Ma igencsak mozgalmas napja volt PrezLeenek. Reggel voltunk kocogni, délben jöttek a szüleim, megint később meglátogatott egy volt osztálytársam, kicsit még később egy barát jött segíteni, megint kicsit később kikocsikáztunk a városból és egy jó nagyot jártunk.

PrezLee már szó nélkül ugrik be a csomagtartóba, kissé még igyekszik átmászni az ülésre, de nem igazán erőlködik. Amolyan ha megpróbálom és megy átmászom, de ha nem, akkor maradok alapon végül a helyén marad csak menjünk.

Amint kiértünk a városból, egy földúton haladva már nekifogott hevesen nyaffkalódni, mivel felismerte a helyet. Nem sokkal ezután leparkoltam a kocsit majd elindultunk gyalogosan baktatni. Egy adott pillanatban közel értünk egy házhoz, amelynek nem látszott ha van kerítése, az udvaron meg egy kutya ugatott, láncon. Gondoltam megelőzöm, hogy PrezLee oda menjen szemtelenkedni, hát megkötöttem. Majd tovább haladtunk és rájöttem, hogy mégiscsak van kerítés.  Ekkor el akartam engedni PrezLee-t és abban a pillanatban egy nyúl szökkent fel és kezdett el rohanni.

Amíg sikerült kiakasztanom a nyakörvből a pórázt a nyúl jó előnyre tett szert és PrezLee mint az eszeveszett nekiiramodott meg közben ugatott. Amolyan “jaj te nyúl ne szaladj olyan gyorsan mert mérges leszek” jelleggel, tényleg nagyon vicces hangokat hallatott. Persze nyúl koma nem hallgatott rá és elrobogott, PrezLee meg visszafordult.

Ezután aránylag nyugisan telt a séta, majd kicsit várnia kellett ránk a Cora parkolójában ahova még zárás előtt sikerült beszaladni. Szerencsére a nap már lenyugodott, így nem lett túl meleg a kocsiban.

A dobermann sportkutyaként tökéletesen megállja a helyét. Egy kis időbe telt és egy adag türelembe, míg (még egészen fiatal korában) PrezLee megszokta, hogy ha szaladunk az nem jelenti automatikusan, hogy a pórázt kell elkapni és lehetőleg kirángatni a kezemből, felszökkeni vagy akár a lábam szárát levadászni. Na az is,míg egyezségre jutottunk, hogy ha szaladunk, akkor NEM PISIL le minden egyes kiálló sarkot, fát, oszlopot, nem rángat össze meg vissza, hanem szépen mint egy ügyes kis lovacska kocog mellettem. De most már komoly felnőtt dobermannal van dolgom, és ehhez méltó a szaladás is.

Nagyon szépen megy mellettem, néha kissé ráhúz a tempóra, néha lassít, néha szinte elakaszt, mert az orrom előtt akar menni, de úgy 80%-ban minden rendben van. Nem marad más hátra mint nekem szemfülesnek lenni és kerülni az akadályokat.

Ma amolyan próba kocogás volt, tervezzük rendszeresíteni, olyan heti 3x nem ártana nekem se, neki is csak jót tesz.

Múlt hétvégén flekkenezni voltunk a párom családjával. Már találkoztak PrezLeevel, szeretettel fogadták a szőrös rokont, persze kissé tartottak tőle. A kis srác volt jópofa, mert nyilvánvalóan látszott rajta, hogy fél még a kutyától, de hevesen tartotta magát ahhoz, hogy ő biza nem. A hétvégi ház ahol voltunk szerencsére rendelkezik nagy telekkel, kerítéssel.

Kezdetben PrezLee ki volt kötve, egy fa alá, hadd szokja a helyet és főleg csillapodjon.

Mikor új helyre kerül, turbó mód szeretné felfedezni, és mikor ilyenre kapcsol át, dönt le mindent. Rájöttem, hogy egy fél óra “szünet” beiktatása után normális lesz, ugyancsak elmegy felfedezni az új helyet, de asztal, szék, kertkapu a helyén marad.

Miután nyugisan lefeküdt a fa alatt, elengedtem. Mert ugye nem azért vittem magammal, hogy végig megkötve legyen. Végigszagolta a terepet majd tök aranyosan lefeküdt mellénk, pont középre és a továbbiakban nem nagyon izgatta a dolog.

Miután ebédeltünk a gyereknek játszhatnékja támadt. Így póráz került PrezLee-re, és mondtuk vigye sétálni. Ha meg nagyon húz, engedd el a pórázt.  A kertben persze.

Na ezt kellett volna látni. Mert elindult a gyerek, PrezLee ment utána, majd a lépései gyorsabbak voltak mint a kölyöké, megelőzte, összeakadtak a pórázzal, majd nem merte meghúzni, nehogy megharagudjon, majd megijedt és elengedte a pórázt, PrezLee meg boldogan visszaszaladt hozzám.

Ezt a játékot folytatták jó félórát.Jó volt nézni, hogy egyáltalán semmiféle negatív reakciója nem volt PrezLeenek, de persze nem hagytuk felügyelet nélkül, már csak a méretkülönbségek miatt is.

Summa summarum, meg vagyok elégedve PrezLee gyerekekkel való viselkedésével, nem volt felesleges kicsi korában annyit hurcolni a szomszédba.  Nem tekinti őket sem ellenségnek, se prédának, ami nagyon jó dolog, mert akkor sem akarja levadászni őket ha netán éppen sikongva rohangálnak az orra előtt. Ja erre a reakciója a legtöbb esetben, hogy felemeli a fejét, mi a manó tekintettel szétnéz, majd nyögve visszatér alvó pozícióba.

Érdekes milyen dolgokra emlékszik PrezLee 😀

Van egy pokróc, a PrezLee-e, kocsiban szoktuk használni. Ezt a darabot vagy 2x használta csak, majd kimostam és hirtelen nem volt mivel leterítsem az egyik ágyat. Lévén tiszta vadonat új, hát gondoltam megteszi, míg előkerül az ami ott volt. Közben megfeledkeztem erről, ugyanis abban a szobában ritkán járunk.

Hazajött PrezLee, körbejárta a lakást, majd egyszer csak eltűnt. Na találjátok ki hol volt… természetesen az ágyon, a saját pokrócán 😀 Persze rászóltam, másszon le onnan, le is mászott de furán nézett rám, hogy miiii vaaaan??? Az enyém! Azért fura, mert kb másfél éve nem mászott ágyra…

A másik dolog a labdája. Amit rég “elvesztettünk”. Vagyis itt a lakásban valahova elkerült és ott felejtődött. Ez egy piros, kicsit keményebb gumi labda, aminek a közepén van egy kis csengettyű. Ahogyan gurul szól. Kölyök volt még mikor vele játszott.

A könyveket pakoltuk a könyvespolcról, mikor ez a labda a földre huppant. Azon pillanatban rávetette magát és olyan volt mint aki valami régen látott kincset talált meg. Jó negyed órát hozta vitte a lakásban. Szerintem emlékezett rá.

A kacsa, ami a fürdőszoba szekrény tetején lakik… Miután hazajött, első dolga, hogy bement a fürdőbe, nézett fel a szekrény tetejére, és nyafogott. Kérdeztem tőle, hol a kacsája, erre felvillanyozódott az egész pofija.

Érdekes dolgok ezek.

Kétségkívül nagyon kényelmes megoldás a kombi. Most már ezer százalék (tudom na, hogy ilyen nincs, csak épp túlozhatnékom támadt :P), hogy a következő autóm egy kombi lesz. Bár a hatchback is nagy előrelépés kutyaszállítás szempontjából.

Kezdetben nem voltam nagyon bizakodó, hogy könnyű dolgom lesz az urasággal megértetni, hogy igenis ő ott hátul kell utazzon, egy légtérben velünk, csak nem a hátsó széken ahol meg van szokva. Ebben a kocsiban is vittem már az ülésen, így azt hittem még nehezebb lesz.

Az biztos, hogy ha nyitva hagyom az ajtót és a csomagtartót, akkor tuti a székre ugrik fel, ellenben meglepett, hogy MAGÁTÓL, hopp (vagy kétszer biztatva, előre gondolva a pokróc már behelyezve, azonnal beszökkent, természetesen majd ki is szökkent, de nem tiltakozott. Párszor ki be ugráltattam, lássa nem történik semmi, és aznap ráadásul nem is mentünk sehova.

Meg Kell oldjuk, hogy egy rácsot szerkesszünk a hátsó ülések és a csomagtér közé, mert egyelőre egy hálót szerkesztettem, hogy ne tudjon előre mászni. Az alkotás nagyjából bevált és az utazás egyszerűen fantasztikus. Egyetlen hátrány a hatchback esetén az üveg, amin besüt a nap, oda valami árnyékoló megoldást kell találnunk.

Amúgy miután megszokta, szépen lefeküdt és egyáltalán nem “zavargott a helyzet ellen”. Másodszorra meg mindenféle teketória nélkül pattant be hátulra.

Már meg is van beszélve, hogy egy rácsot készítünk, ami kiszedhető és valami napellenzőt kell beszerezni, mert igencsak be tud oda sütni a nap.

Mivel a hatchback teteje, (hátsó ajtaja) a vége fele alacsonyabb mint a kombié, PrezLee nem tud kényelmesen sokáig állva ücsörögni, ami biztonsági szempontból nem elhanyagolandó. Ráadásul az elválasztó miatt nem történhet meg, hogy netán zavarja a sofőrt. A megfelelő napellenző beszerzése után szuper lesz ott szállítani PrezLee uraságot.

A nagy bökkenő szombaton volt. Ugyanis ismét megnézett egy valaki, akinek több konyítása volt az orvosi dolgokhoz mint az átlag emberhez, és egyből kijelentette, hogy szó sincs itt semmiféle gyerek betegségről, mert egyik sem hasonlít ehhez ami nekem van, kérem szépen ez allergia és jó, hogy csak ennyi lett és nem fulladtam meg.

Kedves biztatás ugye…Csakhogy álltunk és csodálkoztunk, hogy vajon mire lehet allergia. Valami táplálékra kezdtem gyanakodni, végigpörgettem az utóbbi hetek vásárlását és egyetlen változat ami “nagyon ott volt”, mindenben stimmelt az a kecsketej. A vicces meg fura, hogy állandóan iszom tejet, mindig is szerettem és soha semmi bajom nem volt tőle. Eddig. A bolti tejtől, joghurtoktól sincs semmi bajom.

Ellenben a tejjel az történt, hogy hoztam, benyakaltam vagy 2 litert két három nap alatt, kiütöttem (himlős tünetek, borzalmas volt), mire meggyógyultam volna 😀 faluról jött a következő adag kecsketej… úgyhogy 3 hétig folyamatosan adagoltam magamnak az allergiát okozó anyagot és természetesen fogalmam se volt róla. Már rég belenyugodtam, hogy himlő és 2-3 hétig tart, ellenben elkeserített mikor már szinte teljesen meg voltam gyógyulva és ismét megjelentek a kiütések. Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy talán mégsem.

A megvilágosodás akkor jött, mikor tegnap előtt a tej okozta allergián elmélkedve tesztelés végett bevágtam 2 csupor kecsketejet. Szinte elsírtam magam amikor alig 10 percre az ominózus cselekedet után egyre sűrűbbek lettek a pöttyeim.

Végül megszabadítottam magam a benyakalt tejtől, és újabb fél óra múlva a piros pöttyeim elkezdtek halványodni, estére el is tűntek mind, mivel a tej nem ment végig az emésztőcsatornámon. Hát… legalább tudom, hogy miért volt szegény ebem kint falun és boldogította apukámat 3 hétig…

Nem marad más hátra, mint egy ideig mellőzni a kecsketejet, sőt a többi tejet is, aztán miután helyrejött a bőröm egészen, még teszek egy próbát, talán csak valami parlagfüvet zabáltak a kecskék és mégsem a tejjel van nekem bajom.