Hónap: 2010 február

Rettenetes egy energiával rendelkezik PrezLee. Komolyan mondom el lehetne adni Duracell reklám kutyának, annyit rohangál. Kimegyünk a domb oldalra és egyhuzamban izeg mozog, jön megy, futkos, fel meg le és meg nem állna egy pillanatra sem. Na jó, ha épp megjelöl egy bokrot, fát, akkor megáll…

Kint voltunk falun. Szombaton, már azzal kezdődött, hogy apu vitte egyet tekeregni Győzővel. Majd a fiuk felmentek a “szomszédhoz”, egy másfél kilométerre levő tanyára valamit ott intézni, és persze PrezLee is ment. Kocsival mentek a legények, PrezLee rohant mellettük. Fel, meg majd le. Este csak rövid séta volt, de reggel ismét volt egy jó járás neki. Majd 11 óra tájt mi is felébredtünk, és fel a hegyre le a völgybe jó három órát tekeregtünk. PrezLee és Győző velünk.

Most itthon van, alszik, holnap nyugodt lesz, nekem is nyugodt napom lesz emiatt, majd elméletileg szerdán viszem ki a hegyoldalra járni egyet, addig elleszünk ezzel a lefárasztással meg a rendszeres, kb 1 órás délutáni városi sétákkal.

Lehetetlen, hogy így eltelt volna az idő! Hisz nemrég még mások dobermannjának a képeit nézegettem és csorgott a nyálam, hogy juj ilyen kutyát szeretnék én is. Legyen barna, legyen nagy, legyen bátor, legyen hegyes a füle, legyen huncut, legyen játékos, legyen barátságos az emberekkel, ne akarjon mindenáron verekedni, inkább csak ha meg kell védenie magát, ne kezdeményezze a balhét, legyen energikus, imádjon autózni, legyen szófogadó, legyen szép, legyen barna és még a csoda tudja mi mindent gondoltam, hogy hogy szeretném, hogy a dobermannom legyen.

Aztán a neve is… tyűűűű mi is legyen a neve? Mindenkit ezzel hülyítettem, mondjatok már egy jó kutyanevet! Itt állok és fogalmam sincs minek nevezzem a drága ebem! Na és persze kritériumok is voltak… legyen valami ami barna, legyen valami ami vicces is, olyan mókás, kedves, legyen, megjegyezhető, legyen eredeti… legyen könnyen kiejthető és nem tul kacifántos. Ha lányt választok, neki lett volna nevem, őt akkor Laryssának neveztem volna és pont. De mivel soha nem volt lánykutyám, hát továbbra is egy bolond fiukutya mellett döntöttem… Egy alkalommal, egy ismerős bökte ki.. nevezd Prézlinek. Aham, a név tetszett, de… Prézli? Ugyan már az olyan banális. Hol van itt az exrém a dologban… És akkor eszembe jutott Bruce Lee. Azonnal villant át az agyamon, hogy megvan a tökéletes név… PrezLee. Pont így, sehogy másképp. Egyszerű is, barnás is, bolondos is, fura is, megjegyezhető is… és ráadásnak a www.prezlee.com szabad volt 😀
Másnap már nem, és még egy ideig váratott magára míg a névhez hazajött a kiskutya…Mert igen, tudtam, hogy írni fogok róla, elvégre épp azon szoktam most is morfondírozni, hogy mennyire elhalványulnak az emlékek. Tedi kutyám hülyeségeire alig emlékszem, pedig neki is voltak… És PrezLee eddigi élete során történt eseményeket is néha csodálkozva olvasgatok, hogy jaaaaaaa igen…tényleg, hogy elfelejtettem.
Szóval tudtam, hogy fogok írni róla. Magamnak, a világnak, csak úgy. Egy kutya banális mindennapjai. Azok a mindennapi apró csodák… Na de hogy ennyit fogok írni róla 😀 ez engem is meglepett

Bolond ebem megint valami nagyot alkotott… most majdnem a szemem verte ki, méghozzá örömében és az orrával. Itt buzgólkodott mellettem, mikor valamit akartam mondani neki, felé fordultam, ő meg azon örömében, hogy észrevettem a jelenlétét (ugyanis rosszalkodott) felkapta az orrát és egyenesen a szemembe lökte. Puff. Elkezdett könnyezni és jó fél órát alig tudtak kinyitni kínomban. Aztán nagyjából elmúlt de még érzem.
Szóval csak óvatosan… a dobermanok biza veszélyes ebek, örömükben képesek kiverni az ember szemét… az orrukkal. Én szóltam!

Vettem egy új szemetes kukát. Mert ugye mikor PrezLee uraság házhoz került, a régi kukát beköltöztettem a fürdő szobába. Ott ugyanis biztonságban van, mert PrezLee előszeretettel nézi meg a tartalmát. Nos ezzel az egyetlen baj annyi volt, hogy mindig be kellett mennem a fürdőbe egy darab szemet eldobása miatt. És ez így idegesítő. Hát most vettem egy új kukát, olyan libbenő tetejűt.

Alig hoztam haza és helyeztem el… mit látok 😀 PrezLee nyakig benne a kukába, inspektálja a tartalmát. Hirtelen ötletem támadt, elkezdtem visítozni meg kiabálni neki, hogy fuj, mit csinálsz, hogy merted, mész el onnan meg társai, de olyan hirtelen kezdtem bele, hogy mindenki a házból belerémült, hogy megkergültem.
A “jelenet” hatásos volt, PrezLee kirántotta a fejét, indult utána a kuka teteje, majd jobbnak látta odébb állni és többet nem piszkálni vele.
Persze nekem meg magyarázkodni kellett, röhögve, hogy nem mentek el otthonról és a frászt se akarom senkibe se beleverni, a célom csak annyi volt, hogy első perctől kezdve kellemetlen élménynek számítson PrezLeenek az új kukámban való kajtatás.
Majd kiderül hogy mennyire volt hatásos. Egyelőre még mindig a régi kukában kajtat ha beszabadul a fürdőbe.

Tegnap egy fura eset volt. Mentünk ugye sétálni. PrezLee-n szájkosár meg póráz. Mert lökött nagy dög. És néha az emberek kezét meg akarja szagolni. Ez meg általános sikítást eredményezne a populáció nagy részén. Nos ezt nem akarom. Na meg, az sem semmi, hogy a sétáló helyen nem szed össze minden kacatot.
De lényeg az, hogy szájkosár, meg póráz. Megyünk, baktatunk addig a helyig, ahol el tudom engedni. És a járdán letámad egy vekni méretű kis vakarcs.
Mert ő úgy döntött a kerítésen kívül is hősködik. Persze PrezLee rángat és igazságtalan is, hogy rajta a szájkosár. Ha egy nagyobb ellenség lett volna, biza gondolkodás nélkül leveszem, de ez a kis dugó akkora volt, hogy a “bazi nagy fogaival” jóformán meg se tudta volna karcolni a zebet. Jó, gondoltam elhessentem, és tök laza nyugalommal hessentettem fele egyet. Nem állt szándékomba bántani, egyetlen dolog volt a fejemben, tovább menni, úgyis elmarad a kis dugó. De nem, ő nem akarta abbahagyni. Hátulról támadott, PrezLee is fészkelődött. Erre meglendítettem a lábam, picit, de tényleg picit megbillentettem hörgő őhörcsögségét, erre felborult. Jó, gondoltam előnyt szerzek a szép hosszú lábainkkal elmegyünk dolgunkra, de a kis görcs elvetemült támadásba lendült 😀 Na és itt volt az a pillanat amikor kicsit nem vagyok biztos, hogy a leghelyesebben cselekedtem, de amolyan ösztönös reakció volt, mert hupsz megint lendült az én lábam is, és mielőtt még ő ért volna PrezLee lábához, találkozott az én bakancsommal, fél métert visszapattant, erre megszeppent és visszament a kerítése mögé.

Namármost… a hmm ott van, hogy szegény kis pára ugye csak ösztönösen viselkedett, de most mit is lehet tenni ilyen helyzetekben? Nem láttam, hogy kan vagy szuka volt, nem igazán érdekelt, de azt se szerettem volna, hogy hagyom a kutyákat intézkedni. Mert hát nyilvánvalóak az erőviszonyok. Kis vakarcs ugye nagynak érzi magát, de akkora se volt mint a PrezLee feje, tehát nem ellenség. Sejtésem szerint PrezLee se vette ellenségnek, hanem csak borzasztóan kíváncsi volt rá, de ha az odakap netán, biztos nem hagyja annyiban. Szóval nem jó megoldás. Vegyem le a szájkosarat? Olyan kicsi volt, hogy röhejes. Hagytam volna csak annyiban? Hmm hát lehet, hogy az lett volna az okos megoldás, de mikor 5 perce már azon próbálkozik az ember, hogy odébb álljon, de kisvakarcs teszi a nagyot… akkor úgy vélem meg kell ám mutatni neki hol a határ.

De bevallom, legszívesebben a gazdáikat rugdosnám meg, amiért nem vigyáznak arra, hogy a kutyájuk kerítésen belül maradjon.

Ti mit tennétek hasonló helyzetben? Mondom iszonyú pici volt az eb, mert ha egy “méltó” ellenfél, ugye biza nem fogom “megvédeni” az ebet, nagy fiú, intézze ő ha éppen muszáj.

Ihaj csuhaj fahaj, valami jó két és fél órát járkáltunk szombaton. nem mondom nyakig sárosak lettünk, mert bár az idő remek volt, a föld mindenhol vizes, sáros. Na de ebzet kirohanta magát, utána nyugisan lehetett filmet nézni szombat délután 😀 Remek, hogy jön a tavasz…