Tudja a fene, de PrezLee mindig magas érzékkel rendelkezett ahhoz, hogy “megmagyarázza” mi a baja. A tegnap délután esett az eső, későn kaptam észhez, elázott a pokróca. Sebaj, kiterítettem a korlátra, napközben amúgy is bent alszik a padlócsempén mert hűvösebb, estére lepakoltam egy szőnyegből lett fekvőalkalmatosságot. Csakhogy nem vettem észre egy dolgot: a délután megázott pokrócából elkezdett kicsöpögni a víz, az meg szépen eláztatta a szőnyeget, mire PrezLee aludni ment volna. Én mit sem sejt kitessékeltem a szobából tudva, hogy előtte egy órával kikészítettem más alvó alkalmatosságot neki. Ki is ment, de nem telt el bele fél perc, besétált és nagyon bárgyú szemekkel nézett rám.. Az hogy nem a dolgát kell elvégeznie tudtam, hiszen előtte 10 perccel jöttünk be a sétáról, éhesnek nem éhes, mert a séta előtt nem sokkal tömte magába a fél vedernyi kaját… de nyilvánvaló volt, hogy valami baja van… Kimentem és láttam, hogy a helye teljesen fel van túrva… Na jó, elrendeztem, és ekkor észleltem, hogy “egyik sarka” kicsit vizes, de igyekeztem úgy teríteni, hogy ne azon kelljen feküdnie. A sötétben látszott rajta egy folt, nost azt “kikerültem” úgy hajtogattam, hogy az félre essen… Nem taperoltam végig az egészet, és meg voltam győződve, hogy ahol nem látszik ott biztos nem is vizes… Csakhogy PrezLee megint bejött a szobába és megint csak nézett bárgyú szemekkel, nem reagálva semmi utasításra, hogy menjen a helyére… Végül ismét kimentem és ekkor derült ki, hogy a szőnyeg jól megszívta magát vízzel és ott is nedves ahol nem látszik, csak néhány kis sarka száraz… Na jó, nyomás az emelet, kerestem valami harmadik szőnyeget, de azt már egyenesen a konyhába terítettem le, mert ha az is elázik, nem lesz mire fektessem az úrfit…

A hétvégén nem voltunk itthon, a csemetét a “nagyszülőkre” hagytuk és mint rendes, felelősségteljes szülők, akik példát mutatnak, elmentünk egyet kocsmázni. Valami barátokkal iszogattuk a finom hideg fekete sört, amikor egyszer csak a kocsmában megjelent egy tündéri  3 hónapos Cane Corso.  Szuper egy kis jószág! Szerencsére ismertük a jószág gazdáját, aki egyben a kocsma tulaja is, így elkuncsorogtuk egy kicsit a kis pajtást, aki ott hevert mellettünk jó két órát. Persze része volt pocak simogatásnak, fül masszírozásnak, tappancs tapogatásnak és úgy amúgy minden ami egy ilyen kiskutyának jár… Végül elunta és eloldalgott, de … Legközelebb ha ismét arra járunk, visszük PrezLeet is 😀 Nem másért, de a kocsmatulajdonosnak a másik kedvence a dobermann, úgyhogy nem lesz gond meginni egy sört PrezLee társaságában és közben ő szédítse a népet.

Persze nem lesz olyan sikere mint a 3 hónaposnak, vagy mint saját magának 3 hónaposan, de azért biztos vagyok benne, hogy a megjelenése nem fogja hidegen hagyni a “tömeget”…

A tegnap előtt kezdődött… egyszer letekintek a földre, ahol padlócsempe van, és látom, hogy a szék fura fekete nyomokat hagyott… Első gondolatom, hogy “szurok”. Ok. Jó… de HONNAN??? Aztán a második, hogy de a fene egye meg a szék kerekére honnan kerülhetett ez? Aztán megkapom az egyik keréken a “szurkot”. Vagy azt a nagyon fekete, nagyon ragacsos nagyon fura, szagtalan valamit ami rá van ragadva. Nagyon nehezen szedem le… felmostam a földet és ezzel azt hittem téma le van zárva.

De nem volt… mert megjelent PrezLee a színtéren, az oldalára valami magvacskák meg por volt ragadva. Jó háziasszony módon előkaptam az ablakmosót (amiben csak víz volt, mert a virágokat práholom vele néha) leteremtettem PrezLeet, hogy maradjon veszteg, megpráholom vele és nekifogtam sikálni… A magvak meg a por lejött, ellenben a “szurok” vagy mi a fészkes fene, az nem. Az bele van ragadva a szőrébe, meg se lehet mozdítani, nagy valószínűséggel akkor fog eltűnni, amikor lekopik magától.

A nagy kérdés azonban… HONNAN szedte össze? És tulajdonképpen mi a fészkes fene ez a massza?

Ma ebéd után kivittük a két ebet a közeli mezőre egy rövid kis sétára. Mivel a környéken nem volt sehol senki, természetesen hamar el lettek engedve. Rohangáltak meg szaglásztak össze vissza. A másik domb oldalról egyszer csak 5 vagy 6 kutya rohant felénk, de persze elég messze voltak, csak afféle ráijesztési hadművelet volt. Csakhogy Győző ezekre begorombul és elkezd harciasan rohanni az ellenségek irányába. PrezLeet ezek a jelenetek teljesen hidegen hagyják, mármint az idegen kutyák, de nem tetszik neki a Győző támadó viselkedése. Így most is, mint már többször fentebbről ahol ő szaglászott azonnal rohant Győző fele, keresztbe, megállítani őt a csatába való rohanástól. Kissé elszámíthatta magát, mert általában csak elsuhan mellette és ráhördül, most azonban oldalból telitalálat volt: nekiment. Győző leesett, PrezLee tova rohant. Természetesen a csata azonnal abba maradt, ugyanis ezután Győzőnek elment a kedve a verekedéstől. Mármint a vakkantgatástól, mert Győző kissé mafla, nem tud verekedni. Hamarabb megcsípik az akkora kutyák mint a feje, de hát na…

Amit mondok, azt is csak halkan és suttogva árulom el. Általában amikor dicsekedni akartam az ebem képességei felől kb másnap már produkált valamit amitől égnek állt a hajam. Szóval… csak lassan azokkal a dicséretekkel, de hát el kell mondjam… PrezLee továbbra is lüke, ehhez kétség nem fér, ellenben van egy olyan jó tulajdonsága, aminek nagyon örvendek. Nem tudom mennyire “dobermann tulajdonság” ez, de a másik kutyámra is jellemző volt, úgyhogy sacc per kb nagyrészt igen.

Elmondom mi történt ma… elmentünk bicajozni, ide nem vittük a kutyákat, mert hosszabbra terveztük az útvonalat. De miután hazaértünk, még két kilométer ide vagy oda, hát “kiengedtem a kutyákat” (eszembe jutott a “Who let the dogs out” :)))  és elindultunk itt a hátsó úton. Csak mi voltunk meg a szél, vagy legalább is azt hittem. Mivel fél perccel azelőtt arról jöttünk, amerre most mentünk, meg se fordult a fejembe, hogy pórázt vigyek. Általában ilyenkor a háromnegyed falu alszik, a maradék negyed meg a kocsmába van, még egyáltalán nem részeg, tehát biztos, hogy egy ideig ott is marad. Ráadásul ez a “világ vége”, itt nem járkálnak csak napközben amikor a mezőre mennek dolgozni, illetve az állatokkal.

Csakhogy az úton megpillantottam egy embert, aki épp a biciklije mellett tántorgott. Elég messze volt, de azért biztos ami biztos, megfogtam Győzőt. Ugyanis ő a veszélyesebb. A párom meg PrezLeevel tovább ment. Úgy egyeztünk meg, hogy én itt bevárom őket, ők meg lerohanják a “kört”… Így is történt. Győzővel vártuk a sportolókat, és megnézhettem miként történik az idegen melletti elhaladás…

Hát 😀 ahogy az a nagykönyvben meg van írva. PrezLee még csak RÁ SE NÉZETT az idegenre, se jövet, se menet, egyáltalán nem érdekelte, nem volt rá kíváncsi, nem akarta se megszagolni se barátkozni, de támadni sem. Egyszerűen úgy ment el mellette ahogyan egy villanyoszlop mellett is elmegy.  Szóval… megérte a fáradozást, megérte a “szocializálást”, megérte kölyökként mindenhova cipelni és minden lehetetlen helyzet elé tenni.