Kategória: Ontopic

Tegnap délben találkoztam Lacikával, én kicsit hamarabb oda értem, ő késett egy kicsit, de volt annyira rendes, hogy telefonált, dugóba van… Megnézte az ebkutyát, úgy első ránézésre “rendben” találta, játszott vele egy sort, és végül is nem nagyon lehet úgy első ránézésre sokat mondani… Telefonon amikor beszéltünk, én elmondtam mit is akarok, és mivel fogalma se volt kicsoda micsoda vagyok, végig azt mondta, hogy olyasmi amit én szeretnék nincs…

és persze, egyszerre csak kiderül, hogy van…kiváltságosoknak, mázlistáknak mondjuk mint nekem…

Végül kellemesen elbeszélgettünk, elmondtam elejétől a végéig, hogy ez hobby, szóval ha nem lesz belőle BH vizsga akkor nem tragédia, és addig csináljuk az egész “edzés” dolgokat míg mind a ketten kimondottan élvezzük ezt az időtöltést.

Érdekes dolgokat mondott, és rá is világított pár apró “hibára”… mondjuk nem kimondottan hiba, hanem inkább olyan ami az örző védő “munkában” hátrányos lehet a kutyának…rossz beidegződés.  Tanácsolta, hogy tüntessem el minden játékát, mert megunja őket, és csak akkor adjam oda neki amikor játszunk…szóval egy öröm legyen az, hogy megkapja a játékát, hogy ne rongyozzunk, amig a fogai ki nem jönnek teljes egészében, nehogy elrontsuk a fogását. És hogy az “engedd” parancsot felejtsem el…

Ráadásul eddig mind azt tanítottam, hogy ne húzzon…most törhetem a fejemet, hogyan tanítsam meg, hogy húzzon… De megoldódik…

Két hét múlva kell felhívjam, mert valószínűleg elkezdünk egy kezdő fázist, valami olyasmit ami még nem is igazán gyakorlatok, hanem csak, hogy szokjon meg dolgokat… Izgi lesz a dolog minden esetre.

Elmondta, hogy általában különböző helyeken gyakorolnak és sokan, hogy a kutya nehogy egy emberre “fixalodjon” támadásra, mert oszt nézhetem az örző védőmet amint megvéd egyetlen egy “ellenség” ellen.

Szerettem, hogy egyből azzal kezdte, amikor kiszállt a kocsiból, hogy jutalom falatokat hozott, azzal “indult”, szóval a módszerei olyanok amiket én el tudok fogadni…nem szeretném, hogy veréssel, agresszióval legyen oktatva az ebzet…ahhoz túl okos.

Ez a legújabb játék… mármint ha jól belegondolok, nem is új… kezdetektől “jáccuk”… de most taktikát változtattam…eredménye? Ajaj, rengeteg van… az emberek kissé fél őrültnek néznek az utcán, egyik ponttol a másikig nagyon nehezen haladunk el, és két pont között nem a legegyenesebb és legrövidebb az utunk… De mintha sokkal de sokkal jobb eredményt érek így el…mint a kimondott huzi-vonival… Szóval PrezLee “húz mint egy állat”…nekilendül és rángat maga után. De ugye ez egy olyan dolog amit én nem tűrök…nem engedhetem meg magamnak, hiszen mivé leszünk ha majd felnöttként csak arra ráncigál amerre akar?

Húzott visszahúztam…cserébe most jó izmosak lettek a kezeim…izomlázam volt kezdetben, és ha adnák valakinek egy pofont…lehet akkorát kapna, amekkorára nem számit. Na de …tegnap gondoltam egyet és nagyot… elmentünk egy utcába ahol csak lézengenek az emberek, és ott nekikezdtünk..vagyis elindultunk. Kezdetben szépen, majd engedtem amíg a póráz engedett…ahogy megfeszült a póráz…elindultam ellenkező irányba. És igenis arra mentem. Persze ennek az lett a vége, hogy olyan 50 méteren jöttünk mentünk. És aztán sikerült… elérni a következő 50 métert…mert PrezLee mindenféle erőszakos huzigálás nélkül baktatott mellettem…kimondottan lábnál, na ekkor nekikezdtem dicsérni fel és alá… büszkén szedegette táncos lábacskáit, majd hirtelen elfelejtett mindent és nekilendült…nem sokat ért vele, mert a póráz feszülése után azonnal fordulás következett…Voltak pillanatok amikor annyira értetlenül nézett rám, hogy szinte sütött a szeméből, hogy há…kedves gazdám, te tényleg nem vagy normális…háá nem látod??? AAARRRRRAAA kell menni…

Még rengeteget kell gyakorolni…de a rángatás kb a negyedére csökkent…szóval nagy esély van a teljes sikerre..majd eccer egy szép napon…amikor tényleg elhiszi, hogy nem ő visz engem sétálni…hanem én őt.

Voltunk egyet tekeregni és a francba es a fenebe hogy nem vittem a fotógépet…már másodszor járom meg, hogy nem viszem… ej kell egy új gép..ez túl nagy es utálom már cipelni…ráadásul az este egy gyönyörű naplemente volt…olyan szép színek na semmi nem lett a fotóból, mert ehhez tök süket vagyok…lehet kéne tanulmányozzam a fotózást de tudja a fene…valahol nincs időm erre…az élet túl rövid, hogy mindent megtanuljak.

Szóval…PrezLee olyan volt….de olyan mint a fotóalbumokba a Dobermannok szoktak lenni… egy adott pillanatban leültünk, mert olyan szép volt minden…nem tudom mit éreztem de ha ez nem boldogság akkor az ördög se tudja mi… hiszen, akármilyen szar is legyen az élet…úgy amúgy… nekem egy csodába van részem… kimegyek, van egy lökött ebem, aki szökkentyűként viselkedik és támadja a szöcskéket… szóval ezt nem lehet leírni… ezt érezni kell. S ott voltam a domb tetején, leültem, ő leült mellém és éreztem, hogy ez nagyon jó… szabaság.. semmi nem erőltetett… ő leül mert ott érzi jól magát… én meg azért érzem jól mert megnézem és örvendek, hogy ő az enyém… úgy éreztem, hogy az enyém a világ, hogy teljesen mindegy milyen dolgok várnak amikor haza kell mennem… és nem tudom mennyit ültem úgy, és csak mosolyogtam magamban, hogy minden rendben van… végül is Prezlee egy nagyon nagy bizonyítéka annak, hogy csak akarni kell… az igazán fontos dolgokat az ember megérzi és akarja… és én PrezLeet nagyon akartam…ilyen lökött ebről álmodtam … de nem mertem merészen álmodni és kaptam cserébe egy kis szerencsétlenebb csodát…Tedit  de akkor arra volt szükségem, akkor azt kértem és azt kaptam… mert mi a francot csináltam volna… 17 éves fejjel egy konok dobermannal? Hát nem hiszem hogy felé tudtam volna verekedni magamat… de most már tudom és érzem… PrezLee biztos egy csoda… mert őt kértem és őt kaptam meg.

Lehet, hogy az embernek van egy szép lökött kutyája és úgy érzi az ővé a világ? Lehet ilyen?

Euforikus a hangulatom… jön, hogy berugjak örömömben…mint aki megtalálta a bölcsesség kövét… kövezzen meg aki akar… aki nem bűnös… de PrezLee nem csak a kutyám már… a szímbólum, hogy igen, ha az ember tényleg akarja, és tisztán tudja mit akar… akkor nincs olyan, hogy megvalósíthatatlan… 13 év kellett, hogy elhigyjem… hogy az erő bennem van… és hogy ha akarom akkor a Best in Show… PrezLeevel az simán egy semmi… csak 😀 a Best in Show titulus … nekem jelentéktelen, mert Prezlee mindenben Best in Show kutya… az én showomban a legjobb.

jaj de hüle vagyok… de mennyire jólesik!

Ja és ma megint megmorgott… helyre raktam és megint csak röhögtem, hogy ááá Prezlee.. én tényleg kedves és rendes vagyok veled… de vannak dolgok.. amiket nem engedek meg neked. És azt hogy engem morogj, rám vicsorogj az egyik közüllük… ha elhiszed úgy símán, akkor OK, ha nem akkor megmutatom… fogaim azért nekem is vannak…

Győző is kap kalciumot. Tippként mondtam, hogy probálják valami darabka párizsival beadni, vagy kenőmájassal… PrezLeenél ez nagyon bevált. Csak megmártom a pirulát a kenőmájasba és máris eszi mint a cukrot… de Győző, na ő az csúcs… csak oda kell neki adni a pirulát és úgy üresen megeszi… nem kell neki semmi egyéb… szerintem arról is azt hiszi, hogy valami kaja… há az kell legyen, ha az asztalról jön!!  😀

Furcsa dolgok és történések napja a mai… Előszőr is arra ébredtem, hogy PrezLee fejbe vágott a tálkájával… Este elfelejtettem elrakni, reggelre meg megéhezett, odahozta nekem a tálat… oszt fejbekolintott vele… Nesze neked, milyen gazdi vagy, hogy reggel 8 kor még nem adsz nekem enni…

Kijöttem falura, gondoltam itt kiugrálhatja magát kedvére, eljátszik a kis mackóval, mind a kettőnek jót tesz. Hát egyszerűen nem lehet leírni, hogy milyen eufórikus rohangálásba kezdett… csak rohant, rohant, rohant… rohant. Rótta a köröket, berohant a házba, kirohant, nekiment valaminek, majd hanyatt esett de folytatta… olyan volt mint aki teljesen begolyozott… 😀

Szegény Győző, na hát ezt az iramot, amit PrezLee diktált nem bírta… ő csak állt PrezLee köre közepén, és próbálta elkapni amikor az orra előtt rohan el…

PrezLee ma kapott egy új nevet: Szökkentyű. Annyit szökkent mint egy igazi Szökkentyű.

A mai nap csodáinak még nincs vége… Édesapám is meg van táltosodva az utóbbi időben… és az ő viszonyulása az ebekhez, hogy ennyire megváltozzon…. na ez az igazi csoda. Mert mit látnak szemeim, és megdörzsölöm őket és tényleg jól látom: papám kutyakozmetikázik. Ilyen nincs gondolom… közel megyek megnézem, nem, nem tévedtem… Édesapám kezébe egy fésű, a kutya az asztalon, ő meg kedveskedve fésülgeti Győzőt… Hát azt mondta “öregszik”, de kedveskedni akart édesanyámnak… oszt gondolta ennek örülni fog… nagyon aranyos 😀

Olyan jó, hogy megvan Győző… édesanyám tutujgatja, vigyázgatja. Kétszer is megkérdi a kaja adagokat, elmeséli hogy így adja úgy adja.. és tőlem kér tanácsot, hogy jól csinálja-e, mert ugye… én vagyok a nagy szaktekintély kutya dolgokba 😀

Hihetetlen, hogy a dolgok mennyire meg tudnak változni. Mindig eszembe jut, édesapám első reakciói a kutyákkal szemben… Az első eb, csak az udvaron volt a helye, max fél évben egyszer jöhetett a lakásba… nagy nehezen beleegyezett az én első kutyámba… de kezdetben ő sem járhatott az egész lakásban… na nem sokáig, de kikötés volt… oszt még jöttek ebek, kertiek, kezdetben kaptak alapos “nevelést”… vagyis szinte mindenért verést… hogy tudja a dolgát. Most már Balázs is általában megussza … még néha néha kap, de az is csak a miheztartás kedvéért… Na meg olyankor tényleg megérdemli.

PrezLee ha felugrik édesapámra, már nem világkatasztrófa.  Ej ej hess hess, de nem látszik rajta, hogy oly borzasztóan zavarná mint régen… na és Győzőt fésülgeti. 😀 Megáll az ember esze…

Felmászott a drágám az ágyra, és természetesen jobb dolga nem akadt mint az összecsomagolt esőköpenyemet kezdte nyálazni… Ma már jónéhányszor erélyesebben rá szóltam, úgy nézett ki hatott, de ezek szerint mégis felforrt az agyvize egy kicsit és elfelejtette hol a helye… Na szóval két vicsor kezdemény volt, elsőért járt egy tasli, másodikért egy még nagyobb, majd szinte fél kézzel emeltem fel és került a levegőből az ágyra, kispirc abból a szobába, tűnés a helyedre… na ez után már símán tudta, hogy hol a helye, mit jelent helyre menni, és hogy nincs mese… Még kettőt hörögtem rá, magam se hittem, hogy képes vagyok ilyenekre, de amikor helyre kell tenni akkor nincs mese, és nincs játék, később én keserülhetem meg…

Nehogy má a farok csóválja a kutyát… há mit képzel 😀

De nem haragszom rá, csak akkor abban a pillanatban éreztem, hogy na itt most meg kell mutatni, hogy ki kicsoda ha tényleg jót akarok, meg is mutattam, még “morfondírozok” itt egy kicsit, oszt majd hívom egy két ülsz meg egyéb gyakorlatra…

Érdekes, hogy most ma a hajnali sétakor annak ellenére hogy “csupa ideg” volt, vagyis minden neszre, mozdulatra, figyelt, amikor mondtam, hogy ülsz, aránylag hamar végrehajtotta…