Hónap: 2010 január

Hülye az én ebem… Mikor éhes akkor meg olyan lesz mint egy beteg férfi… világvége van kérem szépen. És nem, nem áll az éhenhalás szélén. Csakhogy észrevette (naná, me nem ANNYIRA hülye), hogy a táljába tettem az ételt, majd azt ki a folyosóra hűlni. És azóta egyhuzamban sípol. Fekszik a helyén, béna pozícióban, de azért látszik rajta, hogy kényelmes neki, és magas frekvenciájú hangot hallat… biiiiiiiip biiiiip
És ha utána hajítok valamit… mondjuk egy csuprot, tányért ugye a rossz én vagyok 😀 😀
Most már nehogy azon a félórán múljon az élete amíg kihűl a kajája 😀 De imádni való, hogy olyan rámenősen “nótázik” 😀 😀 😀

Szombaton jóformán délben ébredtünk, majd felnyaláboltuk saját magunkat és elindultunk tekeregni. Olyan csodás szép idő volt, hogy nem lehetett otthon maradni. Sütött a nap, meleg, komolyan tavaszodott már.

Zilah fele kanyarítottam az autót, majd egyszer csak egy bekötő útra tértem. Itt már többször jártam régebben, szuper hely tekeregni. Na jó, eddig minden rendben volt, elindultunk felfele a domboldalon. Élveztük a napsütést, a kabátokat lóbáltuk a kezünkbe, olyan mámoros kellemes volt minden. A messze távolban megpillantottam egy juhcsordát… gondoltam jobb nem kockáztatni és szépen kikerülni őket, nem másért de általában rengeteg kutya szokott lenni mellettük. Ráadásul nem is kicsik és nem is gyámoltalanok.

Arra azonban nem gondoltam, hogy észrevesznek a messzi távolban, és képesek utánunk jönni. Mert így történt. Még annyi időm maradt, hogy megkötöttem PrezLeet, mielőtt a legbugyutább barátságos pofit feltéve el nem indul barátkozni, oszt ha nekiesnek nézhetem a nagy barátkozási szándékát és a lyukas bőrét… Bár fogalmam sem volt, hogy mi fog történni, valahogy ösztönösen arra tippeltem, hogy ha ti csapat vagytok, jobb ha mi is, ráadásul tűnjünk nagynak, bátornak, merésznek és egy picit haragosnak is.  Nem félősen idegesnek, hanem csak haragosnak amiért meg merték zavarni miméltóságunkat. Legrosszabb amit tehettem volna, hogy megijedek, ezzel tisztában voltam.

Na mivel a kabát a kezünkbe volt, nem vártuk meg, hogy egészen közel érjenek hozzánk…. az írd és mond 7 vagy 8 hatalmas (majdhogynem Győző méretű, csak vékonyabb) juhászkutya… hanem elindultunk mi feléjük, miközben meghessentettem a kabátot is, meg mondtam, hogy menjen szépen dolgára amíg szépen beszélek 😀

Hatott kérem szépen… legalábbis addig amíg a juhász méltóztatott a kutyák után cammogni és a hatalmas botjával elhessenteni őket.

Nem merek belegondolni mi lett volna ha bolond ebem nem jön hozzám, hanem netán ő akar intézkedni. Mert ha ledönti valamelyik, akkor azt hiszem sacc per kb. a sürgösségen izgultunk volna az életéért… Már láttam mikor a saját 3 ebünk acsarkodott, és egyik a földön találta magát (igen, PrezLee volt), akkor a másik kettő gondolkodás nélkül nekiesett… Mert ugye Győző leverte a +20 kilójával, Balázs meg úgy gondolta ildomos a földön fekvő és pórázba beakadt ebet megcsipdesni… Na szóval még tiszta szerencse, hogy így megúsztuk és még csak meg se ijedtünk. Így most belegondolva kicsit azért hmm kacifántos volt a helyzet ami azt illeti 😀

Tegnap indultunk az iccakai sétánkra. Na jó, az estire mert még korán volt… alig tizenkét óra körül… Az történt, hogy a szemetesek már jártak, és a kukát soha nem teszik a helyére. A kapu alatt volt középen. Az udvarról valami fény szivárgott össze vissza, de tisztán nem lehetett látni mi az. Én tudtam, hogy egy méter és egy kicsi, mereven álló “ellenség” a sötétben nem lehet egyéb mint a kuka, de PrezLee nem volt ennyire tisztában a dolgokkal. 😀

Szóval haladunk, a kapu alá érünk, észreveszi az ellenséget és … hirtelen morogni kezd… hátrált volna, gondolom másképp kell megközelíteni az ellenséget nem csak úgy megyünk, de azonnal hörögni kezdett… Erre én, gondoltam na itt az ideje, hogy kicsit hatalmat gyakoroljak és lássa mégiscsak milyen bátor vagyok egyenesen, határozottan folytattam az utamat…

Amíg a sarokig értünk komolyan mondom felnézett rám… olyan hű te aztán nagyon merész vagy, tisztellek, meg jaj dejó, de aztán ahogy jött sacc per kb úgy múlt el a fene nagy tisztelete és kezdte ráncigálni a pórázt 😀

Mondtam már, hogy imádom amiért ennyire makacsul hülye tud lenni???

U.I. Reggel 5 körül megint séta volt (dolgoztam az iccaka, így mielőtt aludni tértem pár órát kivittem) még mindig sötét volt… Esze ágában sem volt már megmorogni a kukát…

Már egyszer észrevettem, de akkor nem kapcsoltam és nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Igaz nincs is nagy jelentősége, csak mint érdekesség…

PrezLee kérem beállt önkéntesnek. Tudtam én, hogy rendes eb lesz belőle egy szép nap… Ma reggel, 7 óra tájt kimentünk sétálni. Minden rendben volt, semmi extra, az időjárás enyhén langyos, szinte kellemesnek mondható. Hazafele jövet megálltunk a stoppnál, vártuk a zöld bácsit, hogy tudjunk átkelni…

Ekkor történt az önkéntesség 😀 PrezLee se szó se beszéd leült mellém. Ezek szerint mégiscsak hatásos volt megkövetelni tőle, hogy üljön le a stoppnál, mert lám lám megszokta, hogy ott le kell ülni. Az biztos, hogy teljesen önkéntességen alapult ez a reakciója, ugyanis egyetlen szóval vagy gesztussal se jeleztem, hogy ezt kéne tennie 😀

Ügyes kutyi! De ne mondja meg senki neki, hogy megdicsértem, mert biztos csinál valami hülyeséget :))))