Reggel épp hogy megvilágosodott elmentünk egyet sétálni. Kint hűvös volt, de azért kellemes, PrezLee mint valami kerge birka szökkent jobbra meg balra, egyszerűen nem bírt magával. Amikor még meleg van, az valamennyire lecsillapítja, de ilyenkor “tőr-zúz”. Akarom mondani, képes ajtóstól kimenni, az embert leverni a kapunál, nekimenni mindennek ami az útjában áll. Kezdem azt gondolni, hogy a PrezLee név lehet nem is talál rá olyan jól, inkább valami “tazmániai ördög”, fúria, vagy valami porfelhőt kavaró rajzfilm figura nevét kellett volna neki adni.

Minden esetre, legyen ez egy figyelmeztetés azoknak akik nem tudják 😀 A dobermannok nagyrészt ilyen lököttek, persze van köztük is finomabb teremtmény is, nem mindegyik ennyire “pofátlan” mint az én szerzeményem 😀 😀

Szóval sétálunk sétálunk, PrezLee rohan (nem tud lassan menni), majd elkezdi Győzőt piszkálni. Az meg nagy borjú módjára kikerüli, békésen akarja szaglászni a terepet, de PrezLee nem hagyja abba a kötekedést. Csakhogy Győző türelme is határos, egyszer csak elfogy és rámordul PrezLeere. Ekkor  az iszkiri, mint akit a darázs csípett kezdett el körözni és rohanni, mert hát persze, ő afféle felhívás a keringőre dolognak könyvelte el. Miközben meg kamikázé mozdulatokkal fel le cikázik, egyszer csak látom… de nagyon látom, hogy PrezLee rohan, eszeveszetten felénk, a feje azonban hátul, Győzőt lesi… Ekkor nekifogok én kiabálni PrezLeere, hogy vigyázzon, mire tényleg felém néz, de már nagyon közel van és valami másodperceken múlik, hogy nem lesz hatalmas koccanás az ügyből. Mi elhúzódunk, ő szökken jobbra balra, és az ijedtség melléktermékeként mordulok rá fenyegetően… de ő sem rest, még mielőtt kitátanám a számat nekifog morogni… Afféle “preventív morgás” ez, észrevettük, hogy akkor alkalmazza, ha rossz fát tesz a tűzre, és így akarja megúszni a nyaklevest…

Tovább haladunk, immár minden mozdulatát figyelve, ha halljuk, hogy csörtet a közelbe azonnal reagálunk, nehogy leverjen szépen hazafele. A szomszéd ház mellett vagyunk, amikor annak az udvarából kiszökik egy félig kóbor kutya. Hogy miért jutott neki eszébe kiszökni a menedék helyéről, nem tudjuk elképzelni, tény, hogy a hazafele már valamivel békésebben poroszkáló ebek előtt hirtelen megjelenik ez és  nekifog rohanni lefele az úton. Ekkor PrezLee és Győző is neki akart iramodni, de akkora volt az elán, hogy összekoccantak. PrezLee a földön találta magát, Győző meglepődött, hogy elfelejtett szaladni.

Végül a menekülő kutya behúzódott egy másik udvarba, ezek meg visszajöttek. A fura ennél a kóbor kutyánál, hogy lévén szuka kutya, egyik sem bántja. Csak ő bevette a fejébe, hogy menekülni kell, biztos régi rossz emlékek miatt, erre a mi két kutyánkba is valami vadászösztön aktiválódik, hogy “meg kell fogni”. Általában utolérik, ekkor farkcsóválás meg barátságos “elköszönés” következik…  Lévén, hogy a környéken “lakik”, amikor csak ácsorog a  távolban, ezeket sem érdekli. De ahogy ma is hirtelen kiugrott mint nyúl a bokorból, hát kiabálhattunk utánuk, mert ránk se parityáztak az ebek..

időnként teljesen döbbentő tud lenni, ahogyan néz… Megáll mellettem, majd elkezd fixírozni… ha nem ismerném, nem az én kutyám lenne, lehet azt hinném, hogy most gondolkozik azon, hogy mit főzzön belőlem, vagy mikor egyen meg. Közben meg ő csak arra vár, hogy rá figyeljek 😀 Aztán ha sikerül belém szuggerálnia, hogy rá nézzek, akkor boldog csóválásba kezd.Na jó túloztam… a szuggerálás nem mindig csak abból áll, hogy néz… időnként megbök az orrával, vagy felemeli a kezemet, vagy éppenséggel játékos, bosszankodó morgásba kezd… Hihetetlen, hogy már 3 és fél éves kb! Hiszen nemrég volt még kis kupac “szerencsétlenség”…

Időnként PrezLee nagyon furán viselkedik. Mint valami sértődött macska jön megy és minduntalan az asztal alá akar befeküdni. Hogy miért jobb ott, mint bárhol máshol nem tudom. Valószínűleg a “gyerekkori” emlékei elevenednek meg olyankor, amikor sokáig jóformán a lábam alatt aludt, ott érezte biztonságban magát.

Kezdetben azt hittem, hogy az egyetlen szőnyeg ami található a szobában vonzza… ugyanis csak egy kis szőnyegecske van a lábam alatt, máshol nem található semmi, és azt hittem nem akar a csupasz földre feküdni. De kiszedtem a szőnyeget, a szoba közepére ez azonban nem hatotta meg, még csak rá se nézett a szőnyegre, tovább tuszkolta magát be az asztal alá.

Nem is lenne baj, ha ott aludna. Azonban a baj, hogy ötpercenként kirohan “házat őrizni”, majd vissza. Na és ez biza már zavaró tud lenni, mert PrezLee kicsit sem “óvatos”, hanem nagyon is lökdösődős tud lenni.

Persze, hogy szeret, tudom, csak néha olyan “férfiasan” hideg tud lenni. Sétakor nem érdekli csak a bokor, meg az amit épp  a séta közben fedez fel, játszani nem lehet vele, mert állandóan foglalt valami “fontossal” és eléggé önfejű, azt csinál amit akar.. de néha azért rátör a gyengédség és olyankor PrezLee is nagyon kedves tud  lenni 😀 Az is lehet, hogy azért örvendek olyan nagyon az ilyen megnyilvánulásainak mert ritkábban osztogatja őket…

Ma délután kiszaladtam a két ebbel az “oszlopig”, szemerkélt az eső, épp végezzék el a dolgukat, meg fussanak két kört és máris vissza. Mivel fáradtak voltunk, délután ledőltünk egy fél órára. A szoba ajtaja nyitva volt, PrezLee pokróca az ajtó mellé volt helyezve, kint meg ugye esett… Mikor felébredtünk PrezLee pokrócostól az ágy mellett fészkelt, de nem is akárhogy, hanem mereven de félig átszellemülve figyelt minket ahogyan alszunk.  Mikor megébredtem mintha valami fura felismerés futott volna végig a képén, majd még egy ideig néztük egymást, miután összegubancolódott és ő is aludni tért.

Tegnap este PrezLee ismét az udvaron aludt. Csakhogy egy kis változtatással. Ugyanis ötpercenként elrohant a kapuig, belekiabált a levegőbe, majd elégedetten vissza. Persze ez egyszer kétszer elviselhető, de amikor tízpercenként megismétlődik, akkor unalmas lesz. Volt egy majdnem 10 méteres kordelin darabom, “hosszú póráz”, amivel “krízis időszakban sétáltattuk, és ezen ugye van szerelve egy karabiner. Ezzel a szerkentyűvel megkötöttem, hogy ne mind rohangáljon, hanem maradjon a helyén. Szerencsére megszokta, hogy ha valami madzag van a nyakán, akkor nem tud menni sehova, és nem is ellenkezik. A konyhában télen meg kell kötni, mert másképp odafagyunk mindannyian az ajtónyitogatásai miatt.

Nem is volt semmi baj, könnyen belenyugszik, ha “nem mehet sehova”, ott volt a pokróca, aludt. Csakhogy megeredt az eső. Amit nem hallottam. Bent szólt a zene, kint meg csepegett. Egyszer megkaparta az ajtót, de nem volt durva, nem törte szét a helyet, hogy bejöjjön. Azt hittem csak unatkozik, azért jönne be társaságot keresni…. Egyszer azonban csak elhallgatott a zene, és kintről hallatszott az eső hangja! Rögtön kimentem és ott álldogált PrezLee a falhoz lapulva, mint valami kis árva, és nagyon nagyon rosszalló szemekkel nézett rám: hogy is tehetted ezt velem… Elengedtem, sőt a konyhába vittem, kiengesztelhetetlenül sértődött képe volt 😀 Hát megtörténik ilyen is…Tiszta vicces mennyire nem kedveli az esőt, míg bármilyen pocsolyába befekszik…

Ma megint alkalmam volt látni PrezLeenek egy ritkán látható oldalát: amikor KEDVES.  Meg aranyos… és nem vadul, nem durvul. Reggel korán elmentem a két kutyával kocogni egy rövidet. Szerencsére olyankor  rajtunk kívül még a madarak sem járnak semerre, így nyugodtan lehetnek a kutyák szabadon. Rohangálnak is össze vissza mellettem, előttem… Így történt, hogy adott pillanatban PrezLee csatlakozott mellém, amolyan “tökéletes lábhoz”  igazodás volt, pedig egy szót sem szóltam hozzá, és úgy kocogott mellettem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Természetesen ekkor jó alaposan megdicsértem…  Pár 100 métert haladtunk így, majd előre iramodott, meg hátra maradt ismét, és visszafele megint volt egy ugyanilyen csatlakozása 😀 Mint már mondtam oly sokszor: vénségére benő a feje lágya és normális kutya lesz belőle :))))