Kategória: Ontopic

Három hét után végre aludtunk mi is egy kiadósat éjszaka. Ugatott PrezLee egy adagot, nem ült teljesen csendbe, de úgy látszik szép lassan megszokja az itteni hangokat, zajokat és nem zavartatja magát minden kis piti semmiségért. Tök vicces ahogyan kell vinni sétálni, mert hiába a hatalmas udvar, az udvar előtt még egy hatalmas szabad tér ahova nyugodtan mehetne bóklászni, ő nem hajlandó egyedül menni sehova, csak ha megyünk mi is vele.

A tegnap előtt egy öreg bácsit ijesztett majdnem halálra… elmentünk a falu egyik vége fele tekeregni egyet. A kutya szabadon volt, hisz szinte sehol senki, amúgy meg nem érdeklődik az emberek iránt, a kutyák is el voltak mind húzódva valahova az árnyékba. Egy adott pillanatban PrezLee is kezdte keresni az árnyékosabb helyeket és egy elhagyott ház udvarára vonult be. Ennek 2 oldali kerítése hiányzott, kettő megvolt. Csakhogy PrezLee nem jött vissza kerülni, hanem a hátsó oldalon indult el hozzánk vissza vezető utat keresni, ez pedig a következő szomszéd hátul nyitott kapuja volt, mert egyszer csak felfedeztük a kutyánkat a következő ház udvarán. A bácsi egy hordót tologatott és szinte dermedten állt meg, amikor a saját udvarán egy termetes bestia vágtatott végig… majd nem találva itt se kifele vezető utat, ismét visszavágtatott ott ahol érkezett, a bácsi meg mint a rajzfilmekbe csak nézte mi történik. Végül megértette, hogy “eltévedt” ebről van szó, majd kiabáltunk mi is, hogy ne féljen tőle, nem bánt senkit, mire nevetni kezdett az egész eseten és megmutatta hol nyissuk ki a kaput. Így kiszabadítottuk volna PrezLeet a kalamajkából… ha meg nem lát egy macskát az udvaron, amit muszáj volt kicsit megkergetnie… Hát azt hiszem elég hamar elfut a hírünk a faluban a “bestiáról”…

Rég nem jelentkeztem 🙂 PrezLee házigazda lett, hatalmas birtokot őriz jelenleg.

Igazából a harmadik képen látható oszlop sorig az övé a terület, meg felfele is, meg hátul is van ami nem látszik, de ő leginkább kerítéstől kerítésik veszi komolyan. Ámbár az utóbbi napokban már hevesen elkergette az erre kószáló csókákat is a kerítésen kívülről. Azon kívül, hogy néha igen hevesen védelmezi a birtokot, és jó hangosan ugat… minden rendben van vele. A költözés viszontagságait nehezen vette.Ide érkezésünk első napján azt se tudta melyik lábára álljon, nem lehetett levakarni, minden másodpercben mindenhova követett. Másnap még nagyobb meglepetés érte, mert ismét pakolászás következett, így PrezLee uraság jobbnak látta a kocsiba feküdni, ami a ház előtt parkolt nyitott ajtóval, nehogy lemaradjon az esetleges utazásról. Mikor elveszettnek nyilvánítottam és keresésére indultam még ő volt felháborodva, hogy miért tessékelem ki a kocsiból. Harmadnap sem volt egyszerűbb, ugyanis ismét ki meg be pakoltunk és hurcoltunk minden félét. Úgy egy hét után kezdte elhinni, hogy mégsem hagyjuk ott sehol.

Nagyon érdekes jelenségek figyelhetőek meg. Családtagokat messziről felismeri, annak ellenére, hogy apóssal életében úgy négy vagy ötször találkozott csak. A minap mikor erre járt, a házhoz vezető útra térve a kutya csak csóvált ezerrel egy vak hangot ki nem adott volna és azt se tudta, hova legyen örömében. Hétvégén sógorék látogattak meg, őket is örömmel fogadta. Azonban a gáz szerelők mikor megérkeztek nem mertek kiszállni a kocsiból őket ugatva fogadta. A szomszédot  ki nem állhatja, veszettül rohan a kapuhoz és ugat, a feleségét úgyszintén. A fehérnép bejön (mert pofátlan), akkor már nem bántja, de a pasit nem hinném, hogy beengedné. A férfiakkal sokkal bizalmatlanabb mint a nőkkel.

Amúgy fél éjszakát kint alszik tartózkodik. Aludni nem alszik, de mi sem, mert ő kérem szépen házat őriz. Minden neszre hevesen ugat. Szerencsére a szomszédok jó messze vannak, de mi azért hallgatjuk a koncertet és reménykedünk, hogy mégiscsak beleszokik. Általában a hetedik nyolcadik ébredés után megunom és betessékelem a lakosztályába. Még szokott morogni egy sort, de arra már lehet aludni. Napközben meg totál bárgyú és szinte végig alszik.

Azt biztosan állíthatom, hogy a három dög közül PrezLee viszi a pálmát 😀 Na jó, igazából PrezLee az én kutyám, így nem is kell csodálkozni azon, hogy “kissé” elszállt vagyok  vele szembe.

Na de… rég nem írtam. Nagyon rég 🙂 Igazából nem sok minden történik, nem lehet napi szinten írni arról, hogy voltunk egyet sétálni és nem történt semmi. Minden  nap ugyanaz a program  és bár már “unalmasan ugyanaz”, mégis minden nap egy picit másabb. PrezLee nagyon sokat változott az utóbbi időben, mintha kezdene igazán beérni és rendes kutyává válni. Mostanság sokkal ragaszkodóbb lett, mintha kicserélték volna. Reggel ha kimegyek egészen a fürdőszobáig kísér, megvár az ajtó előtt és nagyon nagyon örvend, hogy lát. Akárhányszor kimegyek a szobából az udvarra, mindegy mit csinál, első dolga, hogy jön üdvözölni. Néha kissé idegesítő is ez a nagy odaadása, főleg ha készülök menni valahova és felöltöztem.. mert általában összekoszol.

Ha fél napot elmegyek itthonról, olyan fogadtatásban részesít mintha egy fél évet hiányoztam volna, a két hetes távollétet, (pl, mikor tavaly elmentünk külföldre és őt itthon hagytuk) meg egy hétig még sérelmezte.  Látszik rajta, hogy csontig meg van hatódva, és azt se tudja hova legyen örömében. Ő az egyetlen kutya amely morogva örvend nekem, miközben reszket és simul hozzám és ahogy hazaértem onnantól többet le nem veszi a szemét rólam mindenhova követni akar.

Győző meg egy utánozó majommá avanzsált, halom rossz szokást vett fel PrezLeetől… Míg Győző nyugodtan várta az induláskor a póráz, nyakörv felkerülését, egy ideje felvette ő is azt az idétlen szokást, hogy “túlörvendi” saját magát. Így induláskor nem csak egy veszettül az udvaron rohangáló, fel le szökkenő kutya kering hanem most már kettő. Sok más egyebet is megtanult Győző uraság is, például, hogy kevésbé törődjön az idegen kutyákkal. Sokszor képes egészen nyugodt maradni. Erre igazából PrezLee tanította meg, ugyanis sokszor volt, hogy Győző el akart rohanni verekedni a másik dombra, de menet közben PrezLee levadászta őt és visszaterelte. Azóta Győző nem nagyon indul, nagyon kell hergeljék a másikok, hogy mégis  utánuk futamodjon.

A “gyere ide” is aránylag jól működik egy ideje, kis kivételekkel, de ez még belefér. PrezLee ugyanis fura mód akkor fogad szót, amikor valami “veszély” van kilátásban. Hogy is mondjam… megyünk a domboldalon tekergünk. Sehol senki. Se állat, se ember. Ha hívom, hogy jöjjön hozzám sokszor a füle botját se mozdítja. Ellenben ha valami, valaki felbukkan a láthatáron azonnal visszajön. Mintha tudná, hogy akkor “komoly” a dolog ha valami egyéb van a környéken, ha meg nincs semmi akkor felesleges jönnie. Eleinte nagyon bosszantott ez a viselkedése, mert úgy éreztem ha bármi van, nem tudom behívni. Egészen addig míg többször tapasztaltam, hogy csak akkor nem tudom behívni ha minden rendben van 😀  Persze az is fontos, hogy itt igazából legtöbbször soha nincs senki meg semmi, úgyhogy nyugodtan bóklászhat  és kedvére kirohangálhatja magát.

Egy bajom van vele… Méghozzá az, hogy olyan hevesen örvend mindenkinek, hogy képes leverni az embereket a lábukról. Örömében…

Valami történt PrezLee lábával, el nem tudom képzelni, hogy mi. A lábujjai között egy picit be van gyulladva, ellenben a kutya se nem sántít se nem adja jelét, hogy nagyon fájna neki. A múltkor már láttam, de azt hittem csak valami megcsípte,  csalán vagy valami ahhoz hasonló ahogyan rohangál össze vissza  és elmúlik neki. Tegnap ismét láttam. Gondoltam az a “kék spray” nem fog ártani neki, úgyhogy befújtam vele. Csakhogy ez valamennyire csíphette, mert rögtön le is akarta nyalni róla. Nem engedtem, így mint az őrült kezdett el körözni az udvaron: átcsapott játékba. Még egy ideig ücsörögtem vele, legalább valamennyi hatása legyen ennek a szernek, utána bejöttem. Úgy öt percet még nem nyalogatta, lestem aztán úgyis biztos leszedi az egész kéket róla.  Ha nem múlik el, hamarosan doktor látogatás lesz belőle.

Észrevétlenül telt el a PrezLee negyedik születésnapja. Mármint totál megfeledkeztem róla. Nem volt szép dolog részemről. Na de egy pár szó erről a bolond dobermanról… Most, hogy falun lakunk, neki ez hasonló a paradicsommal, kivétel persze mikor hideg van és tél, na meg esik az eső. Azon kívül naponta kirohanhatja magát, meg a kerítés mellett megugathatja a megugatni valót, van “Győző barát” akit piszkálhat állandóan, nagyokat zabál, majd megkeresi a kis dombocskát amire felkucorogva tojik.

PrezLee egy jó kutya lett, bár ezt nem kell a szó szoros értelmében elhinni. Nagyon temperamentumos,  nagyon önfejű, szórakozott és lökött, máskor meg nagyon macska, bújós és szívet olvasztó addig, hogy már le kell vakarni, és ellökdösni,hogy abbahagyja az olvadozást.  Bizonyos hangsávokra totál süket, többek között azokra amelyek a “Prezlee ne húzz”, “PrezLee lábhoz”, “PrezLee csillapodj” és “PrezLee GYERE IDE” kifejezéseket tartalmazzák. A “gyere ide” különös  hatással van a járására, az addig virgonc ügetésből hirtelen lassú alig alig lépkedés lesz, és még fontos lepisilni való is akad menet közben…Kivétel erre ha valami MIATT kell lábhoz jöjjön, az nagyrészt elképesztő módón működik. Nem mindig, de azért sokkal inkább jön ha van valami (ember, kutya állat autó) mintsem ha nincs semmi. Nyilvánvaló felülbírálja a parancsolgatásom és eldönti, hogy csak baszogatom mert semmi amiért hozzám kéne jönnie nincs…

PrezLee nem mászik az ágyra, nem mindig lopja le a húst az asztalról, de azért ez inkább csak véletlen, ha kint van felejtve valami és ő egyedül van vele, akkor enged a csábításnak. PrezLee a legzabásabb a három kutya közül, majdnem többet eszik mint Győző, ja és hamarabb vágja be, olykor olykor terhes-pocakot eresztve pár órára.

Hát nagyjából ennyi. Azért egy kicsit hiányzik a sok kölyökkori csínytevése. Minden napra akadt valami amitől fogtam a fejem…

Olyan hajnali 3-4 fele arra lettem figyelmes, hogy egy bosszús ugatás hallatszik a konyhából… gondoltam megyek és megnézem mi a helyzet arra fele. Hát a következő látvány fogadott a biceboca kis kecske terrorizálta a kutyát, aki szinte lábujjhegyen álldogált a pokrócán és az igazi “mácsó men” értetlen képét magára aggatva nézte, hogy ez “a kis izé” mit idétlenkedik neki… Az ugatások a kis kecskének szóltak,  afféle “leeszem a hajadat kisöcsém ha nem húzol el innen” típusú füstölgések, amire természetesen a kis kecske rá se hederített. Ő ugyanis valami rém gyenge lábakon született, nem nagyon bírt felállni, ha meg mégis sikerült neki a lábacskái szinte csuklottak össze. Félő volt, hogy nem éli túl az első hetet, és így került a konyhába. Az első  hetekben PrezLee odaadóan gondozta, sőt oda és vissza volt a kis állatkáért, de ahogy kezdett nőni és szemtelenedni, úgy kezdte PrezLee is rendes apa módra “móresre” tanítani. Azt már tudjuk a malacka óta, hogy ez egy figyelmeztető ugatásból áll, majd az orrával arrébb böki a helytelenkedőt, amitől az vagy megijed vagy nem, malacnál bevált, megtanulta mit illik és mit nem ellenben úgy nézem, kecske kölyök kicsit másképp gondolja mint kutya apa… Végül elbarikádoztam a kis kecskét székekkel, így reggelig békén volt hagyva PrezLee na meg a család többi tagja is tudott aludni.

Pár napja már napközben a többi kis kecskével van ez a szerencsétlenke is, és most csak reméljük, hogy sikerül visszaintegrálódnia a kecske társaságba. Mert van például egy kecske, amit kaptunk valakitől emberek között volt nevelve, szinte lenézően nézi a kecske társaságot és egy jó fél év után kezd időnként elvegyülni közöttük. A kicsi elvesztette az indulást a többi kis kecskével, de remélhetőleg az egy hónapnyi amit “kezelés” alatt volt, azt ki fogja tudni heverni…