Szerző: PrezLee

Már négy új foga van PrezLeenek… egyik nap nézegettem a fogait és látom, hogy fent, elől csak a 2 új fogacska van meg, a tejfogak kihulltak (a kicsik közül, a hosszú szemfogak? megmaradtak még) és egyből meglett az új csúfneve: egész nap nyuszinak szólítottuk 😀 még szerencse, hogy nem sértődött meg a lelkem :)) de tényleg olyan volt mint egy nyuszi…

Ma hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és PrezLeestől, Busterestől no meg a Buster gazdájával beugrottunk az autóba és kimentünk falura. Természetesen nagy volt az öröm, mint aki a kocsiba született, úgy ugrott be a kis herceg… majd adta át a helyét a hátsó ülésen a másik kutyának… már csak azért is mert az testileg nagyobb és az első szék előtt kevésbé fért volna el. Nem mertem mindkettőt a hátsó ülésre pakolni, mert abból csak játék és esetleg baj lett volna, de így remekül elvoltunk…

Kicsit túlzok, mert arra menet PrezLee tele volt energiával, és mindenképpen indult volna… szerencsére meg volt fogva, így tudtam vezetni és odafigyelni az útra. Mikor megérkeztünk “kicsaptuk” az ebeket a kertbe. Nem mintha nagyon kellett volna őket nógatni… Remekül játszottak,  időnként mind a ketten berohantak a házba, egy gyors ellenőrzésre, mikor pedig fél szemmel megállapították, hogy a gazdáik megvannak rohantak is vissza.

Innen felautóztunk Gyuri bácsihoz, és kicsit aggodtam, hogy nem-e lesz gond az ottani kutyákkal és Busterrel… De szerencsére nem volt. Ott van két kan kutya… az egyik láncon, szegényke, mert tekergő fajta… és még nem is az lenne a nagy baj, hogy eltekereg, mert a domb tetején fél napot jöhet mehet míg találkozik bárkivel is, harapni nem harapós, de elcsalja a többieket is… amelyek szabadon vannak, de amúgy nem mennek el. A másik kan kutya egy idősebb, kis termetű, teljesen jóindulatú kutya. Ámbár amilyen kicsi, olyan harcias tud lenni… de ha nem kötekednek vele, akkor nem hisztizik ő sem. Úgy látszik a boxer egyáltalán nem viselkedett bőszen, így egy rövid szaglászás és a “ennyit illik morogni” után elhúzódott.  Az egész zsörtölődése olyan volt mintha hivatalból végezné, hogy azért mindenki vegye tudomásul, hogy ő a nagyfőnök, de egyáltalán nem volt támadó jellegű.

PrezLee-t azt hiszem megismerte, mert már messziről csóválta a farkát neki, és bár már kisebb mint PrezLee mégis olyan atyaian megszagolgatta majd méltóságteljesen odébb állt. Persze PrezLee körbeugrálta, össze vissza nyalogatta majd ment a többiekhez. Az anyakutya most már sokkal kevésbé volt védelmező a kölykei iránt, nem mondom végig szemmel kísért mindent, embert és állatokat egyaránt, de azok ugatására se szökött megvédeni a csemetéit. Gondolom ő csak tudja, hogy mikor vannak a kicsik igazi veszélybe, mert olyan ügyesen csak ült és figyelte ahogyan “támadnak” meg menekülnek PrezLeevel.

Megnéztük a lovat is, az is olyan ügyesen jön ha hívják, lökött PrezLee egyáltalán nem fél tőle, mindenképpen megpróbálta orron csókolni a ló orrát, és szerencsére a ló is meg van szokva a kutyákkal, ő is nézegette PrezLee-t. Így sokkal nyugodtabb voltam én is, hiszen mégiscsak volt egy kerítés a ló és a kutya között…bár őszintén nem attól félek, hogy a ló bántaná, mert tényleg láttam a másik kutyákkal és még csak a fejét se emeli fel ha fél méterre volt tőle bármelyik kutya, ellenben félek attól, hogy ez a kis lökött addig addig ugrabugrál amíg egyszer a lába alatt köt ki… ami pedig nem hiányzik.

Hogy minden szép legyen egy adott pillanatban azt vettem észre, hogy PrezLee boldogan elkezdi lakmározni a … lócitromot, na persze mész el onnan, jól megszidtam, elkergettem a “bűntett” helyszínéről, másodszorra már nem próbálkozott. És hogy minden viccesen fejeződjön be, Buster is és PrezLee is nem sokkal indulás előtt bemásztak a tóba… ahonnan pedig rettenetes sárosan kerültek ki. Sebaj, még ültünk egy fél órányit, igaz ekkor már “szigorú felügyelet” mellett, vagyis tóba mászni tilos volt nekik. Hamar megszáradtak, vissza autóztunk szüleimhez, és ott még egy rohangálást lehúzott a két kutya.

Mint egy angyal ültek mind a ketten a kocsiba, többet nem kellett se fogni se fegyelmezni PrezLee-t sem…

Valószínűleg egyedül hagyták, mert megint a hosszú elnyújtott keserves vuuuvuuuvuuu-k hallatszanak át a másik lakásból. Aztán változtat sírás módon, hosszú elnyújtott vakkantások sorozata következik. Csak akkor hallgat el amikor hazajönnek a gazdái. Már olyan rég csinálja, hogy egészen megszoktuk. A jó a dologban az, hogy PrezLee még csak nem is törődik vele, vagyis nem kezd el visszaugatni a másik kutyának. Azt hiszem egyszer kezdett el ugatni olyan válasszerűen, de hamar abbahagyta.

Nagyon tetszik PrezLeenek az ágy… a kanapé ami az irodában van. Az a baj, hogy nekem is tetszik, és nem szándékozom átadni neki… pedig haj haj milyen tekintetekkel néz amikor onnan leküldöm… de mese nincs… ha az ágyra felmászik, akkor rögtön következik a “le onnan”. Van amikor elég mondanom neki, de a legtöbbször el kell indulnom felé és elég gyakran le kell onnan szednem… mert szélvész sebességgel fel tud mászni és lefeküdni… Szabályos kis kifli formát ölt majd rám néz ezekkel a szemekkel… és majd elolvadok tőle… de azért mégse engedem az ágyra… ejnye bejnye gonosz gazda! Ja és jelenleg mindezt megteszi úgy napjában 20-30x, még nem számoltam…

Remek, elértük, sikerült. Már egy jó ideje olyan fél szobatiszta volt, de még történtek balesetek… egy jó ideje azonban a lakásban semmi. Hogy még lesz itt ott egy egy meglepetés, nem kizárt dolog. De az alap szobatisztaságot elértük. És az egész nagyon egyszerű volt… elméletileg természetesen.

Egyetlen egyszer SE ütöttem bele az orrát a piszkába, mert az ez hatalmas baromság… még csak nem is vertem meg, mert az is hülyeség… ellenben rengeteget dicsértem amikor jó helyen végezte el a dolgát. Első napokban még csak nem is szidtam össze amikor a lakásba végezte el a dolgát. Az is felesleges lett volna… hiszen fogalma se volt, hogy mi a hézag…

Az egészet azzal kezdtem amit tudtam: miután felébred biztosan mennie kell. Ahogy kinyitotta a szemét azonnal ölbe kaptam és levittem. Itt megvártam amíg elvégzi a dolgát, és ekkor nagyon megdicsértem. Első napokban, amikor rengeteget aludt… ez megtörtént 10x is. A szomszédom már röhögtek rajtam, de igazából ez kit érdekel? 😀

Azokban az esetekben amikor nem aludt hanem csak guggolt le pisilni, azonnal félbeszakítottam, mondtam neki, hogy nem nem, ölbe kaptam és levittem, majd itt volt, hogy kellett várni amíg elvégezte a dolgát de nem igazán sokat… ekkor természetesen megint megdicsértem. Fokozatosan kialakult, hogy vagy nyafogni kezdett, sőt egy idő után ugatni… ekkor megint levittem. Itt is megtörtént, hogy nem azért ugatott, hanem mert rájött az ugathatnék, de akkor visszajöttünk. És íme eljutottunk oda, hogy ha mennie kell akkor jelzi… vagy nyafog, vagy az ajtóhoz megy, vagy nekifog ugatni. Nekem mindegy…fő, hogy megértem mit akar. 😀

Ma készültünk a Fruzsi 3 című epizódra. Szépen felöltöztünk, én ugye ruhát vettem magamra, (farmer+poló, nehogy valaki valami estélyire gondoljon), PrezLee felvette az elegáns hámot, táskába tettem a fotógépet, biztos ami biztos (mert netán lerobban a kocsi és kell gyalogolni alapon) betettem a könyvet, zacsikat, satöbbi felszerelést és karomra öltöttem a pokrócát majd lebillegtünk a lépcsőn… kicsit viaskodtunk, mivelhogy PrezLee a sofőr ülésre akart beszállni, csak éppen az volt a gond (ezért nem sikerült neki), hogy az ajtó be volt csukva… végül sikerült elhelyeznem a pokrócát a hátsó ülésen, betessékelnem az ebet, beakasztani a pórázt a fejtámlába, megdicsérni amiért ügyesen lefeküdt.

Ezután következett a garázs ajtó kitárása, természetesen jó nagyra, hogy a kocsi ki is férjen, majd kihoztam a kocsit… mire kiértem (na azért annyira béna nem vagyok, hogy ez igazán sok időt vegyen igénybe) megeredt az eső… na mi legyen mi legyen, fél perc tanakodás után döntöttem, hogy annak igazán semmi értelme, hogy átautózzunk a fél városon, majd megigyunk egy kávét és szépen visszaforduljunk, így betolattam a garázsba, amilyen szép íves mozdulattal kinyitottam, visszacsuktam a kaput, majd a kutyát bent hagytam a kocsiba és bezártam az udvari kaput is… amit induláskor a szomszéd zárt be, majd hogy indulni látott kinyitotta .. (csoda ez is de mindegy). Visszatértem az ebemhez, de nem volt egyszerű dolgom 😀 nem akart kiszállni a kocsiból. Na nem tiltakozott vagy effélék csupán rettenetesen értetlen szemekkel bámult, és a tekintetéből már szinte éreztem “ilyen nincs, te most engem nagyon átvertél” típusú neheztelést. Kelletlenül kikecmeregett a kocsiból, és felsétáltunk … erre természetesen elállt az eső is. Már már azon voltam, hogy mégis megyek, járkáltam tanácstalanul a szobába, de végül telefonáltam, hogy elmarad a mai epizód… jól döntöttem, mert ott már zuhogott az eső.

De ez nem minden… ugye néhány apróságot kellett megvásárolni a közeli boltból… és ekkor jött a mentő ötlet, hogy azért valami “akció” legyen mára is… hát elmentünk vásárolni. Mind a hárman. Persze ez a séta már nem tetszett PrezLeenek oly nagyon mint a kocsikázás, hiszen mi kabátot vettünk magunkra, ő meg egy icipicit ázott, de azért jött.