Hónap: 2010 szeptember

Nem írok gyakrabban, mert őszintén nem nagyon van mit. A szokásos napi dolgok vannak csak, semmi extra, semmi különleges. Rengeteget dolgozunk és ez meg is látszik… azon, hogy nincs idő semmi másra.

Szerencsére MÉG mindig falun tartózkodunk és ez nagyban elősegíti, hogy PrezLeenek is jó dolga legyen. Ugyanis reggel korán megy sétálni, napközben csámboroghat az udvaron vagy ki vagy be ahogy ő akar, na meg ott van Győző, akivel ismét elkezdtek játszani, persze nem úgy mint “fiatalon”, de azért mégiscsak pajtások.

Az itt létünknek egyik “hátránya” az, hogy Győző kezd megtanulni mindenféle huncutságot PrezLeetől… Eddig rendesen megvárta, hogy mindenki kivonuljon az utcára, utána tudta, hogy ő következik. Amióta itt van PrezLee, ketten versengenek ki ront ki hamarabb a kapun, majd ki jut először a kis utca végéig. Persze PrezLee a fürgébb, de Győző időnként sunyibb… Ugyanis míg PrezLeet fegyelmezem, addig ő kisurran..

A falusi életről…

Hát be kell vallanom, hogy nem vágyok hazamenni a városba! Sőt egyféle hideg kiráz amikor az ottani rengeteg betonra gondolok. Na meg a “menjünk egy félórát” amíg tenyérnyi zöldet kapunk, illetve az a rengeteg morcos emberke… hát nem. Egyáltalán nem hiányzik. Hogy közel vannak a boltok? Hát itt is van egy kisbolt, nem is messze, és minden ami kell megtalálható. Ráadásul amióta itt vagyunk egyszer voltunk egy “sopping centerbe”, de csak amolyan jaj gyere menjünk mert rég nem voltunk alapon. Valami apróságokat vettünk csupán  (ami itt is megtalálható lett volna).

Egy dolgot most már biztosan tudok! Eddig csak sejtettem, meg el tudtam képzelni magamat egy faluban lakni, de most már érzem, hogy sokkal jobb lenne. Rengeteg szempontból.Persze vannak hátrányok is, nem arról van szó, de a nyugalmat egyszerűen nem lehet megfizetni.

Olyan dinnye ez a kutya, hogy csak na! Egyszerűen imád autózni. Amint a kocsi motorja felbúg, azon nyomban “táncolni” kezd, nekifog eszeveszetten rohanni, mint aki megkergült, nem lehet leállítani… és persze rémesen nagyot csalódik, ha otthon marad.

A hétvégén itthon kellett hagyjuk, de csak egy kis időre. Ugyanis tegnap mentünk, ma jöttünk, itt falun neki meg jó dolga van… de persze nem jöhet velünk és ez a “kétségbeesés határára” viszi az ebet… Mert hogy is képzeljük, hogy őt, a család közepét itt hagyjuk? Hát úgy.

A tegnap nagy okosan én is az után akartam megfogni és 5 percre megkötni, míg kivisszük a kocsit, bezárjuk a kaput, miután felvettem a “szépruhámat”. Persze PrezLee antennái azonnal felfogták, hogy ebből menetel lesz, és már tíz perce mind csomagoltunk, ő meg őrjöngött mellettünk. Azt hiszem ha annyit mondok neki, hogy hopp, képes a kocsi ablakán keresztül is berepülni, csakhogy teljesítse a “parancsot”… Na de ehelyett én azt mondtam neki, hogy “helyedre”. NA ekkor fagyott a pofira a “mosoly”, nagyon letört PrezLee, lekonyultak a fülei.

Kár, hogy nem lehet neki elmagyarázni, csak holnapig megyünk, aztán sietünk vissza…

Győző örvendett nagyon amikor visszajöttünk. Majdnem elütött. Nem bírt ő se leállni az örvendezésből.

Ez a két kutya, PrezLee a barna dobermann és Győző a Szentbernáthegyi olyan egymással mint két rossz gyermek… Ha egyik eszik, a másiknak is azonnal abból kell. Ha a másik valamivel elkezd játszani, akkor egyiknek is pont az kell. Néha amikor nem vagyunk szemfülesek átrohannak egyik a másik táljához, de csak azért, mert a másiké biztos finomabb…Győző lesi PrezLeet, és tanulja el a hülyeségeit. Eddig komótosan ment ki Győző a kapun, most pár napja versenyeznek ki menjen ki először.

Ma azonban Győzike csúcs volt 😀 Mivel szépen sütött a nap és már rég nem volt ilyen, kitettem PrezLeenek egy pokrócot a napra. Tudom, hogy szeret napozni, de képes állva aludni, mert ő kérem úri legény, nem fekszik a kövezetre… Hogy is gondoltam ugyebár??? Ő csak a pokrócra fekszik, másképp áll és dülöngél. Ahogy kiterítettem, azonnal le is feküdt. Elvolt vagy két órát, majd elment a kertbe (beszökött persze) nézelődni, gondolom megszámolta az érett paradicsomokat… és mit tesz  erre Győző??? Végigheveredett a PrezLee pokrócán!

Tette mindezt egy olyan kutya, aki TÉLEN, nagyon sok minuszba, kiterülve fekszik és látszik rajta, hogy épp csak nincs NAGYON melege… Nyáron meg mindenféle hűvös helyeket keres, pocsolyába fekszik bele meg minden, csakhogy ne legyen melege… Erre PONT a pokrócon kellett neki elheverednie, nehogy felfázzon a veséje gondolom :)))

😀

Mondom én, olyan ez a kettő mint két lökött kölyök…

Tegnap alig ettek az ebek, még egy adag megmaradt reggelre is. Aztán napközben főleg PrezLee uraság még kapott falatokat, mert hogy is lehetne nem adni neki??? Hiszen olyan drága! Úgy tud kunyerálni, kuncsorogni a falatért, hogy kiesik az ember kezéből! De ma este a szokásos időben nem kaptak enni. Néha kell egy két böjt nap is. Csakhogy az ő biológiai órája jelzi, hogy enni kéne…

És akkor jön könyörögni. Ha nem megy, akkor hisztizni. Mivel az se megy megint finomabbra veszi és bújuk. Ha egyik nem figyel rá, akkor megy a másikhoz. Ha az is teszi magát, hogy nem veszi észre, akkor fogja a pokrócát és nekifogja cibálni, mert tudja, hogy ezzel sikerül felhívnia magára a figyelmet… ha mégsem akkor következik az éneklés 😀

Na ezt hallani kellene! Fekszik eléggé suta pózicióba és wáwáwáwáááááwáááwááá hangokat hallat. Nem ugatás, hanem nyafogás formába. Majd kontrázik rá wájwájwájwáj. Semmi reakció még mindig…  vagyis van, mert munka közben úgy röhögünk rajta, hogy csak na. De nem nézünk rá, nem szólunk hozzá… Mert ha mégis ránézek kacagva akkor kezdődik előröl. Jön a fejét a kezemre támasztja, és “elolvadok úgy szeretlek” szemekkel néz… csak kapna valamit enni 😀

Hát nem fog … Annál jobb étvággyal fog enni holnap! Úgyis rengeteget zabál, mert itt falun van konkurencia…

Csúcs azért milyen jól egyezik a két kan kutya! Ott né 2 havonta egyszer összekapnak, de legtöbbször az is elkerülhető ha jól odafigyel az ember. Mert csak a kaja körül vitáznak. Ha külön “légtérben” kapnak enni, és miután befejezték az evést elvesszük a táljaikat. Így nincs vita közöttük.

Nem tudom mi van az állatok fejében, de mindegyik szereti itt nálunk. Ugye még mindig falun vagyunk és egy ideig még maradunk 😀 Remélem csodaszép ősz lesz, mert akkor nagyon szuper itt lenni. Ha sár van akkor már kissé kellemetlenebb, ha esik az eső, akkor meg tök mindegy hol van az ember. Akkor talán itt jobb, hiszen csak kiengedjük az ebeket, elrohannak a sarokig, pisi, kaki és sipirc be a házba vagy ha nem tetszik a program lehet téblábolni az udvaron.

Na de visszatérve arra, hogy a mi szobánk külön bejáratú. Az udvarról lehet bejönni és mint veszem észre minden állat előszeretettel akar ide bejönni vagy tanyázik az ajtó előtt. Az egyik az Győző, aki éjszakaként itt őriz házat mélységesen horkolva, majd ha hall valamit ugyancsak itt kezd neki hosszasan és jó hangosan ugatni.

PrezLee persze a herceg, ő ki be jön, nyitja az ajtót, itt van a puha pokróca, ellenben éjszaka a házban alszik. Reggel általában meglátogat, ha netán nem zárjuk az ajtót, beront, majd minden örömével nekünk ront és hozzánk bújik. Van, hogy szépen a helyére fekszik majd elterül, de van, hogy jön megy és nincs nyugta.

Kokó, a kakas is időnként benéz. Pimaszul és hívatlanul természetesen. Még szerencsére a kecskék az istállóban vannak, mert felébrednénk reggel, hogy a képünkbe mekegnek…

A házőrző dobermann kérem nem játék! Nagyon komolyan veszi a feladatát és képes hevesen megugatni illetve megmorogni a nem létező képzeletbeli ellenséget is, ezennel a békésen dolgozó emberek nyugalmát rettenetesen megzavarva. Igen, ez PrezLee. Kicsit túl komolyan veszi a feladatát, de azt hiszem inkább csak megjátssza magát.

Ma két kislány ment felfele az úton. Épp kinéztem, PrezLee akkor ébredt fel mély napozó álomból és meglátta a gyerekeket. A gyerekek is meglátták PrezLeet. Köztük persze volt egy kerítés is. A gyerekek ahogy mentek felfelé mind néztek hátrafelé, gondolom féltek nehogy kimenjen. És közben kissé látszott rajtuk, hogy félnek is valamennyire.

Ez a komisz dög meg azonnal kapcsolt, hogy ő az úr a terepen és direkt ment megijeszteni a gyerekeket. Na nem nagyon, de olyan kis hülye gyerekként eljátszotta, hogy “itt én vagyok az úr”… Nekifogott ugatni, kettőt szökkent és utána vigyorgó pofival jött felém és vette tudomásul, hogy biza a gazdi látta a nagy hőstettet. Persze kicsit megdorgáltam, hogy ejnye meg bejnye, ezt is elkönyvelte mint valami pozitív visszajelzést majd méltóságteljesen visszafeküdt a pokrócra.

Valami tíz percig nyugodtak voltunk majd ismét lejátszódott ugyanaz a jelenet. Most valami szekér ment el, azt kellett megugatni.

Végül annyira belejött, hogy önként kirohant tíz percenként, ugatott kettőt, majd mint aki jól végezte dolgát elégedettel feküdt vissza a helyére.

Látszik, hogy Győző igazi falusi kutya 😀 Őt ezek a “normális ház körüli zajok” kicsit sem izgatják, ő csendben alszik valami árnyékos helyen 😀