Azon nevettünk a minap, hogy mire PrezLee jó öreg kutya lesz, eléri a teljesen kezelhető, normálisnak nevezhető kutya minősítést. Már nagyon sokat javult… például másfél éves korában kimentem vele és barátokkal csillagokat bámulni az éjszakába, ki a domboldalra és persze vittem a kutyát is. Eredmény? Időnként meglátogatott, ellenőrizte a jelenlétem majd elhúzott az ördög tudja hova. A sötétben nem láttam… Szerencsére jó lakatlan vidéken voltunk, tehát lehetett hagyni.
A tegnap este kimentünk holdat fotózni, és biza a drága ebem NEM tűnt el. Ezen nagyon elcsodálkoztam… Mármint az eltűnést nem úgy kell venni, hogy elmegy aztán nem jön vissza, hanem, hogy jó messzire rohan, majd vissza, majd ismét elrohan és öt-tíz percenként visszatér mint valami bolygó hollandi. Amikor haza fele vettük az utunkat ő is ott loholt a nyomunkban…
Most azonban érdekes dolog történt. Felállítottam a háromlábat, PrezLee meg olyan 2 méterre tőle szépen helyet foglalt, majd felállt, körözött egyet, de annyira ment csak, hogy a sötétben is láttam merre van, majd vissza jött, megint leült…
És a “gyere ide” is egyre gyakrabban működik 😀 Remek!