Hónap: 2010 február

Olyan nagyon hiányoztak már ezek a sétál, hogy el se tudom mondani.  Amikor is kimegyek az ebbel a közeli dombokra, és csak járunk, járunk meg járunk. Ma volt egy ilyenben részünk, az egyik békés nyugis helyre mentem, és csak baktattunk jó másfél órát. Mondanom se kell ez a lüke annyit rohant (amennyit szokott), hogy csak na. Olyan kis dilis, örökmozgó, hogy hihetetlen. Egyetlen percig se áll jóformán, csak zizeg mozog mint valami nikkel bolha…

Miután hazahoztam nem is volt sok cirkusz 😀 egy kis szokásos nyafi, elkényeztetésének a fokát jelezve, de amúgy lefeküdt és majdhogynem horkolva aludt. Múljon el a tavasz, mert ismét rendszeresekké válnak a kicsapongásaink. Tyű… elképzelem, hogy hat óra tájt kocsiba vágjuk magunkat, ki a dombra és 8-9-ig csak járunk… És ne felejtsem el, megint lesz görkorizás 😀

Vajon tudok még? Biztos gondom lesz a fékezéssel 😀

Megint volt egy…. szereplők természetesen én, meg PrezLee… sérültek: csak én. Nyertes… kicsit  lejjebb toltam az egóját. Szükség lesz még megismételni. Na de kicsit részletesebben..

Kimentünk sétálni a háromszögbe. Már menet közben rángatott, elől ment, igyekezett. Vissza vissza cibáltam. A “bejáratnál” nagyon előre akart tolakodni, erre kissé lenyomtam, nehogy má nagyfőnöknek képzelje magát… de ő annak képzeli. Mivel párszor már megcsinálta, hogy felkapott valamit csontot, kajamaradékot, illetve rájött a hoppárlé és játékból ugyan, de a ruhámat cibálta, hát újabban szájkosaras sétáink vannak. Kezdi megszokni…

Szóval… jön megy, majd szaladunk a hóban, minden rendben amikor elkezd hisztizni nekem. Ugatni rendesen nem tudott, meg a ruhámat cibálni sem, de ha nincs rajta a szájkosár akkor ez lett volna amit művel. Felugrál, próbálja elkapni a kezem stb. Elkaptam a grabancát és lenyomtam… volna ha bírom: Mert nem bírtam, minden izomból ellenkezett és láss csodát elkezdett morogni! Na itt szakadt a cérna, megfogtam mind a 4 lábát, felemeltem és lebírkoztam. Volt ott hörgés, meg morgás, meg szájkosár és nem volt mit tennie. Nem mondom, de miután letettem, és megmutattam mennyire erős vagyok, parancsszóra pattogott… Ellenben ez a hatalmi harc még nem elég, hogy tényleg elfogadja az uralmat. Nagyon “konok” eb ez  a PrezLee. És ezentúl, tuti biztos, hogy mikor ilyen csatázásokra kerül sor, lehetőleg akkor végzem amikor rajta van a szájkosár.   Ahogy morgott, és amennyire nem tetszett neki az egész, valahol érzem, hogy meg is harapott volna, csakhogy megőrizze a pozícióját.

Nem, még mindig nem félek tőle, és ha netán megharapott volna, azt hiszem én is leharapom a fejét, de minek ilyen dolgokkal bajlódni, mikor kis ésszel elkerülhető? Hja, hogy nem igazság, meg a harc egyáltalán nem egyenlő, ugye neki el lett véve a fegyvere, de nincs is szó igazságról, meg egyenlőségről. Csak el kell jussunk oda, hogy a kis agytekervényeiben megrögzüljön a rangsor.

Persze máris hallom egy két szakértő véleményét, hogy nem, kellett volna hagyni, meg elkényeztetni és ilyenek, de mint mondtam már egy párszor nincs vele igazán baj… Nem agresszív, és  most is inkább azért “haragudott rám” mert le akartam nyomni. Ha csak rászólok és kicsit megrázom, akkor abbahagyja, és meg se morog. Na de mivel elegem lett a hisztijéből, hát ez lett.

S a sebesülésem… mert nyilvánvaló, hogy nem harapott meg 😀 Hanem letörött a körmöm. Elég jól. Na nem tőből, de úgy a köröm 2/3-a maradt megmaradt, és 1/3-a, ami még oda van tapadva, az szépen letörött. Be van kötve az újjacskám, és most jövök rá mennyire hiányzik a gépeléskor.

Sokszor szoktam elgondolkozni azon, hogy honnan tanulta PrezLee ezt a fajta iszonyat rámenősséget :))) Egyesek azt mondják, hogy én vagyok a hibás, mert ráhagytam egy csomó mindent és most tessék iszom a levét. Persze valahol tetszik is, mert nem hagyja magát, de ugyanakkor fárasztó ez az örökös csatározás vele.

Rémesen türelmetlen és rémesen heves. Ha meghallja a kocsikulcs zörgését, többet nem lehet bírni vele. És érdekes módon TUDJA mikor csak arrébb tolom a kulcsot és mikor szándékozok menni. Ugrál, nyüsszög pattog, lábatlankodik. Igen, szuper, hogy ennyire mehetnéke van állandóan, de azért kellemesebb volna ha nem szökne a fejem tetejéig hogy hurrá megyünk.

Ha jön valaki…akkor örömében szinte eltiporja. És valami 10 percig nem lehet beszélni a fejével. Nem a valaki fejével… a PrezLee fejével. Ezért egy teljesen új módszert vetettem be…Úgy tűnik működik. Amikor jön VALAKI, PrezLee-t betessékelem a fürdő szobába, nyitva hagyom az ajtót, de az ajtó elé rakom az “eredeti PrezLee elleni zárat”, vagyis a két konyha széket. Így a nagy heves örvendezését kénytelen a székeken túl végezni, ami ha nincs ott mellette az ember akinek örvendjen ugye nem olyan érdekes. Kissé csalódott a képe, de pér perc alatt már csak szomorúan néz, mire kiengedem és már normálisan tud örvendeni a vendégnek… Farok csóválós, oda bújós, labdahozós módon. Eddig ez a figura az ami úgy tűnik bevállik, és hamar rájött a “komisz”, hogy minél hamarabb csillapodik le, annál hamarabb jöhet ki a “büntiből”. Ami ugye nem bünti, csak egyszerűen képtelenség volt másképp vendéget fogadni.

Ami azonban mindig kikészít… de olyan csapkodós, kiabálós leszek tőle az a nyafogása. Ezt nem bírom és nem bírom. Pont. Nincs semmi baja, csak unatkozik és nyafog. Nyaf nyaf nyaf. Ha nem figyelek rá, akkor folytatja addig amíg megteszem. Vagy nekifog hurcolni, rámolni. És tovább nyafog. Ezzel akármilyen nyugodt is legyek csak felforralja az agyvizemet.

Ami pedig megijeszt az a hirtelen, a csendbe való hangos beleugatása amitől az ablakok is megremegnek. Ha fáradtan belefásulva dolgozok, általában úgy megijedek, hogy szinte eldobom az egeret…