Azon gondolkoztunk a tegnap, hogy vajon mit kevertek a dobermann fajtába. Arra kellett rájönnünk, hogy valószínűleg valami génmanipuláció történt, amikor a dobermannokat először “gyártották”, mert ennyi hasonlatosság egy macska, egy őz és egy kutya között másképp nem valósulhat meg.

Azt, hogy PrezLee egy macska, már mindenki tudja. Hogy nagyon macska, azt csak mi a család. Néha már idegesítő, mert nem lehet levakarni, nem akar odébb menni, föltétélen ő is ott kell legyen “középen”.

Az őzségéről már kevesebb lehetőségünk van megbizonyosodni, lévén az utóbbi időben az őzek nagyon ritkán járnak városon. Most, hogy falun vagyunk azonban volt alkalmunk összehasonlítani PrezLeet egy őzzel és biza az őz majdhogynem elszégyellte magát  és szinte összetévesztette PrezLee-t a nagy vadászt valami kollégával…

Történt ugyanis, hogy elmentünk szénát gyűjteni. Délután fele, három ebbel. Győző valahol henyélt, őt jóformán kifárasztotta az oda vezető út, meg hogy eljátszódtak a bányászt és valami gödröket ástak. PrezLee még nem hagyta abba a földben való turkálást, amikor egyszer csak látunk egy őzet átszökni a sövényen. PrezLee is felfigyelt, majd hirtelen minden utolsó cseppnyi vadász vér felhördült benne és elindult “elkapni a vadat”. Nem sok sikerrel, ugyanis az őz ment jobbra, ő meg hirtelen zavarában pont ellenkező irányba indult el. Aztán hirtelen észbe kapott, hogy hoppá ebből nem lesz őzgerinc.. és hirtelen irányt változtatott és sipirc az őz után.

Tiszta vicces nézni, ahogyan minden inában megfeszül, remeg az izgalomtól és “soha nem hallott” enyhén nyafogásra hasonlító hangokat hallatva mint egy veszett rohan a vad után. Persze a vad ezzel szembe meg kecsesen szökken és a távolság egyre jobban nő. Na ilyenkor PrezLee nagyon begurul és még hangosabban, még feszültebben próbálja utol érni, de mivel ez nem jön össze, hát egy idő után visszafordul.

Azért mégsem rest, mert nagyon büszkén jön, és mintha a kis pofijára volna írva, hogy “ha nem tudtam megfogni, nem baj, legalább jól elkergettem”… Ugye nem maradhat ő a “pácba”.

Ezzel szemben Győző, a nyugalom megtestesítője, felemelte a fejét és valami okos bölcs módjára csámcsogott egyet mintha azt mondana: Eeh… fiatalság bolondság. Pedig PrezLee az “öreg” 😀

Azt hiszem PrezLee fejében valami nagy tévedés van 😀 Valahogy azt gondolja magáról, hogy ő cukorból van, mert amikor esik az eső nem akar kimenni. Apukám ment a kertbe krumplit kiásni és kérdeztem ha nem-e viszi magával az ebedlit, még mozogjon egyet. Nem akart menni. Kénytelen voltam pórázt aggatni rá, és úgy kellett elvinni a kertig. Ami ugye 10 lépés távolságra van a háztól. Olyan balfék módjára állt, mint valami kis szerencsétlen, hogy jaj most igazán ki kell mennem az esőbe??? De komolyan?

Tisztára lökött, mert a pocsolyát amúgy imádja. Na nem annyira mint Győző, mert ő egyenesen belefekszik és ott lebzsel… Az esővel ő sem a legjobb barát azonban.

Ismét eltűnt az égről a nagy fűtőtest és most hideg van. Érzem, hogy értelmes megállapítás, nem tudom ha más észrevette e: nem süt a nap, globálisan hirtelen lehűlés tapasztalható. Fordítva is igaz…

PrezLee összekucorodva alszik, Győző valahol kiterülve “napozik”. Neki most kezd eljönni az “ideje”, mert aki télen is fetrengve alszik a hóban ugye az elég jó bundával rendelkezik.

Történni semmi extra nem történik, csak rövid sétákra megyünk, mert ilyen időben van kedve a csodának órákat baktatni. A minap voltunk szénát forgatni, de abból se lesz semmi… mert két napig megint csak esett az eső. Még csak esélye sincs felszáradni a dolgoknak, nemhogy a szénának megszáradni.

Amikor PrezLee kölyök volt mind reméltem, hogy a fékproblémái megoldódnak. Mint kiderült, tévedtem, mert most is olyan hebehurgya, hogy néha nem tud megállni. Ma reggel kivittem őket a dolgukat elvégezni, és PrezLee nekifogott rohangálni mint valami idióta. Erre a fajta rohanásra más szót nem találok, mert a kerge birka az túl lightos, más szó meg nem jut eszembe. Csak rohant, hörgött, meg szökkent és egyszer csak nézem, hú ez nem lesz jó, vajon merre ugorjak, mert a nagy rohanásban nem veszi figyelembe a távolságokat, kimondotta veszélyesen közel húz el az ember mellett. Van amikor látszik rajta, képtelen eldönteni, most kikerüljön, vagy megálljon… Na ilyenkor utolsó pillanatban akar mégis megállni, de nem sikerül így az embernek ütközik.

És amikor majd negyven kiló nekimegy az ember lábának, na ott elég nagy az esély a földre huppanáshoz. Jobbik esetben persze. Mert amilyen boldogtalan, még komolyabb sérüléseket is okozhat.

Vajon létezik e dobermann szerviz? El kéne vigyem beállítani rajta a fékeket…

Ma nagyot röhögtem PrezLee uraságon. Nem szép tőlem ugyebár, de ezt nem lehetett másképp kibírni. Amennyiben megint eszembe jut, elkezdek ismét kuncogni magamban.

Mióta “nagygazdák” lettünk, nagyon komolyan vettük ezen feladatunkat. (Ja a csürkék be vannak zárva… sőt Kokó a kakas megtanulta, hogy vagy bemegy a ketrecébe vagy éjjel háromkor zajlatjuk…. okos kakas, üüüüügyes). Szóval a nagy komolyságban mivel ma nem esett az eső hát vettük a pórázt füttyentettünk a két ebnek, sajnos a harmadikat nem tudtuk vinni mert bolond szegény, majd elindultunk a földekre. Mint valami Jókai vagy Mikszáth regényben, mentünk mentünk mendegéltünk meg ballagtunk. Végül odaértünk, már csak természetesen, hiszen nem volt éppen olyan messze…

Ott meg azt tapasztaltuk, hogy az ám biza nagy bajok vannak a szénával… mert a fránya globális felmelegítő, aka. (also known as) NAP őkegyelme nem volt képes felmelegíteni és szépen megszárítani a szénát. Ahogy kissé megfigyeltük a dolgokat, hát elméletileg még “menthető”, ha nem esik az eső ma meg holnap ha süt a nap is… és ha megforgatjuk.

Na de mielőtt még tovább haladnánk, hadd mondjam el, hogy a kaszálóra való bemenetel valami ágakkal van eltorlaszolva az állatoktól. Persze ez nem akadály egy PrezLee és egy Győző méretű ebnek, hiszen alig volt fél méternyi az egész. Nos átlép a párom, majd szökken Győző, majd indul PrezLee de olyan nagy elánnal, hogy sutty a másik oldalon hatalmasat puffan… majdnem felborítja Győzőt is, meg a páromat is… Közben én meg majdnem leesek a torlasz másik oldalán, persze a röhögéstől.

Jó… visszafele menet már óvatosabb az eb, ügyesen szökken minden rendben van. De ugye visszajöttünk a házig, elvettük a villákat, majd megint visszamentünk szénát forgatni. Ekkor következett a második kamikaze dobermann epizód. Ugyanis PrezLee megint nagyon ugrabugra volt, és most meg fejjel neki ugrott a páromnak… Egyszerűen NEM LÁTTA, hogy ott van, de az utolsó pillanatban mégis észrevette, elfordította a fejét, majd a veséje környékén landolt, onnan szerencséjére lábra esett, majd elkezdett vadul körözni, rohanni és valahogy olyan “pasi módra” el akarta terelni a figyelmet a “maflaságáról”.