Hónap: 2010 június

Tegnap voltunk szénát gyűjteni.  Több helyről kellett összeszedni, így kocsival mentünk és PrezLee otthon maradt (falun) “házőrzőnek”, de inkább azért, mert nem volt helye a kocsiban. Miután hazaértünk dél fele, kissé kinyúlva, természetesen kiengedtük a házból, mert kérem PrezLee nagy úr, ha nem vagyunk ott akkor ő a házban van bent, mert ott kellemes hűvös van, na meg “biztonságban” is, és nem utolsó sorban nem okoskodik őkelme például a veteményesben.

Nagy örömében, hogy a 2 órányi távollét után végre lát, csak a sarkamban jött ment. Megegyeztünk, hogy lévén fáradtak is, meg kánikula is, a legokosabb dolog ledőlni egy kicsit, majd mikor kevésbé perzsel a nap megyünk folytatni a széna gyűjtést.

Én be is ugrottam az ágyba, PrezLee ott volt az ágy mellett még dumáltunk anyukámmal, csak épp elnyúltam, hogy “ó be jó” és mondom hülyeségből PrezLeenek, HOPP… és a süket mint a villám fel is pattant az ágyra, abszolút gondolkodás nélkül!  Merje azt mondani valaki, hogy nem szófogadó 😀  Hiszen villámgyorsan hajtotta végre a “parancsot” 😀 Persze én hülyeségből mondtam és a legőszintébben bevallom, nagyon reméltem, hogy az én drága jólnevelt ebem legalább kicsit csodálkozni és tiltakozni fog… Nos nem tette meg :))

Mármint szó szerint. Jobban mondva leverte.

Tegnap délután megegyeztünk az apukámmal, hogy kivisszük az ebeket sétálni. A környéken meg kóvályog egy tüzelő szuka, a “bandájával” ezért nagyon valószínű volt, hogy Győző meg PrezLee pórázon fog sétálni. Szerencsére a kóslató csapatot nem láttuk, így el tudtuk engedni a két ebet. Vidáman mendegéltünk a dombon, mikor a távolban meglátom a falu felől az emberem jönni utánunk. Természetesen lassítottuk a lépteinket, hogy várjuk be, majd PrezLee is észrevette a mozgó alakot a távolban. Szóltam is neki, menjen nézze meg ki az, közben ő is hívta az ebet és az elindult mint a veszedelem.

Lerohant a dombon és annyira rohant, hogy szerintem még ő is elszámolta magát. Ahelyett, hogy jobbra vagy balra elment volna mellette, egyenesen a lába között rohant át, persze őt kibillentve az egyensúlyából, aminek nagy puffanás lett a vége. Mint kiderült nem az első alkalom, hogy PrezLee embert dönt 😀 ugyanis apukám is megjárta egyszer, a barátnőm kisfia is, de mondjuk ő annyira kicsi volt, hogy nem számít.

Még jó, hogy senkinek nem lett semmi baja.

Nem tévesztettem el, nem a kajás blogomban van ennek a bejegyzésnek a helye. Mert természetesen PrezLeeről szól na meg a kolbászról.

Azt gondolná az ember, hogy juj kolbász, akkor a kutya oda meg vissza van érte. Nos PrezLee ma kétszer is kiköpte azt a kolbász falatot amit adtam neki. Egy icike picike darab volt, egy fél falatnyi, és mégsem akarta megenni úgy ahogy elképzeltem. Ellenben a pogácsa falatot biza azonnal, gondolkodás nélkül bekapta.

Vajon vegetáriánus kutya akar lenni? 😀

Áááá biztos nem, mert a finom csirke meg pulyka húst megeszi minden gondolkozás nélkül.

Azért elgondolkodtató, hogy mi minden vacak lehet abban a bolti kolbászban összekutyulva, ha a kutya kiköpi. És nem volt az a vészesen fűszeres fajta.

Ma igencsak mozgalmas napja volt PrezLeenek. Reggel voltunk kocogni, délben jöttek a szüleim, megint később meglátogatott egy volt osztálytársam, kicsit még később egy barát jött segíteni, megint kicsit később kikocsikáztunk a városból és egy jó nagyot jártunk.

PrezLee már szó nélkül ugrik be a csomagtartóba, kissé még igyekszik átmászni az ülésre, de nem igazán erőlködik. Amolyan ha megpróbálom és megy átmászom, de ha nem, akkor maradok alapon végül a helyén marad csak menjünk.

Amint kiértünk a városból, egy földúton haladva már nekifogott hevesen nyaffkalódni, mivel felismerte a helyet. Nem sokkal ezután leparkoltam a kocsit majd elindultunk gyalogosan baktatni. Egy adott pillanatban közel értünk egy házhoz, amelynek nem látszott ha van kerítése, az udvaron meg egy kutya ugatott, láncon. Gondoltam megelőzöm, hogy PrezLee oda menjen szemtelenkedni, hát megkötöttem. Majd tovább haladtunk és rájöttem, hogy mégiscsak van kerítés.  Ekkor el akartam engedni PrezLee-t és abban a pillanatban egy nyúl szökkent fel és kezdett el rohanni.

Amíg sikerült kiakasztanom a nyakörvből a pórázt a nyúl jó előnyre tett szert és PrezLee mint az eszeveszett nekiiramodott meg közben ugatott. Amolyan “jaj te nyúl ne szaladj olyan gyorsan mert mérges leszek” jelleggel, tényleg nagyon vicces hangokat hallatott. Persze nyúl koma nem hallgatott rá és elrobogott, PrezLee meg visszafordult.

Ezután aránylag nyugisan telt a séta, majd kicsit várnia kellett ránk a Cora parkolójában ahova még zárás előtt sikerült beszaladni. Szerencsére a nap már lenyugodott, így nem lett túl meleg a kocsiban.

A dobermann sportkutyaként tökéletesen megállja a helyét. Egy kis időbe telt és egy adag türelembe, míg (még egészen fiatal korában) PrezLee megszokta, hogy ha szaladunk az nem jelenti automatikusan, hogy a pórázt kell elkapni és lehetőleg kirángatni a kezemből, felszökkeni vagy akár a lábam szárát levadászni. Na az is,míg egyezségre jutottunk, hogy ha szaladunk, akkor NEM PISIL le minden egyes kiálló sarkot, fát, oszlopot, nem rángat össze meg vissza, hanem szépen mint egy ügyes kis lovacska kocog mellettem. De most már komoly felnőtt dobermannal van dolgom, és ehhez méltó a szaladás is.

Nagyon szépen megy mellettem, néha kissé ráhúz a tempóra, néha lassít, néha szinte elakaszt, mert az orrom előtt akar menni, de úgy 80%-ban minden rendben van. Nem marad más hátra mint nekem szemfülesnek lenni és kerülni az akadályokat.

Ma amolyan próba kocogás volt, tervezzük rendszeresíteni, olyan heti 3x nem ártana nekem se, neki is csak jót tesz.

Múlt hétvégén flekkenezni voltunk a párom családjával. Már találkoztak PrezLeevel, szeretettel fogadták a szőrös rokont, persze kissé tartottak tőle. A kis srác volt jópofa, mert nyilvánvalóan látszott rajta, hogy fél még a kutyától, de hevesen tartotta magát ahhoz, hogy ő biza nem. A hétvégi ház ahol voltunk szerencsére rendelkezik nagy telekkel, kerítéssel.

Kezdetben PrezLee ki volt kötve, egy fa alá, hadd szokja a helyet és főleg csillapodjon.

Mikor új helyre kerül, turbó mód szeretné felfedezni, és mikor ilyenre kapcsol át, dönt le mindent. Rájöttem, hogy egy fél óra “szünet” beiktatása után normális lesz, ugyancsak elmegy felfedezni az új helyet, de asztal, szék, kertkapu a helyén marad.

Miután nyugisan lefeküdt a fa alatt, elengedtem. Mert ugye nem azért vittem magammal, hogy végig megkötve legyen. Végigszagolta a terepet majd tök aranyosan lefeküdt mellénk, pont középre és a továbbiakban nem nagyon izgatta a dolog.

Miután ebédeltünk a gyereknek játszhatnékja támadt. Így póráz került PrezLee-re, és mondtuk vigye sétálni. Ha meg nagyon húz, engedd el a pórázt.  A kertben persze.

Na ezt kellett volna látni. Mert elindult a gyerek, PrezLee ment utána, majd a lépései gyorsabbak voltak mint a kölyöké, megelőzte, összeakadtak a pórázzal, majd nem merte meghúzni, nehogy megharagudjon, majd megijedt és elengedte a pórázt, PrezLee meg boldogan visszaszaladt hozzám.

Ezt a játékot folytatták jó félórát.Jó volt nézni, hogy egyáltalán semmiféle negatív reakciója nem volt PrezLeenek, de persze nem hagytuk felügyelet nélkül, már csak a méretkülönbségek miatt is.

Summa summarum, meg vagyok elégedve PrezLee gyerekekkel való viselkedésével, nem volt felesleges kicsi korában annyit hurcolni a szomszédba.  Nem tekinti őket sem ellenségnek, se prédának, ami nagyon jó dolog, mert akkor sem akarja levadászni őket ha netán éppen sikongva rohangálnak az orra előtt. Ja erre a reakciója a legtöbb esetben, hogy felemeli a fejét, mi a manó tekintettel szétnéz, majd nyögve visszatér alvó pozícióba.