Első napokban nem kínoztam a pórázzal, csupán a nyakörv volt a nyakán. Ezzel nem volt semmi baja, valószínűleg azért mert egy piros madzag volt a nyakán megkülönböztetés végett… Amikor nyakörvet tettem a madzag helyett, még csak nem is próbálta levakarni magáról.

Utána pár napig, amíg a füle gyógyult nem tartottam állandó jelleggel rajta a pórázt, hanem csak akkor csatoltam rá ha szükséges volt hogy meg tudjam fogni tőle. Mindezt azért, hogy még csak véletlenül se vakarózzon a nyakörv miatt, és közben megsértse a fülét.

Most már a seb szinte 100% be van gyógyulva a fülén, így nekifogtam a pórázhoz szoktatáshoz. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni, így egy hosszú erős madzagot erősítettem a nyakörvére, és hagytam, hogy húzza maga után a lakásban… Megfogta, húzogatta, rágcsálta, majd mikor mutattam neki egy labdát elkezdett játszani a labdával, és megfeledkezett a zavaró tényezőről.

Napról napra kevésbé zavarta az időnként nyakára kerülő madzag, még rágcsálja, de már nem zavarja.

Egyelőre még csak néha néha nem engedem messzebb, de ez nagyon nem tetszik neki, méltatlankodását azzal fejezi ki, hogy megpróbálja néhányszor az indulást majd leül és hangosan ugatva fejezi ki a nemtetszését. Csak akkor hajlandó jönni, ha hivogatom, az enyhe húzásra is teljes tiltakozással válaszol még. De nem erőltetem, ebbe nagyon könnyen beleszokik amint érdekessé válnak a séták..

Nekifogtunk megtanulni játékból a fekszik-et. A módszer az, hogy valami számára finom falattal kezdem, és leültetem, kap egyet, majd a következőt a földhöz közelítve mondom, hogy fekszik, de a hátsó felét nagyon finoman a helyére nyomom. Elég könnyedén fekszik, de magától még nem csinálja. De hát idő van bőven. Olyannyira figyel a kajára, hogy minden leülés után feláll, hogy kapja meg a jutalomfalatot…

Ezek a “tanulások” nem tartanak többet néhány percnél, de mindig igyekszem úgy befejezni, hogy még legyen benne játszókedv bőven. Kap egy nagy dícséretet az utolsó végrehajtott parancs után majd következik egy jó játék. Többször folytatom rongy húzogatással, de jelenleg még csak ő húzza a rongyot én csak kontrát tartok. Így nem rángatom meg túl erősen, de persze azért ráncigálom… nagyon élvezi időnként bele melegedik, még morogni is nekifog, amikor pedig rászólok, hogy “engedd”, és finoman megfogom az állát, és elveszem tőle a rongyot.  Ezt a játékot valamivel többet lehet vele művelni és negyedik-ötödik “engedd” után már szóra elengedi a rongyot.

A vár pedig arra vonatkozik, hogy várja a kaját. Ezt is nagyon ügyesen “végzi”, és úgy kezdődik, hogy a tállal a kezembe leültetem és nem szólok semmit, csak nagyon halkan, hogy várj… A kaját leteszem eléje és finoman megfogom a pórázát. Kezdetben azonnal elindult a kajás tál fele, (tegnap, tegnap előtt), de ekkor visszaültettem, és éppen pár másodpercet vártam amíg ült anélkül, hogy kelljen fognom a nyakörvét, és akkor mondtam neki, hogy “szabad”. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy ezt nagyon jól megtanulja: az ételt csak akkor veheti el, ha megengedem neki. És nem azt akarom, hogy ordibáljak utána, hogy nem szabad.

Ma már sokkal türelmesebben várt, persze nem lehet sokat kérni tőle, hiszen még nagyon kicsi… és azért is csak fokozatosan fogom növelni az időt, mert türelmetlen ha kajáról van szó… azt meg  nem szeretném, hogy ugasson az ételért…

Ja és elfelejtettem, a fekszikből máris következik az ülsz… ez nagyon könnyen megy neki 🙂

Ma megint átmentem szomszédolni és elértük azt, hogy a kutya kint, gyerekek bent, de már nem akartak elszaladni tőle. PrezLee megpróbált bemenni, de a szúnyogháló nem engedte, párszor fenékre esett, és a gyerekek a hálón keresztül simogatták és mondogatták, hogy milyen meleg 🙂

A fiúcska egy versikét is kitalált a kutyáról, de még mindig nem mer a közelébe jönni. Én meg nem erőltetem, biztatom őket, megfogom a kutyát, és ha kimerészkednek akkor nem engedem a kutyát, hogy hozzájuk menjenek, hanem megvárom amíg a gyerekek közelednek a kutyához. A  kutyának elterelem a figyelmét, általában a póráz, vagy a helyettesítő madzag erre tökéletesen megfelel, és biztatom a gyerekeket, hogy simogassák meg a kutya hátsó részét…

Ma miután látta a fiúcska, hogy a kutya  füves részben van, kimerészkedett, és az ölembe ült… igaz a lábait felhúzta de a végén látta, hogy a kutya sem akarja bántani és egy icipicit megnyugodott.

Valahogy ezt a dolgot nem szabad a gyerekekre erőltetni, és legalábbis szerintem nem szabad megszégyeníteni amiért fél tőle, se “lenézni” az ő félelmét. Inkább nagyon lassan haladva, nagyon óvatosan , és úgy , hogy minden esetben amikor a kutyához közeledik akkor a gyerek érezze magát biztonságba. Na sebaj, én hiszem abban, hogy ha nem is lesznek játszópajtások, de félni nem fognak ezek a gyerekek PrezLeetől.

Na és, hogy a címben szereplő Rónáról is szó legyen, ő egy kb 4-5 éves törpe Schnauzer.  Bemutattuk egymásnak a két kutyát, és az első reakció PrezLee részéről egy hatalmas ijedtség volt, pedig nem bántotta Róna csak épp megszagolta. De hamar kilábalt az ijedelemből, és utána elkezdett kötekedni Rónával.

Kapott is egy két morgást, de ettől még nem csillapodott a játék kedve, körbe körbe ugrándozva rohangált körülötte és kimondottan provokálta , csakhogy annak nem volt kedve játszani… Hagytam egy jó darabig, de a végén rászóltam és abbamaradt a zsuka.

Nagyon várom már, hogy vihessem sétálni és játszódjon más kutyákkal amelyeknek szintén van kedve játszani.

Tegnap átmentünk szomszédolni, és a gyerek elég lassan barátkoznak a kutyával. Még mindig félnek tőle, és csak akkor hajlandóak megsimogatni, ha “megfogtam rendesen”. Nagyon reménykedek, hogy napról napra elmúlik a félelmük, és kicsit bátrabbak lesznek.

A kutya nem igazán törődik velük, játszadozik az udvaron, persze már elindult volna utánuk, de meg volt kötve, mert azt nem engedhetem meg, hogy megijedjenek és az amúgy is kevés bizalmuk teljesen elszálljon a kutyával szembe. Türelem rózsát terem, remélem itt kis bizalmat.

A tegnap felfedeztük, hogy van egy kb 5 négyzetméteres szabad füves területük. Ide nyugodtan lehet engedni a kutyát, és a kis bohóc  nagyon  élvezte a fűben való játékot!  Azt hiszem ekkora fűben először volt, nagyon csodálkozott amikor minden mozdulatára egy egy fűszál megmozdult, illetve csiklintotta  a hasát, rettenetesen vidám ugrándozásba kezdett. Kb egy félórát bírta majd kifáradt és lefeküdt a székem mellé. Ma is hivatalosak vagyunk, remélem most is ki fogja ugrálni magát rendesen.

Kicsit odébb, egy bekerített részen nekik is van két kutyájuk. Ezek eszeveszetten ugattak, hisz szegények még ki sem tudtak jönni és egy “ellenség” ugrándozott a területükön, de PrezLee mintha észre se vette volna őket. Nem méltatta figyelemmel a két ugató kutyát, hanem tovább játszadozott a fűben.