Ma még nálam volt az a vékony nyakörv, és hát elképesztően csodálatosan jön az eb azzal a nyakán lábnál. Ráadásul nagyon elegáns is ahogyan lehet vezetni a kutyát egy kb 5 milliméter vastagságú vékony láncocskával. Kerül amibe kerül de be fogok szerezni egyet, remélem hamarosan. Hátha a kolozsvári kiállításon lesznek olyanok akik árulnak efféléket is.. mert már tudomásomra hozták, hogy errefelé nem lehet kapni csak külföldön. Na jó… 😀 hátha még maradhat  nálam egy keveset … de jó lenne!!!

Felmentünk a Fellegvárra, itt elég kevesen voltak és egyetlen rohangáló társa PrezLee-nek se volt jelen. Ellenben már kezdődik az a periódus amikor meg kell néznem milyen kutyákkal engedem össze, mert ma ismét bajlódott egy keveset Rocky-val, és Paco is megmutatta neki, hogy még mindig ő a nagyfőnök. Persze ezt PrezLee nem is vitatta, és logikus, hogy annak meg kellett mutatnia, hiszen vagy két hete nem voltunk arra! Nem volt kimondottan gond vagy probléma, de azért Rockyval morgolódtak egymásra egy keveset, úgy férfiasan, ahogy illik.

Hazafele, a lépcsőn léfele gyönyör volt jönni az ebbel… sehol semmi rángatás, ráncigálás. Eddig lefele nagyon keményen kellett fogóznom a pórázba, mert mindig rángatott… még jó, hogy tegnap találkoztam Botival 😀 elég hamar megoldotta a problémát amivel már nagyon rég küszködök… és Lacika még sehol. Tegnap próbáltam felhívni, de valami gond lehet a telefonjával… csörög csörög, majd úgy tűnik felveszi de néma csend…

Úgy offtopic-nak leírom, mert nagyon örvendtem a mai nap “hírének”… novemberben jön a másik “szakértő”, felmérni a falun levő telket és ha az meg van, utána már gond nélkül rendeződni tudnak a papírok. Az meg azt jelenti, hogy a másik telek is átírodik és ha az is megvan… az már egyenes út a ház fele… Persze még elő kell teremteni az anyagiakat a ház felépítésére… de valahol úgy érzem, hogy az se lesz olyan nagy kunszt mint ahogyan elsőre tűnik. Mert végül is… megvan a telek, utána elkészülnek szépen a hivatalos papírok, aztán az engedélyek, és szépen lassan, lépésről lépésre haladva eccer csak lön ház is.

Amikor meg a ház is kész van, akkor beszerzek egy bullterrier kölyköt is. 😀 Annyira tetszenek a tojásfejű kutyák, olyan malacok, hogy az hihetetlen. Már azt is kinéztem magamnak, hogy milyen színű legyen, mert már említettem, hogy a fehér kutyák nem tartoznak a legkedveltebb színű kutymorgók közé…

Valaki felhívta a figyelmemet erre a linkre… hát elképesztő, hogy mire képes egy mókus anyuka. Minden esetre volt benne egy adat bátorság nekimenni a kutyának aki a kicsikéjét piszkálta! Ügyes ez a mókus anyuka!!

Amúgy imádom a mókusokat… egy időben nagyon szerettem volna egyet. De aztán kiderült, hogy nem szabad és nem bírják a fogságot. Mert nekem olyan “igazi” erdei mókus kellett volna.

Mókus mentőakció

Amikor valaki olyan veszi kezelésbe a kutyát aki ért hozzá… arról mindjárt kiderül, hogy ért hozzá vagy sem. Főleg PrezLeevel, aki teccik nem teccik valljam csak be szépen, hogy egy rém elkényeztetett kutya. Na nem annyira rém, de azért eléggé el van kényeztetve. Ma véletlenül találkoztam valakivel, aki kutyákkal foglalkozik.  Ő még nem látta a kutyámat, szemrevételezés után megállapította, hogy  “nem egy csúnya kutya”… igen, itt szúrós szemekkel néztem, kissé félre fordítva a fejemet, hogy a nemtetszésemet minél jobban kifejezzem… mert, hogy lehet ilyen szavakat használni a LEGSZEBB kutyára??? Na de sebaj, elnézzük neki, mert ezek szerint ő is valamilyen formában a “szakértőkhöz” tartózik… és mint tudjuk a szakértők .. eh mindegy…

Végül kezelésbe vette egy picit PrezLee-t. És megmondom előre, hogy mindez az ebkutyának nem igazán tetszett… vagyis mégiscsak hogy jön az képbe, hogy egy neki idegen őt ráncigálja és vigye jobbról balra. Tiltakozott is a lelkem, nekem meg dagadozott a májam, hogy … még egy “szakértőnek” is icipici gondot okoz az önfejű drágaságom… végül igen, meg kell mondanom, hogy a tiltakozások ellenére PrezLee ma megtanulta a “lábhoz” alapelveit szinte seperc alatt… persze azért volt egy incidens is, ugyanis nagy sunyín megcsípte a kezét egy adott pillanatban, azt is hátulról támadva. Persze, ok nem volt helyén való, de valahol mégiscsak engem a büszkeség töltött el, hogy  ne tessék kérem kukoricázni az ebbel, mert van neki elég esze ahhoz, hogy visszapattogjon… A végső “ítélet” azonban mégis kedvező. Ugyanis megkérdezte, hogy ki foglalkozott még a kutyával, mert látszik rajta, hogy hát… jól mozog és egy csomó mindent tud 😀

Erre meg  nem is kell mondanom, hogy már készültem szétpattanni a büszkeségtől, mert rajtam kívül senki nem foglalkozott őkelmével és hogyúgymondjam hát nem lehet azt állítani, hogy tökéletes de végül is a dolgokat aránylag jól alapoztuk meg. Hát lehet erre nem büszke lenni???

A gyakorláshoz kaptunk kölcsön egy érdekes, nagyon vékony láncszerű, de mégsem lánc hanem összefont akármiből levő nyakörvet… ezzel még gyakoroltuk, és hihetetlen, de PrezLee remekül jött VELEM is lábnál. Na be kell szerezzek neki egy ilyen “divájszt”, mert a szúrós izés vastag akármi nem is néz ki olyan szépen … és nem is olyan hatásos. De ez… hát el voltam ragadtatva…. sajnos holnap vissza kell adjam, és a másik sajnos, hogy egy ilyen láncocska… 30 eurónál kezdődik :O… ÓÓÓÓÓ… na valahogy megoldjuk ezt is.

De olyan szép volt nézni, ahogyan azzal a vékony, (nagyon vékony) izével fél kézzel lehetett irányítani a kutyát!!! Mintha csak úgy ment volna vezényszóra… igaz, ez amolyan azonnali hatást okoz amikor helytelenkedik. Na ennyi.

Délelőtt valami filmeket néztem, ja persze miután jó későre ébredtem fel… hisz ez csak természetes, elvégre ma ismét vasárnap volt. Ma is gyönyörű idő volt kint! Egy ideig tettem vettem a házban majd ezt rettenetesen meguntam és elindultunk ebkutyával kirándulni. Annyira azonban nem futotta észből, hogy fotógépet is vigyek magammal, pedig tényleg nagyon szép volt az idő! Végül is jó volt így, a domboldalon egy jó nagyot csavarogtunk ebkutyával, majd igyekeznem kellett haza… vacsorára voltam hivatalos, de most ugye ebkutyát itthon kellett hagynom. Sebaj, legközelebb fogom vinni 😀 mert ugye utólag derült ki, hogy semmi gond nem lett volna. Végül olyan 10 fele értem haza, és cserébe az elszenvedett egyedüllétért elsétáltunk a zöld háromszögig, ahol játszódtunk egyet az “égig érő paszulyfa” alatt, és persze annak a terméseivel.

Reggel, úgy  10 óra tájt még foglalkoztatott a gondolat, hogy mégiscsak menjek el Tordára, de valahol a tegnapi “tordai kiállítás” után elment a kedvem az ismételt kiruccanástól. Majd legközelebb…