A tegnapi malac megint a konyhában van. Tegnap vissza lett víve a többi malacka közé, de ma ismét csak támadták és piszkálták a többiek. Ráadásul nagyon fájlalja az egyik lábát is. Szóval még nem tudni mi lesz a sorsa szegénykének. Ahogy mondani szokás, ha élet van rendelve neki, akkor megmarad. Minden esetre nagyon úgy néz ki, hogy nem kerülhet vissza a többi malac közé, mert lévén a legkisebb és jelenleg gyengélkedő is, a többiek nem kímélik, játszanak vele.

PrezLee már egészen nyugodtan szemléli malackát, sőt, lefeküdt, erre a malacka hozzá ment csak épp az oldalát kezdte bökdösni, gondolom a mamával tévesztette össze, amitől PrezLee rém zavarba jött és felpattant, majd nem mert újra a helyére feküdni.

Nagyon drukkolunk Malackának, hogy megmaradjon, nem lesz rossz sorsa ha sikerül neki 😀 egyből két barátja is akad, mert Győző sem bántja a házi állatokat, hanem játszanak együtt. Érdekes egy másik, nagy disznó is nagyon hamar “kiegyezett” a kutyákkal, kergetőznek az udvaron és ez nem azt jelenti, hogy a kutyák űzik a malacot, hanem tényleges játékot a kutyák és a malac között. Elképzelem mi lesz itt egy “lökött” malacgyerekkel.. hát lesz mit fotózzak és filmezzek ha összejön!

Boldog új évet kívánunk!

Egészen csendesen telt el az idei szilveszter este. Azt hittem több petárdázás lett, de valahogy elmaradt. Nem is baj az 😀 Soha nem fogom ezt a lövöldözést megérteni, mindig is rettenetes hülyeségnek tartottam. Ott né a tűzijáték még elmegy, mert szép, de ha tőlem függne az se létezne már.Ami aztán még viccesebb, hogy olyan emberek költenek rengeteg pénzt erre a pattogtatós vacakokra, akiknek amúgy “kilóg a fenekük a nadrágból”, mert olyan szegények… (itt falun van pár..)

A szüleim karácsonykor nem hallgattak rám, és a “kicsit”, mármint Győzőt behurcolták a lakásba. Mert, hogy szegény fél. És akkor is volt egy két durrogtatás. Persze nem elég, hogy beengedték a lakásba, ahol amúgy nincs semmi keresni valója még nekifogtak tutujgatni is… “ó, drága kicsi Győző, ne félj, nincs semmi baj”… Győző, a drága kicsi meg teljesen megijedt, azt se tudta hova bújjon. Természetesen 2 pohár után már hiába magyaráztam az apukámnak, hogy pont most ültetitek el a félelmet még jobban abban az állatban, mert nem volt kivel beszélnem. Azzal “vágott vissza”, hogy bezzeg PrezLee is bent van a lakásba… Igen ám, de PrezLee holnap is bent lesz, és tegnap előtt is bent volt. Győző meg nem…

Végül mégiscsak megértették, hogy miért nem jó ez az ebnek, így szilveszter estére már nem akarták behozni. Szegény Győző persze ahogy meghallotta a szomszéd ostor csattogtatásait, azonnal be akart rohanni.  Nem engedtem be, erélyesen rászóltam és a helyére küldtem. Hogy ne tudjon összevissza ideijedten császkálni az udvaron, szépen bezártam. A HELYÉRE. Nem tutujgattam, nem biztattam, nem mondtam neki, hogy ne féljen. Egyszerűen a helyére küldtem, majd ott hagytam.

Na itt jött az érdekes része. Adott pillanatban kiengedtem PrezLeet is, meg Győzőt is az udvarra. És tessék látni csodát, Győző egyáltalán nem volt beijedve (mint egész karácsony este), hanem megrázta magát és jött ment PrezLeevel az udvaron.

Szerencsére PrezLee nem fél a lövésektől, durranásoktól és hangos akármiktől. Igaz, amikor még egészen pici kölyök volt, rohantunk a balkonra nézni a nagyon hangos motorbicikliseket, amint parádéznak, amikor tűzijáték volt valami bolondos ugrálásba kezdtünk, meg játék, hadd lássa a petárda és társai “mennyire jó” dolog. És bevált nála, mert a pattogtatáskor azonnal az ablakhoz rohant, hogy ő biza kimegy megnézze ki mocorog az udvar körül, “kit kell megenni”.

A pezsgő kibontásakor az is lőtt egyet 😀 A végeredmény? PrezLee levadászta a pezsgős üveg dugóját és azzal büszkén ment a helyére.

Persze lehet ez a bánásmód (hogy Győzőt, a nagy ijedelmével együtt csak a helyére küldtem és még én “haragudtam rá”) egyeseknek kegyetlennek tűnik. Ellenben mindezt nem én találtam ki, hanem olvastam. Miszerint a nagy ajnározás pont az ellenkezőjét éri el egy kutyánál. Mivel nem “hülyegyerekek” ők sem, amikor olyan van megengedve nekik, ami máskor nem szabad, a kis fejükben rögtönk kapcsol valami. És értelmezketik úgy is, hogy a félelem tulajdonképpen jutalmazva van. Tehát megéri félni, hiszen akkor kap simogatást, bejöhet a szobába és ehhez hasonlóak. Mivel a “jót” hamar megtanulják, a félelem esetén történő “gyerekszerű” biztatással pont az ellenkezőjét éri el az ember: legközelebb még jobban fog félni.

Tedi kutyám is rettenetesen félt petárdázáskor.  Abban az időben meg nem volt ennyire korlátolt a petárdák használata, így valamikor karácsony előttről elkezdték és újév utánig minden este petárdáztak a környéken. Ezen időben rémes volt sétálni menni, mindig pórázon kellett tartsam, mert félő volt, hogy ijedtében világgá rohan. Természetesen én is “pátyolgattam” és “ápolgattam” a félelmét, simogattam és vigasztaltam, mert önként ez jön elő az emberből. Még csak eszembe se jutott, hogy évről évre tulajdonképpen én erősítettem meg benne a félelmet…

PrezLee túlesett a nagy szerelmen… Elviselhetetlen volt, süket és vak, na meg nem lehetett vinni sétálni, mert megszökött. Miután 2x megtette, majdnem 2 hétig udvarfogságra volt ítélve. Ezalatt az idő alatt képes volt 3 órát is állni a nagyon sok mínusz fokokban, még csak nem is reszketett annyira be volt indulva. Enni alig evett, szép “csinosra” fogyasztotta magát.

Onnan vettük észre, hogy elmúlt neki, hogy reggel kiengedtük az udvarra dolgát végezni, majd nem sokkal 5 perc kint jövés menés után már ajtóstól rontott be.  Ezután szépen fokozatosan a füle is visszanyerte a működő képességét, a hidegérzése is visszatért, és eszébe jutott, hogy az esőt kimondottan utálja.

Az első héten amikor ez történt, nem voltam itthon. A szüleimre volt bízva, ők kínlódtak vele, meg a másik két kannal. Érdekes módon Balázs nekifogott hangosan tütülni, Győző vakkantgatott, PrezLeet meg törte a nyavalya, de egymással nem verekedtek ezen a témán.

Azta mindenit! Fel sem tűnt mióta nem írtam egy fél sort sem.

Az igazság az, hogy rettenetesen el vagyunk havazva munkával. Áttértünk éjszakai műszakra, mert sokkal jobban haladnak így a dolgok. Ez a csodálatos abban, ha az ember saját maga állapítja meg mikor dolgozik és mikor nem. Na meg ez az átkozott is benne… Készülünk a decemberi nagy pangásra, az ünnepekre, ugyanis eddig azt vettem észre, hogy bármit is csináltam, december 20-tól, kb január 10 –ig alig lehet dolgozni, mindenféle egyéb dolog van, rokonlátogatástól kezdve takarításig vagy fordítva.  Ráadásul pár nap múlva megyünk világgá, tehát idén nem húszadikától kezdődik a téli szünet, hanem már 8 vagy 10-től.

Továbbra is falun vagyunk, annyira jó itt, hogy nagyon megkérdőjeleződött a városi élet .  Most, hogy több ideig itt tartózkodtunk derült ki, mennyivel jobb. Mert eddig is tudtam, hogy a kutyának sokkal jobb itt, de hogy ennyire sokkal jobb, hát ez nekem is meglepetés volt. Szerencsére a ház olyan helyen van, hogy két lépés és máris a mezőn találjuk magunkat. Az apukám is sokat segít az ebek körül, hiszen reggel ő viszi ki őket, este a kaját ő adja nekik. Ha netán későbbig alszunk a “műszakváltás” miatt, akkor délben is ki tudja engedni őket. Ez hatalmas megnyugtatást jelent számomra, mert bár kevesebb idő jut PrezLee-t pátyolgatni, de legalább tudom, hogy a szükségleteit bármikor el tudja végezni.

Aztán ami újdonság, az éjszakai séta. Valahol ez kezd lenni a nap, pardon éjszaka csúcspontja, hiszen úgy 12 körül jól felöltözünk, a kutyák már topognak és jön egy kb órás tekergés a tök sötétben, felfele a dombon, az oszlopig. Persze már olyan sötét is, hogy nem láttuk az oszlopot, csak tippeltünk, hogy ott van, meg az ebeket sem, csak hallottuk a jövés menésüket, de végül is eltévedni nem lehet.

PrezLee igazi profi. Ami a koldulást, kuncsorgást illeti még nem láttam más kutyát aki ezt a ilyen magasan művelné. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek, de a családban az eddigi összes kutya közül ő ezt már művészi szintre fejlesztette.  Koldul, ha csak azt akarja, hogy foglalkozzanak vele. Koldul ha valaki a konyhában mesterkedik. Koldul ha épp tekereghetnéke van, ha kimenne szaglászni vagy akar valamit.

Ma azonban 2x is bemutatta milyen egy kis tekergő: anyukám valami húst csontolt ki. Természetesen ilyenkor más nem létezik, engem valami fél farkinca csóválással fogadott, majd visszaült arra a helyre ahol gondolom már sikerrel járt. Fél méterre az asztaltól. Ugyanis ha közelebb megy, rászólnak, hogy menjen arrébb. Ha távolabb megy, akkor túl távol van. Ez a pozíció, ahol ül, szobor mereven és várja a mennyei mannát. És persze mint betartva a “legjobb kutyanevelési elveket” kap is a drága. Meg beszélnek hozzá. Várj türelemmel, mindjárt, na ez nem a tied, ez a Győzőé, majd a végén. És PrezLee vár, közben a szemeit le nem veszi a húsról és a nyála egyre csak csorog meg csorog míg 20 centis nyál csík lóg rajta…

A mai nap másik nagy huncutsága ma estefele volt. Olyan hat óra körül elindultunk egy esti sétára. Az idő elég kellemes volt, már sötét de világított a hold, úgyhogy lehetett bandukolni a dombon felfele vezető úton. Egészen jól elmentünk, a két kutya rohangált,  jött ment. Szóval megkapták a normális adag esti sétájukat. Hazajöttünk, letettem a kabátomat, majd jöttem mentem a ház körül, amikor látom, hogy nyitva a kapu. Kinézek, apukám az utcán van, várja PrezLee-t. Kérdem tőle, hogy kiszökött? Nem… ki kérezkedett!! Mert oda állt az ajtó elé, biztos a praclijával úgy tett mintha nyitná az ajtót, ebből meg ugye látni lehet, hogy mit akar. És apukám ki is engedte…Mondom neki: szinte a kabátom se hűlt ki, most jöttünk vissza a nagy sétából!

Szóval… PrezLee egy nagyon huncut eb.