Séta reggel 6-kor

Annak ellenére, hogy az este formálisan beestem az ágyba, olyannyira álmos voltam, hogy a “sleep” gombot se nyomtam meg a TV távirányitóján…. 5 körül felébredtem, hogy valami iszonyatos nyávogós film szerűség megy a TV-be… kikapcsoltam és nagyon úgy nézett ki, hogy alvás lesz a vége… de oszt meguntam megpróbálni vissza aludni. Jöttem mentem a lakásba, öltözés, reggeli mosdás és egyéb tevékenységek mellett kinéztem és olyan de olyan kellemes volt a reggeli levegő, és a reggeli forgalmat még szinte lehet csendnek nevezni ahhoz képest, hogy kicsit később mi kezdődik… így hát gondoltam megpróbálom felébreszteni az ebemet, hátha van kedve egyet tekeregni…

És csodák csodájára volt! Nem kellett kétszer szólnom, halkan mondtam neki: PrezLee gyere megyünk, és azonnal, bár álmosan felkecmeregett a helyéről, nyújtózott egy nagyot, ásított majd komótosan elindult felém… mutattam neki a pórázt, és immár elevenen csóválta a fenekét… Meglepett ez a “viselkedése” reggel korán, mert ébredni elég nehezen szokott… úgy látszik neki is vannak órái (mint nekem) amikor nagyon nehéz kikaparni a vackából.

Végül elmentünk sétáltunk egyet, labdáztunk egy keveset és egy jó félóra után hazajöttünk… erre megjött a komoly játék kedve is, rohangált konyha-szoba között, lopott egy cipőt, majd huzigáltuk a rongyot is…

A hétvégi halászat

Végül egy nem 4 órakor, hanem 5 órakor indultunk el itthonról.  A mi kocsinkkal mentünk, mert kényelmesen pakoltunk, és így sok lett a csomag… persze lehetett volna másként is, de így mint már mondtam kényelmeseb 😀 na meg nem a hátunkon kellett cipelni akkor meg minek spórolni a hellyel? És azért is jobban szeretek a saját kocsinkkal menni,  mert ott ugye nem gond ha a kutya a székre mászik, ha szőröz, ha netán KUTYASZAGÚ  meg ehhez hasonló apróságok. Felszerelkezve sörökkel, halászbotokkal, sátorral, kajával, kutyakajával, kutyapokróccal és minden egyéb kellékkel megérkeztünk az első tóhoz… igen ám de itt oly borzasztó sokan voltak, hogy szinte nem volt hely a tóparton letenni a sátrat. Persze nem hemzsegtek az emberek mint például a tengeren látni, de nem volt olyan part rész ahol halászni is lehetett volna és üres is legyen… főleg nem tizenvalahány halászbotnak… mert bár nekünk egy nagyobb és egy picike botunk van, mások jönnek 3-4-5 bottal is. Szóval 5 halásznak nagy hely kellett…

Végül elkocsikáztunk egy másik tóig, nem volt egyáltalán messze, még 10-15 perc, ahol találtunk megfelelő helyet… valakik éppen készültek elmenni. Kikecmeregtünk a kocsiból, PrezLeet sajnos pórázon kellett tartani szinte egész délután… mert miután elengedtem kezdődtek a véget nem érő “problémák”.

Igazándiból nem voltak problémák, hanem a szokásos rettenetes kíváncsisága, amivel mindenbe beleszagolt, belenézett, ide oda ugrabugrált. Még ez sem lett volna gond, hiszen egyszer megnéz mindent és lenyugszik… igen ám de a szomszédba, egy olyan 50 méternyire volt két kutya. Reménykedtem hátha fognak tudni rohangálni nagyokat, hiszen hely volt bőven, de azok gondolom idős kori szenilitás miatt mindenképpen meg akarták erőszakolni PrezLee-t. És nem olyan volt, hogy mittomén kifejezik a dominanciájukat… azok úgy be voltak gerjedve, mintha egy tüzelő szukával állítottam volna oda!

Egy olyan 10 perces rohangálás volt, de ennek kénytelen voltam véget vetni, mert annak ellenére hogy egy fele királyságnyi hely volt a kocsik mögött, a kutyák kizárólag azon a 15 négyzetméteren rohangáltak ahol volt még kb 10 ember, csomagok és minden elképzelhető… Hiába vittem ki PrezLeet a kocsi másik oldalára, másodperceken belül oda vissza ugrott és csak ott volt hajlandó játszani. Gondolom ott érezhette magát biztonságba, nem tudok rájönni.

Szerencsére kaptunk egy jó hosszú madzagot, amihez még a pórázt is hozzátoldottuk, így elég nagy volt a mozgástere, no meg a kontroll is megmaradt…

Amint lement a nap felsétáltunk a dombra, ott jöttünk mentünk, úgyhogy estére eléggé fáradt volt ahhoz, hogy 11 óra fele nyugodtan aludjon a sátorba. Azt hiszem valamire emlékezhetett a sátorból, mert egyáltalán nem tartotta furcsának, hogy oda bemegyünk, lefeküdt a helyére és még a sátor falait se akarta szétszedni.

Reggel természetesen nem is lehetett volna “kellemesebb” meglepetés, minthogy a “szomszédok” kutyái, majdnem ledöntötték a sátrunkat, lepisilték, és ott nyivákoltak a sátor előtt … nagynehezen a gazdáik méltóztattak utánuk jönni…és majdhogynem ők jöttek az erdő felől, hogy “milyen kislány kutya van itt…” mondtam is nekik, hogy tévedés ne essék, nem kislány, kölyök… na erre szerencsére megértették és megkötötték a kutyáikat.

Délfele olyan förtelmesen meleg lett, hogy mást nem tehettem mint az árnyékos részen szórakoztunk a kutyával… vagy aludt, vagy a majommal játszott, vagy akármi csak ne menjen ki a napra. Igen ám de ezt az üldögélést nagyon eluntuk, gondoltam elindulunk hátha kapok egy part darabot, ahol be lehet menni a vízbe, és pancsolni egyet… Egy olyan 10 percnyi séta után kaptam és PrezLee egy jó nagyot lubickolhatott.

Kicsit sáros, kicsit iszapos volt a víz, néhol tele náddal, meg algával, de más nem lévén ez is megtette. Melegnek meleg volt, mélynek nem igazán mély. Azt hiszem úszott is, bár ezt nagyon nehéz volt megállapítani… ugyanis egyes esetekben nagyon folytonosan vagy lépegetett, vagy úszott, máskor meg nyilvánvaló volt, hogy leér a lába mert ugrándozott a vízbe… Szóval hogy most úszott-e amikor simán haladt, vagy lépegetett, no ezt nem tudom megállapítani. De tény hogy élvezte a pancsolást, szereti a vizet. A másik tagadhatatlan tény, hogy szörnyen büdös lett utána… rettenetes halszagú, iszapszagú kutyám lett… Elgondoltam, hogy milyen szerencse, hogy csak azelőtt való nap nem engedtem a vízbe! Elviselhetetlen lett volna vele egy sátorban aludni!

Miután már kezdte unni a vizes játékot még sétáltunk egy picit, megnéztük mi van a kanyar mögött, majd visszacammogtunk a táborhelyre, majd egy hatalmasat aludt a ponyva árnyékába.

Olyan 3 óra fele a kutyás szomszédok összepakoltak és elmentek, így elengedtem a kutyát is, hadd szokja a dolgokat. Nem is volt semmi különösebb gond, már megszokta a helyet, az emberekkel nem sokat foglalkozott, persze lecsóválta a fenekét is a helyéről ha valaki nekifogott a csoportból simogatni, de már egészen otthonosan mozgott. Hallotta ha szóltam (amennyire hallani képes 😀 ) hogy innen vagy onnan menjen odább, ne járjon ezzel vagy azzal, vagyis elég jól elvoltunk.

Csomagolás előtt volt csak egy kisebb “összeröffenésünk”, ugyanis jött mentében nem nagyon messze megtalált egy rém büdös, már rothadófélben levő döglött halat… Még most is elfog a hányinger ha az a szag eszembe jut, ilyen büdöset ritkán érezni…és őkegyelme persze se lát se hall, rohan vele, mi utána és egyből nyelte le a halat. Azt hittem ott rögtön kihányok mindent, azt is amit egy hete ettem…Persze ezért jól meg lett cibálva, és nagyon dühös lettem rá… és nem is azért, mert megette, hát neki nagyon izgató volt az a rémbűz… de az idegesített fel, hogy valami baja lesz a végén! Mert egy hasmenés még hagyján, de tudom én mi történhet a szálkák miatt?

Ezután már nem csak a kutya volt halszagú, de ahogy lihegett a melegtől a dögszag is terjengett még egy darabig… Nem sokat maradtunk, befejeztük a csomagolást, majd elindultunk hazafelé. A kocsi természetesen nekifogott vacakolni, mert gondolom már rég nem volt semmi baja… dugóba is kerültünk, de nem volt katasztrófa, így kb egy óra alatt itthon is voltunk.

A kutya végig feküdt a kocsiba… gondolom mégsem esett olyan jól neki a döglött hal… mert alig értünk a szobába, és kipakolta az egészet a szőnyegre… Rém büdös volt, de jó hogy megszabadultunk tőle…

Nagyjából ennyi történt hétvégi halászaton

Ja amúgy halat alig fogtak a fiúk… olyan 12-15 tenyérnyi meg annál valamivel nagyobb ha volt összesen akkor az is sok…

Halászás

Ma délután másodszor fogom vinni magammal mikor halászni megyünk. Ez tök jó szórakozás, bár azt hiszem egyszer kétszer fogtam botot életembe, a halat se szeretem igazán, és megfogni nem fognám meg csak ha nagyon muszáj volna. Minden egyes halat sajnálok amint a horgon vergődik, a gyomrom szorul össze, de maga a halászás, vagyis kint lenni a zöldbe, egy tó mellett az nagyon jó. Na meg most, hogy itt van PrezLee minden egyes kiruccanás új értelmet nyert. Hiszen csak látni kell a kis pofiját mennyire jól érzi magát kint, és máris menne az ember reggeltől estig!

Kíváncsi vagyok be fog-e menni a vízbe, mert az első halászat óta már többször járt víz környékén, és azonnal be is mászott. Igen ám, de itt egy picikét magasabb a part, legalábbis ahol mi voltunk a múltkor… és megeshet, hogy nem tud bemenni. Majd meglátjuk hol telepszünk le. Nagyon jó lenne egy olyan helyen ahol a kutya be tudna menni a vízbe, és esetleg úszni is egy keveset.

Aztán megint kíváncsi vagyok, hogy a sátorra emlékszik-e még?

Séta az állatorvosi rendelőig

Ma a hagyományos délutáni séta alkalmából másfele vettük az irányt, nem a játszópajtásaihoz mentünk, hanem az állatorvosi rendelőig. Csak egy sima vizit volt, hogy megnézzék minden rendben van e az úrfival, hogy jól fejlődik, ha szüksége van még valami kiegészítőkre, és egyéb ehhez hasonló apróság. Minden rendben van, jövő hétre beszerzem amiket kell és kb egy hónap múlva kell ismét elsétáljunk arra.

A séta nagyrészt pórázon történt, bár egy kicsit el is engedtem ahol lehetett. Kíváncsian nézegette a csókákat, ment feléjük, és nagy volt a csodálkozása amikor azok felröppentek.

Így gyalogosan nincs is olyan messze a rendelő, de azért eléggé fárasztó volt neki, kicsit meleg volt. De végül is nem katasztrofálisan meleg, és ahol lehetett az árnyékos oldalon vittem. Visszafele találkoztunk egy ismerőssel, aki épp egy teraszon sörözött, az ő közbenjárásával kapott egy tál vizet, mert ugye én nagy okosan a tálkáját és a flakon vizet amit állandóan hordok magammal kitettem… magam se tudom miért.

Holnap délután készülünk menni halászni, kíváncsi vagyok hogyan fog viselkedni. Még volt ő ott, de akkor még nagyon picike és gyámoltalan ebként szemlélődött… na meg persze holnap a második sátorban alvás… vajon még emlékszik-e arra?

Kérdések…

Még kedden, amikor ugye kulturnap van, és minden haver összegyűl a kocsmának nevezett helyen, ahova természetesen PrezLee is jár szocializálni, egy sráca, aki akkor látta először, miután megsimogatta, megkérdezte milyen fajta. Mondom neki, hogy Dobermann. Az nem lehet, mondja ő, azok feketék szoktak lenni… van barna is? kérdez csodálkozó szemekkel. Mondom, persze, hisz látod, itt van. Hiszi is meg nem is, majd a következő kérdés hangzik el: a fülét le fogjátok vágni? Mondom neki nevetve, hogy na azt még egyszer biztos nem… Mondom neki, hogy a füle már le volt vágva, erre megint csodálkozik egy sort, hogy ilyen nagy fülei vannak mégis… valahol ő biztos láthatott valami eszméletlenül rövidre vágott fülű Dobermannt és az maradt meg a fejében…