Kategória: Ontopic

Ez a nem nem -nek a rövidített változata, és sikeresen van alkalmazva, ha éppen észreveszem az ágyra való mászási szándékát. Vagyis ha még az ugrás előtt rászólok akkor nem mászik fel… ámbár ha már felmászott akkor le kell onnan szedni… ha meg felugrott és még nem feküdt le, akkor szokott működni a le onnan is… még pár év és megtanuljuk, hogy az ágyra nem szabad :)… érdekes módon a másik kutya úgy volt az ággyal, hogy ha a szobába tartózkodtunk, esze ágában sem volt ágyra mászni. Ha  mégis nagyon kedve volt akkor csak a fenekét tette fel, olyan ülés szerűen, de nem mászott fel teljesen. Ellenben néha néha “elkaptuk” amint az ágy közepén összegömbölyödve olyan mélyen aludt, hogy észre se vette a jelenlétünket a szobába… még olyan is volt, hogy idejében meghallotta, hogy valaki megy arra, leugrott az ágyról és tette az ártatlant… de persze az összegyűrt dolgok az ágyon, a még meleg párna azonnal elárulta …

Arról volt szó, hogy szombat reggel indulunk kirándulni… természetesen mindig utolsó pillanatban másként alakul… végül holnap megyünk és lehet  hogy csak hétfőn jövünk haza… nekem így is úgy is jó. Mivel már így alakult, délután felmegyünk megint a barátokhoz egy hancurpartira…

Eddig a lakásban gyakoroltunk egyes mindennapokban fontos parancsokat: ülsz, maradsz, fekszik… ha kedve volt játszani akkor szívvel lélekkel hajtotta ezeket végre egy egy jutalomfalatért… de amikor kimentünk valahova akkor természetesen nem “értette” mit akarok…vagyis minden más érdekesebb volt mint rám figyelni… így nem nagyon erőltettem. Egy egy ülsz-t még megkockáztattam mikor sikerült elérnem, hogy rám figyeljen, és az ülsz-höz ragaszkodtam amikor várni kellett az úton való átkeléshez. De ezek az ülsz-ök is olyanok voltak, hogy enyhén meg kellett érintsem a hátsó fertályát, mert csak úgy a szóra nem akart reagálni. Ma már az egyik átkelésnél leült arra, hogy csak mondtam, és csodák csodájára a “játszótéren” volt egy tökéletes rám figyelés, egy suttogásra ülsz, illetve fekszik, majd visszaküldtem játszani… olyan ügyesen végrehajtotta, hogy csoda volt nézni. A behívás is elég jól megy, természetesen még sokat kell gyakorolni.

Levittem PrezLeet dolgát végezni a nagy séta előtti félórában, és “letámadott” a szomszédék gyönyörű, hosszú szőrű kék szemű cicája. Láttam, hogy nem akar elszaladni, hanem olyan két méter távolról figyel minket, így leültettem PrezLee-t és nyugodtan mondogattam neki, hogy szépen… erre mit tesz a cica? Egyre közelebb és közelebb merészkedik, jön, sündörög, nyávog. PrezLee meg olyan ügyesen ült, hogy kész gyönyörűség volt nézni a két állat közeledését. Igaz szeretett volna játszani, de hát az a cica akkora mint PrezLee feje, és PrezLee meg akarta mancsolni… nem hagytam, és egy adott pillanatban a cica neki dörgölőzőt a kutya pofijának, az meg nem akart semmi rosszat se csinálni neki. Olyan szép volt, hogy leírni is nehéz.

Leszaladtunk a kutyával, otthagytuk a cicát de visszafele jövet még megálltunk egy kis barátkozásra.. mint mondjak a cica a folyosó végéről szaladt az új Dobermann barátjához. Nagyon édesek voltak!

A  kolozsvári sétálóhelyek nagyon kis számúak…van a Szamos mellett, mondjuk ennek van egy része amelyik kicsi, bolond és még nem éppen szótfogadó kutyáknak is megfelel, de az jó messze van, a végébe… aztán van valami a monostoron, de oda végképp nem fogok menni, mert az nekem nagyon messze van, még vannak negyedekbe, de mind mind messze vannak és marad a Fellegvár. Itt is forgalom mentes övezet, mert azt még valahogy kimosolygom ha netán egy emberhez megy oda barátkozni, de a kocsikkal semmiképpen nem szeretném, hogy közelebbi ismeretséget kössön…

Van egy barátunk, neki egy német dog szukája van, és ő mesélte, hogy néhányan össze szoktak gyűlni a fellegváron, ahol a kutyák jól eljátszanak. Eddig nem vittem oda az úrfit, mert a fellegvárhoz szinte kizárólagosan csak lépcsőn lehet menni… vagyis temérdek lépcsőt kell megmászni ahhoz, hogy az ember oda jusson, és ez nem igazán kedvező a kutyának.

Pár napja arra sétáltunk, és láttam, hogy az egyik útvonalon, a lépcsők mellett egészen jól járható ösvény van kitaposva. Na itt nyugodtan felsétálhat PrezLee is, meg ha netán van egy két lépcső, az sem lesz olyan katasztrófa, hiszen már jó hosszúak a lábai.

Meglátom milyen lesz a beilleszkedése a többi kutya közé és ha jó akkor a délutáni sétát át fogom oda helyezni… A délelőtti meg marad a Szamos parton, illetve egy másik közeli zöld helyen, ahol inkább gyakorolni fogunk.

Ma mindenképpen felmegyünk, ha esik ha nem, így volt az egyezség… Egyelőre nem ígérkezik esős időnek, inkább enyhén borúsnak.

Ja és viszek fotógépet, hátha lesz valami megörökíteni való pillanat.

Majdnem megakadt a rágógumi a torkomon ettől a kérdéstől. Ez természetesen azután hangzott el, hogy a kutyát bezártam, hogy a drágalátos hülye fejű postásunk ne kapjon szívbajt… mert hiába magyaráztam, hogy ez a kutya eleve fog utálni a szagról, a színről és a hangról, mert nem vállalkozott arra, hogy a kutya egy helységben legyen vele… olyan 2.5-3 hónaposan!!! Most pár nap múlva négy…Szóval ezzel a kérdéssel készül távozni… Hány embert harapott már meg…EGYET SEM B@zzeg!

De lehiggadtam, nem hagyhatom, hogy elkapjon az indulat… igazából sajnálom őt. Ez már betegség. Mit tudtam volna mondani egyebet mint: egy kutya nem szabad harapjon… ha meg is fog harapni valakit az csak tolvaj lesz. Bólogatott, hümmögött, majd megcsóválta a fejét és elment.

Aztán később meséli a párom, hogy ugyancsak a postásunkat látta, két utcával odébb messze rohanni, hadonászni amikor egy földszintes kutya (picike rövid lábú egyedek) kiszaladt az udvarról megszagolni a közeli fát… még csak rá se nézett, nem “nekirontott”, hanem mellette elment… szóval egyebet nem tudok csinálni mint sajnálni.