Ma is meg tegnap is a melegre való tekintettel a nagy séták elmaradtak. Tegnap este fele voltunk egyet gyalog, ma pedig biciklivel tettük meg kvázi ugyanazt a távolságot. PrezLee nagyon élvezi a bicikli után való rohangálást, jobban mondva előtte való rohangálást… Valamelyik nap reggel akarunk menni bicajozni, mármint olyan nagyon reggel, hat óra körül. Gondolkozom azon, hogy vigyem magammal PrezLee uraságot vagy maradjon inkább itthon… Győző arra a kiruccanásra biztos nem jön, ő már nem olyan atléta termet, hogy hosszú távot is kibírja, most is a saját tempójába halad valahol hátra maradva a biciklik után. Olykor olykor bevárjuk, ő megérkezik, szaglászik és indulhatunk is tovább…

Hát nem tudom mennyire igazak ezen kutatások eredményei, és azt sem, hogy mennyire van a cikk szépen átfogalmazva, hogy  kissé “nyálasabb” legyen mint vannak ezek a dolgok…

Mivel kérték a “kutyatulajdonosok véleményét”, hát tessék elmondom én is…

Szerintem se jó napi 8 órát egyedül hagyni. Az első kutyám sokat volt otthon egyedül amikor dolgoztam, és minden alkalommal, hogy elmentem reggel szomorúan nézett… Hozzá délben hazaszaladtam, kivittem a “sarokig” pisilni, majd vissza dolgozni. Tehát még ő sem volt napi 8 órát egyedül. Délután igyekeztem kárpótolni nagy sétákkal. Nem éreztem különösebben depressziósnak, annak ellenére, hogy nagyon “anyás” kutya volt. Mármint igencsak ragaszkodott az emberi társaságokhoz.

PrezLee már jóval mázlistáb, de mint olyan ő egyáltalán nem zavartatta magát és egyáltalán nem lett depressziós amikor rövidebb időszakokra egyedül hagytam. Ez csak pár órát jelentett és az sem rendszeresen… Ilyenkor általában “kreatívkodott”, kíváncsiskodott, ezzel azzal elszórakozott. Ezt megtette akkor is ha ott voltam a közelben (a lakásban) és ő szabadon garázdálkodott mondjuk a konyhában, míg én a szobába tettem vettem valamit. Megjegyzem, simán besétálhatott volna a szobába, de nem tette, gondolom a depijét vezette le azáltal, hogy szétszedte a málélisztes zacskót amire rábukkant a szekrényben…

Na de… mindezek történtek fiatal korában. Felnőtt kutyaként sem maradt sokat egyedül, de néha otthon hagytam. Olyankor meglepő dolgot produkált: aludt mind a bunda! Sokszor “kaptam rajta” hazaérkezés után, hogy teljesen elgémberedve feküdt még, pár perc múlva kezdett el csak mocorogni.

S akkor a véleményem.. szerintem kutya és kutya között akár ég és föld különbség lehet. Az, hogy “depressziós lesz” szerintem nem sok kutyára jellemző, max unatkozik, nem elég fáradt és valamivel kell foglalkozzon amíg egyedül van.  Mint a cikk is megjegyzi: “Nem képesek a múltban gondolkodni” sok más mindenre SEM képesek. Például azon filozófálni, hogy “ó jaj, a gazdám biztos nem szeret eléggé, mindjárt öngyilkos leszek, de ha nem, akkor legalább mély depresszióba zuhanok, és a pszichológus sem fog tudni kiszedni ebből a slamasztikából”.  Hát ez azért egy kicsit túlzás.

Ráadásul az is túlzás, hogy eleve egy olyan képpel tunningolják meg a cikket, amin egy olyan “kisírt” szemű kutya van mint az a Basset… Tudni kellene, hogy ezek a kutyák a legviccesebb vicc mesélése közben is sacc per kb így néznek ki…  Ráadásul ezeknek az ebeknek általában a mozgásigénye annyi, hogy egyik kanapéról a másikra is gondolkoznak, hogy átsétáljanak vagy mégsem… Egy ilyen kutyának nem épp olyan tragédia egész nap heverészni… Míg mondjuk egy nagy mozgásigényűnek kínszenvedés…

Nem kéne összetéveszteni állandóan a szezont a fazonnal és máris minden jobb lenne. A kutyáknak sem jó egyedül lenni napi nyolc tíz órákat, ezt szerintem minden épeszű ember elismeri, de azért ekkora feneket sem kéne keríteni, hogy ilyen olyan depresszióba esnek.  Azt is meg kéne nézni például az ilyen kutatások esetén, hogy az illető kutyák mennyire voltak “túltenyésztett” példányok, eleve gyenge idegzetűek és sok ehhez hasonló kis apróság.  Azt sem kéne elfelejteni, hogy tényleg, a kutyák nagyon értelmes lények DE NEM EMBEREK. Nem gondolkoznak úgy mint mi.  Bár néha tényleg megdöbbentő dolgokat képesek produkálni. És ez nem azért fantasztikus, mert “jaj de milyen emberi”, hanem azért mert egy kutya, egy állat viselkedett úgy ahogy.

Sokszor úgy érzem, hogy a legtöbb “kutya érzés”, “kutya depresszió” meg ilyen nagy hangzású fogalmazások leginkább az emberek bűntudatára épít.  S ahogy vannak eleve neurotikus kutyák, úgy vannak olyanok is amelyek kicsit sem zavartatják magukat és “mégcsak azért sem lesznek” depressziósok vagy bármi…

Tegnap rájöttünk, hogy a Győző szemében a parabola antenna az valami rettenetes ellenség lehet. A kocsi tetején, csomagtartóra kötve érkezett haza egy hatalmas parabola antenna. Amint a kocsi az udvaron leparkolt, Győző elvtársnak feltűnt, hogy valami rémes “állat” támadta meg a kocsit és a pimasz minden ugatása ellenére meg se moccan, nem riad meg és nem menekül.. Ez elkezdte frusztrálni a szentbernáthegyit, ellenben a dobermann, PrezLee csak nézett ki a fejéből, hogy akkor most mi van, hol az ellenség és kit kéne megenni??? Gondolom ő is látta az antennát, de valahogy nem tekintette ellenségnek és nekifogott rohangálni az udvaron keresni azt… Pár percbe telt míg sikerült abbahagyni a röhögést, Győző közben rájött, hogy valamit félreértett és sértődötten átoldalgott az udvar másik sarkába valami más képzelt ellenséget ugatni…

Hát néha téved az ember… meg a kutya is

A mostani “globális felmelegedés” okozta nagy hidegre való tekintettel ki szoktam tenni PrezLeenek egy pokrócot az udvarra. Azon még szívesen elfekszik, meg időnként felugrál a kerítéshez rohan valami képzeletbeli ellenséget megugatni. Ezekről mondjuk kiderül, hogy nem is olyan képzeletbeli, csak egy kicsit messze vannak még mikor PrezLee nekifog ugatni. Na de a lényeg most a pokróc, avagy az udvari fekhely. Ma is kint volt, fedél alatt, mert hol lógott az eső a levegőben, hogy esni készült. Azonban este fele ki akarok lépni a szobából és majd megbotlok egy összegömbölyödve fekvő eben, amelyről nem tudom hogyan került oda, pokrócostól természetesen. Mert az, hogy ki be jár a szobába az nem nagy ügy, hogy időnként az íróasztalom alá fekszik be, mert ott van csak egy parányi szőnyeg, az sem fura, és még az sem, hogy nagy melegben a földön fekszik előszeretettel. De ez már szinte olyan mint az intelligens dizájn kérdése… ha bent van a pokróc, ki hozta be? Végigkérdem a családot, senki sem tud igenlő választ adni, mindenki húzza a vállát, hogy ők biza nem foglalkoztak ilyennel… Így hát nem maradt más “bűnös” mint PrezLee saját maga…

Mert nekifogott esni az eső és őt senki nem méltatta figyelemre! Máskor szépen kinyitja az ajtót és bevonul a helyére, a konyhába, de most másképp oldotta meg a nagy gondot: becipelte a pokrócot a szobába és azóta is ott alszik…

Még mondja nekem valaki, hogy nem okos eb 😀

Győző megtanult egy pár dolgot PrezLeetől. Ezek közül a legidegesítőbb az “ugrabugra” indulás előtt. Mind reméltem, hogy erről PrezLee is leszokik, de ez azt hiszem nem fog megtörténni. És erre ráadásnak Győző is megtanulta… pffffttttt…

PrezLee is tanult azonban valamit Győzőtől: méghozzá belehasalni a pocsolyába!!! Ugyanis ő ilyent nem csinált, ráadásul még a pocsolyákat is kikerülgette míg városi fickó volt. Na most már ezek a finnyáskodásai elmúltak, és valami hobbit űz a két lökött, hogy ki fekszik többet és nagyobb sárba. Ha a környéken pocsolya található, akkor tutti a kutyák tudják hol van, elrohannak, megmártóznak majd  igencsak rondán folytatják az utat a következő pocsolyáig. Még szárazságban is képesek nyakig sárosak lenni.

Lévén ez a két kuty ami “rendelkezésemre áll”, ők az alapjai a megfigyelésemnek. Az ami fantasztikus pedig az eltérés a két kutya személyisége között. Ezt a kutyátlanok ugyebár nem értik, hiszen “kutya az kutya” legyintéssel el is van intézve részükről a különbség. Pedig ég és föld a két kutya természete, viselkedése pedig mind a kettő kutya. Ráadásul mondhatni azonos elvek alapján nevelkedtek, és az utóbbi időben meg állandóan együtt vannak. Sokat tanult Győző PrezLeetől, hogy PrezLee tanult volna e valamit Győzőtől nem tudom, látványosan úgy tűnik Győző a követő, PrezLee a vezér, főleg hülyeségek terén.

Egyik alapvető különbség, hogy PrezLee szeret balhézni. Gondolom ez olyanoknak akiknek nincs, nem volt dobermannja nagyon furcsának tűnik, de az igazság az, hogy PrezLee és Tedi sem volt olyan amely kezdeményezte volna a verekedéseket. Ha valaki neki megy, természetesen azonnal reagál, de eddig minden alkalommal először békésen akarta rendezni a dolgokat. Olyan is volt, hogy vicsorogva, felborzolt szőrrel, de azért nem megalkudva finoman visszavonult, és olyan is amikor mereven állt, megvárta míg a másik visszavonul. A verekedés akkor kezdődik amikor a másik fél nem bírja ezt a stresszes huzavonát és nekiszökik. Na ilyenkor is két megoldás lehetséges, egy hangos, hörgés morgás, egy két nyikkanás innen is onnan is, majd vége. Idegen kutyákkal…

Az eddigi legdurvább verekedések az a saját kutyáink között voltak. Úgy látszik az a tény, hogy ismerik egymást és a konkurencia valahogy direktebb közöttük ádázabb harcossá teszi a kutyákat. A legelőn véletlen ha összefutunk idegen kutyákkal, sacc per kb ők sem tudják milyen erős a másik fél, gondolom biztonságosabb nem verekedni mint igen, így igyekeznek “pszichó” szinten elintézni a dolgaikat.

Győző ezzel szemben (a kis szende bárányszemű szentbernáthegyi, egyem a lelkét) sokkal balhésabb, és emberekre nézve is veszélyesebb mint PrezLee. Kitérek azonnal a második részre…

Győző pontosan nem tudja, hogy ő mekkora és milyen erős. Ennek következtében néha igencsak nevetséges jeleneteknek vagyunk tanúi. Nem egyszer történt meg, hogy séta közben a réten felbukkant egy kisebb csoport valahonnan lemaradt, csámborgó kutyák. Afféle terelő és juhászkutyák, kisebbek nagyobbak, de mindegyik kb negyed Győző. Lévén, hogy csoportban jönnek mennek, amint meglátnak bennünket heves rikácsolásba kezdenek. Ilyen esetekben történik az, hogy Győző ha szabadon van, igencsak nagy lendülettel elkezd rohanni feléjük. Azt hinné az ember, hogy itt vérontás lesz, de közben sehol semmi. Megközelíti a rikácsoló kutya hadat fél méterre, majd valami igencsak idétlen táncolás szerűségbe kezd, és nagyon vékony hangon ugat mellé. Zavarba ejtő ez a magatartása, ugyanis az indulás és az érkezés között ég és föld a különbség… Természetesen a másik kutyák azért látják mekkora bocival van dolguk és az ugatásnál többre nem viszi a bátorságuk, majd Győző a “fenevad” virgoncan visszajön mint aki jól végezte dolgát…

Mostanság PrezLee egy terelő eb szerepét kezdi felvenni, amit ráadásul én is dicsértem… Győzőnek ezek a kirohanásai már régóta léteznek, és jó lenne leszoktatni róla. Csakhogy amikor belendül olyankor se nem lát, se nem hall, hanem veszettül rohan. Namármost én tudom, hogy a nagy ugatás következik, de más nem. És azt is tudom, hogy egyetlen állaton se lesz karcolás sem, de ha netán ezeknek a kutyáknak gazdája van, nos az nem tudja, hogy ez a böhöm állat csak ugatni fog méghozzá kényeskedve vékony hangon… Kellemetlen helyzeteket teremthet. Előfordult egyszer kétszer, hogy Győző így nekiindult, utána kiáltottam, és PrezLee nem tudom pontosan miért de oldalból “letámadta” Győzőt, oldalból nekiment majd rohant is vissza, de ez a támadás elegendő volt ahhoz, hogy Győző kizökkenjen a támadó indulataiból és meghallja a “gyere vissza” parancsot.

Visszatérve az emberek kérdésre… Annak ellenére, hogy az emberek a dobermanntól eleve sokkal jobban félnek mint a bájos mackótól amely Győző, mégis Győző az aki veszélyesebb emberekre nézve mint PrezLee. Győző volt az aki kétszer már neki akart menni embereknek, és ugyancsak Győző az aki néhány emberrel “örök ellenség”. Hogy miért nem tetszenek ezek az emberek neki, senki nem tudja. Mindezen emberekről TUDJUK, hogy soha egy fél ujjat se emelt Győző ellen, mégis ő ellenségesen viselkedik velük.  PrezLee esetén alapelv: ha valakit beengedünk a házba, udvarba, akkor az barát lesz. Amennyiben nem engedjük be, mi, akkor az ellenség, kerítés mellett ugatja meg ilyenek.  Győző azután sem akar lenyugodni, ha beengedtük és megtörtént  egy párszor, hogy át kellett vinni az udvar másik részébe, mert nem akart lecsillapodni.

Az ok, hogy miért ilyen nem világos. Úgy tűnik Győző fél az emberek egy részétől, idegenektől és ezért viselkedik támadóan. PrezLee ellenben nem fél az emberektől. Az is igaz, hogy PrezLeet kölyök korában a lehető legszokatlanabb helyekre is magammal cipeltem, legyen az kocsma vagy ilyen olyan összejövetel. Így kezdettől fogva emberek tapogatták, vigyorogtak neki, és megszokta őket. Továbbá városi eb lévén sokkal több kontaktusa volt teljesen idegenekkel, séták közben rengeteg ember jött ment el mellettünk, ami Győzőre kevésbé jellemző. Már csak a népsűrűség miatt is…

Afféle konklúzióként: a “szelid” szembernáthegyire sokkal jobban kell vigyázni mint a rossz hírnévvel rendelkező kutyafajtából származó PrezLeere.  Kedves anyukák, jól gondoljátok meg amikor “plüsskutya” kinézetű ebekhez csak úgy oda engeditek a csemetéiteket mert “olyan édi”. A plüss kinézet mögött biza meghúzódhat olyan személyiségű kutya amely sokkal veszélyesebb egy kisgyerekre nézve mint egy mondjam úgy zordabb, harciasabb kinézetű “veszélyesnek” megbélyegzett kutya. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: a kutyák nem játékszerek, még akkor sem ha annak néznek ki.