Hónap: 2010 augusztus

A tegnap nagyon kiszúrtam PrezLee urasággal 😀 Látni kellett volna azt a megszeppent kis pofit, majdnem elsírta magát, olyan “jógyerek” lett instant, hogy az ülsz parancsot is egyből végrehajtotta, pedig csak megkértem rá, nem is parancsoltam!!!

Történt mindez a “nagyséta” előtt.
7.58 perckor megjelent az íróasztalom mellett, a fejét a karomra helyezte és sóhajtott egyet. Jelezve, hogy érzi, eljött a nap fénypontja, a séta ideje. Nem sokkal ezután felálltam a székből, öltözködni kezdtünk, erre PrezLee iszonyat örömugrabugrálásba kezdett, ugatott, rohant meg vert le a lábunkról.

Mikor a pórázt akartam ráadni, elkapta és rángatni kezdte. Nyilvánvaló örömében. Meg ugatott, meg ugrált, meg nem lehetett bírni vele. Ekkor gondoltam egyet és hagytam hülyülni, ellenben eleresztettem a pórázt és kimentem az ajtón. Se szó, se beszéd becsuktam a külső ajtót, ő meg egyedül bent maradt a lakásban…

Azonnali csend, lecsillapodás, és fél perc után kinyitottam az ajtót ismét, egy majdnem síró dobermann pofika volt ott a bolondozó másik helyett, kenyérre lehetett kenni olyan jófiúként. Ekkor mondtam neki egy halk “ülsz”-t, mire azonnal ledobta magát, szó nélkül engedte feltenni a pórázt, szájkosarat, és míg az ajtót bezártam, miután kijött, önként leült, csak nehogy lemaradjon.

Jaj jaj… beleborzongok, milyen bánatos lett szinte instant módon… 🙂

Érdekes, hogy a “kizárás, bezárás” működik nála…
Régebben ha vendégek jöttek, egy tíz perces őrület volt, amíg nem lehetett semmit se tenni vele, csak őrjöngött örömében. Aztán ezt elkerülendő, szépen becsuktam az ajtót és hagytam míg kitombolja magát majd kiengedtem a szobából. Szerencsére az ablak be van törve ezen szobába, tehát utasításokat tudtam adni neki, ő is látott hallott mindent, de amíg le nem csillapodott nem jöhetett az emberek közé.
Általában nekifogott “mérgében” a kacsával kötekedni, ezt azonban mindig megdicsértem, és most kialakult egy afféle fogadó rituálé…

Jön valaki, PrezLee nekifog örvendeni, majd elrohan a kacsáért és azzal jön megy, illetve nem ugrik az emberekre, s ha mégis megint örülhetnéke támad, csak mondom, hogy hozza a kacsát és azzal kezd foglalkozni.

Na ha ma megint tombolni kezd induláskor, ismét alkalmazom az “itt hagylak”-ot egy picit… mert azért elég hülyén nézne ki, ha elmennék másfél órás kutyasétáltatásra kutya nélkül 😀

Ma PrezLee nagyon kötekedős lett. Adtam neki enni, gondoltam lenyugszik egy ideig, de nem tette. Játszani akart és hozta a kacsáját, aztán ha nem figyeltünk rá, akkor nekifogott bökdösni az orrával. Majd vakkantott. Majd az ember keze alá fúrta a fejét, és mikor pozícióban érezte magát szinte könyörgött a szemével egy kis vakarásért. Ha megkapta, nem akart elmenni dolgára, hanem annál hevesebben követelte a jussát… Természetesen. Hiszen nem hülye…

Van egy kedvenc kis kocsmánk. Ahova időnként elmegyünk, leülünk és megiszunk egy két sört. Egy egy hatalmas séta után nagyon jól esik. Aztán ha meleg is van kint, akkor még inkább…
Ma nem volt szándékunkban sörözni, de valahogy annyira csábított a kis kocsma, hogy megegyeztünk: elsétálunk aztán majd visszafele leülünk egy sörre.
Így is tettünk. Visszafele jövet a kis kocsma fele vettük az irányt. És PrezLee uraság mintha tudta volna, hogy ott megálló lesz, máris húzott az asztalok fele.. A kocsmáros már felismert és mondta is: nincs fekete sör… Hiába na egy ekkora döggel mint PrezLee nem igazán lehet titokban maradni.

Sokan mondták, hogy “áááá képtelenség a dobermannt leszoktatni az ágyról”. Ebben valahol igazat is adok annak aki mondta, azonban az egyáltalán nem képtelenség, hogy soha fel nem szoktatni az ágyra…
Nálunk tilos a kutyának az ágyra mászni. Bejöhet a lakásba, kóricálhat amennyit akar, ellenben az ágyon nincs mit keresnie. A fotelen sem, és semmi ülő alkalmatosságon.
Egy két “szakértő”-től hallottam, hogy kuncogva okoskodtak, úgysem fogom tudni letiltani az ágyról a dobermannt, mert ők olyan kitartóak, hogy jaj csak na. Nos jelentem, ezen “szakértők” tévedtek és azoknak volt igazuk, akik azt állították, hogy megfelelő kitartással bármit el lehet érni.
PrezLee doberman úr nem mászik az ágyra, az esetek 98%-ban. Még előfordult egyszer kétszer, egyszer meg az én hibámból. Ugyanis volt egy pokróc, amivel kétszer a kocsiban leterítettem az ülést. Majd miután kimostam, az ágyra tettem. És ő meg felismerte a pokrócot, és felmászott az ágyra. Miután a hibámra rájöttem és elvettem azt a pokrócot az ágyról, többet nem próbálkozott. Itt igazat kellett adnom neki, elvégre azon a pokrócon aludhatott a kocsiban, miért is ne aludhatna az ágyon?

Szóval, megtanítható egy lökött dobermannak is, hogy az ágyra nem szabad másznia. De ne tessék ám kérdezni, mennyi idegbe került ez… mert hihetetlenül kitartó volt, kölyökként naponta 5-10-20x kellett leszednem az ágyról, szinte állandóan figyelni, lecibálni, leteremteni, megszidni, ágy mellé tenni puha fekhelyet… De végül persze megérte. Meg, abban az esetben, hogy továbbra se szeretném a kutyát az ágyban látni.

PrezLee újabban kap rá a cuccaim költöztetésére. A múltkor otthon cipelte el egyik szandálom, majd a tréning nadrágom is elvitte. Ellenben tegnap, itt falun nézem, hogy vajon mi a búbánatot keres a jobb szandálom az ágy tetején, a bal meg ugye ott maradt ahol hagytam… az ágy végében.
Tuti senki más nem lehetett, mert ugye az épeszű ember nem csinál ilyent, vagy ha valami célja van vele, legalább mindkettőt felteszi az ágyra. Győző nem jár be a szobába, PrezLee az egyetlen akinek ilyen előjogai vannak…

Hja… mielőtt még elfelejtem: utóbbi napokban felfedezett, eszébe jutottam, hogy létezem és valami hihetetlen örömmámorral fogadott minden reggel. Körbetáncolt, ugrált, nyüsszögött…Jó, hogy fél évig szinte nem is vett észre, épp akkor jött hozzám “kommentálni”, ha éhes volt.
😀 változnak az idők… állandóan csak mind változnak

Figyelem figyelem, a környékünkön új éjszakai járőr kerítette hatalmába az utcát. Ezen járőr nagyon peckesen jön meg, csupa fül, csupa ideg, az izmai is megfeszülnek, minden neszre ugrani kész, legyen az macska, kutya vagy sünmalac.

Uniós normáknak megfelelően nem jár egyedül, nyomában álmosan bandukol két ember, akik biztatják járőr elvtársat, hogy jelölje már meg a fákat aztán nyomás aludni. Általában járőr elvtársat ez nem igazán hatja meg, csak büszkén teszi egyik lábát a másik elé, ringatja a fenekét és vigyáz az utca nyugalmára…

Azért lehetett volna annyi esze, hogy pénzt kérjen a jár őrködésért, de ő ezt probono végzi…