Kategória: Ontopic

PrezLee most már a lakásban alszik. Egyik reggel, jobban mondva hajnalban budira menet észrevettem az összekucorodott ebet és betessékeltem a lakásba. Azon nyomban “engedelmeskedett”, szinte ajtóstól rontott be, meg se várta, hogy elrendezzem a pokrócát, máris lefeküdt rá, azt sem bánta, hogy a konyha kellős közepén történt ez. Azóta bent alszik, napközben meg amíg az idő megengedi ki van csapva az udvarra.

Igen ám de Győző szemet vetett a PrezLee pokrócára, szerintem igazságtalanságnak tartja, hogy neki nincs és minduntalan el akarja foglalni azt. Persze a PrezLee bundája és a Győzőé között igencsak nagy a különbség, na meg a hóban előszeretettel heverészik napszámra, arra enged következtetni, hogy nem a hideg miatt tetszik neki a pokróc, hanem azért mert az a PrezLee pokróca és az a nagyobb dolog, ha el tudja venni.

Amúgy a minap volt közöttük egy kis bakalódés, hónapok óta az első, kis hideg vízzel észre térítettük őket, majd két napig kerülgették egymást, most megint visszaállt minden a maga helyére. Sejtésem szerint egy buta félreértés okozhatta az egészet, de persze biztos nem lehetek a dologban. Történt ugyanis, hogy aznap sétálni voltunk, a mező meg PrezLeet megtámadta egy falka juhászkutya. Ekkor csak ő volt elengedve, lévén, hogy ő nem verekszik és más ebek sem verekednek vele. De most mégis megtörtént. Elengedtem Győzőt is, aki rohanva szétverte a “bandát”, minden rendben lett volna kivétel a kissé vérző, de nem vészes sebet a PrezLee oldalán. Gondoltam hazajövök, fertőtlenítem, de amíg itthon kerestem azt a “kék sprayt”, Győző minduntalan a PrezLee nyomában jött ment. Nem látszott rajta aggresszió, inkább egy féle aggodalom meg gondoskodásnak tűnt. Csakhogy PrezLee igencsak dinnye tud lenni és tolakodásnak vélte ezt. Így szépen ők ketten is összeverekedtek…

Azóta megint lecsillapodtak a kedélyek, két napot külön voltak zárva és valahogy azt hiszem mégiscsak hiánzyik egymás társasága, mert PrezLee is állandóan keresi, Győző is szóval csak jobb valakivel együtt túrni a homokot, meg rohangálni, szaglászni mint egyedül…

Végül is ahhoz képest, hogy 2 kan, (plusz a harmadik), mind a kettő hatalmas, és az egyik még lökött is mellé, végül is a fél évente egyszeri bakalódás még valahogy belefér a képbe. Nem mondom, hogy örvendek neki, de ez van… Végül is annak tudok csak örvendeni, hogy nem okoznak egymásban hatalmas károkat, hanem csak itt ott meglyukasztják egymás bundáját fülét, nagy hangos cirkuszt rendeznek, de egyáltalán nem élet halál kérdései dölnek el…

Azért, hogy PrezLee ilyen dinnye lett amilyen! Mert mióta “kezelésbe vettem” Győzőt, sok mindent megtanult az úrfi. Régebben Győző olyan szófogadó volt, hogy rá szólt az ember, gyere ide és a füle botját sem mozgatta. Minden séta alkalmával eszeveszetten rohant “megenni” az idegen kutyákat, bár verekedés az esetek nagy részéből nem lett, ahhoz túl mafla őkegyelme. Csak elrohant, majd körbe ugrálta a másik ugató és általában megszeppent kutyát, esetleg vicsorgott neki egyet ijedtében, ettől Győző ijedt meg és inkább visszajött. Végül szépen, fokozatosan úgy egy év alatt megtanulta, hogy ez nem tetsző viselkedés, igaz PrezLee is besegített. De minden alkalommal, hogy visszajött, azonnal dicséretben lett részesítve, amitől nagyon büszke lett, és kissé “behomályosodott a szeme”. Valahogy többször volt olyan érzésem, hogy nagyon igyekszik megfelelni, csak nem mindig jön össze neki, és ha végül sikerül valamit jól csinálni, amire dicséretet kap, attól aztán el van ragadtatva. Ma ismét arra jártunk, amerre a verekedés volt, és továbbra sem kötöttük meg a kutyákat. A másikok is természetesen kerítésen kívül voltak.  Az a kutya amellyel verekedett, hamar be is kotródott, nem volt mukk sem, a másikokkal meg mint mondtam nem szokott baj lenni. Már felfele menet vissza hívtam mindkét kutyát. Győző azonnal reagált, PrezLee a szokásos fafejűségével: meg kell állnom és megvárni amíg visszajön. A “gyere ide” az ő fejében annyit jelent, hogy “jó, na jövök ha kell, de ha nem muszáj, inkább megvárlak”. Persze ez nem szokott bejönni neki, és sokszor “átverem”, hogy nagyobb távolságokról is vissza kell jöjjön, annak ellenére, hogy arra fogunk menni. Szóval visszahívtam időben PrezLeet is, meg Győző a hátam mögött lépegetett, haladtunk a “tett helye” fele, szépen nyugodtan. Végül elhaladtunk az úton bóklászó ebektől pár méterre, Győző nem is próbált oda menni, PrezLee meg alig érdeklődik utánuk, szóval szépen elhaladtunk. Ezután nagyon megdicsértem Győzőt, hát látni kellett volna azt a vigyort a fején, majdhogynem glória is kinőtt rá! Mert őt dicsértem és nem azt a tekergő PrezLeet… Ezután egész úton csak szólni kellett neki, készségesen jött….

PrezLee persze lökött, meg nemnormi, ő vadászni indult. Persze esélytelen volt az őzzel szembe, de azért “megkergette”. Látni kellett volna, ahogy az őz lazán szökken, PrezLee a földet kaparva rohan, közben ugat mint a bolond, és a távolság nemhogy csökkenne, hanem egyre csak nő. Végül az őz eltűnt a láthatáron, PrezLee meg kilométeres nyelvvel érkezett vissza.

Szóval jó tudni, hogy a PrezLee nevelése körüli hézagok nem kimondottan az én hibám, hanem egyszerűen ő csak ilyen lökött. Mármint dobermann… 😀 Az igazság az, hogy persze bosszant, meg néha idegesítő tud lenni, de alapjában véve végül is jól van ez így.

Avagy, hogyan csináljunk hisztit akkor amikor nincs rá ok és főleg miként kell nőként viselkedni kutyaverekedés esetén. Mert ez a dolog BIZTOS segít… hogy kinek, nem tudom, legfőképpen a hisztis HP-knak, energialevezetés céljából. Természetesen a “hibásak” mi vagyunk az illető szemében, kizárólag azért mert nekünk van nagyobb kutyánk. Ja és NEM a “veszélyes, rettenetes stb. dobermann” hanem Győző a szendi bendi, békejelkép meg mindenféle rummoshordó balhézott.

Na de kezdjük az elején, lássuk csak mi is történt…

Elmentünk délután sétálni, a két ebbel. Fent a domb oldalon lakik egy “szomszéd”, akinek van olyan 5-6-10 kutyája. Pontosan azt hiszem ő sem tudja, hol van szaporulat, hol belepusztulnak a “jólétbe” az ebek.  Ezen ebek a “tanyán” laknak, amelynek a kerítése olyan, hogy még csak lehajolni sem kell ahhoz, hogy ki be sétáljon az ember. A kutyái meg szokás szerint kerítésen kívül tartózkodnak.  Mi igen gyakran járunk arrafelé és a kutyák ismerik egymást. Néha néha van egy morgás, de verekedés igencsak ritkaságszámba megy, néha egy kisebb összezördülés, de általában csak “nagy vagyok, vigyázz mert megeszlek” típusú tipikus kanos jövés menés, majd mindenki megy dolgára. Így van már ez több mint egy éve.

Ma is bandukoltunk mit sem sejtve felfele, és lévén már ismertek a körülmények még csak eszünkbe se jutott megkötni a kutyákat. Mert minek kötném meg, ha csak megszagolják egymást, majd mindenki megy dolgára? Csakhogy ma valami más volt programon. Találkoztak a kutyák az ÚTON,  van szaglászás egy két ugra bugra egyik fiatalabb ebbel, majd megyünk tovább. Csakhogy Győző kicsit másképp gondolta, mert még kissé beszagolt egyik másik kutya hátsó tájékába és észre se vette, de bekerült a tanyára. Mire előkerült a “bátor” hős, xedik kutya, amely tény, hogy nem szokott kijönni, és elhúzza a csíkot, de csak akkor ha a gazdája nincs a környéken. Amikor ott vannak, hirtelen felbátorodik és ilyenkor kezdődnek az efféle “koccanások”.  A nagy rikoltozásra mi is rohantunk fejvesztve, persze PrezLee mellettem rohant ő is “részt venni” és a következő kép fogadott: Győző és a fekete kutya összeakadva, de még korántsem nagyon “harci pózban”, bajlódtak egymással, mellettük a sereg másik kutya ténfergett és kicsit még távolabb a tanya nemrég került felesége visitott ahogy kifért a száján, hogy megöli megöli. Hogy ki kicsodát és melyik melyiket azt nem tudjuk.

Mire a férfiak előkerültek, egyik kapott egy hosszú kétágú botot, azzal próbálta szétfeszíteni a két kutyát valahogy, nekem sikerült a Győző farkát elkapnom, meg azon igyekeztem nehogy ő kapjon el engem a harci hévben, a harmadik vödröt keresett víznek és így tovább addig ezen HP tovább sikoltozott és visitott a “megöli” szövegeket.

Na végül elválasztódtak az ebek, megnéztük a sebeket, ő meg eléggé színpadiasan levetette magát a kutyára, ölelgetni és puszilgatni kezdte, illetve nekiállt nekem üvöltözni, hogy miért engedtem be az udvarra a kutyát.  Mondjuk egyetlen ponton volt “jogos” a pofázása, hogy náluk az udvaron történt mindez, csak ehhez el kéne felejteni azt, hogy a kutyái KINT TARTÓZKODNAK az úton állandó jelleggel. És ha tegyem fel szépen sintért hívatok, hogy már bocsi de engem zavarnak, a rossz természetesen akkor is én vagyok.  Nekem jogom ezek szerint csak annyi lett volna, hogy pórázon vigyem a kutyákat az ő tanyája előtt, sőt lehetőleg arra fele se menjek, mert miért is akarok a közterületen bármit is csinálni.

A legérdekesebb része az egésznek azonban… hogy ez a nőcske, mert minek is nevezzem, kb annyira szereti azt a kutyát mint én a malacot az ólban… Avagy sehogy. Két három havonta ha itt van, amúgy a kutyák télen nyáron esőben sárban szabadon tengetik az életüket, van hogy 2-3 naponta kapnak csak enni, de van, hogy ritkábban, ráadásul oltást nem látott és többi ilyen “felelősségteljes állattartó” címet kiérdemlő jellemző.

A bosszantó az egészben az, hogy igazából ez a nő provokálta ki a kutyák verekedését, pontosan azzal, hogy LILA FINGJA sincs, hogy a kutyák igenis hajlamosak bátrabbak lenni, ha van mellettük “embertámasz” és mivel ő indult “megvédeni” a fekete kutyájukat, tulajdonképpen ő okozta az egész balhét. Ha a fenekén marad, az egész “lezajlik” egy morgással és kész…. DE magyarázd meg ezt egy visibáló egészen begerjedt pi..nak, aki csak annyit lát vérben forgó szemekkel, hogy a másik a hibás.

Amúgy a férfi, aki igazából úgy ahogy a gazdája az ebeknek, megnézte a sajátját, látta, hogy “semmi vész”, egy két nyom, Győzőt is megnéztük, a fülén van egy “szépségjel”, illetve az oldalán még egy, de jelentéktelen, megkérdezte, hogy adjon e fertőtlenítőt, majd szépen rászólt a feleségére, hogy “ha ennyire oda meg vissza vagy érte, be kéne vidd az ágyadba”… Gondolom ma este nem lesznek valami jó esélyei a pasinak  …

Szóval furcsák az emberek… és azt hiszem valahogy így alakulnak ki az ellenségeskedések. Mert végül is ahogy én nézem hibás volt mindenki, vagy senki. És kezdjük azzal, hogy talán ők a hibásabbak, mivel a kutyáikra jóformán rá se tojnak és kint “legeltetik” őket a réten. Innen kéne kezdeni. Megjavíttatni a kerítést. Ha meg onnan tovább a kutyám bemegy a területére, biza akkor én leszek a hibás.

Ha valaki sportkutyát szeretne, melegen de nagyon melegen ajánlom a dobermannt neki. Szinte képtelenség kifárasztani és nagyon jól bírja az iramot. Legyen az gyaloglás, szaladás vagy biciklizés, dobermannal mindez élvezet. De ez mondjuk csak akkor igaz, ha az a dobermann nem olyan lüke mint PrezLee. Mert ő sem fárad ki, de vele nem mindig élvezet ezeket a sportokat művelni. Valahogy túl sok energia szorult belé, és fél nap gyaloglás után is eszébe jut idétlenkedni, ugrabugrálni meg ugatva játékra hívni a félhulla gazdáját. Ma egy lightos bicajozásra indultunk el, végül 12 km lett belőle, hegyre fel völgybe le alapon, PrezLee mindvégig elől rohant, terepet szemlélt, majd jött megnézni, hogyan lihegünk a dombon felfele. Azt hittem miután hazaér, kiborul és alszik egyet, de tévedtem, a kerítésnél lesi az utca mozgását, mint aki épp a sarokig volt csak kivíve és a sok energiától nyugtalan.

A szaladás esetén enyhén gátló tényező, hogy nehéz terepen kell szaladni. Avagy földút, mindenféle kövekkel, gödrökkel díszitve, és nem elég, hogy az embernek a lába alá is be kell néznie, még PrezLeetől is óvnia kell magát, mert olykor olykor rátör a bolondéria és mindenképpen segíteni akar. Ezt meg úgy képzeli el, hogy elkapja a pórázt és szaladás közben jó nagyokat ráncigál rajta.

De ezen apróságoktól eltekintve, tényleg szuper mint sportkutya. Ma például egy gyár hátsó kerítése mellett suttyomban telefonáló tizenéves kölyök szeppent meg eléggé, amikor a semmiből a nyakába lihegett egyet egy megtermett barna dög, azonnal fel ugrott majd tovább habogott a telefonba, mert PrezLee azon kívül, hogy elszaladt mellette még csak meg sem ijedt a “nincs mit keresnie ott” idegentől. Ilyen szempontból imádnivaló, azt hiszem nem acélból hanem kevlárból vannak az idegei, mert annyira nem volt ott mit keressen egy gyerek és mégis rá sem hederített a hirtelen felpattanó “őzre”… Tovább menve valami kóbor ebek csapatostol rontottak elő, PrezLee meg nagyon ügyesen igazából rájuk sem hederítve annyit figyelt csak, hogy ne jöjjenek túl közel. Amúgy nem ment lerohanni őket, vagy letámadni a kutyákat és azok sem mertek nagyon közeledni, csak kellő távolságból pofáztak a levegőbe.

Ami azonban PrezLeere ráférne az egy kis szófogadás,. Kicsit több önállóság szorult belé mint amire szükség volna, és sokszor hajlamos felülbírálni az egyszerű parancsokat. A gyere ide nem mindig jut el a füléig…

Szóval ha valaki kitartó, jó sok terhelést bíró, szívós ebet keres “sport társnak”, melegen ajánlom a dobit neki. Tuti nem fog csalódni bennük!

Hát “támadás” idéző jelben, inkább csak heves kíváncsiság. Kimentünk a közeli krumpli földre begyűjteni valami krumplit. PrezLee természetesen ilyen eseményekről nem szokott lemaradni. Ott kurkászta a földet mellettünk, nem is érdekelte őt a közeli réten legelésző ló meg kiscsikó. De a kiscsikót biza nagyon érdekelte PrezLee, mert egyszerűen otthagyta az anyját (az meg volt kötve), majd árkon bokron keresztül rohant PrezLeehez. PrezLee észrevette a támadást és rögtön “vadászó” pózba vágta magát, várta az “ellenséget”. A csikó is megszeppent menet közben, de nem volt már hova fordulnia hirtelen, próbált a kutya mellett elrohanni. Csakhogy az rögtön utána vetette magát. Ekkor egy kis kergetőzés kezdődött el, nagy nehezen sikerült PrezLeet leállítani, a lovacska meg már ijedtében rúgott egyet kettőt hátrafelé. Végül PrezLee visszajött hozzám, a lovacska meg kicsit kerülő úton, de visszakotródott az aggódó mamához…

PrezLee kecskepásztornak nem jó 😀 Túlságosan beleéli magát a szerepbe, majd össze vissza kergeti a kecskéket. Ma igencsak kalandos dolog történt. Elmentünk egyet nagyot sétálni a két ebbel. Már itt voltunk az utcában, békésen baktattunk befele, amikor szólnak a szomszédok, hogy ihaj, baj van, itt a kecskecsorda. A szomszéd faluból. Olyan 40-50 kecske. Itt lézengtek a kert mellett. Köztük a három bűnös egyed: a mi kecskéink. Mert ők el voltak víve a bakhoz de meggondolták magukat és hazasétáltak. Csakhogy utánuk jött az egész banda. Mert akire bízva volt, az maga is egy “más nemzetiségűre” bízta egy napra az állatokat, csak az épp olyan jól vigyázott rájuk, hogy a szomszéd faluból ide kóricáltak. Szerencsére a hátsó úton jöttek, itt egyáltalán nincs forgalom, nem járnak emberek sem, szóval ebből a szempontból jóformán a mezőn érkeztek az állatok.

Na de mi legyen a sok kecskével? Ha mentem közel hozzájuk az egész banda egyhuzamban indult el az ellenkező irányba. Szerencsére a saját kecskéink megismertek, nem rohantak el, így meg tudtam az egyiket kötni a kutya pórázával. A vezérkecskénket. Ezután még egy pórázzal a kezembe üvöltöztem PrezLee után, aki épp össze vissza terelte a csordát és élvezte a kalamajkát amit okozott. Jelen esetben Győzőre nem jött rá a buzgóság, ő csendesen figyelte az eseményeket. Végül PrezLee és Győző haza lett víve, de mégis mi legyen ezzel a sok rágcsáló állattal? Végül sikerült elfognom egy bárgyúbb de csengettyűvel ellátott kecskét. Őt is pórázra vettem és elindultam kolompolva valamerre. Gondoltam, próba szerencse, hátha reprezentatívak leszünk a többiek számára és nekifognak követni. Az elképzelés bevált és mint valami főkolomposok jöttünk mentünk a környéken fél percet, majd közben kinyították a kertet és nagy nehezen betereltük őket. Mind. Itt van egy elkerített rész a kecskéknek, aránylag hamar sikerült az összest bezavarni, el is fértek.

Hamarosan jött lélekszakadva a kecskepásztor, hogy merre vannak a kóbor állatok. Igen ám, de komplikációk még adódtak: a nagy buzgóságban összekeveredtek a kiskecskék a nagyokkal és mi a városi lények, nem ismertük meg az 5 kis állatot a többi között. Avagy fogalmunk se volt, hogy melyik 5 az aminek itthon kell maradnia 😀 Szerencsére a pásztor felismerte, kiválogatta őket, majd haza indultak a kecskékkel.

De PrezLee leszerepelt rendesen, kecskepásztornak nem való!!!