5.13 perc van. Olyan förtelmesen meleg, hogy alig bírom elviselni. Mennék egyet tekeregni az ebbel, de ebbe a szörnyű hőségbe vétek kivinni a napra. El van ő is nyúlva az egyik valamennyire hűvösebb szobába. Neki sincs igazán kedve semmire. No nem is csodálkozom. Még a fejem is fáj a melegtől… majd este meglátom milyen lesz az idő.
Szerző: PrezLee
Szkenner…
Nem tudom mit művelt az úrfi, mert éppen nem néztem rá, próbáltam dolgozni, de azelőtt fél percel még a csontját rágcsálta az asztal másik oldalán. Gondolom beleakadhatott a kábelbe, mert nem szokta a kábeleket bántani… de egyszer csak hallom, hogy dübörgés hatalmas koppanás, PrezLee elugrik majd mint aki rossz fát tett a tűzre lefekszik és néz azokkal a bizonyos szemekkel… na felkaptam a skennert, visszadugtam elindult, oszt kipróbáltam és megy…szóval kár nem történt, de végül is igazam lett… olcsó skennert kell venni, ha elromlik az ördögöt se érdekli 😀
Lehet még csak nem is volt hibás… de azért egy haragos “mit csináltál-t!!!” kiáltottam neki… de inkább ijedtségből 😀
Póz próbák
Még nem értünk jól sem a fotózáshoz, sem a pózba állításhoz, de azért játéknak ez is jó volt. Hirtelen nagyon élvezte hogy nem csak az én “központomba” került, hanem anyukám és apukám is kizárólag vele foglalkozott 😀 Ugye apu tartotta a pórázt, anyu adogatta a jutalom falatokat, én meg próbáltam lefotózni. Na nem épp valami zseniálisak de azért “ahhoz képest” nekem tetszenek. Kissé kinyúlt, kissé rossz a szög de sebaj, egyszer majd csak sikerül.
íme PrezLee (vagyis Madaraspusztai Sandokan) a csodaszép barna Dobermann kölyök, 3 és fél hónapos korában, 19 kilóval és 56 centis mar magassággal….(ha jót mértem és jól)
Helló lányok
és egy kacsintós kép
Hétvégi beszámoló
Kissé össze kell szedjem a gondolataimat, ahhoz, hogy le tudjak írni mindent ami volt. Bár nem volt éppen olyan sok minden, így nyilvánvaló a gondolataimmal van a baj.
Szóval a hétvége előtti nap PrezLee rosszul lett, szédelgett, hányt így az állatorvoshoz rohantunk. Itt kapott mindenfélét, délutánra már látszott, hogy egészen jól van, csak egy kicsit gyenge. Így a tervezett hétvégét lemondtam, és kimentem falura. Itt a szokásos cipőlopások, gumicsizma imádat és a már megszokott rosszalkodásain kívül nem igazán történt semmi egész délutánig. Ekkor nagytakarítottunk a szekrényekben, és a szoba közepére lett egy csomó régi ruha felhalmozva, a kupac tetejéről meg PrezLee csúszkált le, ugrabugrált és rettenetesen élvezte.
Ekkor kapta meg a förtelmes kéket….amelyet ahogy már előre tudtam 10 perc után megunt.
Olyan kilenc óra körül édesapám elindult sétálni a nagy farkaskutyával, Balázzsal, erre őméltósága olyan patáliát csapott hogy majdnem leestem a nevetéstől… azt a kétségbeesett rohangálást, nyafogást amit lerendezett nem bírtam ki röhögés nélkül, majd elvittem őt is sétálni.
Vasárnap születésnapra voltunk hivatalosak, Jegenyére. Ugye az kb 15 kilóméter Kapustól, na lehet hogy valamivel több, de nem sokkal. Egyszer kénytelenek voltunk megállni, mert PrezLee belecsavarodott a hámjába meg a pórázába… Még szerencse, hogy megvettem a hámot! Anélkül a nyakától akadt volna fel. Az út további részét nyugodtan töltötte.
Miután megérkeztünk természetesen megcsodálták a füleit…mert amikor utoljára látták még kajla volt, és éppen ott kötöztem fel. Szemrevételezte a kertet majd aludt egy sort:
olyan… dobermannos ez az alvás 😀
majd jött egy kis relaxációs pihenés:
elárulom, hogy nem ő mászott fel, hanem én tettem oda, de ez lett a pozíció amit felvett, majd hamarosan le is mászott onnan.
Megnézegette ha rendben van a tűz a flekken sütéshez…
Benézett a házba…
Szemrevételezte a kertet:
majd a játékon volt a sor:
és végül természetesen alvás:
