Egy tündér volt ma!

A legjobb barátnőmnek pár hónapos a kisfia. Már ezer éve nem találkoztunk, ő ugye egy ideje babázott, én dolgoztam meg kutyáztam, nem jöttek össze a dolgok. De már mióta megvan a kutya beszéltük, hogy kéne rendezzünk közös sétát. Persze a fia még kicsike, hogy szokja a kutyákat, de azért a kutyának se árt ha lát közelről egy élő, izgő mozgó kisembert… Erre meglepetés.. mert két kocsis baba jelent meg a “randin”. Persze az egész találka nagyon óvatosan kezdődőt, hiszen én se volt honnan tudjam, hogyan fogja lereagálni a kutya a két kocsiba ülő és gügyögő apróságot… Az első percekben is nagyon rendesen viselkedett, jó nagyot csóvált a fenekén, de nem szökdösött és a felnőtteket sem akarta agyonszeretni … majd elindultunk, babakocsi balról, babakocsi jobbról, középen PrezLee pórázon és még csak meg se akarta szagolni a piciket. Nézte őket, de úgy mint aki ezek mellett nőtt fel…

Kicsit felbátorodtunk mindannyian, előszedtem a rózsaszín majmot (direkt vittem magammal) és nekifogtunk játszani a kutyával. Vagyis dobtam neki a játékot, ő hozta vissza. Egyszer sem akart odamenni a picikhez, szaglászni vagy komolyabban érdeklődni. Visszahozta egy párszor a majmot, majd egy rövidet játszott egy kutyával, megint visszakerült a kocsi mellé, majd lefeküdt eléjük. Igazából nem attól féltem, hogy letámadná, vagy zsákmányként kezelné a piciket, hanem attól, hogy megpróbálná szokása szerint azokat is hevesen üdvözölni… és azért azokkal a mancsokkal… meg a hegyes fogakkal juj…

Mindenesetre megbeszéltük, hogy még többször fogunk találkozni. Úgy látszik jót tett a szomszéd gyerekek hangoskodása, mert amikor az egyik kis ember nekifogott sírni még csak fel se kapta a fejét az erős hangra.

A babás séta után mi egy kicsit tovább mentünk, ahol előjött a kis ördög is, sajnos már nem voltak más kutyák arra, így engem szemelt ki “áldozatul”… mindenesetre elől hátul, nyakig sáros lettem.

Kissé néztek az emberek az utcán 😀 de hát most ez van, jó hogy van mosógép…

Ellenben aminek örvendek, hogy a behívás egyelőre csak félig működik, de legalább félig! És megtörtént az is, hogy elmentek emberek mellettünk, és nem akart mindegyikhez odarohanni és lehetőleg szájon nyalni vagy legalább icipicit felugrálni… Mentek el kocogók is, igaz olyankor a rettenetes rózsaszínnel csipogtattam egy nagyot majd játékra hívtam, hogy eltereljem róla a figyelmét, és sikeres volt az akcióm, csak úgy toporgott, hogy adjam oda a majmot.

Aztán dobáltam neki egy párszor, de egy idő után megunta 😀 ekkor meg szaladhattam én utána. PrezLee meg utánam, és bár én kikerültem a pocsolyákat őkegyelme teljes gőzzel átvágtatott rajta. A vicces az volt, hogy a sár inkább rajtam látszott, ő még itt ott bemászott a fűbe és alig volt koszos… röhöghetett a negyed város rajtam, vagy csodálkozhatott.

Sajnos a tündér oldalárol nem készült fotó… a fotógépet itthon hagytam, minden akkum üres volt és az első adag se telt fel. De készítettem fotót a nadrágomról, hogy megmaradjon mennyire összesározott…

Hol az olaj?

Igazán ahhoz képest, hogy a konyha bútorunk olyan, hogy nincs ajtaja, így sikeredett, közben annyira megtetszett, hogy nem is akartam neki, hogy legyen. Ráadásul nem igazán van hely a konyhába nyitogatni az ajtókat. Annyira megszoktam, hogy csak lenyúlok és minden ott van a polcon, hogy már kimondottan idegesítene ajtókat nyitogatni.

Volt is nekem dilémám elég, mi legyen a szekrénnyel, hogyan legyen hiszen a kiskutya biztos fog turkálni… szóval a szekrényhez képest én azt mondom, hogy rém rendes az eb, csak néha szagol bele egy egy edénybe, azt hiszem levert valami fedőt már régebben és azóta nem nagyon barátkozik a szekrénybe levő dolgokkal. Csak néha néha néz szét hogy mi van ott.

Nos van ott liszt, rizs, spagetti, cukor, és egyéb nem romlandó élelmiszer. Na és ott van az egyik sarokban az olaj… Tegnap előtt meg merek esküdni, hogy két üveg volt… tegnapra nem találtam csak egyet. Nem filozofáltam sokat, hiszen ha elfogyott biztos ki lett dobva az üveg. A fene se tartja számon, hogy az épp megkezdett olajos üvegbe épp mennyi olaj van. Kibontottam a másikat.

Igen ám de a tegnap sütöttem valami sajtos gombócokat… és keresem az olajat. Amit tegnap előtt bontottam ki. Na nincs az sem… Mondom a páromnak: te, most hülyén fog hangzani de nem láttad véletlenül az olajos üveget??? És ő sem látta.  Senki nem látta… a bűnös itt szuszog a házba! Ha nem én, ha nem ő akkor egyszerű tippelni, hogy kicsoda lehetett!

Jó, ok, de akkor hol az olaj… mert azért akármekkora legyen a lakás, egy háromnegyedig tele olajos flakonnak, ha kiömlik mégiscsak nyoma van! És kérem nincs. Minden szobát végigjárok, netán tegnap óta nem jártunk arra (mese), megnézem a sarkokat, sehol se a flakon se az olaj. Azért mégiscsak furcsa. Végül eszembe jut megnézni a konyhaszekrény alatt … és természetesen ott volt. Mindkét olajos flakon. Egyik félig tele, másik háromnegyedig. Sértetlenül. Ma is gondolkoztam, hogy mégis hogy került oda… mert PrezLee imádja a flakonokat… hogy mégsem játszadozott el velük olajat fröcskölve a konyhába mindenfele??? Na nem tudom, de nagyon jó, hogy így történt 😀

Szerszámkatalógus…

Szerszámkatalógus valami 1900-as kiadás. Tartottam mert sajnáltam kidobni, és mert érdekes volt néhanapján végiglapozni és megcsodálni, hogy abban az időben mekkora erőfeszítés volt ezt a több 100 oldalas katalógust kiadni. Természetesen minden termék mellé fotó vagy rajz jár! De úgy igazán nincs neki értéke.

Egy adott pillanatban még látom, épp a konyha fele slattyog… hallom lefetyel, szóval vizet inni ment, ügyes kutya, okos kutya, aztán csend. Gondoltam leheveredett a helyére … de túl nagy a csend… biztos ami biztos megnézem és ha a helyén van akkor megdicsérem.  De nem volt ott.  Aham, a fürdőszoba ajtó nyitva. Tudniillik ez a lakás olyan, hogy lehet körbe rohangálni… Konyhából fürdőszobába, a másik ajtón be egy szoba szerűségbe, onnan át a nagyszobába, onnan vissza az irodának kinevezett szobába, majd ebből az irodából egy hosszú folyosón keresztül vissza a konyhába.

Nos ő a hátsó útvonalon közelítette meg a “bűncselekmény” helyszínét! A hibás természetesen én voltam, hiszen nyitva felejtettem a fürdőszoba ajtót… pedig nem szoktam, ott vannak csak biztonságba a lábbelik!

Szóval a nagy csendre, és arra, hogy fél percnél többet, önként egyedül gubbasszon … kaptam fel a fejem és indultam a keresésére. Mikor a nagyszobáig eljutottam már kezdett derengeni, hogy valami “gonoszságra” kell számítanom. És ott volt! Tetten értem! Elkaptam, mint a könyvmoly rágcsálta a katalógus borítóját. Na keményen megszidtam (volt egy ejnye bejnye irgum burgum) majd elvettem tőle a zsákmányát. És fordítva helyeztem vissza a könyvespolcra… még két nap és a művelődést is megunja!

Bízom benne, hogy nem lesz tartós a könyvek iránti érdeklődése… a dobozt is megunta két nap után ami itt van mellettem a polcon és rágcsálta. A növényeimet is megunta, azok mellett is elmegy százszor és nem törődik velük, gondolom ezzel is ugyanez fog történni…

Még az ággyal birkózzunk meg valahogy 😀 azt nem tudom mikor fogja megunni… naponta kb 30x szedem le onnan. Ma már sikerült megakadályoznom a felmászást egy rászólással! Még mielőtt felmászott szóltam rá, hogy le onnan… hatott, de szerintem csak azért mert nem akart igazán rámászni csak próbára tett engem.

Új fogak

Már négy új foga van PrezLeenek… egyik nap nézegettem a fogait és látom, hogy fent, elől csak a 2 új fogacska van meg, a tejfogak kihulltak (a kicsik közül, a hosszú szemfogak? megmaradtak még) és egyből meglett az új csúfneve: egész nap nyuszinak szólítottuk 😀 még szerencse, hogy nem sértődött meg a lelkem :)) de tényleg olyan volt mint egy nyuszi…

Kiruccanás

Ma hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és PrezLeestől, Busterestől no meg a Buster gazdájával beugrottunk az autóba és kimentünk falura. Természetesen nagy volt az öröm, mint aki a kocsiba született, úgy ugrott be a kis herceg… majd adta át a helyét a hátsó ülésen a másik kutyának… már csak azért is mert az testileg nagyobb és az első szék előtt kevésbé fért volna el. Nem mertem mindkettőt a hátsó ülésre pakolni, mert abból csak játék és esetleg baj lett volna, de így remekül elvoltunk…

Kicsit túlzok, mert arra menet PrezLee tele volt energiával, és mindenképpen indult volna… szerencsére meg volt fogva, így tudtam vezetni és odafigyelni az útra. Mikor megérkeztünk “kicsaptuk” az ebeket a kertbe. Nem mintha nagyon kellett volna őket nógatni… Remekül játszottak,  időnként mind a ketten berohantak a házba, egy gyors ellenőrzésre, mikor pedig fél szemmel megállapították, hogy a gazdáik megvannak rohantak is vissza.

Innen felautóztunk Gyuri bácsihoz, és kicsit aggodtam, hogy nem-e lesz gond az ottani kutyákkal és Busterrel… De szerencsére nem volt. Ott van két kan kutya… az egyik láncon, szegényke, mert tekergő fajta… és még nem is az lenne a nagy baj, hogy eltekereg, mert a domb tetején fél napot jöhet mehet míg találkozik bárkivel is, harapni nem harapós, de elcsalja a többieket is… amelyek szabadon vannak, de amúgy nem mennek el. A másik kan kutya egy idősebb, kis termetű, teljesen jóindulatú kutya. Ámbár amilyen kicsi, olyan harcias tud lenni… de ha nem kötekednek vele, akkor nem hisztizik ő sem. Úgy látszik a boxer egyáltalán nem viselkedett bőszen, így egy rövid szaglászás és a “ennyit illik morogni” után elhúzódott.  Az egész zsörtölődése olyan volt mintha hivatalból végezné, hogy azért mindenki vegye tudomásul, hogy ő a nagyfőnök, de egyáltalán nem volt támadó jellegű.

PrezLee-t azt hiszem megismerte, mert már messziről csóválta a farkát neki, és bár már kisebb mint PrezLee mégis olyan atyaian megszagolgatta majd méltóságteljesen odébb állt. Persze PrezLee körbeugrálta, össze vissza nyalogatta majd ment a többiekhez. Az anyakutya most már sokkal kevésbé volt védelmező a kölykei iránt, nem mondom végig szemmel kísért mindent, embert és állatokat egyaránt, de azok ugatására se szökött megvédeni a csemetéit. Gondolom ő csak tudja, hogy mikor vannak a kicsik igazi veszélybe, mert olyan ügyesen csak ült és figyelte ahogyan “támadnak” meg menekülnek PrezLeevel.

Megnéztük a lovat is, az is olyan ügyesen jön ha hívják, lökött PrezLee egyáltalán nem fél tőle, mindenképpen megpróbálta orron csókolni a ló orrát, és szerencsére a ló is meg van szokva a kutyákkal, ő is nézegette PrezLee-t. Így sokkal nyugodtabb voltam én is, hiszen mégiscsak volt egy kerítés a ló és a kutya között…bár őszintén nem attól félek, hogy a ló bántaná, mert tényleg láttam a másik kutyákkal és még csak a fejét se emeli fel ha fél méterre volt tőle bármelyik kutya, ellenben félek attól, hogy ez a kis lökött addig addig ugrabugrál amíg egyszer a lába alatt köt ki… ami pedig nem hiányzik.

Hogy minden szép legyen egy adott pillanatban azt vettem észre, hogy PrezLee boldogan elkezdi lakmározni a … lócitromot, na persze mész el onnan, jól megszidtam, elkergettem a “bűntett” helyszínéről, másodszorra már nem próbálkozott. És hogy minden viccesen fejeződjön be, Buster is és PrezLee is nem sokkal indulás előtt bemásztak a tóba… ahonnan pedig rettenetes sárosan kerültek ki. Sebaj, még ültünk egy fél órányit, igaz ekkor már “szigorú felügyelet” mellett, vagyis tóba mászni tilos volt nekik. Hamar megszáradtak, vissza autóztunk szüleimhez, és ott még egy rohangálást lehúzott a két kutya.

Mint egy angyal ültek mind a ketten a kocsiba, többet nem kellett se fogni se fegyelmezni PrezLee-t sem…

A cocker…

Valószínűleg egyedül hagyták, mert megint a hosszú elnyújtott keserves vuuuvuuuvuuu-k hallatszanak át a másik lakásból. Aztán változtat sírás módon, hosszú elnyújtott vakkantások sorozata következik. Csak akkor hallgat el amikor hazajönnek a gazdái. Már olyan rég csinálja, hogy egészen megszoktuk. A jó a dologban az, hogy PrezLee még csak nem is törődik vele, vagyis nem kezd el visszaugatni a másik kutyának. Azt hiszem egyszer kezdett el ugatni olyan válasszerűen, de hamar abbahagyta.