Ma PrezLee nagyon kötekedős lett. Adtam neki enni, gondoltam lenyugszik egy ideig, de nem tette. Játszani akart és hozta a kacsáját, aztán ha nem figyeltünk rá, akkor nekifogott bökdösni az orrával. Majd vakkantott. Majd az ember keze alá fúrta a fejét, és mikor pozícióban érezte magát szinte könyörgött a szemével egy kis vakarásért. Ha megkapta, nem akart elmenni dolgára, hanem annál hevesebben követelte a jussát… Természetesen. Hiszen nem hülye…

Van egy kedvenc kis kocsmánk. Ahova időnként elmegyünk, leülünk és megiszunk egy két sört. Egy egy hatalmas séta után nagyon jól esik. Aztán ha meleg is van kint, akkor még inkább…
Ma nem volt szándékunkban sörözni, de valahogy annyira csábított a kis kocsma, hogy megegyeztünk: elsétálunk aztán majd visszafele leülünk egy sörre.
Így is tettünk. Visszafele jövet a kis kocsma fele vettük az irányt. És PrezLee uraság mintha tudta volna, hogy ott megálló lesz, máris húzott az asztalok fele.. A kocsmáros már felismert és mondta is: nincs fekete sör… Hiába na egy ekkora döggel mint PrezLee nem igazán lehet titokban maradni.

Sokan mondták, hogy “áááá képtelenség a dobermannt leszoktatni az ágyról”. Ebben valahol igazat is adok annak aki mondta, azonban az egyáltalán nem képtelenség, hogy soha fel nem szoktatni az ágyra…
Nálunk tilos a kutyának az ágyra mászni. Bejöhet a lakásba, kóricálhat amennyit akar, ellenben az ágyon nincs mit keresnie. A fotelen sem, és semmi ülő alkalmatosságon.
Egy két “szakértő”-től hallottam, hogy kuncogva okoskodtak, úgysem fogom tudni letiltani az ágyról a dobermannt, mert ők olyan kitartóak, hogy jaj csak na. Nos jelentem, ezen “szakértők” tévedtek és azoknak volt igazuk, akik azt állították, hogy megfelelő kitartással bármit el lehet érni.
PrezLee doberman úr nem mászik az ágyra, az esetek 98%-ban. Még előfordult egyszer kétszer, egyszer meg az én hibámból. Ugyanis volt egy pokróc, amivel kétszer a kocsiban leterítettem az ülést. Majd miután kimostam, az ágyra tettem. És ő meg felismerte a pokrócot, és felmászott az ágyra. Miután a hibámra rájöttem és elvettem azt a pokrócot az ágyról, többet nem próbálkozott. Itt igazat kellett adnom neki, elvégre azon a pokrócon aludhatott a kocsiban, miért is ne aludhatna az ágyon?

Szóval, megtanítható egy lökött dobermannak is, hogy az ágyra nem szabad másznia. De ne tessék ám kérdezni, mennyi idegbe került ez… mert hihetetlenül kitartó volt, kölyökként naponta 5-10-20x kellett leszednem az ágyról, szinte állandóan figyelni, lecibálni, leteremteni, megszidni, ágy mellé tenni puha fekhelyet… De végül persze megérte. Meg, abban az esetben, hogy továbbra se szeretném a kutyát az ágyban látni.

PrezLee újabban kap rá a cuccaim költöztetésére. A múltkor otthon cipelte el egyik szandálom, majd a tréning nadrágom is elvitte. Ellenben tegnap, itt falun nézem, hogy vajon mi a búbánatot keres a jobb szandálom az ágy tetején, a bal meg ugye ott maradt ahol hagytam… az ágy végében.
Tuti senki más nem lehetett, mert ugye az épeszű ember nem csinál ilyent, vagy ha valami célja van vele, legalább mindkettőt felteszi az ágyra. Győző nem jár be a szobába, PrezLee az egyetlen akinek ilyen előjogai vannak…

Hja… mielőtt még elfelejtem: utóbbi napokban felfedezett, eszébe jutottam, hogy létezem és valami hihetetlen örömmámorral fogadott minden reggel. Körbetáncolt, ugrált, nyüsszögött…Jó, hogy fél évig szinte nem is vett észre, épp akkor jött hozzám “kommentálni”, ha éhes volt.
😀 változnak az idők… állandóan csak mind változnak

Figyelem figyelem, a környékünkön új éjszakai járőr kerítette hatalmába az utcát. Ezen járőr nagyon peckesen jön meg, csupa fül, csupa ideg, az izmai is megfeszülnek, minden neszre ugrani kész, legyen az macska, kutya vagy sünmalac.

Uniós normáknak megfelelően nem jár egyedül, nyomában álmosan bandukol két ember, akik biztatják járőr elvtársat, hogy jelölje már meg a fákat aztán nyomás aludni. Általában járőr elvtársat ez nem igazán hatja meg, csak büszkén teszi egyik lábát a másik elé, ringatja a fenekét és vigyáz az utca nyugalmára…

Azért lehetett volna annyi esze, hogy pénzt kérjen a jár őrködésért, de ő ezt probono végzi…

A fiúk a másik szobában vannak… hallom amint PrezLee ugat és az ember mondja neki, menj vedd el, te is tudod. PrezLee megint ugat, megint csak annyit kap, hogy menj vedd el magadnak. Sejtem, hogy valami játékról van szó, meg is tudakolom mi történik.
Mint kiderült, a PrezLee teniszlabdája begurult a létra mögé. Az meg neki van támasztva a falnak. És onnan nem tudja kivenni a labdát. Nem azért nem tudja mert nem férne oda, vagy nem tudna akár mögé is bemászni, hanem mert PrezLee kutya “kondicionálva” van arra, hogy semmi mögé be ne másszon, lévén hatalmas termetével mindent felborítana. Vagyis régebben ha szék, asztal, virág mögé került a labda, azonnal leállítottam és én vettem ki onnan a labdát.

Amolyan tanult tehetetlenség PrezLee részéről, ellenben kíváncsi vagyok melyikük a kitartóbb: PrezLee, hogy követeli a labdáját, vagy ő, hogy biztatja vegye el magának ha kell neki…