Egyre jobban és jobban kezd ragaszkodni, olyan édes pofa amikor ahelyett, hogy a kb másfél méterre levő pokrócára feküdne, bebújik az irodaszékem lábai közé…
Olyan kis kelekotya, mert néha azon kapom magam, hogy be vagyok szorítva, és nem tudom hátratolni a széket, mert frászom van hogy rámegyek a kerékkel s megnyomorítom, így vagy tud jönni a párom és kihúzza, vagy maradok székfogságban amíg felébred. Szerencsére sokszor így alszik egy félórát, majd gondolom rájön, hogy ez mégsem kényelmes így és elvonul a helyére.
Imádni való a kis bohóc 😀