Szerző: PrezLee

Nos ez volt a tegnap délután egy “paraszt” kérdése. Hogy hogy mi lesz a nagykutyával? Mármint Balázzsal? Semmi különös, tovább fog öregedni és élni amíg egészséges… ha beteg lesz és nem kezelhető akkor el lesz altatva. Ugyanúgy lesz sétáltatva mint eddig is volt, ugyanúgy fog kapni enni, azzal a különbséggel, hogy amint Győző is nő még egy kicsit, nem fog egyedül csámborogni séta közben. Ennyi és nem több.

Elképesztő, hogy ezek az emberek azt gondolják, hogy amiért van most egy új, kölyök kutya akkor a “régit” mint valami megunt levetett holmit szélnek fogjuk ereszteni… Mert mondjuk a dobermann, az ugye “városi kutya”, arról tudják, hogy valami furcsa “hóbórt” miatt beviszem a városba, és a szobában lakik, csóválják is is a fejüket, de ez mondjuk engem nem igazán érdekel… de az, hogy falun, két kutyát tartsanak az emberek nem is tudják elképzelni. A megoldás számukra meg tök egyszerű… meguntam, kidobtam, ha nem akar elmenni akkor  jól megdobom kővel esetleg egy bottal az oldalába is adok kettőt, oszt téma le van zárva.

Már nem első alkalom, hogy egyszerre több kutya van a háznál. Mert ugye sokáig ott volt Gödri, időközben megérkezett  Balázs, no és mikor erre jártam akkor Tedi is. Évekig voltak ketten és “haszontalanul” etették anyukámék mind a kettőt… tisztára “nemnormálisak, hiszen egy kutya is elég ahhoz, hogy felugassa a házat… minek is kell kettő”???? Nos kell, mert lett, és ha már lett akkor van és lesz amíg van. Ha kettő, ha három. Amelyik be van fogadva, az életre szól, nem 10 percre… nem amíg valamire jó.

És Gödri végül el lett altatva, mert epilepsziás rohamai voltak. De érdekes módon egyszer sem jutott eszünkbe szélnek ereszteni, mert beteg és “haszontalan” lett…és még ezek a lusta dögök mondják: két disznót lehetne tartani abból amit ez a két dög megeszik! Akik ráadásul eladták az összes állataikat mert “nem éri meg”, és most siránkoznak, hogy nincs semmijük, pénzük sincs, mert még dolgozni is lusták, hogy minden milyen drága a boltba… De a kertjük szanaszét, 2-3 éves gaz, semmivel nincs beültetve, és még azt sem termelik meg saját maguknak, amihez mondjuk nem kell olyan rengeteg sok munka… Anyukámék, a városi “bolondok” megtermelik a falatnyi veteményesbe a paradicsomot, paprikát, káposztát, zöldborsót, spenótot, salátát, hagymát…és erre a válasz az: könnyű nekik, minden megterem a kertbe. Szóval jó, hogy nincs puskám… mert néha elképzelem, hogy előszedném és pár golyót szétszórnák jobbra meg balra…

Gyülekeznek a fecskék 🙁

Reggel szépen elaludt a vekkerem… késett, nem volt pontos! Ugyanis nem pontban hét órakor kezdte az ágy körüli táncot, hanem hét óra 18 perckor! Elég érdekes ez a “tánc”, mintha tudná, hogy nem szeretem amit művel, de mégis minden reggel ezzel kezdődik. Vagyis pár kör a szobába, majd nyafogás, erre már általában megébredek… csak nem eléggé.. de ő a változást már észreveszi, és akkor odajön az ágyhoz. Általában reggel nem szokott két lábbal felugrani, hanem csak keresi a kezem-lábam és megnyal. Természetesen erre minden kilógó végtagomat visszarántom a takaró alá, akkor a fejemet keresi, jó nagyot szuszog a képembe, mielőtt meg puszi lenne a vége az is a takaró alá kerül… majd kidugom a lábam… akkor az ágy végébe szalad nyalint egyet de igyekszem közbe már mielőtt ezt elérni behúzni a lábam és kidugom a kezem… így PrezLee párszor ugrál a kezem lábam közötti távolságon és néha belendül, ugrabugrálni kezd, még szökken egyet, megharapja a takarót… szóval már nem lehet szó alvásról.

Ezután kieresztem az udvarra, most hogy ketten vannak mind a kettőt… És nekifogok öltözködni. Egészen jól megszokta, hogy a pórázt mutatom neki akkor máris jön. Felcsatolom a pórázt és elmegyünk egy reggeli sétára. Igazából csak azért van a póráz, hogy szokja… itt nem kéne egyáltalán, de akkor hogyan tanulja meg?

Ma reggel nagyon vidám kedvébe volt a lurkó! Kimentünk, egy kis lábhoz, pár lépés szaladás, majd elengedtem… elvégezte a dolgát és ezután formálisan “bekergült”… elindult felém, kicsit hörögve, de úgy mint akit kerget a tatár, majd előttem hirtelen fék, felugrunk gazdira és a következő irányba rohanunk tovább… Felhagytam mindenféle megfékezési kísérletnek, mert egyszerűen annyira élvezte a rohangálást, hogy csak nézni tudtam. Gondolom az enyhén még nedves fű váltotta ki belőle. Tiszta mosoly volt az képe.

Végül csak megunta a körbe rohangálást, de ekkor jobb szórakozás után nézett… mégpedig a felsőm ujjának a ráncigálása volt ez… No hát ezt biza nem engedjük meg neki, és kiegyeztünk, hogy a pórázt cipelheti visszafele. Ha ez történik, olyan büszkén lépdel, még csak a lába elé se néz, magasra tartja a fejét és enyhén hasonlít azokhoz a betanított lovakhoz, amelyek a porondon parádéznak…

Ezután elkészítettem nekik a reggelit, két kutya, két tál, letettem nekik, és olyan tíz percig csak a két kutya lefetyelése hallatszott a házban. Ezután mindketten kivonultak az udvarra és fekvő-játékba kezdtek… PrezLee valami félig megkövesedett csontot szopogatott, gondolom Balázstól lopta el, mert ő olyasmit nem szokott kapni, és Győző azzal volt elfoglalva, hogy megpróbálta kilopni egyenesen a szájából ugyanazt a csontot, volt hogy sikerült megkaparintania, de mire elindult volna vele, PrezLee már visszaszedte és haláli nyugodtan folytatta a csont szopogatását. Nos ez egy olyan jó félóránál többet tartott. Szerencsére sikerült lefilmeznem a jelenetet, és ha sikerül átdolgozom akkor fel is teszem hamarosan.

Elképesztő a különbség a két kölyök kutya magatartása, természete között. PrezLee még mindig picike, és a kezdeti botorkálásaitól a huncutságaiig még mindenre nagyon élénken emlékszem… és most, hogy itt van a kis Győző, könnyű összehasonlítani a két kölyök viselkedését. Amíg PrezLee maga volt a megtestesült kis ördög, állandóan a figyelem központjában akart lenni, jóformán egy perc nyugtom se volt miatta, addig Győző mint egy kis Buddha szobor, képes leülni és csak néz ki a fejéből, rácsodálkozik a világra. PrezLeevel “harc” volt amíg abbahagyta a durva kéz harapdálást, kék foltos, karmolásos, sebes volt mindkét karom, mintha állandóan macskákkal harcoltam volna, míg Győző egyszer csípte meg az ujjamat de azt is csak mohóságból, ugyanis a kaját célozta meg…

Ha az asztalnál ültem, PrezLee mindenáron ott akart lenni, kajálni lehetőleg az asztalról, az ölemből, és egy perc nyugta sem volt… Győző ismét leül, nézi ahogy eszünk, de oly birka türelemmel vár, hogy az már kész csoda. PrezLee a lábamról is le akarta szedni a cipőt, Győző meg a lábamhoz bújuk… Szóval eszméletlen különbsége van a két kölyök között…

Amúgy nagyon eleven, amikor ketten játszanak, szó sincs arról, hogy mondjuk lusta lenne, vagy lassú, vagy bármi rossz tulajdonság… egyszerűen nyugodt.

Azt tudtam, hogy egy Dobermann kölyökkel kössem csak fel a gatyámat, mert nyugodt percem nem lesz, és igazából örvendek, hogy így is történt… de hogy mennyire nyugodt élete lehet az embernek egy szentbernáthegyi kölyökkel… nos ezt nem hittem volna el. Igaz még soha nem volt alkalmam két (vagy több) kölyök kutya fejlődésének a majdnem párhuzamos követésére…