Hónap: 2009 július

Tegnap délután kinéztem a balkonon, amikor láttam, hogy a szomszédék épp hazaértek. Persze ezt nem csak látni, hanem PrezLee miatt hallani is lehetett az egész utcán. Ugyanis PrezLee a balkonon volt, feltette a korlátra a két lábát, majd jó hangos ugatással is a világ tudtára adta, hogy ő most nagyon örvend.

A minap náluk voltam kávézni, amikor Annácska minden áron meg akart győzni, hogy vigyem át PrezLeet.  Valahogy kiegyeztünk, hogy ígéret nélkül, hogy pont melyik nap, de egyik este meglátogatjuk őket PrezLeestül. Így történt, hogy a tegnap este 2 sörrel és egy PrezLeevel átvonultunk szomszédolni.

Dávid megmutatta PrezLeenek a tengeri malacot… ebből majdnem baj lett, legfőképpen a tengeri malacra nézve baj… Először PrezLee nem vette észre, hogy az élő valami, sokszor van neki megmutatva mindenféle játék, így azt is annak nézte. Igen ám, de adott pillanatban “szagot fogott”, mert egyből felpattant és látszott rajta minden izom megfeszülve. Végül meggyőztük Dávidot, hogy a tengeri malacnak nem tenne jót, ha PrezLee közelről is megnézné, így elvitte a gyerek  a szobába. Ezután PrezLee egy ideig még izgatott volt, majd elfelejtette a malacot.

Anna volt nagyon édes, ennyire még soha nem közeledett a kutyához. Persze megsimogatta ő, de nem volt az “igazi”. Na de tegnap… Nehéz leírni az ilyeneket. PrezLee feküdt a földön. Anna mellé telepedett. Ekkor PrezLee megszagolta Anna lábát, mire Anna maga alá húzta a lábát és valami 20 centire volt az ő orra a kutya orrától mikor kérdezgette, hogy “miért szagoltad meg a lábam” … kutya, meg gyerek annyira édesek voltak együtt, hogy hihetetlen.

Még volt olyan is, hogy PrezLee állt, Anna mellette, majd anna átrakta a kezét PrezLee hátán, de alig érte át 😀  Erről készült valami fotó is, csak még nem jutott hozzám.

Megittuk a söröcskéket, megeszegettünk egy tál pattogatott kukoricát, majd hazajöttünk.

Tegnap este történt. Elmentünk sétálni (úgy 11-12 tájt éjszaka), majd haza jöttünk. A sétán semmi említésre méltó nem történt. De ekkor eszembe jutott, hogy egy monitort kéne felhozzak a garázsból. Na és mivel olyan késő volt, elméletileg senki nem kéne ilyenkor kóricáljon az udvaron 😀 csak mi ketten… hát gondoltam megpróbálom mi lesz ha …. PrezLeet leültetem a lakás ajtóba, mondom neki, hogy maradsz oszt lemegyek a garázsba, BEMEGYEK a garázsba, kijövök és feljövök.

NAAA??? NAAAAAAA??? ki találja ki?

Elmondom én… mert úgy dagadozik a májam, hogy még májműtétre kell mennem! PrezLee az én ügyes PrezLee kutyám úgy ült mint a feszület az ajtóban, le nem vette a szemét rólam, meg se moccant. Pedig ugye eltüntem a szeme elöl  😀

Hát azt se tudtam, hogy “dobjam” le a monitort csak dicsérhessem meg az ebet 😀 persze cserébe nagy örömködésébe ejtett egy karmolást rajtam, de sebaj…

Nahát nahát… el se hiszem, hogy mindezt én tanítottam meg neki 😀

Maraccc … 😀 és ő marad. Hát nem ügyi???

El vagyok ragadtatva 😀

Gondolom a fürdőzés alkalmával történhetett. Most nyalogatja. A lábújkák és a fő tappancs között az egyik hátsó lábán van egy 2 centis vágás.  Sántikálni nem sántit egy kicsit sem, onnan tűnt fel, hogy néhányszor nyalogatta a lábát, amit máskor persze nem tesz.  Nem halálos 😀 begyógyul.

PrezLee uraság ma nagyon kihúzta a fércet és nem úszta meg szárazon. Kapott kettőt a fenekére, majd egy ideig csak ülsz és lépés volt pórázon a séta, a mező közepén.

Annyira pimasz tud lenni, hogy az csúcs.

Kimentünk a város szélére. Elengedem… kezdi azzal, hogy jön megy mint mindjárt mondok valami csúnyát és mikor hívom (csak úgy a gyakorlat kedvéért pár perc után) akkor kb annyit csinál, hogy egy röhögő pillantásra méltat, majd tovább szaglászik, keresgél meg egyebek. Ez azért nagy gáz, mert emiatt nem érzem “biztonságosan” behívhatónak egy cseppet sem… és frusztrál meg stresszel az egész séta. Mert mind menjen tőlem amíg akar, de ha gáz van, akkor az első dolga az legyen, hogy hozzám jön.

Nem teszi. Így egy párszor behívtam és minden egyes ilyen fittyet hányására nekem jobban és jobban ment fel a cukrom. Nem kellett volna persze, de hát már mindjárt másfél éves és azért ezt illene tudnia. Egészen addig ment ez így, amíg egy kocsi állingált az út szélén, benne két tag üldögélt, az ajtók nyítva. Hívom magamhoz, lof@sz… ő megy felfedezni mi is van abba a kocsiba. Én meg röhögtethetem magam, üvölthetek ahogy a torkomon kifér mert még akkor se törödik velem. Na végül magamhoz hívtam és kapott is kettőt.

Meg kellett volna dícsérnem, na de dícsérje más aki bírja cérnával állandó jelleggel, mert nekem ma elfogyott. Ezután pórázra fogtam egy ideig. Meg ülsz fekszik volt a kötelező gyakorlat. Majd megint elengedtem.. és mit csinált??? Röhögő pofával kezdett elrohanni… na megint visszahívtam. Még emlékezett a büntetésre, mert  nem akart egészen hozzám jönni. De ráparancsoltam oszt megtette. Ekkor megdicsértem. Na innen ment a behívás is…

Persze gondolom ez olyan negyedórás “működése” a behívásnak… Komolyan ez  a PrezLee rosszabb mint a Mircosoft termékek 😀

Az bosszant, hogy ő tudja mit jelent a Gyere ide. Tisztában van vele, ellenben felülbírálja azt amit mondok neki és már igazán azt se tudom mivel bizonyítsam azt, hogy ez parancs és nem fakultatív.

Na meg persze hülyére idegesít, hogy majd semmi egyebet nem várok el tőle, csak ezt az egyet, a behívást és ezzel tojakodunk már mióta! Mikor lesz ebből a zebből “normálos” nem tom…

Ezt a kérdést tették fel nekem a hétvégén. Hogy miért nincs például vizslám.. talán kevesebb gondom lenne vele. Talán. De se ő se én nem lennénk boldogok. Bár nem tudom mennyire boldog ő, de azt hiszem azért jól elvan. Persze lehetne még boldogabb mondjuk 2-3 másik kutyával állandóan játszadozva, de végül is az egész olyan relatív. Így mikor egy héten egyszer kimegyünk Győzőhőz olyan örömtáncot járnak mind a  ketten, hogy csoda nézni. Ha minden nap találkoznának unnák egymást…

Szóval miért pont dobermann? Ezelött nagyon rég, még ezer kilencszáz roppant sokban rámjött, hogy NEKEM kell kutya. Aham, ez kissé zürős volt, mert apukám nem volt kicsit sem oda meg vissza az ötletért, hogy kutya a lakásban… Végül beleegyezett és nekifogtam keresni milyen kutya is legyen. Egyesek a “farkas kutyáért” voltak oda meg vissza… igen ám, de valahol megláttam egy dobermannt. Igen VÁGOTT FÜLÜ farkú példányt és instant beleszerettem. Ja, persze ahogy lenni szokott a kinézetébe 😀 Aztán nekifogtam és dokumentálodtam végigolvastam minden fellelhető kutyáskönyvet és arra a következtetésre jutottam, hogy a dobermann jelenti a kutyát nálam.

Nem mintha valami bajom lenne az összes többi fajtával. Kedvesek, édesek, aranyosak és sok egyéb kutya tetszik, de valahogy a csúcson a dobermann van, hiába volt keverék, német juhász, német dog mégis a dobermann az dobermann.  Igen ám de még meg kellett győzni a családot, hogy az összes hülye közhiedelemmel ellentétesen ez egy nagyon szuper kutyafajta… Sikerült. Pénzem nem volt, így egy olcsó kutyát szereztem be… Most nem azt mondom, hogy megbántam, meg nem szerettem, de voltak gondok vele. Például kiderült, hogy az apja nem is volt dobermann… na meg a szivével problémák, és sovány volt és kicsi… Meg se közelítette PrezLeenek sem a tartását sem a “lelkét”. De egy fantasztikus kutya volt ő. Végül is… azt hiszem így kellett lennie. Vele rengeteg mindent megtanultam, ha ő nem olyan amilyen, hanem mondjuk olyan mint PrezLee most, valszeg soha nem lesz második kutyám, mert elrettentem volna a sok “szörnyűségtől” amit művelt. PrezLeevel már sok esetben könnyü dolgom volt, csak épp bírjam idegekkel 😀

Miután 3 évig nem volt kutyám, rámtörtt, hogy na de most már elegem van, nekem kell. Első gondolatom az volt, hogy valami kisebb kutya kéne. Végigböngésztem az összes kutyás leírást, persze csak azokról a kutyákról, amelyekben láttam még valami fantáziát. Mert nem akarok én rosszat mondani, de egy csupa ször kipuderezett kikent kifent selyemkutyát sehogyan se tudtam elképzelni, hogy itt vakkantgasson mellettem… Egy beagle, tacskó más tál tészta, de yorki, westie és társai azonnali hatállyal kiestek a szürőn.

Végül addig addig olvasgattam amíg akárhogy is forgattam a dolgokat mindig ugyanoda jutottam ki: dobermann.

Sokan mondták, hogy PrezLee kissé félelmetesnek tűnik és tartanak tőle. De aki veszi a bátorságot és “megismeri” az általában megjegyzi, hogy egyáltalán nem ilyennek képzete el, hogy milyen “édi”, mennyire játékos, mennyire érdeklődő.

Nos ezért van dobermann. Mert vele “jól egyezünk”. Én megszídom, és ő mit tesz? Mégcsakazértisugyanazt!!! Hát imádnivaló!!!

Ne mondjátok meg neki… így is a fejemre van nőve!

Egy időbe rengeteg gondot okozott nekem ezen lökött barna dobermann zacskó evési mániája. Vittem fel a hegyre, és akárhogy vigyáztam, és a többi kutyással szedtük össze, mégis mindig akadt valami zacskó szétdobálva, amit természetesen a kutyám volt olyan szemfüles, hogy megkapott és azonnal le is nyelt.

Jesszusom, a hajamat tépkedtem, mert annyira tehetetlen voltam ezzel a gondal szemben: mire odamentem már rég lenyelte, ha nem mentem oda, akkor is lenyelte, ha hívtam elszaladt és lenyelte, ha elszaladtam előle, szaladt utánam és lenyelte. A kacsa a nokkedlit nem volt képes olyan sebességgel lenyelni mint ez a kutya a nylon zacskót! Aztán nesze neked gazda, lessed, ha a “végtermékek” között található-e nylon zacskó… és ha kornyadozni kezd netán ökegyelme akkor rohanj vele orvoshoz.

Nem tudtam, hogyan szoktassam le és azt hiszem nem is lehet. Mindenféle trükköket bevetettem, de általában szörnyen ideges lettem és igyekeztem megdobni valamivel… általában a póráz volt kéznél, a láncos nyakörvel, csörgött az, ha éppen elkaptam….

Egy idő után már tartott a dologtól na meg a kiabálásomtól is, a viselkedést is “elkülönítettük” a többitől és rájött, hogy nem pontozom ha zacskót eszik… Ezután már egyszerűbb volt… 😀 Mivel elárulta magát mikor szándékozott “rosszat” tenni… így volt esélyem még mielőtt hozzá nyúlt volna rászólni meg elindulni szélsebesen feléje, mire eliramodott még mielőtt felkapta volna.

Végül el is felejtettem beszámolni, hogy PrezLee sikeresen leszokott a zacskó evésről, néha még ember sz@rt nyal be, de azt is ritkán, na és ha ahhoz is közeledik, már messziről látom miben sántikáll… elég rászólni, hogy tűnés onnan és már nem is nyúl hozzá.

Valahol tudtam, hogy civilizált kutya lesz belőle egy napon, egyre csak civilizálódik, de hogy mikorra fejeződik be arra nincs garancia. Végül is azt hiszem nem fog ez a folyamat befejeződni 😀 és jól is van így, mert akkor tényleg unalmas lenne…