Azt biztosan állíthatom, hogy a három dög közül PrezLee viszi a pálmát 😀 Na jó, igazából PrezLee az én kutyám, így nem is kell csodálkozni azon, hogy “kissé” elszállt vagyok vele szembe.
Na de… rég nem írtam. Nagyon rég 🙂 Igazából nem sok minden történik, nem lehet napi szinten írni arról, hogy voltunk egyet sétálni és nem történt semmi. Minden nap ugyanaz a program és bár már “unalmasan ugyanaz”, mégis minden nap egy picit másabb. PrezLee nagyon sokat változott az utóbbi időben, mintha kezdene igazán beérni és rendes kutyává válni. Mostanság sokkal ragaszkodóbb lett, mintha kicserélték volna. Reggel ha kimegyek egészen a fürdőszobáig kísér, megvár az ajtó előtt és nagyon nagyon örvend, hogy lát. Akárhányszor kimegyek a szobából az udvarra, mindegy mit csinál, első dolga, hogy jön üdvözölni. Néha kissé idegesítő is ez a nagy odaadása, főleg ha készülök menni valahova és felöltöztem.. mert általában összekoszol.
Ha fél napot elmegyek itthonról, olyan fogadtatásban részesít mintha egy fél évet hiányoztam volna, a két hetes távollétet, (pl, mikor tavaly elmentünk külföldre és őt itthon hagytuk) meg egy hétig még sérelmezte. Látszik rajta, hogy csontig meg van hatódva, és azt se tudja hova legyen örömében. Ő az egyetlen kutya amely morogva örvend nekem, miközben reszket és simul hozzám és ahogy hazaértem onnantól többet le nem veszi a szemét rólam mindenhova követni akar.
Győző meg egy utánozó majommá avanzsált, halom rossz szokást vett fel PrezLeetől… Míg Győző nyugodtan várta az induláskor a póráz, nyakörv felkerülését, egy ideje felvette ő is azt az idétlen szokást, hogy “túlörvendi” saját magát. Így induláskor nem csak egy veszettül az udvaron rohangáló, fel le szökkenő kutya kering hanem most már kettő. Sok más egyebet is megtanult Győző uraság is, például, hogy kevésbé törődjön az idegen kutyákkal. Sokszor képes egészen nyugodt maradni. Erre igazából PrezLee tanította meg, ugyanis sokszor volt, hogy Győző el akart rohanni verekedni a másik dombra, de menet közben PrezLee levadászta őt és visszaterelte. Azóta Győző nem nagyon indul, nagyon kell hergeljék a másikok, hogy mégis utánuk futamodjon.
A “gyere ide” is aránylag jól működik egy ideje, kis kivételekkel, de ez még belefér. PrezLee ugyanis fura mód akkor fogad szót, amikor valami “veszély” van kilátásban. Hogy is mondjam… megyünk a domboldalon tekergünk. Sehol senki. Se állat, se ember. Ha hívom, hogy jöjjön hozzám sokszor a füle botját se mozdítja. Ellenben ha valami, valaki felbukkan a láthatáron azonnal visszajön. Mintha tudná, hogy akkor “komoly” a dolog ha valami egyéb van a környéken, ha meg nincs semmi akkor felesleges jönnie. Eleinte nagyon bosszantott ez a viselkedése, mert úgy éreztem ha bármi van, nem tudom behívni. Egészen addig míg többször tapasztaltam, hogy csak akkor nem tudom behívni ha minden rendben van 😀 Persze az is fontos, hogy itt igazából legtöbbször soha nincs senki meg semmi, úgyhogy nyugodtan bóklászhat és kedvére kirohangálhatja magát.
Egy bajom van vele… Méghozzá az, hogy olyan hevesen örvend mindenkinek, hogy képes leverni az embereket a lábukról. Örömében…