Azt hiszem már többször említettem, hogy dilémázom a dolgokon. Hogy ki a kié és mié és hogy vannak itt az “erőviszonyok”. Mert kérem mindenkinek azt mesélem, hogy hű babám, van nekem egy olyan szuper kutyám, meg szép, meg okos meg stb. … Fontos, hogy a hangsúlyt ugye arra teszem, hogy NEKEM van… Erre nézek ki a fejemből és kezdek rájönni, hogy ez így elmondva egyszerűen emeletes marhaság. Nem nekem van kutyám. Hanem a kutyának vagyok ott én… Biza.
Hogy történik ez? Hát úgy, hogy annak ellenére, szívesen aludnák mondjuk 10-ig, semmi egyéb nem kényszerít arra, hogy ezt ne így tegyem, ellenben mégis rengetegszer felkelek 6-kor, csakhogy őkegyelmét ki tudjam vinni sétálni kényelmesen. Igaz, nem mindig, van, hogy elalszok és ő is szeret lustizni… nem ébreszt, de azért többször megtörtént, hogy reggel baktattunk…
Ugyancsak a fenének van kedve kimenni a jó meleg házból esős hideg időben, és lám lám mégis megtörténik, mert PrezLee herceg igényli a sétát. Nem azért mert pisilnie kell… ó dehogy, azt el tudná intézni 5 perc alatt. De neki kell, hogy szétnézzen egy kicsit, megszagolgassa a szokásos fákat, megnézze ha minden rendben van, tudomást vegyen a világról és aztán lehet csak hazajönni. Igen igen. Nem a fizikai igényei miatt kell sokat sétálni, hanem hogy a lelke legyen rendben.
Na de nem is ez a fontos… hétvégén esküvőre megyek. Vagy valami ahhoz hasonló. Pontosan én se tudom mi és hogy. Csak annyit, hogy holnap polgármesteri hivatal, aztán ide aztán oda, aztán vacsora aztán a csoda tudja hova merre. És ennek “örömére” ugye mit “kezdjek” az ebbel ha nem vagyok itthon egész nap.. Még ha lenne jogsim, akkor kicsit másképp állnak a dolgok. De mivel nincs, itt készültem haptákba vágni a népet, csakhogy drágaságos uraságot (ergo a “tulajdonomat”, de inkább helyes, hogy “tulajdonosomat” biztonságos helyre, vagyis falura szállítsam.
Peregtek a gondolatok, hogy és mint, végül családi “mentőszolgálat” lett kihívva, mindjárt jönnek a szüleim a kutyáért, így elméletileg nyugis hétvégém lesz (nincs itthon a macska, táncolni fognak az egerek) 😀 És méghogy nekem van kutyám… Ezt a butaságot el kell felejteni… PrezLeenek van cselédje és kiszolgálója!
Végül is ugye jöjjenek a szüleim! Mert már azon kacagtunk, hogy időnként a “kis unokának” nevezik. Szóvá is teszem, hogy kommentet hallani se akarok, itt az unokájuk, vigyázzanak rá a hétvégén. Há nem??? A kis hiperaktiv “gyerköcre” 😀 😀
“kicsit szőrös, kicsit barna, de mi nagyon szeretjük”… nem én mondtam 😀 Hanem a nagyik….
