Kategória: Ontopic

Családi hétvége volt ez, szombaton kimentünk Jegenyére ahol kedvére bóklászhatott a kertbe. Azt hiszem még nem pihente ki rendesen a péntek délutáni fáradalmait, mert annak ellenére, hogy felfedezte az egész kertet és jött ment jobbra balra, mégis elég sokat aludt. Na nem épp rengeteget, és azt hittem, hogy a másik kutyussal való játszás kicsit jobban kifárasztja. Tetszett neki a kert, nekifogott egy kicsit ásni egy földkupacot,néha néha még átgyalogolt a virágágyásokon, de hát meg van neki bocsájtva 😀 Na meg semmi nem volt oda ültetve még…

Egyetlen gondunk az úttal volt. Ugyanis egy dugót fogtunk ki, és sajnos a kocsiba nincs légkondicionáló berendezés. Emiatt a sok állástól a kocsiba is nagyon meleg lett, hiába tettem oda ahol a legjobban fújta a hideg levegőt neki mégis iszonyúan melege volt. Egy közúti baleset miatt lépésben haladtunk legalább három kilométert, jó háromnegyed óráig.  Néztem valami árnyékos helyet, ahol esetleg megvárhattuk volna amíg felszabadul az út, de sehol egy fa ami árnyékot tartott volna az út szélén. Szerencsére végül kikecmeregtünk ebből is és még egy keveset mentünk, ami alatt a kocsiban a levegő is lehűlt elviselhetővé, majd megálltunk ahol tudtam neki adni vizet. Anyumékhoz kiérve ott is ültünk egy kávé erejéig, ahol a lakásban megint elviselhető volt a hőmérséklet, majd innen folytattunk a kb fél órás utat Jegenyéig. Itt a kertben remek kellemes árnyékos volt, ahol fölöttébb jól érezte magát PrezLee és mi is.

Először úgy terveztük, hogy sátorral megyünk, de végül inkább este visszatértünk még 30 kilóméternyit és anyukáméknál aludtunk. Ma nem mondanám, hogy sokat mozgott, inkább csak jött ment, de végül is reggel fél 6 és 7, fél 8 között kiugrabugrálta magát, megugatta a kecskéket, találkozott a biciklivel, amelyet toltam egy kört az udvaron, ő meg nagyon élvezte ahogyan forog a kereke, lifteztünk egyet, mert egyelőre a kertbe csak azon lehet felmenni, ügyesen kikerülte az uborka-ültetvényt, majd fejjel nekiment a műanyag hálónak, amely az uborkáknak van, hogy arra fussanak, de egy vékony műanyag, nagyszemű valami amit nem vett először észre. Szerencsére nem olyan, hogy be tudjon gabalyodni, így csak ugyanúgy járt vele mint az ajtó előtt levő szúnyog hálóval…egyszer kétszer “visszapattant” majd rájött, hogy ott nem lehet elmenni és kikerülte.

Olyan fél nyolc fele reggelizett, majd visszabújtunk és aludtunk még egy sort.

Volt egy két papucs lopás is, de most nem igazán érdekelte őket a lábbelik elhelyezése máshova a lakásba.

Nagyon ügyesen kijár vagy kikérezkedik már wczni, ezen a hétvégén már nem történt véletlen baleset sem. Miután ma hazaértünk, meg egyszerűen leült az ajtó elé. Hát gondoltam menni akar, így levittem és biza biza, így jelezte hogy neki kakilnia kell!  Persze valószínű, hogy még lesznek itt ott véletlenek, de most már bátran mondhatom, hogy PrezLee szobatiszta kutyus lett életének 85-ik napján, hiszen csak június 29-én lesz három hónapos.

A hétvégén gyakoroltuk az “ide” parancsot, és egyre inkább kezdi megérteni, hogy az ide az a hozzánk való visszatérést jelenti, méghozzá úgy, hogy le is kell ülnie. Tovább gyakoroltuk a “szabad”-ot, és egyszerűen tüneményes ahogyan “peckesen” ül, néz nagy szemekkel és várja, hogy engedjem enni. Persze most már kezdem azt, hogy elfordulok, és el is lépek egyet kettőt mielőtt mondom neki, hogy szabad. Ezt is hamar felfogta, mert először úgye ahogy elfordultam ő úgy gondolta, hogy a parancs ereje megszűnt mert én nem látom… na de ilyenkor mindig visszaültettem a helyére és megint várattam pár másodpercet.

Most megint alszik nyakigláb úrfi, kiterült a pokrócán és húzza a csendest…

Ma eljutottam és meglátogattam Feri bácsit.  Azt reméltem, hogy fog tudni játszani több kölyök kutyával, de ez talán még jobban sikerült. A kölykök még túlságosan picikék ahhoz, hogy igazából játszani tudjanak vele, de még két hét és ha mind rászabadulnak akkor jaj lesz neki 😀 Ellenben nem kell búsulni, játszópajtása akadt, egy Argentin dog ifjú hölgy személyében. A hölgyet Fruzsinak hívják, 7 hónapos és rém rendes csajszi. PrezLeenek is nagyon tetszett a kisasszony, és a kisasszony is hamar megbarátkozott PrezLeevel.

A játék kezdetben abból állt, hogy rohantak egymás után, egymással szembe, az autó körül. Volt olyan eset is, hogy mind a kettő kereste a másikat, de egyik a kocsi egyik oldalán épp tért be, mikor a másik az átlósan ellentétes sarokba tért ki, szóval aligha volt esélyük, hogy találkozzanak pár kör erejéig, mert kb egyforma sebesen szaladtak … de egy idő után észbe kaptak, hogy ejsze itt valami nincs rendbe, erre valamelyik megállt. Tisztára röhej, de olyan volt, hogy mind a kettő szinte egyszerre állt meg, hogy bevárja a “követőt” és mikor nem érkezett a másik folytatták a rohanást.

Mikor meguntak az autó körül szaladgálni, következett az udvar előre hátra, keresztül kasul egészen az első kifáradás hullámig. Majd mindez kezdődött elölről. Olyan volt a két kutya mintha hirtelen szerelemre lobbantak volna egymás iránt. Mikor ezt is megunták kezdődött a játékos bakalódás. Egy adott pillanatban már enyhén mérgesebb morgások is hallatszottak, és a hátukon kezdett felemelkedni a szőr, ami kissé furcsa még nekem, hiszen PrezLee nincs 3 hónapos még, nem hittem volna, hogy ennyire komolyan gondolja… de egy egy hangosabb “szépen” lecsillapitotta mind a két ebet és folytatódott a játék. Ő még nem tudta leteperni a “nagyot”, ellenben próbálkozott, és a nagy “támadásokat” az nem gondolta komolyan. De végül is nagyon jól fogott PrezLee-nek egy kis játékos móresre tanítás, mert kezdett nagyon elbizakodott lenni saját magával és az erejével.

Képek holnap

Ugyanis ma megyek meglátogatni egy ismerőst, akinek van Cane Corso kennele. És remélhetőleg jelenleg is vannak 😀 PrezLee “fogaira való” kölykök. Vagyis akkorák, hogy el tudjanak játszani együtt, se túl kicsik, se túl nagyok. Mert ha vannak, akkor valószínűleg sokkal gyakrabban fogunk oda járogatni játszani … kutyaovodába. 😀 Es akkor megmondhatom a szomszéd fiúcskának, hogy most már nem csak ő, meg a kistestvére járnak ovodába, hanem PrezLee is!

Hát igen… ezt a kérdést egy páran nekem szegezték a napokban amikor sétálni voltunk. Mindig úgy kezdődött, hogy megmosolyogták, jaj de édes jaj de drága, mennyi idős, nagyon szép megjegyzések hangzottak el, természetesen nekem hízott a májam, és sokan megkérdezték milyen fajta… amikor mondtam, hogy Dobermann, egyesek visszahúzódtak, mások meg nem akarták elhinni. Ezek a mások között meg olyan is volt, aki szerint engem átvertek mert a Dobermann az fekete és ő biza tudja.

Eh nem vitatkozom én ilyenekkel, megvontam a vállam, és mondtam, hogy én így barnán is szeretem. 😀

Ellenben… nagyon jó, hogy barna. Mit bánom én higgyék azt hogy vizsla felőlem. Már az is egy előny az, hogy Barna és Dobermann és nem ugranak félre előle az emberek. Mint a Fekete Dobermannnak kinéző másik kutyával volt… Csak mert fekete és Dobermann….

Én igyekszem megérteni mindenkit aki fél a kutyáktól.  És nem is akarom rákényszeríteni senkire, ha én szeretem az én dolgom, ha x vagy y nem szereti az az ő baja, ellenben egyszerűen idegesítő amikor az ember azért utál, vagy fél egy fajtától mert mindenféle legenda kering róla. Mint a postásunk. Jó, mint postás gondolom egy néhány kutya már megkaphatta. Tudom, hogy a kutyának nem jó, hogy megkössem, ha jön a postás, vagy félrevigyem, de amikor láttam ennek az embernek a pánikreakcióját ezt láttam a legjobb megoldásnak.

Mondtam neki, kölyök, nem bánt ez senkit. NEM MERT Ő TUDJA. TUDJA, hogy Dobermann, és azt is, hogy pár év múlva meg fog bolondulni. Mondtam neki, hogy ez legenda, és, hogy hülyeség, de tovább nem vitattam.

Azzal hülyéskedtünk, hogy “félemlítettük meg” PrezLee-t. Vagyis mondogattam neki, hogy ha tovább rosszalkodik akkor viszem a doktor bácsihoz és fog kapni szurit… Megnyugtathatok mindenkit, hogy ez egyáltalán nem hatott a lelki világára, mintha kétszer olyan huncut lett volna ezután. Pedig mondtam még cifrábbakat is: szitává szúrja a doktor bácsi a fenekedet PrezLee…SEMMI… , nem fog kelleni pisilned többet mert kifolyik a víz mindenhol máshol… SEMMI…

Végül elmentünk, az úton elég szépen viselkedett, ahhoz képest, hogy nem mindennap visszük autóval, meg kimondottan remekül. Egyedül még nem mertem elindulni vele, mert azért csak kell figyelni rá is néha, nem képes szépen a fenekén ülni, fel kell másszon a székre, izegjen mozogjon, és ott kell lennie valakinek aki ismét a helyére teszi-küldi, lefekteti. Amíg ezt megszokja még el fog telni egy kis idő, de szerintem nagyon hamar bele fog jönni ebbe is. Az út olyan 3/4-részét fekve tette meg, a helyén, a többi volt csak az izgágáskodás. Visszafele meg kapott egy csontot, ezzel 100% lefoglalta magát, meg se moccant a helyéről.

Azt hiszem az utazáskor kicsit zavarja, hogy nem láthat ki az ablakon. Mindez azért van, mert direkt úgy szoktatom, hogy az első ülés előtt, a lábaimnál IS tudjon utazni. Ezt tudta a másik kutyám is, végtelenül nyugodtan ült ha sürgősségi utazás volt, és neki nem jutott hely a hátsó ülésen… Igen ám, de a hátsó ülésen ücsörögni az ment tanítás nélkül is, a kisebb helyre “beszorulni” már nem volt olyan egyszerű. Ezért ezzel kezdem s mikor majd itt rendesen elvan (amíg kicsi, még jól el is fér) akkor kerülhet majd a hátsó ülésre nézelődni.

A  rendelőbe ép volt egy aranyos, borzos kis kölyök, valami collie-? keverék lehetett, egy  westie és még egy Cocker is megérkezett kicsit később. Persze, hogy PrezLee mindenkit meg akart nyalogatni, ismerni és barátkozni… majd mikor a kis borzos kölyök elment, nekifogott sírni utána.

Kapott is szurit, de még csak rá se bagózott, és mint észrevettem a sok megfélemlítés se hatott rá. Nem ijedt meg a doktor bácsitól…

Amikor rájön a “hoppárlé” PrezLee úrfi nagyon nagy rosszaság tud lenni. Néha elnézem, hogy ebbe a kicsi testbe, kicsi hosszúkás fejbe és jelenleg rettenetesen hosszú lábakba hogyan fér el annyi rosszaság egyszerre…

Példák rosszaságokra: már tudja, hogy az ágyra nem szabad másznia, mégis naponta legalább 10x próbálkozik, és érdekes módon van, hogy elég csak rászólnom, hogy le onnan, és máris iszkol, ellenben minden 10 próbálkozása után el kell indulnom feléje, hogy szedjem le onnan…

Ugyanaz az eset a virágokkal. Alapjában véve tudja, hogy azokat nem szabad bántani. Elvan egy fél napot is anélkül, hogy hozzájuk érne, de egyszer egyszer meg kell próbálja, hogy érvényes-e még a tilalom vagy valami csoda folytán megengedem neki a rombolást.

Rettenetesen nagy “tolvaj” lett belőle. Lopja a műanyag flakonokat, a cipőket és papucsokat. Elég egy fél másodperc, hogy ne figyeljek rá és máris olyan rettenetesen boldogan rohan a cipővel a szájába mintha legalábbis egy gyémántot talált volna. A szerencse az, hogy általában a helyére viszi a kincseit, és könnyüszerrel el tudom venni őket. De van amikor nem bírom ki röhögés nélkül… Amikor sikerül elvennem tőle a szerzeményét akkor rettenetesen csalódott pofikát vág és általában megsértődve visszavonul pokrócot harapdálni.

Az ugatással nincs kimondott problémánk… ellenben tényleg mindig akkor kezd neki ugatni amikor nem kéne. Ilyen időpontok a reggel 6-8 között, amikor a szomszédaim biztos még alusznak, délután 4 óra körül, amikor elméletileg csendóra van, és 11 óra után. Más időpontokban alig lehet hallani a hangját, akkor sem ugat amikor a szomszéd kutyát viszik sétálni és az veszettül hőbörög… Ilyenkor csak az a megoldás van, hogy először leviszem, biztos ami biztos alapon, majd ha azután se hagyja abba, néha leviszem még egyszer, ez “ki tudja na, lássuk” és végül a csendes foglalkozás marad, a rongy huzigálgatás. Ezt a játékot mindenekfelet jobban kedveli, és mivel a szája is tele van a ronggyal, ugatni sem tud, vagyis kétszeresen jó játék ilyen esetekre.

Rettenetesen gyűjtögető…minden kacatot képes a helyére hordani. Ha megevett mindent a táljából és nem vagyok elég figyelmes, hogy elvegyem a következő pillanatban már elcipelte a tálat a helyére. Ha kiürül a vizestálka akkor azt is a helyére viszi, van hogy tele is elindul vele, szétfreccsentve mindenfele a vizet, a flakonokat egyre másra hordja a helyére, ott van a két labdája, rongy, kötéldarabok, és persze mint már említettem, minden lopott tárgya előbb utóbb ott köt ki..(kötne ha hagynám). El tudom képzelni, hogy ha nem volnék itt én mumusnak, akkor a lakás fele már be lenne cipelve az ő helyére…