A minap elvittük PrezLee-t a tengerpartra. Első alkalom volt, hogy látta a “nagy vizet” s számítottam arra, hogy meg fogja kóstolni. Sőt nagyon kíváncsi voltam milyen képet fog vágni a sós víznek, de arra már nem számítottam, hogy mint egy kelekótya lefetyelni kezdi mint bármilyen tó vizét. Végül többször rá kellett szólnom, hogy hagyja abba…Szerencsére egy 5 literes flakonban vittem vizet, amiből PrezLee semmi perc alatt bevágott 2.5 litert. Mire hazafele jöttünk már kipisilte nagy részét.
Érdekes volt a tengerparti látogatás. Azt hiszem nem fogom egyhamar oda vinni megint. Majd ha véget ér a szezon… esetleg, vagy még mielőtt elkezdődik egyszer kétszer. Elsősorban azért, mert ha a tengerpartra akarok menni, akkor szeretném élvezni az ott létet s nem minden percben a kutyát lesni. Nem volt vele most komolyabb baj, csak egy két arra tévedt fotóst ijesztett meg a sima létével. Mármint amikor a messzi távolból meglátta őket, vigyázzba vágta magát és le nem vette a szemét róluk, minden mozdulatot lesett. Ahogy közeledett a fekvő pozícióból felemelkedett ülő pozícióba, majd akkor ereszkedett le ismét amikor “megfelelő” távolságba voltak. Kuncogtam is magamban azért, hiszen a kutya amúgy ekkor pórázon volt, de mivel mögötte voltam, ezt a gyanútlan sétálok nem láthatták. Végül is PrezLee csak nézte őket, nem ment feléjük, s nem okozott semmi galibát de azért kellemetlen lenne vele egy tengerparton ha nagyon sokan vannak s őt állandóan figyelemmel kell kísérni.
Még egyszer azonban szeretném levinni hamarosan, csak legyen épp icipicit melegebb a víz, tudjunk egyet pancsolni.