Ma a számokat gyakoroltuk PrezLeevel… a dolga az lett volna, hogy ahány ujjat mutatok, annyiszor ugasson 😀 Azt elértem vele, hogy bármennyi ujjat mutatok folyamatosan és össze vissza ugat… de számolni még nem tanult meg 😀 Persze nem azt hiszem, hogy számolni meg tudna tanulni, ellenben azt hiszem, hogy ha odafigyelne, képes lenne különbséget tenni a felmutatott 1 új, vagy 2 vagy akár 3 között is. Hiszen mind más kézjelek, akármennyire hasonlítanak is… Csakhogy ez a nagyon nagy “baj” vele. Egyszerűen sokkal hevesebb mintsem figyeljen, ha nekifog ugatni akkor ugat, forog, elindul, kinéz az ablakon, felszökken, elkapja a pokrocat, szóval MINDENT csinál csak éppen egy icipicit sem figyel 😀 Néha csodálkozom, hogy “ennyire is vittük”… de mint szórakozás jó, egy kicsivel több foglalkozást igényel.

Gyönyörűen sütött a nap amikor ma sétálni indultunk. Természetesen PrezLee azonnal lázba jött, hogy észrevette a készülődést. Miután kiértünk a mezőre és láttam, hogy sehol semmi “ellenség”, elengedtem. Látni kéne ahogyan ez a kutya MINDEN alkalommal úgy tud örvendeni mint aki két hete nem volt kint. Az emberek sokat tanulhatnának az ebektől és a bolondos ugrándozásból amit annak örömére, hogy sétálni mehetett vágott le. De nem… mi emberek mit teszünk? Mindenféle borús gondolattal a fejünkbe, lehajtott fejjel megyünk és duzzogunk vagy éppenséggel bosszankodunk olyan dolgokon amelyek amúgy sem tőlünk függnek.  Hol az a baj, hogy hideg van, hol az, hogy meleg, hol a politika bosszant, hol egy törvény vagy egy hír csap fejbe. Mindig találunk valami okot, ami “jogot ad” arra, hogy boldogtalan, morcosok legyünk.

Hazafele jövet találkoztunk a “másik csapattal”. Anyumék mentek felfele a dombon, jelen esetben Balázzsal.  PrezLee észrevette őket és szinte remegve el akart rohanni hozzájuk. Rászóltam, hogy vissza. Erre megtorpant, majd mellettünk jött ment. Egyszer kétszer indult volna, de minden alkalommal rászóltam. Bevallom, meglepett a “szófogadása” 😀 PrezLee nem olyan kutya, hogy megtegye amit mondok neki 😀 Neeem.. nem azért mert el lenne kényeztetve, dehogy dehogy… ezt úgy nevezik, hogy “egyénisége van neki” kérem szépen…

Lehet, mégiscsak “normális” eb lesz belőle? Kötve hiszem… de azért az jó lenne, ha a gyere ide, a maradsz és a vissza nem lenne falra hányt borsó… 😀

Egyre rosszabb a sora PrezLeenek… mert egy újabb generációs zsarnok van kilátásban. Ezen zsarnok pont LiLee, aki igencsak tudja mit akar az élettől… Főleg kaját per pillanat, na meg a PrezLee pokrócát. Ennek következtében szegény PrezLee be van tessékelve a szobába… 😀 “mama megvéd alapon”. Ugyanis PrezLee tök jóindulatú egy eb, aki néha csak teszi az észt a kismalaccal kapcsolatosan, amúgy meg nem mer ellenállni neki. Igaz is, szegény feje állandóan  szidva van, amint csak görbe szemmel nézett a malacra, a bárgyú viselkedés pedig dicsérve. Nem csoda, hogy nézi a lábon járó finom falatot de nem meri bekapni…

Amúgy meg ma is voltunk egyet járni, és igen, ma is “kaptam” a PrezLee hülye viselkedéséből. Valamelyik nap azt hiszem lefilmezem, oszt megkérek valakit fejtse már meg mi ez… Valami játék, ez egyre világosabb, de hogy nagyon hülye játék az tuti biztos…

Jelentem, egyre hosszabbak lesznek a napok 😀 Ma tűnt fel, hogy icipicit később lett sötét mint általában! Juhééé jöjjön már a tavasz!

Ma egy ebéd előtti sétán voltunk. Annyira szépen sütött a nap, hogy kár lett volna kihagyni. PrezLee megint egy kicsit lökött volt. Van ez a bizonyos ugrálása, ami kizárólag “csak nekem szól” és amiről fogalmam sincs mit takar. Nem értem mit akar vele kifejezni, mert valami van, de hogy mi arról fogalmam sincs… Az egész úgy történik, hogy előttem hátrafele ugrálva “halad”, és szökkenve ugat. Időnként meg a kabátomat akarja elkapni. Aztán megint tova szökken, megint ugrik egyet, ugat, vakkant, szökken… Próbáltam figyelmen kívül hagyni… erre bedurvult, próbáltam a figyelmét elterelni “niiii a csóka”, de ez fél másodpercre volt csak elegendő, utána újra kezdte.  Próbáltam durvábban is, rácsaptam a pórázzal, de ezt is annak vette, hogy “játszunk” vagy mi a szősz és tovább folytatta… Az érdekes, hogy ha rászólok, hogy fekszik, azonnal lefekszik, ezt is játszódtunk: fekszik, gyere, fekszik gyere.. hiba nélkül teljesíti amit kérek.  Ha mondjuk még más családtaggal is viselkedne így, akkor azt mondanám, hogy ez valami PrezLeeség… de ez kizárólag nekem szól.

Ha pórázra fogom, azonnal abba hagyja, és normálisan jön pórázon…

Valamiféle játékra hívásnak gondolom, ugyanis ha eldobok neki egy botot (ha találok) elég gyakran elkezd vele rohangálni. Mert a botozást is másképp akarja mint eddigi kutyáim. Ha bottal játszunk az csak úgy lehet, eldobom neki, majd ő elrohan vele… és utána rohan össze vissza, teszi magát, hogy ideadja, de végső pillanatban elugrik.

Végül is… PrezLeevel soha nem lehetett “normálisan” játszani :))) mindig meg volt az ő saját elképzelése a játék meneteléről. Ha otthon ment a labdázás, a zöldbe egyáltalán nem érdekelte, ha otthon bolondult a rongyért, a zöldbe valami fél percre lehetett lekötni vele.  Inkább a rohangálás, szaglászás volt fontosabb.

Néha azért bosszantó, mert szívesen játszódtam volna vele, de nem volt kivel … Bezzeg Tedi.. na aztán ő imádott “botozni”. Képes volt órákon át visszahozni a botot. Volt, hogy nem egy, hanem 2-3 embert kis kinyuvasztott azzal, hogy mindig visszahozta a botot, majd topogott, hogy eldobja neki valaki… Hiába na 🙂 nagyon különböznek az ebek is egymástól…

Úgy látszik nem volt elég amit kapott a fejére, mert ma nekiment Győzőnek. És Győző sem volt rest, megmutatta, hogy biza ő is tud. PrezLee nyaka elég jól el van intézve, nem világvége, meg fog gyógyulni, de most épp jól sebes.  Egész nap kerülgették egymást, úgy látszik nem fejezték be a balhéjukat és várták a következő alkalmat, hogy elkezdhessék.

PrezLee meg hazarohant a sétából, majd azóta játssza a sértett önérzetet. Nem volt hajlandó enni, kiment az udvarra, megszagolta a kaját, majd mint aki nagyon fel van karcolódva szépen visszajött. Kénytelen voltam a mi szobánkba áthozni, mert a sértettségét úgy látszik LiLeen akarta ledolgozni. Hepciáskodott vele, amikor a malac a közelében volt. És nyilvánvalóan nincs jól, mert amióta itt van a szobába csak fekszik a helyén és szomorú…

Na van ilyen az életben, néha akadnak kudarcok is, nem mindig tejfel. Egy két nap és helyre billen és remélhetőleg egy ideig elég lesz a balhéból.

Szerencsére PrezLee-n nem látszik :)) befújtam olyan kék spray-el, nem tudom mi a neve, sebekre kell tenni… Győző szokott viccesen kinézni, ha néha egy két “harci sebet”, amelyeket előszeretettel gyűjt be a környékbeli juhászkutyáktól megkezelünk. És lesz olyan igazi “kék” szentbernáthegyink… PrezLee túl sötét ahhoz, hogy ha befújom “eladhassam” kék dobermannak!