Szerző: PrezLee

Ma egy icipicit átrendeztem a szobát, és a másik sarokba költöztettem a helyét. Nagyon aranyos volt, azonnal tudta, hogy az az ő helye, hiszen ott van a pokróca! Nem is keresgélte a helyét a másik sarokba, egyenesen odament és birtokba vette.

Eddig volt egy régi asztal, amelyet fejjel lefele fordítottam, hogy tudja ő is behatárolni. Ennek az volt a nagy hátránya, hogy alatta nehéz volt tisztitani, és hogy mindig egyik vagy másik oldalán lelógott a feje, attól függetlenül, hogy ha középre fekszik akkor bőven lett volna elegendő… De ő mindig a szélére feküdt, annak a párkányának dőlt neki és a végén a nyaka alatt volt egy kb 7-8 centis magasodás majd a feje a földön. Most csak simán a porkócát tettem a földre, azt pedig eltüntettem.

Mivel még nem járhatunk ki a házból, nagyon sok érdekesség ugye nem történik… Kezdem szoktatni az egyedül léthez, és elgondolkodtam egy ketrec beszerzésén. Végül is nagyon jó ötletnek találom, főként azért mert elképesztő mennyi gyagyaságot képesek művelni amíg kicsik…A kisebb baj, hogy szétszedi az ágyat, lerágja a bútorról a fogantyút, de a szoba ahol tudom hagyni (mert nincsenek kábelek) mégiscsak rejteget egy csomó veszedelmet… én is sokkal nyugodtabban mennék el itthonról, ha tudom, hogy arra a kis időre ő ha nem is boldog de biztonságban van. És ahhoz is hozzá lehet szoktatni, szépen fokozatosan.

Egyelőre lássam honnan tudok beszerezni ilyen “fekhelyet”.

Meg természetesen olyankor is jól jönne, ha mondjuk kénytelen lennék anyuméknál hagyni 1-2 napra…Így ők is nyugodtan tudnák végezni a dolgukat amikor éppen nincs idejük foglalkozni vele, és én is tudom, hogy nem zavarja össze teljesen a napjaikat a rosszcsont ebem… Nem akarom én ott hagyni, de attól függetlenül lehetnek ilyen esetek.

Ami változott az, hogy a folyosón már végigmegyünk gyalogosan, majd csak a lépcsőkön cipelem le ölben. Illetve az udvaron is ölben jár még… de lassan ahhoz is szoktatom, no meg a pórázhoz. Ha cipelheti a pórázt akkor szívesen jön megy.. néha azonban megmakacsolja magát és csak ül és néz értetlenül.

Ez egy olyan téma amire minduntalan visszatértem 😀 de most azért, hogy beszámoljak, már alig alig kapja meg a kezemet… Ma a legtöbb harapás véletlenül történt, nem a kezemet “pályázta” meg, hanem a rongyot, de a rongyot a kezemmel fogtam és persze egy egy csípés nekem is jutott…Még van a másik játék amikor is “támad” de akkor kitalálta, hogy nem csipi meg a kezemet hanem csak megbök az orrával. Persze közben ugat és ugrál, majd megint bök egyet, majd megint ugat és ugrál, és ezt ő nagyon élvezi…

Vannak dolgok amelyeket pillanatok alatt felfog… vagy nagyon hamar megtanul. A kajás tálból akkor kezd enni amikor mondom, hogy szabad… persze ha hagynám magára, akkor amiután megunná a várakozást simán nekifogna.. de jelenleg én elégedett vagyok azzal, hogy amikor a kajástál előjőn és viszem a helye fele, ő leül, és nagyon néz engem, várja, hogy mondjam szabad…