Hónap: 2011 január

Ez lett a malacka neve. Lilli. Most már egészen világos, hogy Lilli köszöni szépen jól van, és azon kívül, hogy fele akkora mint a testvérei, semmi baja nincs. Persze amiért ilyen kicsi, nem mehet vissza a többiek közé, így egy ideig, konyhamalaccá lett kinevezve. Nagyon hisztis tud lenni, innen tudjuk, hogy biza Lilli malacka jól van. Amint éhes azon nyomban ennek hangját adja, legyen éjjel három vagy éppen este 8. Neki nem számít, azonnal kell. Vagy csak unatkozik…

PrezLee meg nagyon rendes eb. Megosztja vele a pokrócát, nyalogatja és néha néha barátságosan bekapja  a fejét. Persze Lilli malacka mindezt nem bánja.

Lilli egy ketrecben lakik, mert ha nem egész nap csak láb alatt lenne. De elég gyakran ki van engedve. Ilyenkor az első dolga, hogy nagyon hangosan “veszekedve” megy egyenesen PrezLeehez, ott röfög neki, az meg még egy két barátságos pacsit is ad neki. Persze ettől malacka szinte hasra esik, de mintha mindez nem érdekelné.

Várom, hogy legyen melegebb, ugyanis akkor mehet majd ki az udvarra. Szerintem PrezLee megtanítja Lillit, hogyan kell kutya módjára játszani.

Jut eszembe 😀 kell szóljak a családnak, hogy LiLee a neve a malacnak 😀

Kissé gondban voltunk a malackával, történetesen nagyon fiatal kora miatt. Mivel kényszer elválasztás volt, hát ez olyan, hogy vagy életben marad vagy sem. A testvérei kikezdtek vele, ő volt a legkisebb és leggyámoltalanabb. Most már megszokta a konyhai létet, PrezLeevel igencsak jóban vannak. A jó hír azonban, hogy ma már kiügyeskedte, hogy egyen egyedül, igaz kissé malackodott 😀 meg belelépett a tányérkába, de a lényeg, hogy képes volt felszürcsölni a kaját. A lába is sokkal jobban van, még biceg, de már leteszi  a lábát.

Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fognak egyezni PrezLeevel 😀

A tegnapi malac megint a konyhában van. Tegnap vissza lett víve a többi malacka közé, de ma ismét csak támadták és piszkálták a többiek. Ráadásul nagyon fájlalja az egyik lábát is. Szóval még nem tudni mi lesz a sorsa szegénykének. Ahogy mondani szokás, ha élet van rendelve neki, akkor megmarad. Minden esetre nagyon úgy néz ki, hogy nem kerülhet vissza a többi malac közé, mert lévén a legkisebb és jelenleg gyengélkedő is, a többiek nem kímélik, játszanak vele.

PrezLee már egészen nyugodtan szemléli malackát, sőt, lefeküdt, erre a malacka hozzá ment csak épp az oldalát kezdte bökdösni, gondolom a mamával tévesztette össze, amitől PrezLee rém zavarba jött és felpattant, majd nem mert újra a helyére feküdni.

Nagyon drukkolunk Malackának, hogy megmaradjon, nem lesz rossz sorsa ha sikerül neki 😀 egyből két barátja is akad, mert Győző sem bántja a házi állatokat, hanem játszanak együtt. Érdekes egy másik, nagy disznó is nagyon hamar “kiegyezett” a kutyákkal, kergetőznek az udvaron és ez nem azt jelenti, hogy a kutyák űzik a malacot, hanem tényleges játékot a kutyák és a malac között. Elképzelem mi lesz itt egy “lökött” malacgyerekkel.. hát lesz mit fotózzak és filmezzek ha összejön!

Boldog új évet kívánunk!

Egészen csendesen telt el az idei szilveszter este. Azt hittem több petárdázás lett, de valahogy elmaradt. Nem is baj az 😀 Soha nem fogom ezt a lövöldözést megérteni, mindig is rettenetes hülyeségnek tartottam. Ott né a tűzijáték még elmegy, mert szép, de ha tőlem függne az se létezne már.Ami aztán még viccesebb, hogy olyan emberek költenek rengeteg pénzt erre a pattogtatós vacakokra, akiknek amúgy “kilóg a fenekük a nadrágból”, mert olyan szegények… (itt falun van pár..)

A szüleim karácsonykor nem hallgattak rám, és a “kicsit”, mármint Győzőt behurcolták a lakásba. Mert, hogy szegény fél. És akkor is volt egy két durrogtatás. Persze nem elég, hogy beengedték a lakásba, ahol amúgy nincs semmi keresni valója még nekifogtak tutujgatni is… “ó, drága kicsi Győző, ne félj, nincs semmi baj”… Győző, a drága kicsi meg teljesen megijedt, azt se tudta hova bújjon. Természetesen 2 pohár után már hiába magyaráztam az apukámnak, hogy pont most ültetitek el a félelmet még jobban abban az állatban, mert nem volt kivel beszélnem. Azzal “vágott vissza”, hogy bezzeg PrezLee is bent van a lakásba… Igen ám, de PrezLee holnap is bent lesz, és tegnap előtt is bent volt. Győző meg nem…

Végül mégiscsak megértették, hogy miért nem jó ez az ebnek, így szilveszter estére már nem akarták behozni. Szegény Győző persze ahogy meghallotta a szomszéd ostor csattogtatásait, azonnal be akart rohanni.  Nem engedtem be, erélyesen rászóltam és a helyére küldtem. Hogy ne tudjon összevissza ideijedten császkálni az udvaron, szépen bezártam. A HELYÉRE. Nem tutujgattam, nem biztattam, nem mondtam neki, hogy ne féljen. Egyszerűen a helyére küldtem, majd ott hagytam.

Na itt jött az érdekes része. Adott pillanatban kiengedtem PrezLeet is, meg Győzőt is az udvarra. És tessék látni csodát, Győző egyáltalán nem volt beijedve (mint egész karácsony este), hanem megrázta magát és jött ment PrezLeevel az udvaron.

Szerencsére PrezLee nem fél a lövésektől, durranásoktól és hangos akármiktől. Igaz, amikor még egészen pici kölyök volt, rohantunk a balkonra nézni a nagyon hangos motorbicikliseket, amint parádéznak, amikor tűzijáték volt valami bolondos ugrálásba kezdtünk, meg játék, hadd lássa a petárda és társai “mennyire jó” dolog. És bevált nála, mert a pattogtatáskor azonnal az ablakhoz rohant, hogy ő biza kimegy megnézze ki mocorog az udvar körül, “kit kell megenni”.

A pezsgő kibontásakor az is lőtt egyet 😀 A végeredmény? PrezLee levadászta a pezsgős üveg dugóját és azzal büszkén ment a helyére.

Persze lehet ez a bánásmód (hogy Győzőt, a nagy ijedelmével együtt csak a helyére küldtem és még én “haragudtam rá”) egyeseknek kegyetlennek tűnik. Ellenben mindezt nem én találtam ki, hanem olvastam. Miszerint a nagy ajnározás pont az ellenkezőjét éri el egy kutyánál. Mivel nem “hülyegyerekek” ők sem, amikor olyan van megengedve nekik, ami máskor nem szabad, a kis fejükben rögtönk kapcsol valami. És értelmezketik úgy is, hogy a félelem tulajdonképpen jutalmazva van. Tehát megéri félni, hiszen akkor kap simogatást, bejöhet a szobába és ehhez hasonlóak. Mivel a “jót” hamar megtanulják, a félelem esetén történő “gyerekszerű” biztatással pont az ellenkezőjét éri el az ember: legközelebb még jobban fog félni.

Tedi kutyám is rettenetesen félt petárdázáskor.  Abban az időben meg nem volt ennyire korlátolt a petárdák használata, így valamikor karácsony előttről elkezdték és újév utánig minden este petárdáztak a környéken. Ezen időben rémes volt sétálni menni, mindig pórázon kellett tartsam, mert félő volt, hogy ijedtében világgá rohan. Természetesen én is “pátyolgattam” és “ápolgattam” a félelmét, simogattam és vigasztaltam, mert önként ez jön elő az emberből. Még csak eszembe se jutott, hogy évről évre tulajdonképpen én erősítettem meg benne a félelmet…