Hónap: 2009 december

… aki a környékemen él természetesen. Biztos vannak még nála bolondabbak is, de hogy ő is egy “különlegesen hülyére” sikeredett példány az is biztos. És itt a “hülye” jelzőt tisztára pozíti értelemben használom. Olyan imádnivalóan hülye ő.

Ugye hazajöttem, és mivel egyelőre falun maradtunk, ugyanis ez az ünnepek közötti időszak olyan zagyva amúgy is, reggelente ment apuval és Győzővel sétálni. Délután is nagyrészt velük, nekem itt nem is nagyon volt megfelelő cipőm sem (hiszen meleg országokból való utazásból tértem haza és még nem voltam jóformán otthon), hát nem nagyon kívánkozott  nekem kimenni a hidegbe vacogni.

Tegnap azonban az én rémesen bolond barna dobermanom nagy hisztit vert ki amikor a család többi tagja a szokásos délutáni sétához öltözködött. Ő kérem az ajtó előtt visibált, ugrált és cirkuszolt, ahova meg volt kötve… Mert télire láncos kutya lett belőle 😀

Ezt nem is meséltem…

Történik ugyanis, hogy PrezLee hirtelenségében mikor elindul akkor se nem lát, se nem hall. Az ajtónak “teli tüdőből” szökik neki, és itt mindkét udvarra néző ajtó  üveges! Nyáron nincs baj a kirohanásaival, mert az ajtó nyitva van, néha a szúnyoghálón szökik át, de attól vagy visszapattan és megáll vagy kimegy hálóstól, baja neki nem lesz, csak a hálónak. Ellenben az üveggel kissé más a helyzet. Magyarázni neki teljesen felesleges, mert ugyanúgy nagy hevesen nekiszökik és ajtóstól megy ki.  Választani kellett, hogy vagy megkötjük és akkor nem történhet ilyen baleset vagy napi 15-20 alkalommal kockáztatjuk, hogy PrezLee nekiront az üvegnek.  Így télvíz idején szépen a helye mellett van egy lánc, amivel meg van kötve. Muszáj lánc mert minden egyebet elrág, de a láncot megszokta mint jógyerek, már egyenesen oda jön mikor az udvarról bejött.

Persze nem ildomos, meg juj láncon tartom szegény ebet… de a szükség nagy úr és az ő érdekei voltak elsődlegesen figyelembe véve. Azért az se lenne jó dolog, hogy hetente vigyem inösszevarrásra mert megint fejjel, lábbal stb ment az ablaknak. 😀 Az ablakcserélés se vicces foglalkozás -15 fokban.

Szóval ő a helyén volt, toporzékolt, hogy na megyünk sétába. Annyira, hogy egyszerűen már üvöltött. Persze anyuék ezt úgy oldották meg eddig , hogy a hiszti kellős közepén egyszer csak elengedték, hogy na menj fuss, és szépen megerősítették az ebben, hogy minél hevesebben toporzékol, annál hamarabb engedik el…

Tegnap is kezdte a nagyhisztit, de azt mondtam ebből elég volt. Mondtam anyuéknak, biza PrezLee nem fog menni sétálni addig amíg le nem nyugodott. Menjenek csak Győzővel, ha lecsillapodott kiviszem én, ha nem akkor meg mind toporzékoljon. Elmentek.  Hogy ezután micsoda ribilliót csapott azt nehéz elmesélni. Majd szinte úgy csinált mint a kisgyerek aki nem tud megnyugodni a heves sírás után, csak hüppögött. De lefeküdt a helyére és hallgatott. Még egy fél percnyit hallgatóztam… csend volt, PrezLee beletörödőtt, hogy ma nagyon kiszúrtak vele, séta elmarad. Erre kabátot vettem és elindultunk volna…ha nem kezd megint cirkuszolni 😀 Na vissza az egészet, megint a helyére, megint hagytam amíg csendben volt… mint egy kisangyal mentünk ki a kapun végül. Semmi ráncigálás semmi ugatás nyafogás és hiszti  nem volt.

Kicsit türelemmel kellett lenni amíg rájött ő, hogy hiszti akkor marad, csend akkor megyünk…

Hja kiértünk, utolértük a családot, ők lassan bandukoltak a domboldalon. Érdekes, hogy nem verekszik a két kutya, sőt együtt ásnak gödröt. DE amikor PrezLee elkezdett velem kötekedve játszani, Győző azonnal elindult rendet teremteni. Még szerencse, hogy észre vettük mert balhé lett volna belőle.

PrezLeet egyszer szépen “megharaptam” a kezemmel megszorítottam a nyakánál és a földig fektettem, nem tetszett neki nagyon és csak félig meddig adta meg magát és az  a sanda gyanúm, hogy úgy istenigazából ő soha nem fogja megadni magát nekem. Győzőnek se hódolt be teljesen, amolyan jó jó te vagy a főnök de én úgyis azt csinálok amit akarok magatartást tanúsít vele szembe is. Talán ezért van, hogy Győzőnek állandóan tennie kell a nagyfiút, PrezLee van annyira furfangos, hogy messze szalad és kineveti…

Ma PrezLee igazán kimutatta, hogy észrevette hazajöttem. Tudtam, hogy valami efféle lesz a reakciója 😀 Pár napig csak csóvált hébe hóba, nem nagyon sokat törödött velem, amolyan állólámpának tekintett akivel nem kell sokat foglalkozni. Valahol ez a viselkedés megvolt Tedi kutyámban is. Mintha duzzogna vagy neheztelne amiért “elhagytam”.

Ma bejöttem a gép mellé, leültem, megjelent PrezLee is, megcsípett gonoszul majd nekifogott “veszekedni” velem. Ugatott, morgolódott, topogott egy helyben, bökdösött az orrával és ugatott.  Majd miután megunta az egészet, mert én jól kinevettem a hisztijét, a fejét a lábamra hajtotta és nagyokat sóhajtozva valósággal követelte, hogy simogassam a buksiját. Figura egy eb ez a PrezLee 😀

Néhány napja történt egy hülye BALESET. Győző és Balázs összekapott. Mint kutyák között szokás néhanap. Semmi különös nem volt ebben, máskor is történt még höri mori az ebek között, hamar szét lettek választva, illetve abbahagyták ők. Soha nem ment vérre a harc, csak hát mikor két nagy dög bakalódik, az látványos és félelmetes is egyben.

Az történt, hogy jelen esetben Balázs kicsit jobban elkapta Győző fülét. Így a szüleim megijedtek, hogy leszakítja és közbe avatkoztak. Jobban mondva az apukám. És ahogy (minden szabály ellenére) csupasz kézzel a két verekedő kutya közé nyúlt, hogy elkapja a nyakörvét valamelyiknek… a Balázs foga megkarcolta. Véletlen volt, a kutya nem MEGHARAPNI akarta apukám, egyszerűen ő tette rossz pillanatban rossz helyre a kezét. Ezt ő is belátta.

Ezen előtörténetet fontos volt így elmondani, mivel a kálvária az ezután kezdődik csak.  Mivel seb, hát sürgősségre mentek vele. Amint meghallották a “kutyaharapás” szót, egyből bekattantak az orvosok… KARANTÉNBA kell zárni a kutyát mert embert harapott és sehogyan sem értették meg, hogy nem szándékos elborult agyú harapásról volt szó, a kutya nem támadta meg az embert, hanem baleset. Az sem felelt meg, hogy mindkét kutya beoltva, minden rendben velük. A sebet nem varják be, csak talán 14 nap után, addig is kötelező ellenőrzésekre kell járni, a kutyát orvosi megfigyelés alá tenni… Hiába mondták el n+1x hogy ember a kutya nem támadta meg a gazdáját, ilyen lehetőség egyszerűen nincs.

Na mindegy… még pár nap, lejár ez is,  de baromira idegesítő az egész rendszer merevsége. Hiszen a saját élete, saját kutyájáról van szó. Nem pityipalkót “harapta” meg az eb, és tán nem fogja beperelni apám saját magát és kártérítést kérni…

A dologban az egyik jó, hogy nem PrezLee volt a ludas…

PrezLeenek van kérem barátnője. Alighanem kezd szerelembe is esni az úrfi… Nagyon édik kettesben, jönnek mennek, egyik a másik után. A kiscsajnak is tetszik ez a fess legény… Nagy lesz a búbánat amikor a hölgyet hazavisszük. A titkozatos “nőszemély” egy spanyol csajszi, bundába jár, és fajtája szerint Akita Inu. Fiatal még, alig 11 hónapos, de nagyon tudja hergelni PrezLeet. Ide oda egy egy puszit, majd elrohan, odébb megy, teszi a hülyét, hagyj békémet játszik, mikor meg PrezLee végre békét hagy neki… akkor ismét elkezdi piszkálni.

A kisasszony Spanyolországból utazott velünk a kocsiban, és ennyire rendes ebet ritkán látni. Persze volt kellemetlenség is, de ez is a gazdájuk miatt volt. Ugyanis ők úgy gondolták, jobb ha valami idióta pirulával beetetik a kutyát amitől kábult lesz és “nem okoz semmi gondot az úton”. Csak éppen hogy ettől volt szédült és ájult és a legdurvább szerpentineken és helyeken hányt. Na az eléggé kellemetlen volt 😀 Ugyanis még jó 10-15 kilométert kellett menni amíg megállhattunk, hogy kipucoljuk az autót. Végül szerencsére elmúlt ennek a vacak pirulának a hatása, a kutya helyrejött, és onnantól kezdve fantasztikus volt az utazás.

Amikor megálltunk, a kutya kiszállt a kocsiból, a parkolóban szaladgáltunk egyet, nem akart elmenni, szófogadó volt, elvégezte a dolgát, majd félóra múlva kinyitottuk a kocsi ajtót, önként beugrott a kocsiba, kicsit nézelődött és amint elindult a motor, a konstans búgásra kinyúlt és elaludt. A következő megállóig aludt, vagy max egyszer megfordult a saját tengelye körül és aludt.

Olyan is volt, hogy várnia kellett pár percet a kocsiban, amit ezután éberen őrzött. Nagyon helyes kis kutya. De tényleg.

Bosszantó, hogy egyesek képesek így “megszabadulni” a kutyától, csak azért mert megunták. Mert ezzel a leányzóval pont ez történt. A férj kamion sofőr, tehát keveset van otthon, az asszony meg hol dolgozik hol nem, de a kutya az ő nyakába szakadt. Bár gondolom erre felkészülhetett volna, ugyanis a férje MINDIG kamion soför volt, a kutya megvásárlása előtt is. Na de nem idegeskedek mert csak magamnak teszek rosszat. Olyan mesékkel jöttek, hogy ilyen rossz, olyan rossz, meg társai. Csak azt az egyet felejtették ki ebből az egyenletből, hogy a kutya marhára unta magát. A napi 2 rövid  séta, onnantól meg menj a helyedre egyáltalán nem elégítette ki a foglalkozás igényét. A gyerek még játszott vele néha néha, de amúgy senki nem figyelt rá. Ja akkor ha elkezdett rongálni, akkor ő volt a központba. És erre mi volt a reakciója? Hát rágott szét mindent, mert ahogy ezen tevékenységhez nekikezdett menten vele foglalkoztak.

Szóval … a nagy “szakértelmükkel” egy csomó hülyeséget követtek  el a gazdáék, és természetesen az emberi hülyeségnek a levét a kutya issza meg végül, mert “rosszasága” miatt most kicsapják falura, ki a francba egy isten hátamögötti helyre, ahol mint szokás a kutya egy haszonállat, akinek az a szerepe, hogy ugasson, és sacc per kb. vagy elmegy világgá tekeregni, vagy egy félméteres láncon fog felébredni, hogy “nehogy megszökjön” és “szokja a helyet”.  Lévén igazi falusi emberek ahova kerül, nem látok jó sorsot ennek a kutyának. Sőt… bár ne lenne igazam, de valószínűleg nagyon meg fogja viselni ez az egész herce hurca és vagy begolyózik és azért, vagy simán bedilizik és azért de kezelhetetlen lesz.

Ugyanis a kiskutya lelkis… panzióba hagyták és erre kihullatta a szőrét, állítólag bánatában. Még törtem a fejemet, hogy tartsuk meg. De valahol nem nagyon van rá lehetőség… Na meg az okostojás gazdája az “falura falura mert ott jó dolga lesz”. Megnézem én fél év múlva a jódolgát neki. Egy tárgyként kezelt állatnak igencsak jó dolga lesz kicsapva az udvarra… aki eddig egy panellakás negyedik emeletén lakott és meg volt szoktatva minden féle földi jóval.

Érdekes helyeken járkáltunk. Városkák, falvak mind nagyon zsúfoltak, nem láttam csak icipici zsebkutyákat. Akiknél lakunk egy akitával rendelkeznek, akit mi fogunk hazavinni, és ez már nagykutyának számít. PrezLeehez képest ez a kutya…JÓ kutya, csak épp rombolós időszakában van.

Sokszor eszembe jut PrezLee. Nagyon okos döntés volt otthon hagyni. Spanyolország egy kicsit hát hogy is mondjam savanyú szájízzel hagyott egy két szempontból… Persze az én képzeletem volt a hibás, mert valahogy másképp képzeltem el. Valahol vártam, hogy látni fogok a narancsültetvények mellett szép a zöld mezőket… na ezt nem láttam. Ahol nem volt narancs vagy egyéb ültetvény… ott szikla volt és semmi sem nő!  Mindenhol ültetvények és ültetvények és ültetvények. Na jó, az utak környékén főleg.

És hihetetlen az emberek mennyire szeretnek tolongani. Legalábbis a lakások egyik a másikhoz van ragasztva, nincs sehol semmi hely, kicsik, az utcák keskenyek ihaj csujhaj… Végül csak sikerült látni szabad tereket, de ott nem lehetett ültetvényt létesítni.

Az utak mindenhol nagyon jók.

Sokszor jutott eszembe, hogy itt mit művelne PrezLee, ott mit művelne…

Ma kacagtunk egy nagyot, mert meglátogattunk Valenciában valami helyeket és ott van egy épület ami alatt hatalmas medence, és elképzeltük mekkora cirkuszt rendezne ha beszabadulna abba a vízbe 😀

Nem tudtam milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek… és nem is vagyok biztos abban, hogy le akarom írni.  Nem mondok neveket. Az emberek akik ezt megteszik, rendesek. De tényleg. Amit tisztelek bennük, hogy a kutyát nem teszik az utcára. Gondoskodnak róla, jó helye lesz, de mégis kiteszik abból a környezetből amiben az a kutya megszokta, hogy él. És idegesek rá. Nagyon. Most éppene azért mert elrágott egy kábelt. Ez nagy tragédia ugye… csakhogy amit ők nem vesznek észre, az, hogy egyáltalán nem figyelnek a kutyára. Az elvan egész nap. Egy intelligens kutya. Okos. És unatkozik. És ők a mindennapok mellett nem figyelnek rá. Tegnap például itt ücsörgünk a lakásban. A kutya nyilvánvalóan jelez, hogy menni akar. Menni szeretne. Az ajtó előtt ténfereg. Még megkérdem a gazdáját… nem kell-e kimennie a kutyának? Ott áll az ajtó előtt… És nagy nehezen egy jó óra után kivitték. A kutya a lépcsőház aljáig bírta. Ott eleresztette. És persze ki a “hülye”? A kutya. Ez “nyilvánvaló”.

Most meg… szájkosár van rajta. Persze ez semmit se ér már. Ellenben amit elért a kutya… hogy figyelnek rá. Akkor is ha szidják.

11 hónapos. Na ez van. Nem akarok nekik leckét adni, mert úgysem hiszik el. Ők az okosa, ők tudják. De a szívem mélyén megkérdezném… a gyereket is elküldenétek… oda ahol kap kaját és  vigyáznak rá csak ne idegesítsen? Na brrrr mindegy.