Hónap: 2009 július

Mint már említettem PrezLee fölöttébb rámenos és ezt én egyenesen imádom benne. Még akkor is ha időnként komplett kikészít és kiborít.

A tóban volt egy ág. Beszúrva a földbe. PrezLee egyszer elment odáig, meg akarta fogni, rosszul mérte be a fogást, nyelt egy adag vizet, majd bot nélkül kiúszott. Nem telt bele 2 perc megint arra körözött, mintegy véletlenül, és ha már ott volt megint megpróbálta kiszedni az ágat. Talán 4-5x próbálkozott sikertelenül, majd hatodjára csak kihozta az ágat. Nem hagyta magát letörni attól, hogy vizet nyelt meg nem ment elsőre.

Aztán a kocsiban való helye is 😀 Miután sikerült becsukni a hátsó ajtót, nagyon komoly lett és nézett. Furcsálta és nem értette miért tettem “ODA”. Pedig ha kutya lettem volna hát nem panaszkodnék, mivelhogy egyszeruen hatalmas hely volt ott. Végül a két hátsó fejtámla között átmászott az ülésre és még a kocsi gazdája is  elismeréssel jegyezte meg “na végül csak oda jutottál ahova akartál”…

Lejegyzem őket mert érdekesek…

PrezLee ugye a saját kocsival szokott kocsikázni és külön kocsikázási sajátosságai vannak. Például, hogy a két szék közé fészkeli be magát s onnan figyeli az utat és a járókelőket.  Megvan hova teszi a lábát és a fenekét, hogy neki kényelmes legyen az utazás. Mindezt ő agyalta ki ebben a formában, engem meg nem zavart (csak néha most mikor ezzerrel csurog a nyála a melegtől) úgyhogy maradt.

A másik utazási póz, hogy a kocsiban hátul néz ki. “felkönyököl” mint valami kisasszony (régebbi fotó, de a könyöklés ugyan ez) . Így a hátsókat szórakoztatja, sokszor integetnek neki, még grimaszkodó úriembereket is láttam… aztán persze nevettek, csak épp vicces volt, ahogyan az öltönyös emberke szórakozik az ebbel… aki még csak egy pillantásra se méltatja 😀

A harmadik kocsikázási szokása ennek a drágalátos ész dobermannak az a “lobogó fülek” féle. Amikor is kidugja a fejét a hátsó ablakon és onnan szemléli a dolgokat. Ritkán megtörténik olyan is , hogy az első ablakon próbál kinézni, mivelhogy olyankor a hátsó be van csukva.

Na de ma nem a saját járgánnyal mentünk és a kavarodás az volt, hogy nem a soför felőli ablakot nyitottam meg (úgye hátranyúl kinyít…) nem az volt kézné. Az elején csak nézte mint Bálám szamara, és nem értette. Mind a másik ablakhoz akart menni.  Hátrafele is próbált elhelyezkedni, de nem tetszett a látvány, mivel… hát még egy jó méternyi kombi rész volt ott, nem direkt kifele látott. A székek közé se tudott betámaszkodni 😀 mert nem volt hova tegye a lábát.

Na de komoly gondok az utazással nem voltak.

A vízben fürdéskor az a fura érzésem támadt, hogy nem értette mi lett velünk, mikor eltüntünk a vízben. Nekifogott ugatni és nem akart egy “fránya fej” után ugrani, neki az egész ember kellett de azt nem látta. Onnan gyanítom, hogy nem fogja fel, hogy a fej alatt ott vagyok én is a vízben, hogy az emeletről se mindig vesz figyelembe. Volt olyan, hogy a kezemet lenyújtottam (majdnem leestem de mindegy), ő felugrott, megszagolta és amikor szagott kapott, annyira elkezdett csóválni mint amikor hazaérek… Szóval mintha ott se fogná fel, hogy amiért én nem látszom, még ott vagyok. És igy lehetett ez a vízzel is.

Mikor mi nem voltunk bent a vízben, akkor előszeretettel bevonul, meg ilyenek, de érdekes módon mikor mi fürödtünk ő nem jött be…

Na nem is mert pénteken 😀 tudtam én, hogy valamiket összezavarok! Pénteken felcuccoltunk és kivonultunk falura. Ennek az lett  a háládatos eredménye, hogy péntek délutántól letudtam a dobermannos gazda életének az összes gondjait venni a vállamról, ugyanis besegített Győző a zebem rohantatásába, na meg apukám kivitte sétálni a többiekkel. Győző a nagy PrezLee fárasztás következtében úgy fújt mint valami töltött liba, azért ő is lustizik egy hetet (most pont kettőt) és akkor jön PrezLee aki teljesen bekergül és rohantatja fel meg alá.

Péntekről szombat fele az iccaka volt megint “mókás”, de ez igazándiból, csak ma vasárnap este tűnik annak… Mert kérem este már azzal kezdte, hogy még számítógépeztem, amikor ő feküdt és hangos NYAAAAAAF csatakiáltással nézett rám furcsán… Nem értem és nem tudom lefordítani magamnak, hogy ezek pontosan mik, bármennyire is kutatok az empátiás képességeim között. Erre már nincs válaszom, de még gondolkodom. Fura az egész. Mert fekszik. Néz ki a fejéből, se nem szundizik, se nem alszik, még csak le se hajtja a fejét mint aki aludni készül. Csak fekszik, felemelt fejjel, néz mereven valamerre. És egyszer a semmiből elereszti azt a bizonyos ” NYAAAAAAF csatakiáltást”. Ennek két hátrány van… a többiek akik alusznak általában felébdednek, én meg aki nem alszom általában megijedek és idegesen rákiáltok, s ha nem ébredtek meg (a kivételek melyek a szabályt erősítik miatt) a PrezLee nyafogása miatt, megébrednek az én hangos “Mi a bajod van már megint” (szívemhez kapkodva) kiáltásom miatt. Szóval sehogy se jó 😀

Na és miután a gépezést is befejeztem, meg végre ágyba kerültem én kérem elaludtam. PrezLee nem tudom mit csinált, de már csak természetes, hogy neki is a szobába volt megvetve az ágya, mert a konyhába ha hagyom akkor ott egész éjszaka piszmog… Így 4 óráig aludt. És csak 4-től kezdte a piszmogást. Most kívételesne hülye ötletei támadtak, de szerintem itt arra ment a játék, hogy a figyelmemet magára felhívja.

Például… arra ébredtem, hogy a derekamat valami nagyon nyomja. PrezLee volt, az ám, a takarómra fektette nagy nehéz fejét és úgy sójatózott nekem. Mikor észrevettem akkor örömébe leült és lefolyt az ágy mellett. Gondoltam ez akkor annyiba marad, befordulni és aludni szándékoztam, de nem úgy PrezLee. Mert ő felkelt és mivel első számú trükkje nem jött be, most takaróstól bekapta a bokámat és fogta. Nem harapott vagy ilyenek egyszerüen megfogta a bokám és úgy tartotta. Mikor kiszabadultam a “béklyóból” (persze már hangosan röhögve és egyezkedve PrezLeevel – igazából lefordítva… röhögve és próbálva a szigorút tenni neki küldözgettem a helyére, de ő mindezeket a sunyizásokat érti és nem vett komolyan) … szóval kiszabadultam ekkor a hideg nedves orrával igyekezett a takaró alá bújni. Mikor ez nem ment, gondolta ha lecibálja a takarót az úgy nagyon nagyon “ott lesz”… Mindez a hadakozás, ilyen 3-4 perces alvás szünetekkel folytatodott reggel 6 óra körülig… Ekkor végre apukám elvitte a “bestiát” és így 😀 12-ig meg sem álltam az alvással 😀

Szombaton, vagyis napközben semmi érdemleges nem történt, mindőssze annyi, hogy Gyúri úrat majd leszedte a lábáról… aki azt mondta, hogy ne avatkozzak be, elintézik ők maguk között, így egy jó félórás játszással örvendeztette meg PrezLeet amíg végre elege lett és rendes ebként lefeküdt.

Szombaton este meg hazajöttünk. Asszem ennyi, ha még eszembe jut valami akkor bekarcolom a blogomba. Ha nem jut eszembe akkor elfelejtem 😀

Na ma egy igazán különleges nap volt 😀 ugyanis egy tónál voltunk pancsolni és nagy ügyesen nem vittünk fotógépet. Mi sem, mások sem. Így szavamat kell elhiggyétek, nagyon szép helyen voltunk, na meg azt, hogy PrezLee is remekül szórakozott.  Az egész nagyon viccesen kezdődött már 😀 Ugyanis nem a mi kocsinkkal voltunk és a sofőrrel úgy okoskodtunk ki, hogy nem baj, milyen hatalmas helye van a kombi részben 😀 Vittem neki pokrócot, mivel ismerem az ebet és tudom, hogy így könnyebben elfogadja a “helyét”. Na ja.  Minden gond nélkül az első “hopp”-ra be is ugrott, majd mire lecsuktuk volna az ajtót ki is ugrott… Jó, ez így nem megy, a barátom volt olyan kedves, hogy bentről próbálta a pórázzal megtartani a zebet, én meg lecsuktam a hátsó ajtót. Hurrá juppi sikerült is, benézek, erre látom, hogy ott bent csüccsen egy megszeppent zeb, aki nem érti, hogy most mi van, és miért van ő a csomagtartóba “büntiben”…

Jó.. elindultunk, hát valami 100 métert ha mentünk akkor sok, mire PrezLee uraság elhelyezkedett a “méltó” helyén… vagyis a hátsó ülésen. 😀 Én mondtam, hogy ez lesz a vége 😀 Így amint lehetett megálltunk, mindent átköltöztettünk a csomagtartóba, kiüresítve a hátsó ülést az ebnek, majd a pokrócát átköltöztettük az ülésre és innen minden a legnagyobb rendben zajlott utazás szempontjából.

Kiértünk a tóhoz, kaptunk is egy helyet, csak hát ott nem volt egy csepp napfény sem. Itt nagyon jó lett volna, mert a part nem volt meredek, kutyaszempontból ideális. PrezLee azonnal becaplatott a vízbe, tetszett neki. Kicsit tovább mentünk, mivel az árnyékban elég hüvi volt, de csak sziklásabb helyet találtunk. Ezzel sem volt baj, PrezLee is tudott közlekedni, de itt az istennek se akart bejönni a vízbe! Bementünk, úsztunk, PrezLee meg a parton óbégatott, meg jajgatott, hogy mit is képzelünk, hogy ő kint maradt.  Kis időzés után csak visszaköltöztünk az “eredeti” helyre, ahol már minden a legnagyobb rendben volt. PrezLee remekül szórakozott, rengeteget játszott és hát bevallom 😀 én napoztam, mivelhogy volt ki tutujgassa az ebkutyát.

Mondanom se kell, a kutya pokrócán tudtunk csak napozni, mivel az volt az egyetlen kiteríthető akármi, mivel elfelejtettünk vinni magunknak 😀

Na aztán persze hazajöttünk, már nem is próbáltuk a csomagtartóba tenni PrezLeet, egyenesen a hátsó ülésre “ágyaztam” meg neki, és a sok vízben való szökkenéstől jól kifáradva majdnem az egész utat végigaludta.

Azért bevallom bátrabban alszom mióta PrezLee hivatásos házőrzővé cseperedett fel. Na néha kicsit az agyamra megy amikor túlzottan házőriz és megugatja a szomszédokat is ha merészelnek haza menni, de végül is ő csak a dolgát végzi. Az idegesítő ha naponta sokszor ki kell rohanjak, lássam kit akar megenni.

De … sokszor előfordul, hogy nem zárom kulcsra az ajtót délutánonként. Minek is… ha más nemzetiségű próbálna benyítni (volt már rá példa) szerintem nagyon gyorsan be is csukná az ajtót és elmenekülne… Azért én se néznék farkasszemet egy hörgő vicsorgó dobermannal, akinek olyankor ráadásul vérben forog a szeme is… pedig ugye tyutyuli mutyuli…

Na nem is beszélve .. tegnap olyan 12 óra fele éjjel mentem ki sétálni vele. Másik oldalon valami fiatalok beszélgettek, meg elvoltak, ránk se bagóztak, szóval nem volt semmi gond velük. Azonban PrezLee szerint hangoskodtak… Hát megmorogta őket egy csöppet 😀 vicces volt az azonnali hatályú csend. Pedig a másik oldalon voltak, én mentem a dolgomra, ők meg elvoltak. PrezLee beszólt: hogy na csendesebben mert ideges leszek 😀 Visszafele jövet már nem kellett… messziről észrevettek és nyugisak maradtak.

Ami még bosszant a nagy házőrzései közepette, hogy néha hangokat hall s olyankor hangos vuuuuvuvuvuvuvuvvuuuuu-val jelzi, hogy valami van. Igen ám, de mikor  igyekszem koncentrálni és feszülten figyelem a monitoromat (főleg egy átdolgozott éjszaka után) minden egyes ilyen megnyílvánulásakor belém veri a frászt, úgy megijedek mintha nem is az én kutyám lenne. Legalább figyelmeztetne, hogy na ugatni fogok 😀

Érdekes jelenség az is, hogy amint “észreveszem” a dolgot (tudomásul veszem a jelzését) menten abbahagyja. Vagy ha látja barátkozós szándékomat a jövevénnyel, na akkor sem akarja többet megenni. Akkor ő is barátkozni akar, és néha még rosszabb a barátkozási szándéka mintha morgolódna! Mert képes leszedni az embert a lábáról!