Ma nagyon megijedtem…Felvittem a fellegvárra, felfele már “gyönyörűen húz”, mert felfele ugye hámmal megyünk… felértünk, ott egy rég nem látott ismerős kutyással találkoztam, aki Prezleet csak egész pici korában látta. Jó pár kört szaladt annak a kutyájával, míg végül sikerült elcsípnem őkegyelmét és kivetköztetnem a hámból. Dimi duma, majd elsétáltunk a gödörig, ahol a többi kutyásokhoz csatlakoztunk.
Igen ám de ekkor következett a nagy ijedtség…PrezLee ugyanis elkezdett rohangálni, mint az eszeveszett Duracell elemekkel működő dilis nyuszi. És ahogy szaladt…a nedves talajon egyszer csak akkorát esett…hogy fájdalmában felvonyított.. Jó ez nem az első eset amikor odavágja magát. Valahol még nem tudja milyen hosszúak a lábai, meg olyan mint valami esetlen kamasz, de ekkorát még nem pottyant. Na de a baj még nem is itt volt…hanem alig tudott felállni…Már a telefonszámok pörögtek a fejembe, kit hivhatok, hogy szállítson haza… Ekkor már odaszaladtam hozzá, lefektettem és megmaszíroztam a lábát. Érdekes módon a hátsót fájlalta, de olyannyira, hogy nem tudott ráállni. Végül igyekezett ismét felállni, és három lábon bicegni…Megtapogattam, igazán érzékeny nem volt rá, és semmi furcsaságot nem vettem észre rajta. Na meg hamarosan félig meddig kezdte használni azt a lábát is…mivel nem dagadt semmi és neki megint játszani volt kedve hát engedtem…még vagy 10 percig sántikált, illetve ha megállt, akkor a “bibis bábit” a levegőben tartotta…
Végül megint teljes gőzzel rohangált a másik kutyák után, ekkor már tudtam, hogy semmi baja…egészen addig amig másodszor is sikreresen odavágta magát…jó, most sokkal kisebb volt a puffanás, most pedig az első “lábicskóját” csapta a földhöz, de mondjuk erre nem sántikált fél percnél tovább….
Nagyon várom, hogy már “stabilizálódjon”… igaz, szinte napról napra “biztosabban” áll a lábain, és már képes egy két “akrobatához hű” ugrásra is…főleg amikor az oldalból szökken le…de még jó sokat kell rohanjon amig végre tényleg “megáll a saját lábain”. Hiába na, felnőni még kutyáéknál sem egyszerű.
