Három hét után itthon van az ördög!
Na nem éppen 😀 Ugyanis az ördög hihetetlenül rendes gyerek lett az utóbbi mondjuk 2 hónapban, mióta “felnőtt”. Csak néha néha csinál hülyeségeket, de korántsem annyit mint régebben. Szinte már unalmasan rendes 😀 Jó lenne ha volna egy második már :D, de úgy látszik még nem jött el az ideje.
Kalandos, élménydús hétvége volt, hamarosan jövök részletekkel.
Nem is tudom, ha ezt elmeséltem valaha, ma jutott eszembe, mikor a kocsi zárjairól beszélgettünk.
Az UDI, vagyis az Audi, a drága kicsi autóm, ami már mindjárt egy hónapja szépül, javul, (szépülne, javulna, ha az idő megengedné, de nem engedi…) zárjai furán működnek. A csomagtartó a legérdekesebb, ugyanis ha az becsukódott, akkor máris be van zárva. Ismét kulccsal kell kinyitni, másképp nem megy. A további bökkenő, hogy van egy pótkulcsom, de valami fura véletlen folytán az ajtó zárat nyitó kulcs, nem nyitja a csomagtartót. Pedig az eredeti ajtó zárat nyitó kulcs nyitja. Nem találok magyarázatot, hogy miért van így, de jelenleg így van. Ebből fontos megjegyezni, hogy a csomagtartóhoz egyetlen egy kulcs van, és ha becsukódott akkor be van zárva.
Innen jön a “kaland”. Még a nyáron történt. Bolondoztam az ebemmel, szokás szerint valami hülyeségre akartam megtanítani. Méghozzá arra, hogy beugorjon a csomagtartóba. Természetesen ő nem akart, na annyira nem hülye 😀
Gondoltam egyet és nagyot, becsüccsentem én a csomagtartóba, és hívtam, hátha akkor csatlakozik, követve a jó példát. Nem történt meg, ehelyett elkezdett jól szórakozni rajtam, ugrált, ugatott de nem jött a közelembe. Nagy okosan, fogtam magam és magamra húztam a csomagtartót! Amolyan lássa, semmi oka nincs félni, elvégre ni a gazdi is milyen bátran van ott… Ekkor történt a dolog ami eléggé vicces lett volna… Ugyanis PrezLee szökkent, ugrott, tudja a bánat mit csinált, nem nagyon láttam, csak éreztem, hogy a lábával jól meglöki a csomagtartó tetejét, az meg nagyon kicsin múlott, hogy nem kattant be, engem BEZÁRVA :))))
Tessék röhögni, nagyon mókás volt, a süket fejemmel meg fel se fogtam mekkora galibát okoztunk majdnem! Ugyanis csak miután felnyitottam a csomagtartót vettem észre, hogy hú b@sszus a kocsikulcs, az egyetlen ami nyitja a csomagtartót a zsebemben volt!!!
Jól néztem volna ki, ha flex-el kell kibányászni engem a saját kocsim csomagtartójából ahova az ebem “zárt be” :))) .
Most beszéltem telefonon anyukámmal, aki tudatta velem, hogy ellopták PrezLee-t. Már a hangjából hallottam, hogy azért minden rendben van, és PrezLee mégis megvan, köszöni szépen.
Történt ugyanis, hogy nyafogni kezdett, hogy menni akar. Apukám kiengedte, kinyitotta az utca kaput, ő meg szélsebesen elviharzott. Mire Győzővel kiértek a kert végébe, PrezLee nem volt sehol. Tovább bandukoltak, majd kissé távolabb megláttak egy autót, meg egy embert körülötte. Apukám elindult a kocsi irányába, mert néha megtörtént, hogy PrezLee elkezdte követni eszeveszetten a Gyuri kocsiját amivel ezen az úton haladt, tehát sejthető, hogy esetleg eliramodott az autó után. Mikor az illető meglátta apukámat arra menni, beugrott GYANÚSAN a kocsiba és elhajtott felfele a hegyen.
Utolérni gyalog ugye nem lehet egy kocsit, így apukám hazaszaladt, “lepakolta” Győzőt, beült a kocsiba és uccu neki nyomás felfele, abban az irányban amerre a “gyanús tolvaj” ment. Meg is látta valamivel feljebb, a Gyuri tanyáján túl a bizonyos zöld autót, ellenben a zöld autó tulajdonosa is meglátta apukámat… és megint bepattant a kocsiba 😀
Itt kezdődik a vicces része…ugyanis a Gyuri két kutyája díszmenetben követte apukámat :D, aki végül odaért a kocsihoz és kereste persze PrezLeet. Igazi lopás nem történt volna, mert ugye inkább “talált” kutyaként ha befogja az illető az nem igazán lopás. Apukám benézett a kocsiba, nehogy ott legyen, és beszélt az illetővel, akinél NEM VOLT PREZLEE. Mert kiderült, hogy a zöld kocsi tulaja rettenetesen fél a kutyáktól!!! Első alkalommal azért pattant be a kocsiba, mert apukám elindult feléje Győzővel, itt meg azért mert megint két kutya követte:D Tehát a gyanúsított már a kutya látványától is meg volt rémülve, nem hogy egy “bestia dobermannt” a kocsijába tessékeljen…
Eközben meg a gyanútlan “lopott holmi” hazakocogott, megönsétáltatta magát.
Nem kis izgalom lehetett a nyomozás, keresés. 😀
Most már mérges vagyok, de nagyon. A napokban szépen begyógyult minden seb a karomon, elmúlófélben volt minden, erre tegnap és ma kiütöttem ismét. Sejtem és gyanítom, hogy ez tényleg már utolsó rúgás kell legyen, de baromira kellemetlen, mert ez nem csak viszket, de még ráadásnak fáj is. nem is csoda, hiszen félig kész friss bőrre jöttek ki ezek a jelenleg csaláncsípéshez hasonlító foltok.
PrezLee még mindig falun, sikerült végre zöld ágra vergődni apukám és közte, nem volt egyszerű, ugyanis PrezLee nem adja be könnyen a derekát. Holnap lesz ami lesz, de megyek utána, már nagyon hiányzik a “büdös dög”. Ellenben hősiesen bevallom, ez a két hét nélküle könnyebb volt. Szép dolog a kutyázás, meg jó dolog a kutyázás, de ha van kutya, reggel kelni kell, vinni, enni adni neki, attól függetlenül, hogy mondjuk reggel 5-kor sikerült csak elaludni…
Azt hiszem kezd nagyon hiányozni az úrfi 😀 Na jó, nem hiszem,hanem már nagyon hiányzik. Ma utána akartam menni, de másképp alakultak a dolgok, és végül úgy döntöttem, hogy hétvégéig hagyom falun. Betegségem kvázi utolsókat rugja, de még tartogat meglepetéseket… Időnként megmagyarázhatatlanul kipirosodik a bőröm, fáj, meg viszket, majd minden elcsitul… Most vagy a betegség vagy én rúgom az utolsókat… kiderül nemsokára 😀
Közben egy cikket leltem, aminek a címe:
“Dobermann, a félreismert őrgróf” a kezdő mondatokat idézem… nagyon nagyon igazak: “Kevés olyan kutyafajta létezik, melytől oly mértékben tart a kutyás és nem kutyás társadalom egyaránt, mint a dobermanntól. Elég kiejteni a nevét, és a hangos nevetgélés elnémul, a kedélyes beszélgetés megdermed, az emberek többségén páni félelem lesz úrrá.” majd tovább haladva a következőket:
“A probléma akkor kezdődött, mikor ezt az attraktív külsejű, intelligens állatot felfedezte magának a filmipar, és az “ügyeletes négylábú rosszfiú” szerepét osztotta rá. Nincs még egy fajta, melyet annyit foglalkoztattak volna e téren, mint a dobermann. A sikeres filmszereplés azonban kétes hírnevet szerzett számára: a moziba betérő vagy a tévé előtt ücsörgő emberek agyában szép lassan gyökeret vert a kép: ez az a fajta, amely öl, pusztít, gyilkol, terrorizál, és eszement módon veszélyes.”
Na igen. 😀 nem is csodálkozok (eddig se csodálkoztam), hogy a postás ennyire retteg és azon sem, hogy sokan, akiknek lila gőzük sem volt a kutyáról kezdetben nagyon tartottak tőle. És meglepődten állapították meg, hogy jééé ez nem is esz meg …
P.S. Elolvastam a cikket és bár egymagamban voltam itt a szobában, végig csak bólógattam, hogy tényleg ez így van, pont ilyenek a dobermannok ahogyan itt le van írva! Az emberek hozzáállása is ilyen…
P.S P.S … szerencsére nekem “scooby doo” fajta kutyám van 😀 A gyerekek egyenesen szeretik a barna scoobydoobee dobermannomat 😀
Idegesít már. Egy hete vittem ki falura PrezLee-t, azóta ő a családi tróger. Nagyon huncut egy eb, apukámmal és Győzővel jó nagyokat sétálnak, ami tulajdonképpen nem séta, hanem összevissza rohangálás mint valami boldogtalan… Jah… már mondták, hogy meghízott az úrfi! Olyan mint egy malac 😀 Kereken fogom hazahozni és Gömböcnek fogom nevezni.
Érdekes ez a kaja dolog… ott sokkal de sokkal többet mozog mint itthon. Mert a city-ben lakva nem minden nap tudom kilométeres rohangálásokra vinni a mezőre, ami falun teljesen normális. De ezek szerint sokkal többet is eszik 😀 Biztos számít, hogy ott van konkurencia, és mindent mindent meg kell enni, nehogy a másik elegye az orra elől.
Még egy két napot hagyom, lássam hogyan múlnak el ezek a vackok rólam. Nagyon bosszantó, hogy immár x-ik napja érzem úgy, hogy na másnapra kutya bajom sincs, és aztán álmatlanul töltöm az éjszakát mindenféle kencével ápolgatva magam, hátha alább hagy a viszketés, majd a viszketés elleni kencék okozta száraz bőrömre kenem a lágyító réteget, majd megint viszketni kezdek, immár a kenőcsöktől, s akkor nyomás a zuhany…Tegnap azt hiszem megint lázas voltam, legalábbis a szemeimről ezt éreztem, és a két takaró alatti, lakásban fűtéssel való vacogás is erre engedett következtetni… Na de most már nincs sok hátra (a betegségből), és jön haza az úrfi!