Hónap: 2010 július

Legalább is ezt gondolhatta PrezLee ma olyan 5 óra körül. Ugyanis felvettem a zoknimat, ettől ő meg nagyon megpendült, hogy biztos megyünk… és vettem a pórázt is… na erre már táncolt is… és levittem pisilni. Aztán visszahoztam, majd megint indultam valahova… ő megint táncolt, de végül fent hagytam a lakásba 😀

Csak a garázsba mentünk, egy kicsit takarítani, ugyanis ma hazahoztam a legszebb szép Audit!  És mivel nincs biztosítása jelenleg, így szépen hátra parkoltam a garázsba, ahol valószínűleg fog pihenni egy ideig.

Aztán nem elég, hogy egyszer átvertem és itthon hagytam… mert elmentünk másodszor is, de ekkor még a kocsi hangját is hallhatta, had legyen ő egészen szomorú amiért itthon marad 😀

Na de miután hazahoztuk az autót, leparkoltuk szépen a garázsba, elmentünk egy hatalmasat sétálni. A Szamos parton is járkáltunk, itt meg el tudtam engedni, itt ott, persze nem végig, ugyanis a lököttben egy kicsit se bízok. Ha meglátna valamit tuti biztos meg sem áll amíg fel nem fedezi mi az…

Tegnap este olyan 11 óra fele voltunk sétálni. Este persze. A kutya pórázon, mert az utcán nem lehet elengedni, ráadásul a szájkosár (a halti féle) is rajta van, mert sokkal jobban lehet irányítani ezt a makrancos kis lovat. Nem húz annyira és nem is kell rángassuk egymást.

A kerítés mellett két liba idétlenkedik. A kutya a jobb oldalamon van, ott a zöld még szagolgat néha egyet egyet, utána vagyunk mi ketten. Tehát akárhogy nézem két embernyi távolság volt a libák és a kutya között, amikor nagy fontoskodva az egyik megszólal: fogjam jobban a kutyát, mert van két jaj de aranyos kiscica… he??? tessék? Meg is kérdeztem, hogy miért kéne még jobban megfogjam amikor meg van fogva, ráadásul nem is nézett még arra fele sem és a kutya észre se vette a kerítés tetején ácsorgó kismacskákat.

Akkor tojtak volna be de nagyon, ha leemelek egy kismacskát és a kutya orra elé teszem az meg nagy “kegyetlen fenevadként” elkezdi nyalogatni meg óvni a kismacskát…

Hiába na, libákkal nincs mit okoskodjon az ember.

Bosszant valahol, mert ha legalább a kutya bárminemű macska ellenes viselkedésnek adta volna a jelét, akkor megértem, hogy megijednek, de ez olyan mint a másik liba esete, akit régebben láttam hogy ő kezdett el kötekedni a bárgyún sétáló kóbor kutyával, aki jó pár méter távolságra volt és RÁ SE NÉZVE haladt a maga útvonalán…  Ő meg a táskájával elkezdett hadonászni, ezzel sikeresen magára vonta a kutya figyelmét aki most már megnézte kivel van dolga. És ha akkor az a kutya beleharap, MINDEN JOGA meglett volna rá!

Dolgozom, PrezLee persze a másik szobában tartózkodik, gondolom olyan megfontolásból, hogy “mi a fiuk összetartunk”. Egyszer csak meglátogat. Megáll az ajtóban nagy méltósággal, szigorú szemekkel néz. Hívom, gyere ide. Tesz egy fél lépést, de úgy néz rám mint aki nem méltó erre a nagy megtiszteltetésre. Végül mégiscsak megfelelőnek tart, arra, hogy elfogadjon tőlem egy simogatást, hozzám jön, de úgy áll meg mellettem, mintha azt sugallná “Na itt vagyok, simogass meg, de ne bosszants”.  😀 Közben röhögök és olyant teszek amiről tudom, hogy nem szereti: megfogom a fülét és “megalázó” módon elkezdem finoman jobbra balra huzigálni, közben motyogok neki “tyutyumutyu” stílusban, mire persze a feszült tartása enged, és amolyan “veled nem lehet komolyan viselkedni”  szökkenéssel elmegy.

Nem is csodálkozom, hogy a naiv szemlélők ezt a fura játékot is félelmetesnek találják. Messziről nagyon hülyén néz ki. És ha nem tudnám, hogy hebehurgya ebemmel van dolgom, lehet bennem is meghűlne a vér egy ilyen közeledésre.

PrezLee nagyon apás lett. Tegnap miután megérkeztünk falura, engem épp, hogy üdvözölt, egy két farkinca csóválás, majd el is húzott az “apjához”.  Olyannyira, hogy a nap további részében nem lehetett levakarni róla. Ha leült, leült mellé, ha elindult valahova, szorosan követte, ha ledőlt az ágyra, adott pillanatban félig felmászott az ágyra is, annyira igényelte a közelségét.  Végül sikerült “kiegyezniük”, hogy lefeküdt szorosan a lába mellé, és a fejét a cipőjére helyezte, közben nagyokat sóhajtott.

Ma is falun kellett hagyjuk szegény ebedlit. Ugyanis ma csak egy rövid látogatást teszünk a városban, majd megyünk vissza és este jövünk “igazán” haza. Azért a pár óráért meg nem volt értelme megkocsikáztatni az ebet. Persze ezt nem veszi jó néven, mármint, hogy megint “elhagyjuk”.

Tegnap meglátogattuk egy barátnőmet, persze PrezLeestől. Aranyos volt a majdnem három éves kisfia, aki amint meglátta PrezLeet, kezdettől fogva nagyon el volt ragadtatva tőle. Tartottam attól, hogy első percekben netán megijed a gyerek, hiszen PrezLee egyszerűen hatalmas egy ekkora gyerköc mellett, de szó sem volt ilyesmiről. Az első simizás a lábát célozta meg, de mikor semmi ellenséges reakciót nem látott PrezLeetől, azonnal a fejét kezdte simogatni.

Most is feltűnt, hogy mennyire nyugodt ez az eb. Oda értünk, volt nagy farkinca csóválás, majd kapott vizet, lefeküdt és nem igazán akart menni sehova, ült nyugodtan velünk.

Most igazolódik be, hogy megérte annak idején, kölyök korában annyit hurcolászni a szomszéd gyerekekhez, akik elevenségükkel, visításaikkal felkészítették PrezLeet.

Ha minden jól megy (és miért ne menne), valamikor augusztus végén, szeptemberben szeretnénk egy közös kirándulásra menni. Ők hárman, mi ketten meg PrezLee. A kiszemelt hely Pádis, ott jó nagyokat lehet tekeregni, sátorral, pár napra. Azon filóztunk tegnap, hogy miként fogunk beférni a kocsiba, ugyanis a csomagtartó a PrezLee “tulajdona”, oda valami cuccot be lehet tenni, aztán a gyerekülés láb részéhez is lehet pakolni, és arra jutottunk, hogy szorosan bár, de valahogy beférünk majd 😀 Mint a szardíniák ugyebár.

Nos ilyen helyzetben még nem voltunk, de elmegyünk és leszünk, két három napot ahol a gyerek is van, meg a kutya is van. Mivel ennyire nyugis, nagyon remélem nem fog ismét úgy rohanni mint az eszeveszett, hogy leverjen a lábunkról 😀

Nem bírom ezt nem megosztani…. hülyére röhögtem magam, egyetlen hátránya, hogy kell ám angolos tudás is, másképp nem érthető a mese.

Hówhite és the seven törps