Kategória: Ontopic

Időnként PrezLee nagyon furán viselkedik. Mint valami sértődött macska jön megy és minduntalan az asztal alá akar befeküdni. Hogy miért jobb ott, mint bárhol máshol nem tudom. Valószínűleg a “gyerekkori” emlékei elevenednek meg olyankor, amikor sokáig jóformán a lábam alatt aludt, ott érezte biztonságban magát.

Kezdetben azt hittem, hogy az egyetlen szőnyeg ami található a szobában vonzza… ugyanis csak egy kis szőnyegecske van a lábam alatt, máshol nem található semmi, és azt hittem nem akar a csupasz földre feküdni. De kiszedtem a szőnyeget, a szoba közepére ez azonban nem hatotta meg, még csak rá se nézett a szőnyegre, tovább tuszkolta magát be az asztal alá.

Nem is lenne baj, ha ott aludna. Azonban a baj, hogy ötpercenként kirohan “házat őrizni”, majd vissza. Na és ez biza már zavaró tud lenni, mert PrezLee kicsit sem “óvatos”, hanem nagyon is lökdösődős tud lenni.

Persze, hogy szeret, tudom, csak néha olyan “férfiasan” hideg tud lenni. Sétakor nem érdekli csak a bokor, meg az amit épp  a séta közben fedez fel, játszani nem lehet vele, mert állandóan foglalt valami “fontossal” és eléggé önfejű, azt csinál amit akar.. de néha azért rátör a gyengédség és olyankor PrezLee is nagyon kedves tud  lenni 😀 Az is lehet, hogy azért örvendek olyan nagyon az ilyen megnyilvánulásainak mert ritkábban osztogatja őket…

Ma délután kiszaladtam a két ebbel az “oszlopig”, szemerkélt az eső, épp végezzék el a dolgukat, meg fussanak két kört és máris vissza. Mivel fáradtak voltunk, délután ledőltünk egy fél órára. A szoba ajtaja nyitva volt, PrezLee pokróca az ajtó mellé volt helyezve, kint meg ugye esett… Mikor felébredtünk PrezLee pokrócostól az ágy mellett fészkelt, de nem is akárhogy, hanem mereven de félig átszellemülve figyelt minket ahogyan alszunk.  Mikor megébredtem mintha valami fura felismerés futott volna végig a képén, majd még egy ideig néztük egymást, miután összegubancolódott és ő is aludni tért.

Tegnap este PrezLee ismét az udvaron aludt. Csakhogy egy kis változtatással. Ugyanis ötpercenként elrohant a kapuig, belekiabált a levegőbe, majd elégedetten vissza. Persze ez egyszer kétszer elviselhető, de amikor tízpercenként megismétlődik, akkor unalmas lesz. Volt egy majdnem 10 méteres kordelin darabom, “hosszú póráz”, amivel “krízis időszakban sétáltattuk, és ezen ugye van szerelve egy karabiner. Ezzel a szerkentyűvel megkötöttem, hogy ne mind rohangáljon, hanem maradjon a helyén. Szerencsére megszokta, hogy ha valami madzag van a nyakán, akkor nem tud menni sehova, és nem is ellenkezik. A konyhában télen meg kell kötni, mert másképp odafagyunk mindannyian az ajtónyitogatásai miatt.

Nem is volt semmi baj, könnyen belenyugszik, ha “nem mehet sehova”, ott volt a pokróca, aludt. Csakhogy megeredt az eső. Amit nem hallottam. Bent szólt a zene, kint meg csepegett. Egyszer megkaparta az ajtót, de nem volt durva, nem törte szét a helyet, hogy bejöjjön. Azt hittem csak unatkozik, azért jönne be társaságot keresni…. Egyszer azonban csak elhallgatott a zene, és kintről hallatszott az eső hangja! Rögtön kimentem és ott álldogált PrezLee a falhoz lapulva, mint valami kis árva, és nagyon nagyon rosszalló szemekkel nézett rám: hogy is tehetted ezt velem… Elengedtem, sőt a konyhába vittem, kiengesztelhetetlenül sértődött képe volt 😀 Hát megtörténik ilyen is…Tiszta vicces mennyire nem kedveli az esőt, míg bármilyen pocsolyába befekszik…

Ma megint alkalmam volt látni PrezLeenek egy ritkán látható oldalát: amikor KEDVES.  Meg aranyos… és nem vadul, nem durvul. Reggel korán elmentem a két kutyával kocogni egy rövidet. Szerencsére olyankor  rajtunk kívül még a madarak sem járnak semerre, így nyugodtan lehetnek a kutyák szabadon. Rohangálnak is össze vissza mellettem, előttem… Így történt, hogy adott pillanatban PrezLee csatlakozott mellém, amolyan “tökéletes lábhoz”  igazodás volt, pedig egy szót sem szóltam hozzá, és úgy kocogott mellettem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Természetesen ekkor jó alaposan megdicsértem…  Pár 100 métert haladtunk így, majd előre iramodott, meg hátra maradt ismét, és visszafele megint volt egy ugyanilyen csatlakozása 😀 Mint már mondtam oly sokszor: vénségére benő a feje lágya és normális kutya lesz belőle :))))

Tudja a fene, de PrezLee mindig magas érzékkel rendelkezett ahhoz, hogy “megmagyarázza” mi a baja. A tegnap délután esett az eső, későn kaptam észhez, elázott a pokróca. Sebaj, kiterítettem a korlátra, napközben amúgy is bent alszik a padlócsempén mert hűvösebb, estére lepakoltam egy szőnyegből lett fekvőalkalmatosságot. Csakhogy nem vettem észre egy dolgot: a délután megázott pokrócából elkezdett kicsöpögni a víz, az meg szépen eláztatta a szőnyeget, mire PrezLee aludni ment volna. Én mit sem sejt kitessékeltem a szobából tudva, hogy előtte egy órával kikészítettem más alvó alkalmatosságot neki. Ki is ment, de nem telt el bele fél perc, besétált és nagyon bárgyú szemekkel nézett rám.. Az hogy nem a dolgát kell elvégeznie tudtam, hiszen előtte 10 perccel jöttünk be a sétáról, éhesnek nem éhes, mert a séta előtt nem sokkal tömte magába a fél vedernyi kaját… de nyilvánvaló volt, hogy valami baja van… Kimentem és láttam, hogy a helye teljesen fel van túrva… Na jó, elrendeztem, és ekkor észleltem, hogy “egyik sarka” kicsit vizes, de igyekeztem úgy teríteni, hogy ne azon kelljen feküdnie. A sötétben látszott rajta egy folt, nost azt “kikerültem” úgy hajtogattam, hogy az félre essen… Nem taperoltam végig az egészet, és meg voltam győződve, hogy ahol nem látszik ott biztos nem is vizes… Csakhogy PrezLee megint bejött a szobába és megint csak nézett bárgyú szemekkel, nem reagálva semmi utasításra, hogy menjen a helyére… Végül ismét kimentem és ekkor derült ki, hogy a szőnyeg jól megszívta magát vízzel és ott is nedves ahol nem látszik, csak néhány kis sarka száraz… Na jó, nyomás az emelet, kerestem valami harmadik szőnyeget, de azt már egyenesen a konyhába terítettem le, mert ha az is elázik, nem lesz mire fektessem az úrfit…

A hétvégén nem voltunk itthon, a csemetét a “nagyszülőkre” hagytuk és mint rendes, felelősségteljes szülők, akik példát mutatnak, elmentünk egyet kocsmázni. Valami barátokkal iszogattuk a finom hideg fekete sört, amikor egyszer csak a kocsmában megjelent egy tündéri  3 hónapos Cane Corso.  Szuper egy kis jószág! Szerencsére ismertük a jószág gazdáját, aki egyben a kocsma tulaja is, így elkuncsorogtuk egy kicsit a kis pajtást, aki ott hevert mellettünk jó két órát. Persze része volt pocak simogatásnak, fül masszírozásnak, tappancs tapogatásnak és úgy amúgy minden ami egy ilyen kiskutyának jár… Végül elunta és eloldalgott, de … Legközelebb ha ismét arra járunk, visszük PrezLeet is 😀 Nem másért, de a kocsmatulajdonosnak a másik kedvence a dobermann, úgyhogy nem lesz gond meginni egy sört PrezLee társaságában és közben ő szédítse a népet.

Persze nem lesz olyan sikere mint a 3 hónaposnak, vagy mint saját magának 3 hónaposan, de azért biztos vagyok benne, hogy a megjelenése nem fogja hidegen hagyni a “tömeget”…