Tengerparton jártunk nemrégiben, PrezLeevel az élen…
Amikor nekifogtunk pakolászni a tipikus “engem megint itthon hagynak” lógó képpel jött ment körülöttünk. Jobban mondva somfordált hátha mégis velünk jöhet. Amikor a házat készültem bezárni, már nagyon bús lett, de egyből felvidult amikor megkérdeztem, hogy jön-e velünk. Egyből és gondolkodás nélkül bepattant a kocsiba és ilyen helyesen várta míg mind elkészülünk. Ugyanis ahogy ez lenni szokott, kiderült, hogy elfelejtettünk ivóvizet tenni, úgyhogy ajtó bezárás icipicit elhalasztódott. A tengerpart ahol landoltunk nem kifejezetten kiépített, bár vannak ösvények és közwc a közelben. Ellenben mikor mi voltunk, teljesen szezonon kívül még 2-3 ember lézengett csak a távolabbi partszakaszon. Ahol mi voltunk nem volt senki. Egy adott pillanatban egy alak jelent meg aki fotózott a környéken, PrezLee ekkor pórázon volt, nehogy ötletei támadjanak és hát ki a csodának kell, hogy akár csak bepánikoljon az ürge PrezLee barátkozós közeledésétől. Vagy nem annyira barátkozóstól. Minden esetre azt hiszem nyugodtan aludhatnánk a parton, ha PrezLee is ott van, aligha jönnének túlságosan közel. Mindvégig nagyon figyelmesen őrzött bennünket, minden neszre hegyezte a fülét és nézelődött, hogy mi van.
A víz… azt gondoltam meglepetés lesz számára, hogy a víz sós. Lehet, hogy az volt, de nem az amire én számítottam. Na jó egy kicsit számítottam erre is. Bizonyíték rá, hogy öt liter ivóvizet vittem csak neki, meg egy jó nagy tálat, hogy lefetyelhessen kedvére ha netán besózza magát. Nem tévedtem… PrezLee meg akarta inni az egész vizet a tengerből, zabálta kegyetlenül minden intésem ellenére. A nagy víz nem lepte meg különösebben, egyből bepattant, kissé furcsállta a hullámokat.
