Szerző: PrezLee

PrezLee szereti az ágyat, imád az ágyra mászni, és bár tudja, hogy nem szabad, azért is felmászik. Ha nem engedem…mint most például…akkor nekifog sírni, keservesen mint aki az anyukáját vesztette el, vagy akit senki nem szeret és borzalmasan boldogtalan…a legújabb fogása…hozzám jön, a fejét a lábamra teszi és keservesen sóhajtózik…persze ilyenkor simogatni kell…ha nem akkor követelőzik.

A minap kissé untam már a 10 percenkénti ágyról leszedést…a türelmemet kezdtem elveszíteni vele szembe…és durvábban pakoltam le az ágyból. Rettenetesen ideges lett… majdnem nekem szökött…persze ez még jobban felhúzta a cukromat…így bakalódás és részéről sértődés lett a vége. De legalább nem ment az ágyra… még elfordította a fejét, szóval érzékeny lélek annyi biztos…Belátom, hogy nekem se kellett volna olyan durci módon lepakolnom az ágyról…de ha egyszer kihuzta a fércet…

Azóta taktikát váltottam…ugyancsak minden alkalommal amikor felmászik leszedem…és azóta nincs hiszti sem. Csak a massziv törekedés, hogy az ágyhoz ragadjon. Felugrik és azon perc egy sarokba mélyen befekszik. Alig lehet kihámozni onnan. Nagyon csalódott képet tud vágni amikor minden igyekezete ellenére mégis a földön landol… ilyenkor jön a nyöszörgés, a bujás… De nem fog az ágyon tanyázni. NEM NEM ÉS NEM.

Nevezzem zsandármnak, csendőrnek, mittomén, valami sötétkék egyenruhás ügre. Róla lesz szó most. Érdekes módon PrezLee már pár hónapja megvan és egyetlen egyel se találkoztam amelyik ne elég távol lett volna ahhoz, hogy békémet hagyjon. Igaz…nem is félek tőlük. Természetesen tudom, hogy illene szájkosárral vinni az ebet, de hiszem, hogy ha elég mosolygós vagyok akkor kimosolygom magamat…eccer kéccer ki tudja hányszor. Ráadásul PrezLee még kölyök…hát de kérem szépen tessék megérteni, hogy ennek a feje naponta nő, vagy megy össze attól függ szóval izé, mégiscsak julcsa, hogy egy alig 6 hónapos kölyökre szájkosarat tegyek…hiszen bugyuta nem láccik???

Végül is szájkosár van nálam…csak az a táskában van. Az alap jóindulat ugye megvan bennem…hogy van valami szájkosár szerűség…na meg zacsi(rengeteg), és kislapát, meg egészségügyi könyv, meg személyi igazolvány meg az ördög tudja micsoda még rejtőzik abban a táskában, de amit kérnek minden van…na és ráadásnak vannak nagyon csodálkozni tudó hatalmas szemek, és mosoly…szerintem ez bőven elég, hogy egy “ejnye bejnye” dologgal megusszam…párszor. Ráadásul kihoztak valami törvény tervezetet miszerint “a veszélyes kutyákra kell szájkosár”…és ebből a törvény tervezetből kivették azt a részt amely fajtákat nevezett veszélyesnek…a baj persze ott van, hogy ki mondja meg, melyik kutya mennyire veszélyes?

Na lényegtelen.

Most arról van szó, hogy este volt, nyolc óra fele, jövök haza PrezLeevel, fülemben fülhallgató, szól a zene, ez a lökött, hol húz, hol nem húz, de elég szépen jövöget mellettem…a rendfenntartó ÚR persze a park kerítését támasztja…ránézek, igen biza jó nagy szemekkel ránéztem, mosolyodtam egyet, és láttam, hogy akar mondani valamit de én nagyon tettem a hülyét, és tovább néztem, még lóbáltam egyet a fejemen, (addig is lóbáltam, hiszen szólt a zene…) és eszem ágában se volt lassitani, megijedni vagy akár csak lassitani is a lépteimet…hirtelen szaladt át az agyamon…ha nagyon akar valamit akkor utánam jön nemdebár??? Nem leszek én a “marha”, hogy megijedve megálljak, oszt még büntessen is meg…és csoda…akart volna valamit mondani, fél szememmel láttam ahogy egy mozdulatot tett felém…de annyira ledöbbentette az, hogy én nagyon jókedvűen sétáltam tovább…hogy áááá inkább hagyjuk 😀 és hagyott, mert ugye, ha mondott is valamit azt pedig nem hallottam, szolt a zene…:D

Egyszer, réges régen, PrezLee még nagyon de nagyon picike volt, olyan picike, hogy a kanapéra se tudott felmászni (jaj de réges régen volt még az aranykorszak 😀 ) találkozott Busterrel, a boxerrel. Mivelhogy a szemem már hozzászokott PrezLee termetéhez, amikor hirtelen hosszabb idő után ismét megláttam a boxert…úgy éreztem hogy az hatalmasra nőtt…. PrezLee meg akkora mint egy töpörtyű… Alig telt el pár hónap, közben még találkoztunk, és a boxer méretei kezdtek visszatérni akkorára, amekkorára emlékeztem rá…Ahogy telt múlt az idő és PrezLee növekedett, a boxer egyre ment őssze… egészen tegnapig.

Mert tegnap ismét kiderült, hogy minden relativ, és valami csak azért kicsi mert attól függ, hogy mihez is viszonyítjuk…vagy azért nagy mert valami kisebb nála.. Buster most kicsinek tűnt, pedig éreztem, hogy se nem kicsi, se nem nagy, pont akkora amekkora eddig is volt. De PrezLee már nagyobb mint Buster. Olyan 10 centivel haladta meg… és ugye PrezLee még nincs “kész”… Nagyon érdekes volt elnézni a két kutyát…most hogy a kicsiből nagy lett, a nagyból pedig a kisebb..

PrezLee gondolom huzatott kapott…a kocsikázástól mert máshol nem volt hol. De persze dög melegben nyitva ablakok meg effélék szóval könnyen megeshet. És egy ideje állandóan csipás volt a szeme. Elmentünk az állatorvoshoz valami kencéért. Kaptunk is valami szemcseppet. Első nap…símán ment a szemcseppezés. PrezLeenek fogalma se volt mi ez az új tortura. Csak ült bugyután majd utánna kapott észhez, hogy olyasmiben volt része amit nem igazán kedvelt.

Másodszorra is sikerült elég könnyen elbolondítanom, gyere csak ide, falatka tyutyu mutyu kutyu és jött és kapott szemcseppet. Igazán mondom háládatlan és kegyetlen vagyok ám, ilyent tenni egy mit sem sejtő kutyával… Na most? Hát elég csak meglátnia a szemcseppes kis flakont, mert máris eszeveszett rohangálásba kezd. Nem lehet elcsípni, ha nagy nehezen megfogom akkor mielőtt a csepp épp lecseppenne… a szemébe máris igyekszik elugrani, szökkenni… Ma kb egy negyed órát tartott amíg sikerült a második szemébe is egyet cseppenteni… Az elsőt még valahogy egy mozdulatból becéloztam, de a másik szemére már nem volt hajlandó egy fél percet se mozdulatlanul ülni.

Végül már kergetőztünk a szobába…mutatom neki a flakont, erre elszökken, majd eldugom, jön közelebb, megint szaladok felé, mutatva a flakont, de csak játszodtam vele, hátha egy kicsit felenged…megszagolta, annyira gyanus nem volt, hogy ne akarja megenni…szóval, nem egyszerű kutyának szemcseppet adni…Főleg ha az a kutya PrezLee…

PrezLee kész kabaré tud lenni…azt hiszem életembe nem röhögtem ennyit mint amióta megvan ez a kutya…és vasárnap reggel is sikeresen produkálta magát. Olyannyira, hogy fájt a hasama röhögéstől. A helyzet rém egyszerű…séta ugye, reggel korán, csak mi vagyunk meg a röhogő kacsa a szamosban…és PrezLee talál 1 szem diót. Ez érdekes, gondolta, felkapta és játszadozott vele…feldobta, elkapta, guritotta, nyammogta…remekül elszórakozott a dióval. Igen ám de egyszer csak rálépett… az első lábával. És hirtelen úgy, hogy én még csak közel se voltam a dió eltünt…Vót-nincs…PrezLee a lehető legértelmetlenebb ábrázatát vette fel. Bámult bambán és keresni kezdte a diót. Minden lépésnél természetesen a “magassarkúja” koppantott egyet a betonon…kip-kopp jobbra, kip-kopp balra az értetlenség még magasabb szintre hágott… nézett rám, nézett szét…és persze én rendes gazda lévén a korlátba fogoztam és röhögtem rajta. Egészen addig tartott ez, mig a dió mégiscsak megadta magát és előbújt a lábújjkái közül…és megint vágott egy pofát…háát ez meg honnan került ide elő…

A hétvégére egy kiruccanás volt tervezve, kutyákkal, de végül nem úgy alakult. Szombaton reggel korán keltem, elmentünk PrezLeevel egy nagyot tekeregni, egy nénikével elbeszélgettem, nagyon aranyos volt…végül is ő mesélt egy csomót hogy mennyire fél a kutyája. Tök szimpatikus volt. Olyan 70 és a halál körülire saccoltam, de tele életerővel, mosollyal…nagyon nagymamásnak tünt.

Hazajöttem, ettem és adtam enni az ebnek is …és 😀 visszabújtam az ágyba. Szerencsére PrezLee ilyenkor totál rendes tud lenni…lefekszik a helyére, morfondírozik egyet, kettőt oszt elalszik ő is…persze nem tart ez nála sokáig…mert ugye hall hangokat, azokat meg kell ugatni és morogni is kell nekik…jó hangosan, hogy mindenki hallja…és ráadásul nem abbahagyni, amig a gazdi azt nem mondja, hogy elég…de lehetőleg még ezen túl is “biztosítani hogy figyelek” címen még egyet kettőt vakkantani… mire gazdi már a haját tépi és előbb útóbb nekifog kiabálni is. Na jó erre méltóztatik abbahagyni az ugatást… de morfondírozni még morfondírozik egy sornyit. Igaz attól ismét lehet aludni.

Délután elmentünk sétálni, teljesen agyamenten viselkedett, és ráadásul valahol nekem se volt borzalmasan türelmem vele… Cibálta a pórázt, állandóan rángatott, huzott, meg meg csípte a kabátom újját, szóval tegnap szörnyű volt a séta. Nem is vállalkoztam, hogy felvigyem a “hegyre”, hanem egy darabbig mentünk mentünk majd hirtelen elhatározással a legrövídebb úton hazajöttem vele. Ha nem megy, ugye nem kell erőltetni alapon. Végül barátokkal megiszogatott két sörke helyretett minden bosszúságot, este ismét “jóbarátok” lettünk PrezLeevel…

Vasárnap természetesen reggel 6.06 perckor szól az a vacak telefon…hogy ébredni kell, na valamikor 7 körül másztam ki az ágyból…hallgatoztam PrezLee aludt…:D gondoltam nem költöm fel…persze igen na jó, nem volt kevem olyan korán felkelni és ha aludt…még én is húztam egy sort. De végül egy nagyot jártunk, jó hideg volt. Kissé beleborzongtam, hogy nemsokára itt a tél…és ez az eb meg fog “zavarodni” ha nem viszem eleget mozogni…szétszed mindent. Na majd felöltözök bundába, ő meg rohangáljon, hogy ne vacogjon.

Hazajöttem és utána is tovább fáztam. Olyannyira, hogy eldöntöttem szép lassan a virágaim is költöznek befele… ez elszomorított…mert tavaszig még sok van, és az irodában kevés a fény, a szobában is kevés a fény, és most mindegyik olyan szép. Remélem túlélik a telet, és azt is, hogy ezután PrezLee szeme előtt lesznek nem csak a folyosón, ahol végigmegy, hanem ott is ahol időnként egyedül hagyom. Majd meglátom…kiderül. Szóval uccú neki ablakokat előkerítettem, a helyükre raktam, majd nekifogtam megmosni őket…természetesen a belső ablakokon valami iszonyatos lerakodás képződőtt, gondolom a tavaly téli virágok priccolásától…mert sehogy nem akart lemenni…végül elindultam a konyha fele, és az első kezembe akadt “csodaszert” locsoltam a rongyomra…bevált. Ecet volt ez. Úgy leszedte a foltokat, hogy csak bámultam.

Végül a virágok a helyükre kerültek, és most szinte úgy érzem magamat mint a botanikus kertben…

Nehogy elfelejtsem megemlíteni…PrezLee rettenetesen segítőkész volt…a porszívót megugatta, meg játszani hívta… pedig jaj de szidtam! Hiszen nekifogott megrágcsálni a szőnyegét, és abból szállnak a pöszlék…azzal volt tele a szőnyeg… Utána mindenáron utánnam akart mászni az ablakba, gondolom ablakmosás közben segíteni szeretett volna mert ő nagyon rendes 😀 és hogy a mai napi boldogságom is teljes legyen…egyszer csak el akarta lopni a vizes vedrecskémet..és természetesen leverte, a fal, a szőnyeg a minden tiszta habos lötty lett…Megszídtam…de nem volt kit. A lökedék úgy értelmezte, hogy ja akkor most kiabálósat játszunk, és elkezdett rohangálni a szobába boldogan… A fene se érti ezeket az ebeket a mai világban 😀

Délután természetesen séta következett, és felértünk a fellegvárra is…Jó nagy csapat gyült őssze, volt ott vagy 15 kutya is. PrezLee természetesen kiszemelte magának mindig a kicsit, azokkal játszott…Hol a beaglevel kergették egymást eszeveszetten, hogy a kis westie-t nyúzta…Ismét összekapott a szentbernáthegyivel…megint az kezdte a kötekedést. És bár az nagyobb, mondanom se kell, hogy PrezLee agyamentebb…rámenősebb és harciasabb ha piszkálják. Vér most se folyt, de a szentbernáthegyi ifjú úr a földre feküdt és megadta magát… nem olyan rettenetesen látványosan, inkább játék ez még. De utána többet nem kötekedett PrezLeevel.

A játék közepén egyszer csak a kutya falka közepébe bekeveredett két Akita, az egyik “borzalmasan, szörnyen szép” volt, a másik szép…A kan kutyának a szőre olyan tigrismintás volt. Nagyon tetszett, ő volt a szebbik :D, de azért kissé hülye érzés volt végignézni ahogy ezek ketten betolakodtak…szétnéztek, persze gazdi sehol, majd szerencsére nyugisan tovább álltak. Valószínüleg számíthatott, hogy ez a kutya csapat eléggé össze van már szokva… És ők nem jelentettek túlerőt.