Szerző: PrezLee

Kicsit nehezen indultunk el, mert minduntalan az volt az érzésem, hogy valamit elfelejtettem… Először levonultam a kutyakajával, és a ruháimmal, no meg PrezLeevel. Ő becsücsült a kocsiba és mint valami szobor ült a hátsó ülésen… kihoztam a kocsit a garázsból, bepakoltam a csomagtartóba, felmentem lehoztam még ezt azt, ő még mindig mozdulatlanul ült… egy adott pillanatban az ajtót is nyitva felejtettem, még csak eszébe se jutott kimozdulni.

Ekkor megint az a fura érzésem támadt, hogy az egész csomagolás és pakolás egy kettő megvolt, valamit csak elfelejtettem… így kipakoltam PrezLeet a kocsiból, kicsit furán nézett, de hát ha a bolond gazda úgy akarja… előbb utóbb beletörődött a dolgok furcsa alakulásába. És akkor felmentünk, végignéztem a szobákat, eszembe jutott, hogy hát igen, gondoltam vigyek fürdőruhát, lehet kedvem lesz napozni, és lehet hagynak is (PrezLee persze), oszt a hűtőből a paszuly levest is ki kell vennem és bepakolnom, és a kutya kajás tálja is lemaradt… mondjuk ez nem lett volna világvége, hiszen a kocsiba van egy “kocsis itatótál” és még egy ugyanolyant betettem víznek, lett volna miből egyen… de lehet az nem tetszik neki olyan nagyon mint amiből megszokta… Ellenőriztem mindent. A fontos kellékek megvoltak… de akkor eszembe jutott, hogy mégiscsak jó lenne a hám az ebzetre, ne zavarjon vezetés közben…igen ám de azt elrágta.

Mivel nem szoktam varrni… egy vacak tűt nem találtam. De aztán mégis sikerült valamit szereznem, összeöltöttem a hámot, miután kibogoztam, hogy mi merre is kanyarodik benne, ellenőriztem a vasalót, a vizet, a gázt szóval még egy csekkolás, és aszontam, hogy na jó mehetünk.

Kijutottunk a városból, az eb példásan ült a hátsó ülésen és nézelődött… amíg egyszer úgy döntött, hogy mindenképpen össze kell neki tekerednie a pórázzal és a hámmal… persze ezt a “döntést” akkor hozta, amikor az egyik, meg a másik rendőrautó mellett haladtunk el… Végül sikerült neki teljesen összebogoznia magát, úgy, hogy kénytelen voltam megállni… Az eredmény: PrezLee háton feküdt, gúzsba kötött lábakkal, úgy hogy semmiképpen nem tudott volna önként megszabadulni…Na megálltunk, kibogoztam, “nattyon mirgesen” rászóltam, hogy “fekszik a kutya a helyén” meg hogy irgum burgum, azért ez mégsem elfogadható… úgy látszik megértette, az úton tovább szépen és nyugodtan ült.

Megérkezés után boldog köröket írt le a farkaskutyának, majd átkerült a saját kertrészébe. Miután végigszagolt és ellenőrzött mindent, megkapta a földgömböt! Na egy nagyot labdáztunk, amolyan szamár áll középen típusú játékot, és természetesen PrezLee volt a szamár, én meg anyukám dobáltuk a földgömböt, gurítottuk és igyekeztünk nem odaadni PrezLeenek a “labdát”.

Természetesen a szomszédok abbahagyták a pletykálást az utcán, és csak álltak és bámultak, hogy na ezeknek is elment a szép eszük, egyik hatvan másik harminc és nincs jobb dolguk mint egy kutyával labdázni a kertben… És még fájósra röhögik a hasukat, teljesen komolytalan népség…

Kicsit lifteztünk, majd ráültettem PrezLeet egyedül a liftre, és leültetve oda, egyedül feleresztettem a liftet egy fél métert majd le, és mivel gyönyörűen ült, nagyon megdicsértem.

A falusi levegő jót tett neki, meg a rohangálás is persze, úgy zabálta be a kajáját mint aki legalább egy hete nem evett. Bezzeg otthon… jó ott is eszik, de azért nem lehet összehasonlítani a két étvágyat!

Még össze kell pakoljak egy hétre való cuccot, kaját az ebnek, és aztán indulunk ki falura, egy kicsit friss levegőn lenni, egy kicsit pihenni, járkálni és az agility dolgoknak pontosabban utánanézni. Remélhetőleg minden rendben lesz, és valami jó hírekről fogok tudni beszámolni.

Ma is egy picit egyedül hagytam az uraságot, de alig nyafogott egy picit. Szép lassan megszokja. Kb egy olyan órányit hiányoztam, megint valami vacak számlát kellett kifizetnem.

Kerestem valami kicsi de mégis elég nagy háti táskát, ne ezt a nagyot kelljen cipelnem minden sétához, de csak valami iszonyatok voltak, az is jó drágán. Nekem valami teljesen egyszerű, egyzsebes izé kell, amelybe belepakolom mindent és amikor indulunk csak azt kapom magamhoz.

Ellenben benéztem egy ocsmány kínai üzletbe, és találta kis seprűt és lapátot jó olcsón. Naná, ha választhattam akkor sárgát vettem. Volt szürke is, meg kék is, meg piros is, de a sárga az mégiscsak sárga! Eddig a kislapáttal jártam amivel a növényeimet szoktam ültetgetni nagyobb cserépbe… meg seprűm nem volt. Végül is teljesen felesleges… ugysem azzal szedem össze a dolgokat, de hát ha egy hülye rendőr kap el – és melyik nem az – akkor neki az kell amit a törvénybe ír.

Csak úgy eszembe jutott ez a két szó, de valahol így is van. Végül úgy döntöttem, nem megyek a barlangász táborba. Mentem volna, de nem egy 4 hónapos dobermannak való hely. Jó lett volna mint szocializáció, de mikor a társaság háromnegyede részeg, a másik fele meg utálja a kutyákat, nagyon nehéz lett volna egy csintalan, rakoncátlan ebzettel, aki mindent az ég világon meg akar szagolni, kóstolni, próbálni vagy ellopni.

Szabadon nem engedhettem volna a tábor területén, csak amikor elmentünk volna járkálni, és az nekem se, neki se nem lett volna jó. Mivel nem akartam egy hétig nélküle létezni, hát inkább itt maradtam vele- nekem nem okoz ez lelki gondot- nem értem másoknak miért olyan furcsa.

Vagyis értem, és valószínűleg pontosan is tudom: hiszen “csak egy kutya”, mit számit … nos nekem számit. Nekem fontos, hogy együtt bóklásszunk és játszadozzunk. Fontosabb mint kimenni és a társaság háromnegyedét nem kedvelni. Na jó valószínűleg nem háromnegyedéről van szó, de a fele biztos az agyamra megy, kutyával vagy kutya nélkül.

És PrezLee nem “csak egy kutya”. De azt a lenéző pillantást azért kellett volna látni. Mikor elköszöntem és indultam hazafelé a kutyával! “ezért nem jössz????”, nagyon nehéz volt neki megemésztenie…

PrezLee kezd válogatós lenni a játszópajtásokat illetően… jelenleg úgy veszem észre, hogy igazából a nála kisebb kutyákkal szeret játszani. A nagyobbakkal kevésbé, elkerüli őket, ha azok játszanak vele, akkor max fél percig foglalkozik azzal, majd továbbáll és megkeresi a kis pajtását. Ez inkább méretre vonatkozik. Ma rengeteget játszott a Beagle lánnyal, majd egy fehér ebet is “kergetett” egy kicsit, de hamarosan visszatért a kis termetű kutyához. Az jelenleg 9 hónapos.

A szentbernáthegyi akart volna játszani vele, az 5 hónapos, de azzal nem akart játszani PrezLee. Amikor nekifogott kötekedni vele, símán visszakapott, megcsípte a nyakát, fülét, majd faképnél hagyta és ment a kis barátnőjéhez… Érdekes, első napokban a szentbernáthegyire volt “ráállva”, azzal játszottak huzamosan.

Valószínű inkább, hogy azokkal a kutyákkal játszik, amelyek szimpatikusan neki… ugyanis a német doggal szokott kötekedni, hívja játszani, annak ellenére, hogy azzal max negyed percnyit játszott… ugyanugy a falun levő németjuhászt is állandóan bosszantja és játszani akar vele… szóval mégsem föltétlenül a méret miatt nem játszik vagy játszik egyik vagy másik kutyával.

Ma rettenetesen rossz napja volt az úrfinak! Ennyit nem volt egyedül amióta az eszét tudja! És mindezt egy napon! Az egész úgy kezdődött, hogy ma muszáj volt egyedül hagyni. Még szerencse, hogy gyakorolgattuk az egyedül maradást egy párszor! Először elmentem a városba, lejárkáltam a fél lábam, hogy vegyek neki Pet-Phost. Az egyik boltba épp nem volt, a másik boltba meg 100 lej helyett 150 et kértek egy dobozért… ahol 100 volt egy héttel ezelőtt, nem vettem mert az első boltban 80nak kellett volna lennie, ha lett volna. De mivel nem volt… hát gondoltam sebaj, még csak alig kezdődik a kánikula, úgyhogy inkább elsétálok abba a boltba ahol 100 volt és megveszem onnan.

Na de közben egy számlát is el kellett intézni a szélrózsa teljesen más irányába mint bármi eddigi célpontom, és az internet számlát sem hagyhattam, mert levágják, míg hazaérünk. Szóval összevissza bolyongtam pár órát amíg mindent elrendeztem, a párom meg teljesen más irányba jött ment amíg ő is elrendezte a dolgait… így PrezLee úrfi egyedül volt kb 2.5 órát.

Hazajöttem, pisilni voltunk, majd miután az emberem is megérkezett… megint jött a “sokk”, mert most nemcsak, hogy elmentünk, de volt pofánk az autót (amit imád) bebrüngetni és azzal elmenni… Ez már több volt a soknál neki, és amikor a kocsi elindult sokkal keservesebben kezdett el sírni is mint amikor gyalog mentünk. De nem volt mit tenni. A kocsiban nem hagyhatom, dög meleg volt kint is nemhogy a kocsiba, és mindketten kellett volt mennünk… megint eltöltöttünk vagy 2 órát nélküle. És ismét hazajöttünk.

Ezután egy jó félórányit eltöltöttünk, amíg persze PrezLee egy nagy halom simit kapott, meg babusgatást. De maradni megint nem maradhattunk… egy kávét ittunk meg, egy két cigivel, majd megint a helyére lett tessékelve, és most már csak egy olyan másfél órát hiányoztunk.

Fél hét felé értünk haza, épp csak összepakoltam a sétáltató cuccokat (sok kell nekünk, de hát ilyen a vacak törvény, nincs más választás), PrezLee majd az asztalig ugrott örömébe, majd elindultunk sétálni, vagyis fel a “hegyre” a játszópajtásokhoz.

Végül is ha “minden jó, ha jó a vége”-ként gondolkozunk, akkor mégsem volt olyan rettenetesen rossz a mai nap.

Valamilyen okból kifolyólag nem igazán a kedvenc színem a kutyáknak a fehér. Magam se tudom megmondani miért nem kedvelem, de úgy elsőre nem tetszenek a fehér kutyák. Mondjuk, ha sikerül közelebbi kapcsolatba kerülnöm velük, akkor teljesen mindegy milyen a színe, mint például Fruzsival. Őt megkedveltem, mert egy aranybogár természete van, kicsit túlzottan bújós, de teljesen jóindulatú, kedves argentin dog lány.

Aztán ott van a kicsi westie, ő is fehér, hisztis is ráadásul, de azért most már olyan kedves. Na meg volt Döme, a másik argentin dog. Ő is fehér volt, mégis nagyon szerettem. Érdekes… ha választanom kéne egyazon fajta két különböző példánya közül, biztosan a sötétebbikre esne a választásom.