi volt a hétvége.

Ja… amióta elrendezték egyszer a balhét Győzővel, azóta minden a legnagyobb békében van.

Véletlen értem a nyakához és egy fura keménységet éreztem. Olyan kis csőszerű keménység volt, és mintha fizikai tárgy lenne ott. Csak azt nem tudom, hogy mit keres a nyakának azon az oldalán és nem a másikon. Vajon létezik, hogy ennyit elvándorolt a chip? Na… meg kell nézessem az állatorvossal.

Hülye az én ebem… Mikor éhes akkor meg olyan lesz mint egy beteg férfi… világvége van kérem szépen. És nem, nem áll az éhenhalás szélén. Csakhogy észrevette (naná, me nem ANNYIRA hülye), hogy a táljába tettem az ételt, majd azt ki a folyosóra hűlni. És azóta egyhuzamban sípol. Fekszik a helyén, béna pozícióban, de azért látszik rajta, hogy kényelmes neki, és magas frekvenciájú hangot hallat… biiiiiiiip biiiiip
És ha utána hajítok valamit… mondjuk egy csuprot, tányért ugye a rossz én vagyok 😀 😀
Most már nehogy azon a félórán múljon az élete amíg kihűl a kajája 😀 De imádni való, hogy olyan rámenősen “nótázik” 😀 😀 😀

Szombaton jóformán délben ébredtünk, majd felnyaláboltuk saját magunkat és elindultunk tekeregni. Olyan csodás szép idő volt, hogy nem lehetett otthon maradni. Sütött a nap, meleg, komolyan tavaszodott már.

Zilah fele kanyarítottam az autót, majd egyszer csak egy bekötő útra tértem. Itt már többször jártam régebben, szuper hely tekeregni. Na jó, eddig minden rendben volt, elindultunk felfele a domboldalon. Élveztük a napsütést, a kabátokat lóbáltuk a kezünkbe, olyan mámoros kellemes volt minden. A messze távolban megpillantottam egy juhcsordát… gondoltam jobb nem kockáztatni és szépen kikerülni őket, nem másért de általában rengeteg kutya szokott lenni mellettük. Ráadásul nem is kicsik és nem is gyámoltalanok.

Arra azonban nem gondoltam, hogy észrevesznek a messzi távolban, és képesek utánunk jönni. Mert így történt. Még annyi időm maradt, hogy megkötöttem PrezLeet, mielőtt a legbugyutább barátságos pofit feltéve el nem indul barátkozni, oszt ha nekiesnek nézhetem a nagy barátkozási szándékát és a lyukas bőrét… Bár fogalmam sem volt, hogy mi fog történni, valahogy ösztönösen arra tippeltem, hogy ha ti csapat vagytok, jobb ha mi is, ráadásul tűnjünk nagynak, bátornak, merésznek és egy picit haragosnak is.  Nem félősen idegesnek, hanem csak haragosnak amiért meg merték zavarni miméltóságunkat. Legrosszabb amit tehettem volna, hogy megijedek, ezzel tisztában voltam.

Na mivel a kabát a kezünkbe volt, nem vártuk meg, hogy egészen közel érjenek hozzánk…. az írd és mond 7 vagy 8 hatalmas (majdhogynem Győző méretű, csak vékonyabb) juhászkutya… hanem elindultunk mi feléjük, miközben meghessentettem a kabátot is, meg mondtam, hogy menjen szépen dolgára amíg szépen beszélek 😀

Hatott kérem szépen… legalábbis addig amíg a juhász méltóztatott a kutyák után cammogni és a hatalmas botjával elhessenteni őket.

Nem merek belegondolni mi lett volna ha bolond ebem nem jön hozzám, hanem netán ő akar intézkedni. Mert ha ledönti valamelyik, akkor azt hiszem sacc per kb. a sürgösségen izgultunk volna az életéért… Már láttam mikor a saját 3 ebünk acsarkodott, és egyik a földön találta magát (igen, PrezLee volt), akkor a másik kettő gondolkodás nélkül nekiesett… Mert ugye Győző leverte a +20 kilójával, Balázs meg úgy gondolta ildomos a földön fekvő és pórázba beakadt ebet megcsipdesni… Na szóval még tiszta szerencse, hogy így megúsztuk és még csak meg se ijedtünk. Így most belegondolva kicsit azért hmm kacifántos volt a helyzet ami azt illeti 😀