A förtelmes kék valami ősrégi játék paróka szerűség, persze 100% nylon, amelyről egyöntetű döntés született, hogy biza ki kell dobni…. De minek kidobni valamit csak úgy mikor ez a kis bolond még eljátszhat vele 10 percet és utána is ki lehet dobni. Így is történt, odadobtuk neki, ő meg annyira boldog lett, hogy az ővé lehet, hogy díszköröket kezdett rohanni az udvaron és a konyhába. íme néhány kép a förtelmes kékkel:
Holnap majd érkezik a többi fotó is…
Anyukám kipakolt egyik szekrényből, amely már tele volt olyan ruhákkal amiket évek óta nem hordanak, de a “falun mindenre szükség van” és a “talán majd egyszer felvesszük” elvek alapján mégis egy szekrényrevaló olyan ruha gyűlt össze amelyet évek óta nem használt senki. Megjegyzem, hogy ez a gyűjtési mánia már évek óta létezik, mielőtt kiköltöztek volna (két törzskönyves városi) falura…
A lényeg az, hogy a szoba egyre csak telt meg kabátokkal, szoknyákkal, ruhákkal, és mindenféle egyéb valamikor hasznos ruha neművel… PrezLee ki be rohangált és állandóan a kupac tetején foglalt helyet. Majd mikor a fejére “zuhant” egy újabb ruha akkor vágtatott egy kört és visszarohat a kupacra. Volt, hogy elhurcolta a ruhát a konyháig, volt hogy meg se várta a következőt és rohant egy sort, de mindenesetre rettenetesen élvezte a felfordulást.
Egy adott pillanatban egy förtelmes kék játékparóka bukkant elő. Gondolom ilyen 20-30 évvel ezelőtti szilveszteri móka része lehetett valamikor, és ez annyira megtetszett az ebnek, hogy félórát rohant vele. Erről készítettem pár fotót is, de a háromnegyedén nem látszott semmi… a sebessége miatt.
Természetesen a Dobermann munkakutya, így PrezLee úrfi is kivette a részét a munkából… segített zsákolni a ruhákat aminek az lett a vége, hogy a zsákok fele kihasadt, a táskámba bekerült a nyuszija, aztán mint aki jól végezte dolgát végighasalt és le is csúszott a frissen bezárt zsákokról. Majd kirámolta az összes ruhámat az asztal alatt levő zacskóból, eszébe jutott, hogy rég nem lopott el semmi lábbelit, így ezt is megtette hirtelen.
Persze lehettem volna gonosz és kirakhattam volna a szobából amíg be nem fejezzük a dolgunkat, de minek? Hiszen a ruhák a kukába landolnak, a takarításnak egyszer csak vége lesz, és mit számit az ha a “segítsége” miatt épp egy félórával később?? Na meg nem mindegy ha unalmasan pakol az ember vagy jól elszórakozik az eb hülyeségein…
Olyan jó volt látni a kis ördögöt benne!
A fotók:
Olyan este 9 fele szokta vinni édesapám egy sétára Balázs kutyát. PrezLeenek le van tiltva az udvarnak az a része ahol az tartózkodik, mert állandóan bosszantja, de egy földig üveges ajtón mindent lát. És észrevette amint édesapám elengedi a nagykutyát majd kimegy vele a kapun. Nekifogott hisztizni, hogy biza ő is akar… mindenáron, most, és szó se lehet róla, hogy erről a mókáról lemaradjon. De az ajtón nem tudott kimenni… gondolt egyet s meg akarta próbálni az ablakon.
Olyan megindulásban volt, hogy egyetlen mozdulattal ugrott fel az ágyra, az ágyról meg egyenesen az ablakba, hogy na de biza ő ott kiszökik és megy is, meg se áll amíg utol nem éri őket… Meglepetés.. mert az ablakon szúnyogháló van, arról kissé visszapattant, ami adott nekem időt arra, hogy a röhögés közepette leszedjem onnan… végül megadtam magam… valami felsőt kaptam éppen magamra és úgy ahogy voltam papucsba elindultam az ajtó fele.
Azt az örömtáncot amit járt nem lehet leírni. A kapuig rohant, vissza, megint a kapu megint vissza… majd kinyitottam és mint a szélvész iramodott édesapám után. Szerencsére ez az utca olyan, hogy naponta elmegy 2-3 autó, az is korábbi időben és lassan. Ez idő tájt már nem szoktak járni, így a kutyák póráz nélkül, szabadon vannak sétáltatva.
Elrohant, utolérte őket, hisz még nem voltak messze, majd örömébe visszarohant és játszott egy kicsit Balázzsal…
Ezek olyan dolgok amelyek csak úgy eszembe jutnak…
Az autó… egy pénteken voltam először elmenve kettesben a kutyával. tudtam, hogy még nem ül rendesen a kocsiba, főleg ott ahol én akarom, hogy üljön, így fogtam a pokrócát, a hátsó ülésre terítettem, majd a pórázát beakasztottam a fejtámla lábába, és vissza a nyakához. Így a póráz olyan rövid lett, hogy ő nyugodtan tudott ülni, feküdni a hátsó széken, de nem tudott hozzám jönni… az óvintézkedés 2x jól jött, mert egyszer megpróbált előre mászni, egyszer meg az ülésről lemászni… szerencsére az út nagy részét nagyon nyugodtan ülte végig, kibámészkodva az ablakon.
Visszafele ugyanúgy cselekedtem, bár ekkor már szinte elaludt annyira kifárasztotta a játék a másik kutyával.
Kapuson vagyunk, alszik, a farkaskutya nekifog ugatni, mert valakik járkálnak az utcán. Ő is felébred, kirohan a másik udvarra, nekifog ugatni, de arra már nem volt senki… Látszott a pofiján, hogy nem igazán tudja miért ugat, de nagyon keresi az ugatni valót…Olyan volt mint valami rajzfilmfigura… és az ugatása sem volt olyan “biztos vagyok benne, hogy kell ugatnom”, hanem olyan ugatok me… vajon miért is ugatok?
Bicikli… az udvaron volt a tesom biciklije. Ráültem és megmozdítottam. Pedálozni nem tudtam, mert ugye ő rögtön jött szemügyre enni a bicajt… és a kerék mozgása nagyon tetszett neki.
Kecskék… anyuméknál vannak kecskék. Az istálló ajtaja olyan félig nyíló, itt szoktak kinézni. Reggel 6 órakkor PrezLee azzal szórakozott, hogy vakkantott egyet egyet majd ugrabugrált a kecskéknek. Én csak kábultan néztem, és nagyon mentem volna vissza aludni…
Autó ismét. Tibi arrébb vitte az autót, mi a másik udvaron ücsörögtünk amikor ez megtörtént. Ahogy elindult a motor, a kutya felugrott és elkezdett nyüszíteni, mindenáron oda akart menni ő is…
Emberek…Nem lesz jó vége 😀 Anyukám keksszel akarta megetetni, “anyósom” meg flekkennel… mondom nekik… ez nem jó a kutyának… de ők ragaszkodnak ahhoz, hogy csak egy falatot, nézd hogy kívánja… a flekkent. Mondom, zsíros, fűszeres nem való neki. Végül a családi béke érdekében egy nagyon pici falatot kaphatott, nos ezért várom epekedve, hogy majd megtanulja: csak akkor vesz el ételt ha azt mondom szabad… oszt mind próbáljanak adni neki…
Nagynéném és az unokája…Nem tudták hogy nekem megint van DOBERMANNOM… bejöttek az udvarra, a leányzó egyenesen a farkaskutyához ment, megsimogatta… beléptek a konyhába, majd frászt kapott a DOBERMANN-tól, nem tudta hova meneküljön… megjegyzem a farkaskutya hatalmas egy “dög”, a feje most legalább 5x akkora mint PrezLeenek, a teste se különb… attól nem félnek, ettől a három hónapos csöppségtől frászolnak. És mindezt azért mert a hülye nagyanja (nagynéném) beléjük verte a félelmet amikor még kicsi gyerekek voltak… jött hozzánk és már messziről ölbe kapta a gyereket, nehogy a bárányszelíd kutya, amelyiket BÁTRAN ott hagyhattam volna bármekkora gyerekkel megegye őket.
Mindezt azért mondhatom, hogy bátran, mert ugye ott volt Puiu, a kisfiú akit 8 évesen ismert meg (a kutya volt 8 éves) és a “legkellemetlenebb” dolog amit okozott a gyermeknek az volt, hogy ha megunta elvonult a helyére.
Autó harmadszor.. ma mikor levittem, láttam, hogy mekkora hatalmasat nőtt ez a kiskutya! Első héten kedvenc szórakozása az volt, hogy elrohant és a kocsi alatt átszaladt a kocsi másik oldalára, ahol mindig kapott valami érdekességet. Most már nem fér át csak úgy, össze kéne húzza magát.
Nézegettem képeket dobikkal, nagyon szépek voltak, fülesen, fületlenül (vagyis rövid füllel), nem erről van most szó. Hanem egyes példányoknak hihetetlenül hosszúnak tűnt a füle. Nézegettem más hosszú fülű Dobermannokat és azoknak rövidebb volt a hosszú füle is, olyan “normálisan hosszú”… nem mintha egy Basset Hound fülecskéi lennének. A fene se érti ezt a fül dolgot. És ami még érdekesebb volt az a barna Dobermannok füle volt… azok tűntek a leghosszabbnak. Szívesen olvasnák valami tudományos de az átlagembernek is érthető tanulmányt a kutyák fülének alakulásáról… arról, hogy hogyan is lettek hosszú logó fülűek.