Szerző: PrezLee

Ma eljutottam és meglátogattam Feri bácsit.  Azt reméltem, hogy fog tudni játszani több kölyök kutyával, de ez talán még jobban sikerült. A kölykök még túlságosan picikék ahhoz, hogy igazából játszani tudjanak vele, de még két hét és ha mind rászabadulnak akkor jaj lesz neki 😀 Ellenben nem kell búsulni, játszópajtása akadt, egy Argentin dog ifjú hölgy személyében. A hölgyet Fruzsinak hívják, 7 hónapos és rém rendes csajszi. PrezLeenek is nagyon tetszett a kisasszony, és a kisasszony is hamar megbarátkozott PrezLeevel.

A játék kezdetben abból állt, hogy rohantak egymás után, egymással szembe, az autó körül. Volt olyan eset is, hogy mind a kettő kereste a másikat, de egyik a kocsi egyik oldalán épp tért be, mikor a másik az átlósan ellentétes sarokba tért ki, szóval aligha volt esélyük, hogy találkozzanak pár kör erejéig, mert kb egyforma sebesen szaladtak … de egy idő után észbe kaptak, hogy ejsze itt valami nincs rendbe, erre valamelyik megállt. Tisztára röhej, de olyan volt, hogy mind a kettő szinte egyszerre állt meg, hogy bevárja a “követőt” és mikor nem érkezett a másik folytatták a rohanást.

Mikor meguntak az autó körül szaladgálni, következett az udvar előre hátra, keresztül kasul egészen az első kifáradás hullámig. Majd mindez kezdődött elölről. Olyan volt a két kutya mintha hirtelen szerelemre lobbantak volna egymás iránt. Mikor ezt is megunták kezdődött a játékos bakalódás. Egy adott pillanatban már enyhén mérgesebb morgások is hallatszottak, és a hátukon kezdett felemelkedni a szőr, ami kissé furcsa még nekem, hiszen PrezLee nincs 3 hónapos még, nem hittem volna, hogy ennyire komolyan gondolja… de egy egy hangosabb “szépen” lecsillapitotta mind a két ebet és folytatódott a játék. Ő még nem tudta leteperni a “nagyot”, ellenben próbálkozott, és a nagy “támadásokat” az nem gondolta komolyan. De végül is nagyon jól fogott PrezLee-nek egy kis játékos móresre tanítás, mert kezdett nagyon elbizakodott lenni saját magával és az erejével.

Képek holnap

Ugyanis ma megyek meglátogatni egy ismerőst, akinek van Cane Corso kennele. És remélhetőleg jelenleg is vannak 😀 PrezLee “fogaira való” kölykök. Vagyis akkorák, hogy el tudjanak játszani együtt, se túl kicsik, se túl nagyok. Mert ha vannak, akkor valószínűleg sokkal gyakrabban fogunk oda járogatni játszani … kutyaovodába. 😀 Es akkor megmondhatom a szomszéd fiúcskának, hogy most már nem csak ő, meg a kistestvére járnak ovodába, hanem PrezLee is!

Hát igen… ezt a kérdést egy páran nekem szegezték a napokban amikor sétálni voltunk. Mindig úgy kezdődött, hogy megmosolyogták, jaj de édes jaj de drága, mennyi idős, nagyon szép megjegyzések hangzottak el, természetesen nekem hízott a májam, és sokan megkérdezték milyen fajta… amikor mondtam, hogy Dobermann, egyesek visszahúzódtak, mások meg nem akarták elhinni. Ezek a mások között meg olyan is volt, aki szerint engem átvertek mert a Dobermann az fekete és ő biza tudja.

Eh nem vitatkozom én ilyenekkel, megvontam a vállam, és mondtam, hogy én így barnán is szeretem. 😀

Ellenben… nagyon jó, hogy barna. Mit bánom én higgyék azt hogy vizsla felőlem. Már az is egy előny az, hogy Barna és Dobermann és nem ugranak félre előle az emberek. Mint a Fekete Dobermannnak kinéző másik kutyával volt… Csak mert fekete és Dobermann….

Én igyekszem megérteni mindenkit aki fél a kutyáktól.  És nem is akarom rákényszeríteni senkire, ha én szeretem az én dolgom, ha x vagy y nem szereti az az ő baja, ellenben egyszerűen idegesítő amikor az ember azért utál, vagy fél egy fajtától mert mindenféle legenda kering róla. Mint a postásunk. Jó, mint postás gondolom egy néhány kutya már megkaphatta. Tudom, hogy a kutyának nem jó, hogy megkössem, ha jön a postás, vagy félrevigyem, de amikor láttam ennek az embernek a pánikreakcióját ezt láttam a legjobb megoldásnak.

Mondtam neki, kölyök, nem bánt ez senkit. NEM MERT Ő TUDJA. TUDJA, hogy Dobermann, és azt is, hogy pár év múlva meg fog bolondulni. Mondtam neki, hogy ez legenda, és, hogy hülyeség, de tovább nem vitattam.

Azzal hülyéskedtünk, hogy “félemlítettük meg” PrezLee-t. Vagyis mondogattam neki, hogy ha tovább rosszalkodik akkor viszem a doktor bácsihoz és fog kapni szurit… Megnyugtathatok mindenkit, hogy ez egyáltalán nem hatott a lelki világára, mintha kétszer olyan huncut lett volna ezután. Pedig mondtam még cifrábbakat is: szitává szúrja a doktor bácsi a fenekedet PrezLee…SEMMI… , nem fog kelleni pisilned többet mert kifolyik a víz mindenhol máshol… SEMMI…

Végül elmentünk, az úton elég szépen viselkedett, ahhoz képest, hogy nem mindennap visszük autóval, meg kimondottan remekül. Egyedül még nem mertem elindulni vele, mert azért csak kell figyelni rá is néha, nem képes szépen a fenekén ülni, fel kell másszon a székre, izegjen mozogjon, és ott kell lennie valakinek aki ismét a helyére teszi-küldi, lefekteti. Amíg ezt megszokja még el fog telni egy kis idő, de szerintem nagyon hamar bele fog jönni ebbe is. Az út olyan 3/4-részét fekve tette meg, a helyén, a többi volt csak az izgágáskodás. Visszafele meg kapott egy csontot, ezzel 100% lefoglalta magát, meg se moccant a helyéről.

Azt hiszem az utazáskor kicsit zavarja, hogy nem láthat ki az ablakon. Mindez azért van, mert direkt úgy szoktatom, hogy az első ülés előtt, a lábaimnál IS tudjon utazni. Ezt tudta a másik kutyám is, végtelenül nyugodtan ült ha sürgősségi utazás volt, és neki nem jutott hely a hátsó ülésen… Igen ám, de a hátsó ülésen ücsörögni az ment tanítás nélkül is, a kisebb helyre “beszorulni” már nem volt olyan egyszerű. Ezért ezzel kezdem s mikor majd itt rendesen elvan (amíg kicsi, még jól el is fér) akkor kerülhet majd a hátsó ülésre nézelődni.

A  rendelőbe ép volt egy aranyos, borzos kis kölyök, valami collie-? keverék lehetett, egy  westie és még egy Cocker is megérkezett kicsit később. Persze, hogy PrezLee mindenkit meg akart nyalogatni, ismerni és barátkozni… majd mikor a kis borzos kölyök elment, nekifogott sírni utána.

Kapott is szurit, de még csak rá se bagózott, és mint észrevettem a sok megfélemlítés se hatott rá. Nem ijedt meg a doktor bácsitól…