Hónap: 2010 november

Azta mindenit! Fel sem tűnt mióta nem írtam egy fél sort sem.

Az igazság az, hogy rettenetesen el vagyunk havazva munkával. Áttértünk éjszakai műszakra, mert sokkal jobban haladnak így a dolgok. Ez a csodálatos abban, ha az ember saját maga állapítja meg mikor dolgozik és mikor nem. Na meg ez az átkozott is benne… Készülünk a decemberi nagy pangásra, az ünnepekre, ugyanis eddig azt vettem észre, hogy bármit is csináltam, december 20-tól, kb január 10 –ig alig lehet dolgozni, mindenféle egyéb dolog van, rokonlátogatástól kezdve takarításig vagy fordítva.  Ráadásul pár nap múlva megyünk világgá, tehát idén nem húszadikától kezdődik a téli szünet, hanem már 8 vagy 10-től.

Továbbra is falun vagyunk, annyira jó itt, hogy nagyon megkérdőjeleződött a városi élet .  Most, hogy több ideig itt tartózkodtunk derült ki, mennyivel jobb. Mert eddig is tudtam, hogy a kutyának sokkal jobb itt, de hogy ennyire sokkal jobb, hát ez nekem is meglepetés volt. Szerencsére a ház olyan helyen van, hogy két lépés és máris a mezőn találjuk magunkat. Az apukám is sokat segít az ebek körül, hiszen reggel ő viszi ki őket, este a kaját ő adja nekik. Ha netán későbbig alszunk a “műszakváltás” miatt, akkor délben is ki tudja engedni őket. Ez hatalmas megnyugtatást jelent számomra, mert bár kevesebb idő jut PrezLee-t pátyolgatni, de legalább tudom, hogy a szükségleteit bármikor el tudja végezni.

Aztán ami újdonság, az éjszakai séta. Valahol ez kezd lenni a nap, pardon éjszaka csúcspontja, hiszen úgy 12 körül jól felöltözünk, a kutyák már topognak és jön egy kb órás tekergés a tök sötétben, felfele a dombon, az oszlopig. Persze már olyan sötét is, hogy nem láttuk az oszlopot, csak tippeltünk, hogy ott van, meg az ebeket sem, csak hallottuk a jövés menésüket, de végül is eltévedni nem lehet.

PrezLee igazi profi. Ami a koldulást, kuncsorgást illeti még nem láttam más kutyát aki ezt a ilyen magasan művelné. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek, de a családban az eddigi összes kutya közül ő ezt már művészi szintre fejlesztette.  Koldul, ha csak azt akarja, hogy foglalkozzanak vele. Koldul ha valaki a konyhában mesterkedik. Koldul ha épp tekereghetnéke van, ha kimenne szaglászni vagy akar valamit.

Ma azonban 2x is bemutatta milyen egy kis tekergő: anyukám valami húst csontolt ki. Természetesen ilyenkor más nem létezik, engem valami fél farkinca csóválással fogadott, majd visszaült arra a helyre ahol gondolom már sikerrel járt. Fél méterre az asztaltól. Ugyanis ha közelebb megy, rászólnak, hogy menjen arrébb. Ha távolabb megy, akkor túl távol van. Ez a pozíció, ahol ül, szobor mereven és várja a mennyei mannát. És persze mint betartva a “legjobb kutyanevelési elveket” kap is a drága. Meg beszélnek hozzá. Várj türelemmel, mindjárt, na ez nem a tied, ez a Győzőé, majd a végén. És PrezLee vár, közben a szemeit le nem veszi a húsról és a nyála egyre csak csorog meg csorog míg 20 centis nyál csík lóg rajta…

A mai nap másik nagy huncutsága ma estefele volt. Olyan hat óra körül elindultunk egy esti sétára. Az idő elég kellemes volt, már sötét de világított a hold, úgyhogy lehetett bandukolni a dombon felfele vezető úton. Egészen jól elmentünk, a két kutya rohangált,  jött ment. Szóval megkapták a normális adag esti sétájukat. Hazajöttünk, letettem a kabátomat, majd jöttem mentem a ház körül, amikor látom, hogy nyitva a kapu. Kinézek, apukám az utcán van, várja PrezLee-t. Kérdem tőle, hogy kiszökött? Nem… ki kérezkedett!! Mert oda állt az ajtó elé, biztos a praclijával úgy tett mintha nyitná az ajtót, ebből meg ugye látni lehet, hogy mit akar. És apukám ki is engedte…Mondom neki: szinte a kabátom se hűlt ki, most jöttünk vissza a nagy sétából!

Szóval… PrezLee egy nagyon huncut eb.

Tegnap, olyan 3 óra tájt kimentünk a két ebbel egyet sétálni. Majdnem egy órát bandukoltunk és ugye a séta itt nem olyan mint a városon volt: hiszen kimegy a kapun a két kutya és onnantól szabadon rohangálnak. Nem viszünk pórázt sem, ha meg kell fogni, elég a nyakörvektől tartani őket arra a kis időre. Na ezután a hosszú séta után kaptak enni. Nem is akármit, hanem csirke húst, olyan apró kis fancsikákat, szín tiszta hús az egész, a feldolgozásból marad meg, tudja a bánat milyen részek. Nem csont, nem hát, hanem hús. Miután jól telezabálták magukat csak veszem észre hogy megint nagy jövés menés van az udvarom: most a szüleim indultak sétálni, meg a kecskéket is megjáratni egy kicsit és már csak természetes, hogy a két eb ismét ment. Még egy jó másfél óra tekergés…

Hivatalosan is eljött az ősznek a rondábbik része… más a második reggel amikor megbeszéljük, hogy megyünk sétálni és egészen indulás előtt fél óráig minden szép és jó, de ekkor elered az eső. Förtelmesen idegesítő, mert minden csupa sár, pocsolya, kutyák ugrálnak, dörgölőznek, még sárosabb lesz az ember és főleg az, hogy ha nem beszélünk meg semmit, tuti biztos ragyogó reggel fogadott volna minket…

PrezLee nagyon cukor falat amikor esőről van szó. Mindezt tudja magáról, mert nagyon óvja a bundáját, ha kint esik, akkor képes illedelmesen, rendes gyerekhez méltóan feküdni a helyén és várni jobb napokat. Amikor ki van küldve!!! elvégezni a dolgát, úgy megy mint fogorvoshoz, és amint végzett rohan be, ismét fekszik a helyére. Ha netán valaki sétálni invitálja, akkor azon kétszer is gondolkozik. Elég fura egy olyan kutyától amely imádja a vizet, de csak pocsolya formában.

Kb 2 másodpercre volt szüksége PrezLeenek, hogy mély alvásból éber állapotba kerüljön. 😀 persze kicsit rásegítettem én is 😀 Mert fogtam magam, odamentem a szekrényhez amely rejtve tartja a kedvenc kacsáját, óvatosan kinyitottam, és megnyomtam a hasát, hadd csipogjon egyet 😀

Mondanom se kell, PrezLee egyből felpattant, és nem is fel, hanem feszesen ült mint valami rendes kis katona és máris csillogtak a szemei a kacsa láttán 😀

Meg is kaptam a fejmosást miszerint nem vagyok normális 😀 DE ezt mindenki tudja már rég, nekem kicsit sem újdonság. Hiszen ahelyett, hogy hagyjam aludni az ebet, amely végre békésen szunyókál és nem nyafog vagy piszkál, kezdem én. Ezután következett tíz perc kacsázás, és addig nem nyugodott meg a lelkem, amíg a kacsát biztonságba nem helyezte: vagyis a mi ágyunkba nem tette. Onnan tovább ismét lefeküdt és aludt…

A reggel, 7 óra tájt mentünk egyet sétálni. Hármasban: PrezLee, Győző meg én. Elindultunk felfele a dombon, majd mentünk mentünk mendegéltünk míg el nem értük az oszlopot. Itt már készültem vissza fordulni, amikor megláttam az “ellenséget” a messzeségben, úgyhogy vártam egy ideig. Olyan kellemes volt az idő, hogy nem is nagyon jött, hogy siessek. Az ellenségek meg az egyik pásztor meg a kutyái. Aki minden reggel, kb ilyen időben meg a forrásra vízért és természetesen van vagy 5 kutyája, amelyek nem is hallgatnak rá, és ő sem törődik velük.  PrezLee-t két napja harapták meg, Győző azelőtt nem rég verekedett velük. Jelen esetben PrezLee is valamennyire hibás volt, ugyanis ahelyett, hogy a saját dolgai után nézett volna mint amúgy szokott, most úgy döntött, hogy közéjük megy. Általában ezt a műveletet Győző végzi, így elővigyázatosságból ő meg lett fogva. PrezLee annyira tipikusan nem verekedős, hogy apukámnak eszébe se jutott megkötni. Erre bumm… Na nem halálos, nem is vészes, de remélem egy nap PrezLee is kissé megtanul verekedni és helyre teszi ezeket a kis mocskokat… Mert az is baj, hogy azok “vadak”, kemény körülmények között nevelkedtek, PrezLee meg ugye nem volt ahol kijárja az élet iskoláját, és még mindig naivan hiszi, hogy mindig meg lehet úszni táncolással… illetve jobbra balra való libegéssel.

Persze amikor kitört a balhé, Győző is el lett engedve és Győző mint rendes testvér azonnal PrezLee segítségére sietett és szétverte a bandát.  A helyzet kb olyan, hogy semmit se lehet tenni. Max remélni, hogy a tél folyamán a fele kutyák meghalnak, mivel nincs mit enniük. A paraszttal beszélni nem lehet, mert ő biztos nem fogja se megkötni se távol tartani a kutyáit, mert kicsit sem érdekli, a polgármesteri hivatalhoz hiába fordul az ember, mert azokat se érdekli, és még a végén dühökben, mert az ember megpróbálja a normalitást visszaállítani, betörnek ablakokat, vagy netán megmérgezik a mieinket… Afféle tipikus dzsungel törvények, de végül is már megszoktuk őket.

Nagyobb valószínűséggel fogok beszerezni egy pár petárdát és szépen elhessenteni távolabb az ebeket. PrezLee meg Győző szerencsére nem félnek semmi durranós dologtól, úgyhogy egy kettőt feléjük dobni lehet elég lenne ahhoz, hogy megtartsák a tisztes távolságot. Ugyancsak vigasztaló, hogy a jelenlegi körülményeket figyelve, valszeg előbb utóbb eladja a juhait mert úgyse éri meg tartani őket 😀