A szabad parancsot úgy gondoltam, hogy kajára vonatkozzon… vagyis a.) tudjam normálisan odatenni neki az ételt, várjon türelmesen és ne döntsön fel, b.) majd alapja legyen a földön talált ételek otthagyásának… erre tegnap… a párom adott neki friss vizet. Közben még tett vett a konyhába, a kutyáról kissé megfeledkezett. Az egy ideig tűrte, tűrte, várt majd egy két vakkantással felhívta magára a figyelmet… nézi nézi mi baja lehet… ül, hogy már reszket bele, nem moccan a konyhából, topog és nem érti… “vizet adtam… enni nemrég evett, pisilni volt len 5 perce, mi baja lehet ennek a kutyának??? ” -valahogy így filozofált magába, majd nagy nehezen eszébe jutott, hogy megnézze biztos ami biztos, lehet elfogyott az egész vize: erre csoda… a kutya még csak meg se érintette a vizestálat, azért toporzékolt mert nem kapott engedélyt a víz ivásra :O a furi csak az, hogy a vízre nem szoktuk alkalmazni a “szabad”ot… csak a kajára, azt elég türelmesen megvárja amíg a földre teszem a tálat, ezután meg nem szoktam várakoztatni a vízivással… ihat azonnal. A kajával kell csak megvárja amíg azt mondom szabad…
Szerző: PrezLee
A kis segéd
Mindenben részt akar venni amit csinálok… ha a ruhákat rendezem a szekrénybe ott van, majd időnként (de csak hogy segítsen) elrohan egy egy darabbal… két lehetőség van… rohanok utána, akkor mókának veszi, nem rohanok utána akkor zsákmánynak és “megöli”. Ha porszívózok akkor ott csetlik botlik mellettem, még jó, hogy nem miniatűr zsebkutya, még beszippantaná a porszívó! A mosogatáskor leül és tágra meredt szemekkel néz… majd a tálkájában levő maradék vizet felborítja… ha főzök valamit akkor előbb az edények között akar turkálni majd megint leül és minden mozdulatomat lesi, hogy nem-e pottyan neki is valami mennyei manna… Ha pottyan akkor még vár, ha nem sokszor követelőzik egy sort, ha akkor se kap helyrevonul, de azért látszik rajta, meg van sértődve…
Ma tököt rántottam ki… hát mondanom se kell az orra és a feje csupa liszt volt… kezdett hasonlítani egy barna alapon fehér pöttyös dalmátra.
A pórázon menetel
Hát jelenleg a következő a dolgok állása… amikor elindulunk megy mint egy gőzmozdony. Aztán hirtelen megáll, majd megint nagyon nekiindul. Megint megáll mert le akar vadászni egy arra röppenő fa levelet, hirtelen egy botot lát meg és az után akar indulni… majd szagot kap be a fűbe és szaglászni akar, de ekkor elrobog egy motorbicikli na azt meg kell nézni alapon megint megáll… és mivel embert lát akivel barátkozni akar hirtelen teljes gőzzel elindul… Izom lázam van, hólyagos a tenyerem.
Kissé dilemmába vagyok és nem tudom eldönteni mi és hogy legyen… mert nem akarom, hogy elképzelje, hogy arra megyünk amerre ő akarja… de akkor rántanom kell a pórázon. Oké, rántok, de ez a kis tekergő meg se érzi ha finoman húzogatom vissza, jó erősen vissza kell húzzam, hogy egy fél másodpercre alábbhagyjon a húzás… aztán megint nekiveselkedik. Na meg azt szoktam csinálni hogy amint húz megállok és nem megyünk sehova… sőt volt, hogy visszafele lépkedtem. Ez mintha valamivel jobban működne, de így nem tudunk elmenni még a sétáltató helyig sem… és utána megint kell mennünk egy kicsit amíg autóbiztos zónába nem jutunk… mert az biztos, hogy nem engedem el amíg a behívást nem tudja jól. De ahhoz, hogy azt gyakoroljam jó hátra el kell menjünk, amíg ott már nem járnak autók. Nah .. majd valahogy kialakul
Kell egy új póráz… ezt megrágta. Az én hibám, no ez van… a Szamos parton haladva néha néha kedve van megfogni a póráz logó végét és ráncigálni. Meg máskor is kedve van megfogni és ráncigálni. Ennek pedig csúfos vége lett:
Egy tündér volt ma!
A legjobb barátnőmnek pár hónapos a kisfia. Már ezer éve nem találkoztunk, ő ugye egy ideje babázott, én dolgoztam meg kutyáztam, nem jöttek össze a dolgok. De már mióta megvan a kutya beszéltük, hogy kéne rendezzünk közös sétát. Persze a fia még kicsike, hogy szokja a kutyákat, de azért a kutyának se árt ha lát közelről egy élő, izgő mozgó kisembert… Erre meglepetés.. mert két kocsis baba jelent meg a “randin”. Persze az egész találka nagyon óvatosan kezdődőt, hiszen én se volt honnan tudjam, hogyan fogja lereagálni a kutya a két kocsiba ülő és gügyögő apróságot… Az első percekben is nagyon rendesen viselkedett, jó nagyot csóvált a fenekén, de nem szökdösött és a felnőtteket sem akarta agyonszeretni … majd elindultunk, babakocsi balról, babakocsi jobbról, középen PrezLee pórázon és még csak meg se akarta szagolni a piciket. Nézte őket, de úgy mint aki ezek mellett nőtt fel…
Kicsit felbátorodtunk mindannyian, előszedtem a rózsaszín majmot (direkt vittem magammal) és nekifogtunk játszani a kutyával. Vagyis dobtam neki a játékot, ő hozta vissza. Egyszer sem akart odamenni a picikhez, szaglászni vagy komolyabban érdeklődni. Visszahozta egy párszor a majmot, majd egy rövidet játszott egy kutyával, megint visszakerült a kocsi mellé, majd lefeküdt eléjük. Igazából nem attól féltem, hogy letámadná, vagy zsákmányként kezelné a piciket, hanem attól, hogy megpróbálná szokása szerint azokat is hevesen üdvözölni… és azért azokkal a mancsokkal… meg a hegyes fogakkal juj…
Mindenesetre megbeszéltük, hogy még többször fogunk találkozni. Úgy látszik jót tett a szomszéd gyerekek hangoskodása, mert amikor az egyik kis ember nekifogott sírni még csak fel se kapta a fejét az erős hangra.
A babás séta után mi egy kicsit tovább mentünk, ahol előjött a kis ördög is, sajnos már nem voltak más kutyák arra, így engem szemelt ki “áldozatul”… mindenesetre elől hátul, nyakig sáros lettem.
Kissé néztek az emberek az utcán 😀 de hát most ez van, jó hogy van mosógép…
Ellenben aminek örvendek, hogy a behívás egyelőre csak félig működik, de legalább félig! És megtörtént az is, hogy elmentek emberek mellettünk, és nem akart mindegyikhez odarohanni és lehetőleg szájon nyalni vagy legalább icipicit felugrálni… Mentek el kocogók is, igaz olyankor a rettenetes rózsaszínnel csipogtattam egy nagyot majd játékra hívtam, hogy eltereljem róla a figyelmét, és sikeres volt az akcióm, csak úgy toporgott, hogy adjam oda a majmot.
Aztán dobáltam neki egy párszor, de egy idő után megunta 😀 ekkor meg szaladhattam én utána. PrezLee meg utánam, és bár én kikerültem a pocsolyákat őkegyelme teljes gőzzel átvágtatott rajta. A vicces az volt, hogy a sár inkább rajtam látszott, ő még itt ott bemászott a fűbe és alig volt koszos… röhöghetett a negyed város rajtam, vagy csodálkozhatott.
Sajnos a tündér oldalárol nem készült fotó… a fotógépet itthon hagytam, minden akkum üres volt és az első adag se telt fel. De készítettem fotót a nadrágomról, hogy megmaradjon mennyire összesározott…
Hol az olaj?
Igazán ahhoz képest, hogy a konyha bútorunk olyan, hogy nincs ajtaja, így sikeredett, közben annyira megtetszett, hogy nem is akartam neki, hogy legyen. Ráadásul nem igazán van hely a konyhába nyitogatni az ajtókat. Annyira megszoktam, hogy csak lenyúlok és minden ott van a polcon, hogy már kimondottan idegesítene ajtókat nyitogatni.
Volt is nekem dilémám elég, mi legyen a szekrénnyel, hogyan legyen hiszen a kiskutya biztos fog turkálni… szóval a szekrényhez képest én azt mondom, hogy rém rendes az eb, csak néha szagol bele egy egy edénybe, azt hiszem levert valami fedőt már régebben és azóta nem nagyon barátkozik a szekrénybe levő dolgokkal. Csak néha néha néz szét hogy mi van ott.
Nos van ott liszt, rizs, spagetti, cukor, és egyéb nem romlandó élelmiszer. Na és ott van az egyik sarokban az olaj… Tegnap előtt meg merek esküdni, hogy két üveg volt… tegnapra nem találtam csak egyet. Nem filozofáltam sokat, hiszen ha elfogyott biztos ki lett dobva az üveg. A fene se tartja számon, hogy az épp megkezdett olajos üvegbe épp mennyi olaj van. Kibontottam a másikat.
Igen ám de a tegnap sütöttem valami sajtos gombócokat… és keresem az olajat. Amit tegnap előtt bontottam ki. Na nincs az sem… Mondom a páromnak: te, most hülyén fog hangzani de nem láttad véletlenül az olajos üveget??? És ő sem látta. Senki nem látta… a bűnös itt szuszog a házba! Ha nem én, ha nem ő akkor egyszerű tippelni, hogy kicsoda lehetett!
Jó, ok, de akkor hol az olaj… mert azért akármekkora legyen a lakás, egy háromnegyedig tele olajos flakonnak, ha kiömlik mégiscsak nyoma van! És kérem nincs. Minden szobát végigjárok, netán tegnap óta nem jártunk arra (mese), megnézem a sarkokat, sehol se a flakon se az olaj. Azért mégiscsak furcsa. Végül eszembe jut megnézni a konyhaszekrény alatt … és természetesen ott volt. Mindkét olajos flakon. Egyik félig tele, másik háromnegyedig. Sértetlenül. Ma is gondolkoztam, hogy mégis hogy került oda… mert PrezLee imádja a flakonokat… hogy mégsem játszadozott el velük olajat fröcskölve a konyhába mindenfele??? Na nem tudom, de nagyon jó, hogy így történt 😀
Szerszámkatalógus…
Szerszámkatalógus valami 1900-as kiadás. Tartottam mert sajnáltam kidobni, és mert érdekes volt néhanapján végiglapozni és megcsodálni, hogy abban az időben mekkora erőfeszítés volt ezt a több 100 oldalas katalógust kiadni. Természetesen minden termék mellé fotó vagy rajz jár! De úgy igazán nincs neki értéke.
Egy adott pillanatban még látom, épp a konyha fele slattyog… hallom lefetyel, szóval vizet inni ment, ügyes kutya, okos kutya, aztán csend. Gondoltam leheveredett a helyére … de túl nagy a csend… biztos ami biztos megnézem és ha a helyén van akkor megdicsérem. De nem volt ott. Aham, a fürdőszoba ajtó nyitva. Tudniillik ez a lakás olyan, hogy lehet körbe rohangálni… Konyhából fürdőszobába, a másik ajtón be egy szoba szerűségbe, onnan át a nagyszobába, onnan vissza az irodának kinevezett szobába, majd ebből az irodából egy hosszú folyosón keresztül vissza a konyhába.
Nos ő a hátsó útvonalon közelítette meg a “bűncselekmény” helyszínét! A hibás természetesen én voltam, hiszen nyitva felejtettem a fürdőszoba ajtót… pedig nem szoktam, ott vannak csak biztonságba a lábbelik!
Szóval a nagy csendre, és arra, hogy fél percnél többet, önként egyedül gubbasszon … kaptam fel a fejem és indultam a keresésére. Mikor a nagyszobáig eljutottam már kezdett derengeni, hogy valami “gonoszságra” kell számítanom. És ott volt! Tetten értem! Elkaptam, mint a könyvmoly rágcsálta a katalógus borítóját. Na keményen megszidtam (volt egy ejnye bejnye irgum burgum) majd elvettem tőle a zsákmányát. És fordítva helyeztem vissza a könyvespolcra… még két nap és a művelődést is megunja!
Bízom benne, hogy nem lesz tartós a könyvek iránti érdeklődése… a dobozt is megunta két nap után ami itt van mellettem a polcon és rágcsálta. A növényeimet is megunta, azok mellett is elmegy százszor és nem törődik velük, gondolom ezzel is ugyanez fog történni…
Még az ággyal birkózzunk meg valahogy 😀 azt nem tudom mikor fogja megunni… naponta kb 30x szedem le onnan. Ma már sikerült megakadályoznom a felmászást egy rászólással! Még mielőtt felmászott szóltam rá, hogy le onnan… hatott, de szerintem csak azért mert nem akart igazán rámászni csak próbára tett engem.