Kategória: Ontopic

Ezek olyan dolgok amelyek csak úgy eszembe jutnak…

Az autó… egy pénteken voltam először elmenve kettesben a kutyával. tudtam, hogy még nem ül rendesen a kocsiba, főleg ott ahol én akarom, hogy üljön, így fogtam a pokrócát, a hátsó ülésre terítettem, majd a pórázát beakasztottam a fejtámla lábába, és vissza a nyakához. Így a póráz olyan rövid lett, hogy ő nyugodtan tudott ülni, feküdni a hátsó széken, de nem tudott hozzám jönni… az óvintézkedés 2x jól jött, mert egyszer megpróbált előre mászni, egyszer meg az ülésről lemászni… szerencsére az út nagy részét nagyon nyugodtan ülte végig, kibámészkodva az ablakon.

Visszafele ugyanúgy cselekedtem, bár ekkor már szinte elaludt annyira kifárasztotta a játék a másik kutyával.

Kapuson vagyunk, alszik, a farkaskutya nekifog ugatni, mert valakik járkálnak az utcán. Ő is felébred, kirohan a másik udvarra, nekifog ugatni, de arra már nem volt senki… Látszott a pofiján, hogy nem igazán tudja miért ugat, de nagyon keresi az ugatni valót…Olyan volt mint valami rajzfilmfigura… és az ugatása sem volt olyan “biztos vagyok benne, hogy kell ugatnom”, hanem olyan ugatok me… vajon miért is ugatok?

Bicikli… az udvaron volt a tesom biciklije. Ráültem és megmozdítottam. Pedálozni nem tudtam, mert ugye ő rögtön jött szemügyre enni a bicajt… és a kerék mozgása nagyon tetszett neki.

Kecskék… anyuméknál vannak kecskék. Az istálló ajtaja olyan félig nyíló, itt szoktak kinézni. Reggel 6 órakkor PrezLee azzal szórakozott, hogy vakkantott egyet egyet majd ugrabugrált a kecskéknek. Én csak kábultan néztem, és nagyon mentem volna vissza aludni…

Autó ismét. Tibi arrébb vitte az autót, mi a másik udvaron ücsörögtünk amikor ez megtörtént. Ahogy elindult a motor, a kutya felugrott és elkezdett nyüszíteni, mindenáron oda akart menni ő is…

Emberek…Nem lesz jó vége 😀 Anyukám keksszel akarta megetetni, “anyósom” meg flekkennel… mondom nekik… ez nem jó a kutyának… de ők ragaszkodnak ahhoz, hogy csak egy falatot, nézd hogy kívánja… a flekkent. Mondom, zsíros, fűszeres nem való neki. Végül a családi béke érdekében egy nagyon pici falatot kaphatott, nos ezért várom epekedve, hogy majd megtanulja: csak akkor vesz el ételt ha azt mondom szabad… oszt mind próbáljanak adni neki…

Nagynéném és az unokája…Nem tudták hogy nekem megint van DOBERMANNOM… bejöttek az udvarra, a leányzó egyenesen a farkaskutyához ment, megsimogatta… beléptek a konyhába, majd frászt kapott a DOBERMANN-tól, nem tudta hova meneküljön… megjegyzem a farkaskutya hatalmas egy “dög”, a feje most legalább 5x akkora mint PrezLeenek, a teste se különb… attól nem félnek, ettől a három hónapos csöppségtől frászolnak. És mindezt azért mert a hülye nagyanja (nagynéném) beléjük verte a félelmet amikor még kicsi gyerekek voltak… jött hozzánk és már messziről ölbe kapta a gyereket, nehogy a bárányszelíd kutya, amelyiket BÁTRAN ott hagyhattam volna bármekkora gyerekkel megegye őket.

Mindezt azért mondhatom, hogy bátran, mert ugye ott volt Puiu, a kisfiú akit 8 évesen ismert meg (a kutya volt 8 éves) és a “legkellemetlenebb” dolog amit okozott a gyermeknek az volt, hogy ha megunta elvonult a helyére.

Autó harmadszor.. ma mikor levittem, láttam, hogy mekkora hatalmasat nőtt ez a kiskutya! Első héten kedvenc szórakozása az volt, hogy elrohant és a kocsi alatt átszaladt a kocsi másik oldalára, ahol mindig kapott valami érdekességet. Most már nem fér át csak úgy, össze kéne húzza magát.

Nézegettem képeket dobikkal, nagyon szépek voltak, fülesen, fületlenül (vagyis rövid füllel), nem erről van most szó. Hanem egyes példányoknak hihetetlenül hosszúnak tűnt a füle. Nézegettem más hosszú fülű Dobermannokat és azoknak rövidebb volt a hosszú füle is, olyan “normálisan hosszú”… nem mintha egy Basset Hound fülecskéi lennének. A fene se érti ezt a fül dolgot. És ami még érdekesebb volt az a barna Dobermannok füle volt… azok tűntek a leghosszabbnak.  Szívesen olvasnák valami tudományos de az átlagembernek is érthető tanulmányt a kutyák fülének alakulásáról… arról, hogy hogyan is lettek hosszú logó fülűek.

Igen biza, kegyvesztett lett és az éjszakát kint fogja tölteni az udvaron a SZEMETESVEDER! Na nem éppen a szemetesveder hibája, inkább PrezLeere mutogatnák újjal… de egyszerűbb kirakni a vedret mint meggyőzni PrezLee-t, hogy a tartalma nem neki való. Minden 10 percben rohangáltam utána és vettem ki valamit a szájából… felvágott csomagoló papírja, valami zacskó, egy olajos flakon, egy cigarettás doboz, egy tojás héja… szóval amikor ezt is jóízűen rágcsálni kezdte (gondolom kalcium pótlásként…)  akkor azt mondtam elég… mész ki vödör. És be se jössz amíg PrezLee itt van….

Otthon ez nem probléma… hiszen onnan már az érkezése előtt száműztem a kukát a fürdő szobába… igaz nem kukának való hely, de ott be lehet zárni az ajtókat és szerencsére olyan nehezen nyílnak, hogy néha jól neki kell menni ahhoz, hogy bejuthassunk mi is… ehhez még szerencsére nem ért.

You Can’t Bring Me Down – Wallace the Pit Bull

Wallace The Pit Bull

Nagyon jó fej Wallace, na meg a gazdája… ha minden Pit Bull tartó ilyen lenne, vagy legalább ehhez hasonló…

Hát elszomorodva vettem tudomásul, hogy sajnos ilyenekkel is rendelkezek… pedig igazán nem szándékos. Ez főként onnan jutott eszembe, hogy valamikor régebben, mielőtt még PrezLee meglett volna, leírtam egy mondatot: “Olyan kis ártatlan volt, hogy nem is hinné az ember mivé képesek alakulni mikor megnőnek.” egy Argentin Dog kölyökről volt szó, aki pár hetesen egy csodaszép kis ugribugri kölyökként csodálkozott rá a világra. De igazából tényleg mire is gondoltam? Nem tudom, szerintem úgy ahogy írogattam kicsúszott a “számból” – jelen esetben a kezemből ez a mondat. Közben ez a kis kutya egy szép Argentin Dog hölgyé nőtte ki magát, és olyan kedves az emberekkel, hogy olyant ritkán látni. Csak egy kicsit félelmetes első látásra. Aki nincs megszokva a fehér kutyákkal, amelyeknek például  a szeme körül enyhén rozsaszínes… igencsak ijesztőnek tűnik…

De amikor először találkoztam vele az egyetlen dolog amitől menekülnöm kellett az a túlzott puszi osztó hajlama volt… mindenáron össze vissza akart nyalogatni, minden másodpercben osztogatta a puszikat, amit én nem igazán kedvelek.   De a pusziosztás is lekenyerezhető… jó néhány kedves simivel az emberhez simult és még a puszi osztásba is belefeledkezett, annyira értékelte mindezt.
És nem ő az első Argentin dog amelyiknek első találkozás után sikerült egyenesen a lelkembe férkőznie, Döme például előjött még csak bizalmatlan se volt, megszagolt majd megnyallintotta a kezem, és ezután jó barátok voltunk… olyannyira, hogy két találkozás után én mutattam be egy kiállításon. Mindezek mellé csak annyit kell toldani, hogy kiállítás téren eléggé gyarták az ismereteim, szóval az alapelveket elmondták, ő meg mindenben tökéletesen viselkedett. Egyáltalán nem érdekelték a körben levő többi kanok, nem akart senkit se megenni, a fogait simán megmutattuk a bírónak, és szaladás közben sem jutott eszébe elindulni valamerre, szépen jött mellettem… Mennyire igazságtalanok az előítéletek egyes kutyafajtákkal… Még egy bizonyíték, hogy mekkora tévedés ez a fajtákra való jogszabályzások… a gazdákat kellene jogszabályozni és nem a kutyákat.

Egy olyan negyed órája ébredt fel, látszik rajta, hogy le van gyengülve. Éppen ezért ölbe kaptam és úgy cipeltem le pisilni. Majd fel az emeletre is ölbe … nagyon nehéz kuty lett… ma ismét megmérték és 19 kilogramm volt… na sebaj, egy kis izomgyakorlat mindig jót tesz. Ezután adtam neki vizet és adtam neki enni is. Nagyon éhes volt, a vízbe áztatott kutyatápot mind megette. Igaz nem is adtam neki nem tudom én milyen sokat, inkább többször kevesebbet mind megint legyen valami vele. De a kedve sokat javult… mert önként megkereste a csontját és nekifogta rágcsálni. Azt hittem kint fog maradni a helyén de ő szépen besétált a szobába, lefeküdt a szőnyegre és most rágcsálgatja a műcsontot amit tegnap kezdett el…

Ja és hogy jobban van már az is bizonyítja hogy mikor lefele vittem már kezdett fészkelődni és majdnem megcsípte az arcomat… vagyis a “jóságjelek” ütnek ki rajta 😀 😀