Szerző: PrezLee

Kapott reggelire rendes kutyakaját, mármint Purinat… megnyalta, de nem igazán érdekelte. Hagytam még egy darabig, majd elvettem tőle… gondoltam megeszi ebédre.

Csend van, nagyon csend, a kutya sehol. Elindulok nézzek utána a dolgoknak. Megvan, derékig fejjel a vödörbe, úgy zabál, hogy nem is veszi észre, hogy ott vagyok. Nem hall, nem lát. Majd elájultam… a disznónak szánt moslékot zabálta előszeretettel, mint aki egy hete nem látott semmi ételt.  Nem hagytam, az udvarelválasztó kerítésen túlra tettem a moslékos vedret… nagyon megsiratta.

Nemcsak PrezLeenek vannak új élményei… mivelhogy anyukám nincs itthon, a kecskefejés rám maradt… hát ezzel meg úgy voltam, hogy ha van más akkor inkább ne… eddig azt hiszem kétszer próbáltam meg. Tegnap este volt az első komoly kecskefejés, és mit ne mondjak, hát egyáltalán nem nagy kunszt, igaz hogy kicsit lassan haladtunk de éppen annyi tejet szedtem ki a kecsikből mint édesanyám szokott… És nem is olyan jaj de nehéz, kissé trükkös, de ahogy az ember ráérez mi a teendő akkor már egyszerű a dolog.

Amíg mi az állatokat rendeztük PrezLee az udvaron szórakozott valami faággal.

Ma délelőtt meg miután lenyirbáltam anyukám rozsa bokrait (vagyis a hervadt virágokat levágtam és összeszedtem), odaadtam azokat is a kecskéknek, és nyitva hagytam az istálló ajtaját… Így PrezLee és a kecskék megszagolgatták egymást. Természetesen eléggé résen kellett lennem, ugyanis az egyik kecske kissé harciasabb, és ami nem tetszik neki azt fel akarja döfni. De mindezt a viselkedést csak állatokkal végzi, emberektől tart annyira, hogy ne próbálkozzon. Ez felnőttként került ide, és bár szelíd, mégis figyelmesebb kell lenni vele mint például azzal amelyik itt nőtt fel.

Kecskeszagolás után, nyuszival is találkozott, de az csak egy futó kaland volt PrezLee-nek, mert a nyuszi visszaszaladt, nem akart igazándiból tudomást venni PrezLeeről.

Ma ismét lifteztünk, felmentünk a kertbe és lehoztam a kapát. Természetesen PrezLee is jött, meg kell szokja és tanulja a liften való türelmes várakozást, és a nyugodt utazást.

Kicsit bosszant, hogy nem tudok feltenni fényképeket, és meg se nézni őket, de remélem jól sikerültek.

Tegnap délután egy viszonylag nyugodt autókázás után kiértünk falura. Egyetlen egyszer volt egy pinduri gond, amikor is PrezLee felakadt a pórázba és kissé fura pozícióban kellett ülnie pár percig, amíg átjöttem a hídon a kocsival. Aztán lévén rém értelmes 😀 rájött, hogy kicsit hátrább engedve magát kiszabadul a fogságból és normálisan tud ülni…

Mikor én kiértem, édesapám és Gyuri bácsi épp ebédeltek. Azelőtt értek vissza a karó gyűjtésből. Megittam én is egy kávét, majd a hirtelen ötlettől vezérelve beültünk mindannyian a Gyuri autójába és felmentünk a tanyájára nézzük meg a halastavat.

Indulás előtt azonban lepakoltuk a kocsit, és eközben PrezLee nekifogott kötekedni a farkaskutyával…kissé féltettem a kutyámat Balázstól, mert az iszonyúan csúnyán vicsorgott neki és morogta, de akárhogy figyeltem egy adott pillanatban mégis közel került hozzá… és kapott is leckét… megnyugodva vettem tudomásul, hogy nagy ő, öreg és morcos, csúnyán csinál, de még mindig tele van kutyabecsülettel!!! A nagy vicsorgásnak az lett az eredménye, hogy odébb lökte a szemtelen kicsit, az megijedt majd ezután meggondolta a távolságot ameddig közel merészkedett hozzá! A kötekedést is abbahagyta, most már nyugodtan engedhetem erre az udvar részre is, mert tudom, hogy csak igyekszik megmagyarázni a kicsinek, ki az úr…és egyelőre így nagyon jól van. Meg kell tanulja ő is, hogy a vicsorgás az mit jelent, ne kicsi Mikbután menjen hozzá, mert egyszer még megjárhatja.

Mikor felértünk PrezLee kissé megszeppent, ugyanis nem egy hazem 4 felnőtt kutya tanyázott, és két kb. 2 hónapos tüneményesen szép kölyök. Meg lett szagolgatva mindenhol, az anyakutya még tisztogatta is egy kicsit. Ő próbálta a kölyköket megszagolgatni de azok elmenekültek. Érdekes volt nézni ahogyan az anya kutya nem bántotta a “csupasz” gyereket, de azért szemmel tartotta PrezLee-t nehogy valami bántódása legyen mégis az ő kicsinyeinek. A nap folyamán vagy kétszer kissé megdorgálta, de épp csak annyira, hogy PrezLee odébbállt, és az egész csak annyi volt, hogy a nagy orrával megbökte.

Az egyik kutya megszökős fajta, és ez még nem is lenne olyan gond, de magával csalja az összes többit. Így ez jelen pillanatban láncon volt, ezzel nem is akadt PrezLeenek semmi osztani valója, még csak feléje se nézett. A két másik kan kutya közül az egyik nem törődött vele egy kicsit sem, a másik annak ellenére, hogy növésre már kisebb mint PrezLee, amolyan atyaian követte mindenfele, még játszadozott is vele egy keveset.

Ezután volt az első nagy “szerelem” kibontakozása… A tó nem volt mély, és a vize jó meleg. Egy nagy része meg kiszáradt. Ide lementünk  és még észbe se kaptam PrezLee már belement és ette a vizet. Aztán kijött és látszott rajta, hogy kevésbé érti az egészet, de nagyon tetszik neki. Majd visszament, megint ki, megint be, ahogy lépkedett csapta fel a vizet, meg akarta harapni, akkor érezte, hogy víz, nekifogott lefetyelni, dobigáltam neki sár darabokat, nézelődött, hogy kapja meg a vízben, akkor bugyborékolt. Szóval kb 10 perc alatt a kis városi kutyusból egy csudakoszos kis paraszteb lett, rettenetesen szutykosan, jött hozzám boldogan és … természetesen nyakig sározott.  Nem tudom mennyi ideig caplatott a vízben, de nagyon élvezte. Nem volt elég mély ahhoz, hogy úszni kényszerüljön, de ez az első találkozásához szerintem tökéletes volt ez a tó.

Amíg ott ücsörögtünk, oda érkezett macska úr is, aki teljesen lazán sétált a kutyák között. Sőt, nekidörgölőzőt a hazai kutyáknak, simult és látszott, hogy nagyon jól elvan közöttük. A kicsik még meg is gyámbászták egy kicsit, de még ezért se haragudott meg. PrezLee is megszagolta a csoda-állatot, és neki se szólt semmit. Ellenben PrezLee akart vele játszani, és kezdte túlzásba vinni a dolgokat, ekkor kissé felmérgelődött a macska, fújt neki, mire abbahagyta. Jó, hogy így alakult, mert ezzel sokat tanult PrezLee.

Ezután körbejártuk a tanyát, ugrabugrált a nagy fűben, az egész magára szedett sár pedig csodálatosan lejött róla. A körút végén meg volt a nagy találkozás!  PrezLee először életében közelről találkozott egy lóval! Annyira fantasztikus volt, ahogyan az a hatalmas állat legelészett békésen és cseppet sem zavartatta magát, hogy a kis mitugrálsz körülötte jön megy. Mondta a gazdája, hogy nem kell félni, meg van szokva a kutyákkal, és semmit se fog csinálni mindaddig amíg csak ott van a kutya körülötte és nem próbálja netán megharapni.

Nem mondom, hogy a szívem a torkomba nem dobogott… de hagytam. Megszagolta,  elejét, hátát, ugatott neki, körbetáncolta a lovat, majd mikor látta, hogy a nagyon nagy “kutya” nem törődik vele, nekifogott játszani a kistermetű kan kutyával.

Este meg… furcsa mód nem volt éppen annyira fáradt amenyire reméltem én, hogy lesz… még néhány kört lerohant az udvaron.

Hát szeretném én, de mégsem… ellenben PrezLee-nek ez felér egy nyaralással. Családi okok miatt el kell mennem falura, és ott több napot eltöltenem. Kert, slag, séta, kalandok szóval meghiszem, hogy ő remekül fogja érezni magát. Kicsit bosszant, hogy a farkaskutya rá se ránt, és néha kicsit félek, hogy “megleckézteti” a neveletlen kölyköt, mert PrezLee mindenáron szemtelenkedik az öreggel… és nem is attól félek, hogy kapna valami fenyítést, mert 😀 legyünk őszinték ha én nagykutya lennék tuti biztos nem tűrném el szó nélkül, hogy a kicsi “szobamacska” jöjjön és ugasson a házam előtt mikor én behúzódom a dörgés elől… az meg ott ficánkoljon??? Szóval teljes mértékben “igazat” adok Balázsnak, csak nem szeretném ha trauma érné PrezLee-t… Így csak olyankor mehet oda PrezLee amikor ott van édesapám, a farkaskutya nagyfőnöke. Mert bár rám is hallgat, de azért a falkavezér ott édesapám.

Na meg igyekszem megpuhítani az öreg szívét 😀 vagyis kedveskedem neki, jól megdögönyözöm, simogatom, és valószínűleg el is fogom vinni sétálni. Ne érezze magát kirekesztettnek a kicsi “bestia” miatt.

PrezLee imádja az ágyat… eddig egyszerű volt, hiszen kezdetben alig tudott két lábbal feltámaszkodni rá, no meg felmászni képtelen volt. Minden egyes próbálkozása alkalmával leszedtem, megszidtam érte, elértünk annyit, hogy ha feltápászkodott akkor elég volt a helyemről felállni és “nagy mérgesen” szólni, hogy “le onnan!” erre lement… fordult egyet és most már csak azért is alapon vissza. Ezt eljátszottuk rengetegszer. Persze egyszerűbb lett volna néhányszor esetleg rácsapni, de ezt nem akartam. Így is meg fogja tanulni… kicsit több ideghúrt húzogatva de végül megtanulja.

Igen ám de PrezLee megnőtt … épp akkorára, hogy az ágyra való felugrás pont tökéletesre sikerül, anélkül, hogy ezen kéne erőlködjön… és ilyenkor csak azon kapom, hogy nemcsak, hogy felugrik, de olyan gyorsan birtokba veszi az ágyat, lefekszik és látszik a kis huncut pofiján, hogy mindezt mennyire élvezi. Még süt a huncutság ami lerí róla, mindig nevetnem kell rajta, de muszáj mindig leparancsolnom. S akkor már volt olyan is, hogy lecibáltam az ágyról, megszidtam és erre ő nekifogott rohangálni a szobába, hörögve, ugatva ide oda ugrált, majd úgy intézte, hogy egy ugrásból fent volt a következőből lent… pont mint a “rossz” gyerekek, akik tudják, hogy nem szabad, de azért próbálkozik, lássa tényleg komolyan gondolta az ember vagy azért vannak kiskapuk… pechére nincsenek 😀

PrezLee úrfi nagyon szeret ücsörögni a balkonon. Ez általában úgy kezdődik, hogy kinyitom a balkon ajtót, hogy szellőztessek, ő meg kimegy és leül az egyik sarokba, nézi a forgalmat. Igen ám de mindezt megteszi akárhányszor kinyitom a balkon ajtót. Most már jöhetne akár villamos is (még szerencse, hogy nem jár erre), nem érdekli, csak bámészkodik és nézelődik. Ugatni szerencsére nem ugat. Mert nem igazán hiányzik, hogy ugasson mindenért.

Először mikor kimentünk a balkonra, olyan aranyos volt… rácsodálkozott a világra, majd az első busz hangjától egy kicsit megijedt és beszaladt. Én meg hagytam. Nem babusgattam, nem vigasztaltam, egyszerűen tovább cigarettáztam a balkonon. És visszajött magától, buszhangra ismét bejött. De látszott rajta, hogy nem az a pánikszerű rohanás mint amit például Tedi kutyám művelt petárda hangjára, vagy amit Balázs a dörgés hangjára. És harmadik negyedik busz után már nem ment egészen be, hanem csak kicsit belépett, félig kint maradva… gondolom rájött magától, hogy ejsze nagy hang és sehol semmi, mert most már akármi mehet el, ő csak költőien megnézi és tovább mereng…